Könyvismertetés
Raana Raas – Csodaidők/Az ogfák vöröse
Nagyon nehezen kaptam meg a könyvet, és még nehezebben szántam rá magam arra, hogy írjak róla. Ez utóbbinak számos oka van.
A legfőbb, hogy mélységesen egyetértek a Zsoldos zsűrivel: a könyv nem egyszerűen befejezetlen, hanem egyszerűen egy ki tudja milyen okból adott helyen félbehagyott szöveg. Az idő pedig szerencsétlen, mert Szabó Sanyi vitairata nyomán újra fellángolt a Zsoldos-díj vita, és a felek éppen ezt a könyvet használják érvként.
A másik, hogy érdekelt lévén a legutóbbi Zsoldos díjban, könnyen és joggal elfogultsággal vádolhat bárki, mert ki tudja, hogy alakult volna a díj sorsa, ha a zsűri ezt a kötetet is érdemei szerint megítéli. Ráadásul sok derék gyűlölőm a könyvet próbálta bunkónak használni, hogy üssön rajtam egyet. (Bár a kötet erre fizikailag alkalmas lenne, ez ezúttal nem jött össze: általában csak az az összehasonlítás fáj, ahol amihez hasonlítanak valami egészen alja, mint mondjuk a Ződ leopárd pestis-Justitia viszonylat. A Csodaidőket ráadásul egészen az őszig nem is olvastam. Nice try.)
Harmadrész az írónő, akiről bebizonyosodott, hogy a díjat valamiféle akadályversenynek fogja fel, győztesekkel és vesztesekkel (szurkolótáborral és helyezési listával, absza meg!), mélységesen megbántódott a zsűri döntésén, a Nagy Vesztes pózában tetszeleg, és úgy fogja fel megnyilvánulásaimat, mint a gerinctelen győztes alávaló tetteit, aki még bele is rúg szegény vesztesbe.
Mint kifejtettem alább, ezt a díjat nem megnyeri valaki, hanem egy zsűri odaítéli, ráadásul nem a személynek, hanem az az évben megjelent produktumának. Innentől kezdve értelmetlen győztesekről és vesztesekről beszélni. Azt hiszem elég idő telt el azóta, hogy aki porba sújtott vesztesnek érzi magát, feltápászkodjék, így aztán rugdosásról sem lehet szó. Ha valaki mégis így fogná fel, ám lelke rajta!
Érdekes
dolgot olvastam:
A netikett erdetileg egyetlen (krisztusi) aranyszabályra épül:
Szebb lenne a világ, ha azok, akik minduntalan a netikettre oktatnak másokat, szem előtt tartanák ezt az aranyszabályt akkor is, ha éppen saját érdekeikbe ütközik.
Meglepett
az októberi Galaktika, nemcsak kellemesen, mert belekerültem valamiképpen, hanem azért is - egyelőre nem tudom milyen előjellel -, mert több novella sem igazán tudományos fantasztikus a megjelentek közül.
Miéville-t a kortárs fantasyhoz sorolnám, a Csillagos-optimisztikus novellát inkább egy ezoterikus/new ages válogatásban keresném, ha érdekelne az ilyesmi, az egyperceseim pedig leginkább ahhoz a vonulathoz tartoznak, amelyet a Skrull! gerincén egyszerűen „tahóság” címszóval jelöltek.
Az már nem is lepett meg, ahogyan az olvasók reagáltak a számra: itt valószínűleg egyre szélesedő generációs szakadék tátong, alapos érték, norma, ízlés etc. különbséggekkel.
Ami megdöbbentő, és szomorú (az ország jelen állapotára mindenképpen), hogy mennyire érzéketlenek az olvasók a Csillag blablabla optimizmusára. Mit érzéketlenek! Ellenségesek. Rendben van, irodalmilag a szürke a legmegfelelőbb jelző rá, de kérném tisztelettel, az az optimista történet valójában végletekig pesszimista: nagyon is azt sugallja, az emberiségen csak a csoda segíthet. Valahol sokkoló.
A szerkesztetlenségért a második mondatban mindenesetre önmagában kár.
Azt is a generációs különbségnek tudom be, hogy lehet akármilyen nyakatekert, semmitmondó, következetlen és sehová sem vezető az írás, ha cyberpunk elemekkel, (hent, hent, hent!) a témában bebetonozott stílus-klisékkel alaposan megtűzdelik, akkor a közönség automatikusan kiválónak ítéli.
Az mindesetre fájt, hogy milyen kevesen vevők a paródiára. Vagy az iróniai iránti érzék fogyatkozott meg, vagy az utánam következő generáció ennyire véresen komolyan veszi magát, vagy…
A Mond-féle végítéletek ugyanis paródiák: az ún. hard sci-fi és önmagában a very, very hard science paródiái. Hogy ki mit próbál még ezen kívül belemagyarázni, vagy számon kérni rajtuk, azon nem is vagyok hajlandó elgondolkodni sem.
Mint ahogy azon sem, hogy vajon mit is tanítanak irodalom címén a mai gimnáziumokban? Tudom, felmerült már a Solarián, hogy Gogolt nem is kellene…
„Magyarok a Zűrben!”
Mailben kicsit összeszólalkoztunk Andrással (szoktunk ilyes dolgokban) a magyarság ábrázolásáról a sci-fiben.
Mivel mostanság kissé szűk a Neten tölthető időm, így a szokottnál is homályosabban fogalmaztam.
Tehát, azt akartam mondani, amit talán Dévényi fogalmazott meg, mindenesetre mestere volt a gyakorlatának. „Kis nemzetek jövőjéről leginkább csak a paródia eszközeivel lehet beszélni.”
Súrlódásaink abból fakadtak, hogy vén ogreként én bizony nevetségesnek tituláltam a jelenünket és múltunkat is.
Ez bizony elnagyolt, bár e véleménynel nem vagyok egyedül. A Hobo Vadászat lemezen a narrátor azt mondja:
„A magas rangú külföldi vendég történelemkönyvet olvas, és halálra röhögi magát.
De valóban, a kép ettől árnyaltabb, szóval pontosítok. A jelenünk tragikus, a múltunk pedig szégyenletes. A múlt szégyenletes cselekedetei egyenesen vezetettek a jelen tragédiájához (Melyet sokan tragikomédiának látnak, pedig a nevetségességen már régen túl vagyunk. Ez élethalálharc, elvtársak!), a jelen tragédiája miatt pedig jövőnk fölötte kétséges. Ennyiben tehát a jövő nevetséges voltára tett állítás sem igaz. Lehet, hogy a magyarság jövőjéről beszélni színtiszta fikció.
A szégyenletes múltról majd alkalomadtán, ha felélesztem a Polit(e)bürót, most arról az örvendetes jelenbéli dologról, hogy azért valamiben egyetértettünk: szükségtelen a fantasztikumban a mélymagyarkodás, a magyar témák erőltetése. Hogy miért tartjuk szükségtelennek, feleslegesnek, arra ketten kétfelől jutottunk, de a konklúzió a lényeges: magyarkodni tehát nem fogunk.
A magam részéről ugyan ezt már előzetesen meg is szegtem, mert a Hipergalaktikában majd kijövő írásom címében és tartalmában is érinti a magyar jövőt, de tényleg csak érinti. És no mélymagyarkodás. Viszont, cyberpunk iránti viszolygásom ezzel a novellával megszülte életem első, és valószínűleg egyetlen CP alkotását. Ennyit a könnyelmű kijelentésekről.
Viszont, a magyar történelmet régóta tervezem fantasztikusítani, de csak egyetlen, jól definiált módon, az Ars Magica univerzumában. Mert azt valóban kihívűásnak érzem, hogy a valós tényekhez, figurákhoz igazítsa az ember a fantasztikus történetet.
Viszont az is kellene, hogy legyőzzem a fantasy-írás iránt érzett belső ellenállást. Ami pedig hatalmas. Szóval, csendesen kérdezem, hét éve még adtak is ki Ars Magica könyveket, él még a dolog? Van magyar egyesület rajongói társulat vagy ilyesmi?
Raana Raas – Csodaidők/Az ogfák vöröse
Nagyon nehezen kaptam meg a könyvet, és még nehezebben szántam rá magam arra, hogy írjak róla. Ez utóbbinak számos oka van.
A legfőbb, hogy mélységesen egyetértek a Zsoldos zsűrivel: a könyv nem egyszerűen befejezetlen, hanem egyszerűen egy ki tudja milyen okból adott helyen félbehagyott szöveg. Az idő pedig szerencsétlen, mert Szabó Sanyi vitairata nyomán újra fellángolt a Zsoldos-díj vita, és a felek éppen ezt a könyvet használják érvként.
A másik, hogy érdekelt lévén a legutóbbi Zsoldos díjban, könnyen és joggal elfogultsággal vádolhat bárki, mert ki tudja, hogy alakult volna a díj sorsa, ha a zsűri ezt a kötetet is érdemei szerint megítéli. Ráadásul sok derék gyűlölőm a könyvet próbálta bunkónak használni, hogy üssön rajtam egyet. (Bár a kötet erre fizikailag alkalmas lenne, ez ezúttal nem jött össze: általában csak az az összehasonlítás fáj, ahol amihez hasonlítanak valami egészen alja, mint mondjuk a Ződ leopárd pestis-Justitia viszonylat. A Csodaidőket ráadásul egészen az őszig nem is olvastam. Nice try.)
Harmadrész az írónő, akiről bebizonyosodott, hogy a díjat valamiféle akadályversenynek fogja fel, győztesekkel és vesztesekkel (szurkolótáborral és helyezési listával, absza meg!), mélységesen megbántódott a zsűri döntésén, a Nagy Vesztes pózában tetszeleg, és úgy fogja fel megnyilvánulásaimat, mint a gerinctelen győztes alávaló tetteit, aki még bele is rúg szegény vesztesbe.
Mint kifejtettem alább, ezt a díjat nem megnyeri valaki, hanem egy zsűri odaítéli, ráadásul nem a személynek, hanem az az évben megjelent produktumának. Innentől kezdve értelmetlen győztesekről és vesztesekről beszélni. Azt hiszem elég idő telt el azóta, hogy aki porba sújtott vesztesnek érzi magát, feltápászkodjék, így aztán rugdosásról sem lehet szó. Ha valaki mégis így fogná fel, ám lelke rajta!
Érdekes
dolgot olvastam:
A netikett erdetileg egyetlen (krisztusi) aranyszabályra épül:
„Bánj úgy a többiekkel, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak!“
Szebb lenne a világ, ha azok, akik minduntalan a netikettre oktatnak másokat, szem előtt tartanák ezt az aranyszabályt akkor is, ha éppen saját érdekeikbe ütközik.
Meglepett
az októberi Galaktika, nemcsak kellemesen, mert belekerültem valamiképpen, hanem azért is - egyelőre nem tudom milyen előjellel -, mert több novella sem igazán tudományos fantasztikus a megjelentek közül.
Miéville-t a kortárs fantasyhoz sorolnám, a Csillagos-optimisztikus novellát inkább egy ezoterikus/new ages válogatásban keresném, ha érdekelne az ilyesmi, az egyperceseim pedig leginkább ahhoz a vonulathoz tartoznak, amelyet a Skrull! gerincén egyszerűen „tahóság” címszóval jelöltek.
Az már nem is lepett meg, ahogyan az olvasók reagáltak a számra: itt valószínűleg egyre szélesedő generációs szakadék tátong, alapos érték, norma, ízlés etc. különbséggekkel.
Ami megdöbbentő, és szomorú (az ország jelen állapotára mindenképpen), hogy mennyire érzéketlenek az olvasók a Csillag blablabla optimizmusára. Mit érzéketlenek! Ellenségesek. Rendben van, irodalmilag a szürke a legmegfelelőbb jelző rá, de kérném tisztelettel, az az optimista történet valójában végletekig pesszimista: nagyon is azt sugallja, az emberiségen csak a csoda segíthet. Valahol sokkoló.
A szerkesztetlenségért a második mondatban mindenesetre önmagában kár.
Azt is a generációs különbségnek tudom be, hogy lehet akármilyen nyakatekert, semmitmondó, következetlen és sehová sem vezető az írás, ha cyberpunk elemekkel, (hent, hent, hent!) a témában bebetonozott stílus-klisékkel alaposan megtűzdelik, akkor a közönség automatikusan kiválónak ítéli.
Az mindesetre fájt, hogy milyen kevesen vevők a paródiára. Vagy az iróniai iránti érzék fogyatkozott meg, vagy az utánam következő generáció ennyire véresen komolyan veszi magát, vagy…
A Mond-féle végítéletek ugyanis paródiák: az ún. hard sci-fi és önmagában a very, very hard science paródiái. Hogy ki mit próbál még ezen kívül belemagyarázni, vagy számon kérni rajtuk, azon nem is vagyok hajlandó elgondolkodni sem.
Mint ahogy azon sem, hogy vajon mit is tanítanak irodalom címén a mai gimnáziumokban? Tudom, felmerült már a Solarián, hogy Gogolt nem is kellene…
„Magyarok a Zűrben!”
Mailben kicsit összeszólalkoztunk Andrással (szoktunk ilyes dolgokban) a magyarság ábrázolásáról a sci-fiben.
Mivel mostanság kissé szűk a Neten tölthető időm, így a szokottnál is homályosabban fogalmaztam.
Tehát, azt akartam mondani, amit talán Dévényi fogalmazott meg, mindenesetre mestere volt a gyakorlatának. „Kis nemzetek jövőjéről leginkább csak a paródia eszközeivel lehet beszélni.”
Súrlódásaink abból fakadtak, hogy vén ogreként én bizony nevetségesnek tituláltam a jelenünket és múltunkat is.
Ez bizony elnagyolt, bár e véleménynel nem vagyok egyedül. A Hobo Vadászat lemezen a narrátor azt mondja:
„A magas rangú külföldi vendég történelemkönyvet olvas, és halálra röhögi magát.
De valóban, a kép ettől árnyaltabb, szóval pontosítok. A jelenünk tragikus, a múltunk pedig szégyenletes. A múlt szégyenletes cselekedetei egyenesen vezetettek a jelen tragédiájához (Melyet sokan tragikomédiának látnak, pedig a nevetségességen már régen túl vagyunk. Ez élethalálharc, elvtársak!), a jelen tragédiája miatt pedig jövőnk fölötte kétséges. Ennyiben tehát a jövő nevetséges voltára tett állítás sem igaz. Lehet, hogy a magyarság jövőjéről beszélni színtiszta fikció.
A szégyenletes múltról majd alkalomadtán, ha felélesztem a Polit(e)bürót, most arról az örvendetes jelenbéli dologról, hogy azért valamiben egyetértettünk: szükségtelen a fantasztikumban a mélymagyarkodás, a magyar témák erőltetése. Hogy miért tartjuk szükségtelennek, feleslegesnek, arra ketten kétfelől jutottunk, de a konklúzió a lényeges: magyarkodni tehát nem fogunk.
A magam részéről ugyan ezt már előzetesen meg is szegtem, mert a Hipergalaktikában majd kijövő írásom címében és tartalmában is érinti a magyar jövőt, de tényleg csak érinti. És no mélymagyarkodás. Viszont, cyberpunk iránti viszolygásom ezzel a novellával megszülte életem első, és valószínűleg egyetlen CP alkotását. Ennyit a könnyelmű kijelentésekről.
Viszont, a magyar történelmet régóta tervezem fantasztikusítani, de csak egyetlen, jól definiált módon, az Ars Magica univerzumában. Mert azt valóban kihívűásnak érzem, hogy a valós tényekhez, figurákhoz igazítsa az ember a fantasztikus történetet.
Viszont az is kellene, hogy legyőzzem a fantasy-írás iránt érzett belső ellenállást. Ami pedig hatalmas. Szóval, csendesen kérdezem, hét éve még adtak is ki Ars Magica könyveket, él még a dolog? Van magyar egyesület rajongói társulat vagy ilyesmi?
32 megjegyzés:
"A jelenünk tragikus..."
Hail Liberalism!!!
"A múlt szégyenletes cselekedetei egyenesen"
A múlt szó alatt milyen távlatra gondolsz? Kíváncsi vagyok mit tartasz szégyenletes cselekedetnek?
"Lehet, hogy a magyarság jövőjéről beszélni színtiszta fikció."
Mondtam, ha így gondolod már baszhatjuk. Lehet, hogy ez nálam a fiatalkori naivitás (ezt olyan jó mondani) számlájára írható, de ha így is van remélem megmarad.
Hálláu!
Na neked is jól átmosták az agyadat. Szégyenletes múlt!Jézusom! Mélymarakodás:magyarázd már meg mi az?Egyáltalán mi az hogy magyarkodás?Van ilyen más népnél is?Pl románkodás, angolkodás stb?Te, ha jól tudom sokat éltél angol nyelvterületen ott van erre kifejezés? Mert szvsz nincs. Be kéne már fejezni az öngyalázást.Minden fórumon. Igenis van mire büszkének lennünk!Emeljük már fel a fejünket!
bence!
Az, hogy a múltunk bizonyos elemeire büszkék lehetünk, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy bizonyos elemek szégyenletesek.
Azon lehet vitatkozni, hogy szégyenletesek-e azok az elemek, amelyek a Párizsi békéhez vezettek, de szerintem nem érdemes, ahogy azon sem, hogy a Párizsi béke oka-e a jelenlegi sanyaruságunknak.
andras
Hail Liberalism!!!
Jah. Manapság trendi dolog a liberalizmust okolni azokért a problémákért, amiket a liberalizmus hiánya okozott.
Meg trendi dolog harcolni a liberalizmus ellen.
A probléma az, hogy valami ellen lenni nem ad választ arra a kérdésre, hogy hogy ha az nem, akkor mi helyette!
Bolsik, fasiszták, papok, vagy diktátorok mondják inkább meg hogy miről mit kell gondolnod?
Balfrásznak meg gratulálok a díjához!
Csak így tovább!
Dévényi valóban nagyot alkotott, de azt is figyelembe lehet venni, hogy mikor. Nem most kezdődött ez a fajta önszemlélet (és nem is tőlünk ered, már jó pár száz éve kívülről mondják meg nekünk, mit kell gondolnunk magunkról, csak mindig mások). Az, ha valaki a saját identitásáról CSAK a paródia nyelvén tud szólni (nem IS, hanem CSAK), az szerintem nem egészséges.
Mint ahogy a post személyeskedő része sem az. Miért bántod azt, aki téged nem bántott? (netikett meg egyebek, ha már...)
Vicces, hogy annak savanyú a szőlő, aki megnyerte a ZsP díjat. Olyan, mint a románok, akik azért haragszanak ránk, mert hozzájuk csatolták Erdélyt...
Nálunk - gondolom más kis nemzeteknél is - nagy divat önmagunkról a végletekben gondolkodni. Baromi nagy a szerencsétlenség tudatunk - pedig az igazán szerncsétlen nációk egyszerüen eltüntek a történelemben, mi meg itt vagyunk. Máskor baromi büszkék vagyunk, pl. a Nobel-dijasainkra (akik jó részét a díjra érdemes kutatásaik előtt külföldre zavartunk), vagy egyes történelmi cselekedeteinkre, amelyek persze pár évszázad multán senkit nem érdekelnek. Te, Balfrász most ugyan olyan végletesen (és ugyanolyan alaptalanul) tartod multunkat szégyenletesnek. Nincs abban semmi szégyenletes, legfeljebb, ha valami elvont ideához viszonyítasz. de ha a létező nációk multjával vetsz minket össze, remélem te se gondolod komolyan, hogy rosszabbak vagyunk bárkinél.
Bence,
"Jah. Manapság trendi dolog a liberalizmust okolni azokért a problémákért, amiket a liberalizmus hiánya okozott."
Trendi, nem trendi? Mi az, hogy egy gondolat trendi? Liberálisnak lenni nem trendi? Ha esetleg két/több ember ugyanazt gondolja, akkor az divatossá válik? Nem lehet, hogy egyszerűen a logikájuk oda vezeti őket? Ez érvényes azokra is, akik támogatják és azokra is akik elvetik azt.
"A probléma az, hogy valami ellen lenni nem ad választ arra a kérdésre, hogy hogy ha az nem, akkor mi helyette!
De bizony! Azért sejteni lehet, hogy ha a liberalizmust, hogy a példánál maradjunk, elvetem/nem tartom helyesnek, akkor mit tartok követendőnek/milyen értékrendem van.
"Bolsik, fasiszták, papok, vagy diktátorok mondják inkább meg hogy miről mit kell gondolnod?"
Liberalizmusról és konzervatívabb értékrendről beszéltünk, nem pedig személyekről!
Egyébként ne mondja meg senki. De ez a liberalizmuson kívül is megvalósulhat...
Veszekedni nem akarok, beszélgetni szívesen.
András
...ha engem megkérdeztél volna, azt mondom, ne írd meg.
De nem kérdeztél...
Meg úgy se hallgattál volna rám...
Ládd, mi lett belőle? :-D :-D :-D
Ja!Ja! Corpus mesternek részben igaza van! Majd meglátod minyő bajt hoztál ezzel a fejedre. :D
(Várjunk! Lehet egyáltalán a fejeden lévő bajt tetézni? :))
De meg köllött írni. Nem vallott volna rád ha nem teszed!
Sok tévedés forog itt fenn.
Elsőbben, nem vagyok sem liberális sem konzervatív, innen könnyű kitalálni, hogy mi vagyok. Agymosott semmiképpen. Lehet, hogy nem fejtem ki azonnal, amit írok, de így legalább elgondolkodtok rajta.
A politikáról többet majd a Polit(e)bürón, melyet az ünnepre való tekintettel és a magamra szabott türelmi idő után újra megnyitok, most egy kicsit a (mély)magyarkodásról, mert az érinti a sci-fit is, van ilyen vonulata.
A mélymagyarkodás az, ami Makovecz Imre ötezer éves magyarság-civilizációs víziója vagy Grespik úr akárhányszor pödörödő, a Szíriuszból érkező fénnyel valamiben megegyező japán rokon magyar DNS víziója, valamint a tarsolylemezes sámán-ezoterikus hunczfottságok hordoznak. Plusz, irodalmilag - bár nem egy nagy üzlet -, de meg lehet lovagolni még ezt is, és elfantáziálni az ősmagyar hitvilágról és Magyarország dicsőséges alternatív történelmeiről. (Ez utóbbit kifejezetten szeretem én is.) Még az űrbe, a jövőbe is ki lehet lőni az ősmagyar hitvilágot, csak azt nem tudom, hogy minek.
A teljesség igénye nélkül egy kis lista a szégyenletes magyar múltról. Kifejtve: ezek azért szégyenletesek, mert mind, egytől-egyig olyan piti árulás az uralkodó elit részéről, mely a haza vesztét okozta - praktice hazaárulás. Minden nemzetnek vannak szégyenfoltjai a történelmében, de egyetlen más nemzet sem büszkélkedhet annyi sikeres hazaárulással, mint mi. Amint Franciaország, Britannia, Németország, Olaszország egységesült, ott attól kezdve nemcsak a himnusznál szívre tett kéz, hanem a tettek mutatták, hogy van egyéni érdek, van osztályárulás, de hazaárulás az inkább nincsen. A Német nép követte Hitlert a pokolba például.
A mi listánk, a teljesség igénye nélkül:
Muhi: a nemesség elfelejt megjelenni, aki elmegy, részegen a táborban dőzsöl.
Hunyadiak: a nemesség mindent megtesz, hogy az egyetlen törökfékező erőnek keresztbe tegyen, sőt kicsinálja. A koronát a Habsburg kezére játsza inkább, akik a visszaszerzése körüli cécó kitételei miatt aztán magyar trónigénnyel lépnek fel.
Mohács: Szapolyai elfelejt megjelenni, mert így hátha király lesz.
Hódoltság: éhbéren tartott kisnemesek ontják vérüket a hazáért, a többiek valahol Bécsben.
Rákóczi szabadságharc: a főnemesség jókora szelete egyszerűen labanc.
Reformkor: ha nincs az az egy Széchenyi, nincs semmiféle modernizáció, sőt.
1848: gyalázatos nemzetiségi politika, a jobbágyfelszabadítás késleltetése, stb.
A kiegyezés: feltelt posvánnyal a magyar politikai életnek az a mocsara, mely ma is mérgez.
Első Világháború: Mit is kerestünk benne?
Károlyi kormány (jóhiszemű idióták?): Észak Erdély román kézre adása.
1919-20: Vörös és fehérterror.
1941: Újvidék.
1945: kisnyilas-kiskomenista zubbonycsere.
1945-től, mint megszállt ország, a bűnök feledhetők, én legalábbis feledem őket.
1990-től folyamatosan: a hazai gazdasági potenciál szétverése, a nemzeti vagyon külföldi kézre játszása, népjóléti rendszerek kivéreztetése, ellehetetlenítése végül megszüntetése, az oktatás tönkresilányítása, korrupció, lopás, szellemi és erkölcsi mélyrepülés. Győzike. :-)
Well, ezért mertem mondani, hogy a jövőnk nemhogy nevetséges, de talán nem is létezik. Az orzságot már megvették, nem a mi tulajdonunk, az jelen politikai, társadalmi, gazdasági erőviszonyok között csak erőszakkal vehetnénk vissza. Tessék elolvasni a vezető Izraeli politikus nyilatkozatát:
www.mno.hu/portal/522600.
(nem hagy linkelni ez a szahar!)
Aki utolsónak hagyja el az országot, az ne törődjön se a gázzal. se a villannyal, mert az már úgyis másoké, az új lakók gondja.
Érdekesek a könyvismertetésre adott reakciók: miért is kell ahhoz vakmerőség, hogy valaki kifejtse egy könyvről a véleményét? Hol a pokolban élünk?
Adott egy könyv, remek és nagyszabású kiadói/szerzői/baráti PR-ral, rajongótáborral, melynek nagy része, lefogadom, még a szerző Harry Potter fanfiction-író korából származik, tehát nem kicsi. Mindettől már remekmű? Mindettől megbírálhatatlan? A PR és a rajongás olvastán az volt az érzése az embernek, hogy az új Frank Herbert jött el hozzánk. Eljött?
Sándor, nem személyeskedem, tényeket sorolok: előbb ezen a blogon voltam én a vesztesbe rugó telhetelen győztes, aztán a Solárián hangzott el, hogy Eta biza nem adja többé az írásait a Zsoldos zsűri kezibe! Mi a búbánatért kell ezt az egészet versenyként, ráadásul vérre menő boxmeccsként megélni? Egy CSI rajongó itt lerománoz és rossz lelkiismeretből vagy irigységből vagy mit tudom én miből fakadóként tételezi a véleményt, valmi savanyú szőlőt emleget, amit nem is értek, az ismertetőnél vaknak nevez.
Vegyük már észre, hogy a Csodaidőket és a Diagnózist össze sem mérte a zsűri! Nem mertem a CSI ismerete nélkül előzetesen nyilatkozni, de így utólag azt hiszem, ha rendesen megítélik, sem sokban befolyásolja a díj sorsát.
Egyébként meg kellett volna ítélni, szét-elemezni, már csak azért is, hogy a szerző/szerkesztő és mások, akik hasonlóként gondolkoznak az irodalomról, megtudják, mikor és hogyan illik befejezni egy történetet. Befejezni, mondom, nem csak úgy abbahagyni egy fejezet végén. Mert az nem regény. Gondoljunk csak vissza mekkorát bukott a Fajirtás, mert a második felét elfelejtették kiadni, de még csak nem is utaltak rá, hogy ez egy technikai okokból kettévágott regény első fele!
És a lista végére, Győzike után (vagy alá):
Antal József
Na miattad érdemes szégyenkezni.
András: ha a mai napi politikai szószokból indulok ki, akkor természetesen tudom, hogy a liberalizmus elvetése minek az igenlését jelenti. De ha egyszerü gondolkodó embernek feltételezlek, akkor attól, hogy elveted a liberalizmust, még nagyon-nagyon sok minden lehetsz, ezek között például akár olyasvalaki is, aki nem feltétlenül ideológiák mellé akarja rendezni az életét, a gondolatait...
Balfrász: multbeli szégyeneink felsorolása természetesen hatásos. Viszont ha hasonló alapossággal mélyedünk bele más nációk történelmébe, akkor az ehhez hasonlítható dolgokat ott is megtaláljuk. Legfeljebb máshol nem jut minden nemzedékre egy rendszervátltás, amelynek első dolga, hogy az előző rendszer összes bünét büntudattal együtt dolgozza bele a közgondolkodásba. Csak két példa a kommunista mult lezárására: Kinában a Kommunista Párt pártállama építi gőzerővel a kapitalizmust, a mai orosz értelmiségi meg jót röhög a saját kommunista multján, és eszébe se jut szégyenkezni amiatt, hogy annak idején telerakta az országot Lenin szobrokkal... Mindkét ország esetében lehet bőven találni szégyenfoltokat abban a bizonyos kommunista multban, csak az emberek azt nem feltétlenül izzig-vérig szégyenkét élik meg, és ezt nem is várja el tőlük senki.
Szégyenkezem is nagyon, hogy mindenfelé odapofátlankodom nagy bátran névtelenül és jól odamondogatok...
Ha nem veszed észre, Győzikének nem a személyével van baj (vagy azzal is, nem érdekel), hanem azzal, amit "sztársága" szimbolizál, tudniillik az ország totális szellemi és erkölcsi csődjét, akkor bizony Győzike és Antal József ALÁ oda kell írni még egy "nevet": Anonymous.
Dear Bates,
sohasem mondam, hogy más nemzeteknek ne lennének szégyenletes cselekedetei, de attól a pillanattól kezdve, hogy egységes nemzetté váltak, többé a nemzetellenes cslekedetek nem jelentek meg. Kifelé minden normális nemzet a saját érdekei szerint cselekszik. A miénk nem. Annál is fájóbb ez, mert az államalapítás idejére mi voltunk talán az egyetlen valódi független nemzetállam Európában.
Ady óta tudjuk, hogy a legnagyobb vétség a nemzet hibáira, bűneire felhívni a figyelmet. Nem hiszem, hogy a folyamatos önfényezés társadalmi szinten is pozitív irányba vezetne. A múlt és a jelen hibáiból, bűneiből tanulni kellene, hogy legyen egyáltalán jövő.
Az a baj, hogy most nem tudom, A Csoadaidők "kritika" miatt vagyok bunkó állat vagy mert egyformán elvetem a modern liberalizmust és a konzervativizmust. Valószínűleg mindkettő miatt.
Nekem a nyuszis vicc ugrik be, sapka, cigi, füstszűrőset? talpasat?, némá', nincs rajta sapka!
Szóval, csak azt mondtam volna, ne írd meg. De tudom, hogy hiába. Én is leírtam volna.
Liberalizmus? Mi? Ez az lenne? Konzervatívizmus? A harmadik évezredben? Röhögnöm kell.
Nem azért vagyunk nevetségesek, mert még alapvető dolgokat, amelyeket más nemzetek nációk jól alkalmaznak, sem tudunk használni? Összekeverjük a szezont a fazonnal. Vagy összekevertetik velünk? Hogy azt se tudjuk, hol vagyunk, mit csinálunk, hogy vagyunk-e egyáltalán, csinálhatunk-e valamit?
Azt hiszem Örkényt fogok olvani...
Ps: Lehetséges válaszok a jövőbeni lévő postokra:
- Nincs az a pénz, elismerés, vállveregetés, amiért kinyalnám Tony seggét...
- Anyám tisztességben megöregedett vénasszony. De ha nem az lenne, akkor is az anyám.
- Én már megszoktam, hogy senki vagyok. Vajh', más is így van ezzel?
- Leszarom ( Ez bianko! :-) )
"András: ha a mai napi politikai szószokból indulok ki, akkor természetesen tudom, hogy a liberalizmus elvetése minek az igenlését jelenti."
Ki is gondolkodik szélsőségekben?
"De ha egyszerü gondolkodó embernek feltételezlek, akkor attól, hogy elveted a liberalizmust, még nagyon-nagyon sok minden lehetsz, ezek között például akár olyasvalaki is, aki nem feltétlenül ideológiák mellé akarja rendezni az életét, a gondolatait..."
Teljes mértékben igazad van, egyszerű (nálam ez nem lekicsinylő jelző) gondolkodó vagyok. Nem vagyok szélsőséges (a konzervatívabb szót használtam végig), ezért nem szimpatikus nekem a liberalizmus, de ettől még nem vagyok skinhead állatja sem. Van egy értékrendem, amibe a liberalizmus eszméi nem férnek bele.
Szerintem pontot kellene tenni ennek a végére. Belátom, én basztam el az első bejegyzésem egyik mondatával.
Tony,
a listád egyes pontjaival azért lehetne vitatkozni (főeg Szapolyaival kapcs...), de nagyrészben sajnos igaz. Én ettől még nem tartom szégyenletesnek, tanulni kéne belőle.
Lassan már a blogodon kell jelentkezni, a szégyen listára! :-D
"Amint Franciaország, Britannia, Németország, Olaszország egységesült, ott attól kezdve nemcsak a himnusznál szívre tett kéz, hanem a tettek mutatták, hogy van egyéni érdek, van osztályárulás, de hazaárulás az inkább nincsen."
Britannia ugyan szép, nagy, és legfőképp éktelenül egységes ország, de nem ártana, ha csak minimálisan tisztában lennél az
- angol
- skót
- walesi
- ír
- gyarmati
történelemmel, és akkor talán nem írnál butaságokat.
Vagy szerinted például az 1916-os dublini felkelés során (javában dúl az I. világháború, az írek pedig német tengeralattjárókon csempészik a felkelőknek való fegyvert) azon vesztek össze, hogy ki énekli megfelelő taktusban, természetesen szívére tett kézzel a "God Save the King"-et? Vagy Britanniából csak a II. világháborús Churchill beszédek jutnak az eszedbe?
Legalább egyszer és felületesen fusd át az európai történelmet, mielőtt ilyesmit írsz.
De lehet, hogy az is elég lenne, ha több Radnótit olvasnál. "Bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép", de fölösleges úgy beállítani a Nagy Világtörténelmet, mintha akárcsak egy fokkal is bűnösebbek volnánk bárkinél.
Jól van, Nyuszika,
megpróbáltad, biztosan kapsz majd egy kis simogatásta Gazditól.
Bizony Radnótit kéne olvasni. Meg egyáltalán meg kellene már tanulni olvasni is. Ha az irkálás megy, menni fog az is. Mivelhogy - még be is idézted - bizony senki sem írta le, hogy Nagy Britannia, csak annyi szerepelt, hogy Britannia, és annak egységesülése emlékeim szerint még írország meghódítása előtt lezajlott. Hogy egy megszállt ország lakosai mit tesznek a hódítóval szemben az az ő ízlésüktől függ, mindenestere a saját hazájukat az írek sem igen árulták el John Bullnak. Más lapra tartozik, hogy közben azért észrevétlen britekké váltak egy kicsit maguk is, és lefogadom, a megbékélés után nem fognak az immár Egészen Nagy Britannia ellenében hazaárulni. Ha lagomorfikus szemedet a Gazdi adakozó tekintetétől kicsit távolabb vetnéd, észrevennéd, hogy mennyire őrzik identitásukat és védik érdekeiket a szigetország lakosai még az európai egységesülés ellenében is.
Eközben mi hatszorosan túlteljesítünk minden EU szabályozást, még azt is, amelyet senki sem kér tőlünk. Lásd Bologna és következményei.
Csak ismételni tudom magam: minden nép mint nép, és minden nép tagjai egyenként is követtek el szégyenletes dolgokat, de csak a magyar uralkodó osztályok követtek és követnek el folyamatos hazaárulást. A nép pedig folyamatosan asszisztált és asszisztál ehhez, sőt segít ebben. Nemcsak kisnyilasok és kiskomcsik léteztek, hanem kislabancok is.
De nem az a legfőbb szégyen, hogy a mindenkori magyar uralkodó osztály szégyenletes dolgokat követett és követ el, hanem az, hogy a magyar, mint nép ebből semmit sem tanul, és még amikor teheti, akkor sem kergeti el őket a fenébe.
Különböztessük meg Britanniát Angliától, kérlek. Először is, Britannia, mint olyan, kelta gyűjtőfogalom, a britek a kelta törzsek voltak, míg az angolok germán népek.
Az ország, amire te gondolsz: Anglia.
Nem Britannia.
Nagy-Britanniát pedig nem azért hívják Nagynak, mert olyankorra már egybesült, mint Királyság, hanem hogy megkülönböztessék Lesser Britain-től. Tehát önmagában ez a Britannia dolog annyira nem használatos.
Ír történelemből pedig érdemes lenne például utánanézned a napjainkig tartó ulsteri konfliktusnak, hogy lásd, azért ez a helyzet némileg bonyolultabb annál, semhogy hódítókról és meghódítottakról lehetne beszélni.
A Rózsák Háborúját, mint a muhi csatánál némileg frissebb történelmi eseménysort, pedig szintén szívesen látnám a szívre tett kézzel himnuszdalolás tükrében elemezve...
De persze ha értelmes válasz helyett csak annyi jut az eszedbe, hogy Gazda (bár a kedvedért megismétlem még egyszer, hogy körülbelül 6-8 kiadónak dolgoztam már), az is jó, csak akkor ne próbálj meg úgy tenni, mint akinek minimális fogalma van róla, miket ír.
Jól van nyuszika, kapsz majd még simogatást!
Ha a Brit szigetek és a „british” - beismerem kissé pongyola - szóhasználat megengedett, akkor talán, az egészet, Skóciát, Welszt, Angliát így együtt hívhatom Britániának. Ha már kekeckedünk, biza maguk a britek is: „Great Britain" is often used to mean the "United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland" (UK).” Szóval, ennyi pongyolaságot megengedek magamnak, nyuszika.
Azt vajon hogyan is tagadhatnád, hogy Írország független volt a Tudorok koráig, hogy aztán a jó öreg Cromwell végleg meghódítsa. Azt se érmes tagadni, hogy 22-ben az Ír Szabadállam született meg, nevében hordozva, hogy a másik része viszont nem szabad, tehát az egész előtte sem volt az. Hódoltság, megszállás, he?
Hogy az angol polgárháborút, mely végül az egységes Britanniához vezetett, hogyan vetheted össze a külső ellenséggel szembeni védekezést elszabotáló, elmulató magyar nemesség cselekedeteivel talán ne analizáljuk. Nice try!
Az hogy jön ki, hogy Rákóczi egy időben függetlenségi háborút vív az osztrákok ellen és polgárháborút a labanc nemességgel? Tud még ilyet másik ország? Legyünk büszkék!
A szívretettkézzel-himnuszhallgatás ügyében pedig konzultálj kérlek a Nemzet Csalogányával, mert miközben ezerrel vesztegeti (legyünk jóhiszeműek, nem árulja!) az országot, ő biza imigyen szok cselekedni. Láttam. Mutatta a tévé, nyuszika.
Értelmes megjegyzésre értelmes választ szoktam adni, nyuszika, a tiedre Gazdisat. És, tudod, akárhány kiadónál is dolgozik az ember, mindig az utolsó számít. A csekket is az írja, nyuszika.
Érdekes ez a vad bizonygatás, hogy csak azért is mi vagyunk a leggecibbek. Balfrasz, te annak tartod magunkat, más nem látja ennyire tragikusan a dolgot egyéb országokkal összehasonlítva. Ez van, egy sereg történelmi eseményt lehet mérlegre tenni, amit ki-ki a maga habitusa alapján tesz meg. Nem értem, miért gondolod, hogy létezik ebben a kérdésben általános igazság*, és azt feltétlenül birtokolni kell, elismertetve a másikkal is.
* Hazaárulók és nemzeti hősök jó néhány országban léteztek akár a huszadik században is, bárhol, ahol elnyomó rezsimek működtek, Salazaréktól Pinochetékig. Különös módon hatalomváltásoknál mindig megfordultak az előjelek, mint ahogy aszerint is változik a hazaáruló cimke kiosztási rendje, hogy az adott kor történelemszemlélői mit szeretnének bizonyítani maguknak. lásd pl. Görgey, mint fő hazaáruló.
Egyébként is azt gondolom, szeretünk bűnbakokat gyártani és másokra mutogatni kudarcainkért - valószínűleg ezért termelt ki a népi hagyomány ennyi hazaárulást. Mert mi nem cseszhetjük el magunk, bennünket el kell árulni, hogy elbukjunk, naná.De ez magánvélemény, nem pedig a zigazság.
Azért ritka dolog azt látni, hogy valaki minden egyes állításában tévedjen... ez persze összességében figyelemreméltó teljesítmény, bár büszkének nem kellene lenned rá.
Most leginkább már csak azért javítanálak ki, nehogy valakiben, aki olvassa a kommenteket, az általad hangoztatott, teljesen hamis kép maradjon meg.
"Ha a Brit szigetek és a „british” - beismerem kissé pongyola - szóhasználat megengedett, akkor talán, az egészet, Skóciát, Welszt, Angliát így együtt hívhatom Britániának. Ha már kekeckedünk, biza maguk a britek is: „Great Britain" is often used to mean the "United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland" (UK).” Szóval, ennyi pongyolaságot megengedek magamnak, nyuszika."
Ez az "United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland" ugye az a része, ami egyesült még Írország meghódítása előtt, mint azt az előző hozzászólásodban írtad?
Akkor mit is keres benne Észak-Írország? És Skócia? És Wales? :) Ha pedig egybefoglalod őket, akkor a "hódítók" elleni lázadás miért nem "hazaárulás"?
"Azt vajon hogyan is tagadhatnád, hogy Írország független volt a Tudorok koráig,"
Jobb kérdés lenne, hogy hogyan állíthatnám...!
Egyrész Írország, mint olyan, legfeljebb csak a földrajzi értelemben létezett egységesen, gyakorlatilag egymástól független kiskirályságok alkották. Valamint az angolok jóval a Tudorok előtt elkezdtek már odaát hódítgatni, nem is sikertelenül; és mit ad Isten, történetesen úgy kerültek oda, hogy a fene egységes írek egyik regionális királya hívta be őket a másik ellen.
"From 1169, Ireland was entered by Cambro-Norman warlords, led by Richard de Clare, 2nd Earl of Pembroke (Strongbow), on an invitation from the then King of Leinster. In 1171, King Henry II of England came to Ireland, using the 1155 Bull Laudabiliter issued to him by then Pope Adrian IV, an Englishman, to claim sovereignty over the island, and forced the Cambro-Norman warlords and some of the Gaelic Irish kings to accept him as their overlord. From the 13th century, English law began to be introduced. By the late thirteenth century the Norman-Irish had established the feudal system throughout most of lowland Ireland. Their settlement was characterised by the establishment of baronies, manors, towns and large land-owning monastic communities, and the county system. The towns of Dublin, Cork, Wexford, Waterford, Limerick, Galway, New Ross, Kilkenny, Carlingford, Drogheda, Sligo, Athenry, Arklow, Buttevant, Carlow, Carrick-on-Suir, Cashel, Clonmel, Dundalk, Enniscorthy, Kildare, Kinsale, Mullingar, Naas, Navan, Nenagh, Thurles, Wicklow, Trim and Youghal were all under Norman-Irish control."
Érdemes lenne néha legalább annak utánanézned, amiből kioktatsz másokat (különösen, mert a "mások" esetleg évekig foglalkoztak az adott témával).
"hogy aztán a jó öreg Cromwell végleg meghódítsa."
Addigra már rég végleg meg voltak hódítva, Cromwell csak végigdúlta az országot.
"Azt se érmes tagadni, hogy 22-ben az Ír Szabadállam született meg, nevében hordozva, hogy a másik része viszont nem szabad, tehát az egész előtte sem volt az. Hódoltság, megszállás, he?"
Nos, újfent ki kell, hogy ábrándítsalak, de az Ír Szabadállam nem volt szabad. Domíniumstátuszt kapott, ami csak részleges szabadságot jelentett. A másik részéről pedig nem érdemes olyanokat mondani, hogy szabad-nemszabad, annál azért bonyolultabb a kérdés, például az angolok a XIX. század vége óta folyamatosan bármikor odaadták volna egész Ulstert az íreknek, csak erre az ulsteri protestánsok fenyegettek fegyveres felkeléssel. Ők ugyanis épp Dublin uralma alatt nem érezték volna magukat szabadnak.
Tényleg nem ártana, hogy ha legalább annak mininálisan (akár csak egy nyamvadt wikipedia szócikk erejéig) utánaolvasnál annak, amiről írsz. Nem az a kínos, ha valaki nem tud valamit, hanem ha nem ismeri be, hogy nem tudja.
"Értelmes megjegyzésre értelmes választ szoktam adni, nyuszika, a tiedre Gazdisat."
Ó, tehát ha valaki súlyos tárgyi tévedésre hívja fel a figyelmedet, arra legfeljebb gyalázkodni tudsz, mert az érvelés nem erősséged... Ez mondjuk jogos. Az érvelés tényleg nem erősséged.
"És, tudod, akárhány kiadónál is dolgozik az ember, mindig az utolsó számít. A csekket is az írja, nyuszika."
Ez esetben kérlek, konzultálj a Geographia kiadóval (és a honi folklórban a kiadók nem csekket írnak, mi küldönk nekik számlát, ők pedig kifizetik, csak hogy ne írj butaságokat).
Tapsi:
Érdemes lenne néha legalább annak utánanézned, amiből kioktatsz másokat (különösen, mert a "mások" esetleg évekig foglalkoztak az adott témával).
Azért túl nagy elvárásokat ne támasszunk már balfrásszal szemben.
Ő tudja, és akkor az úgy van. Kész.
Geographia? Áruló! :lelovi:
Imádnivaló, ahogy a Gazdi kis kedvencei, nyuszika és békula, állandóan szakmájuk finomságaival oktatnak ki és próbálnak megalázni. De nem baj, dolgozni kell, meg kell dolgozni, de még ha nem is kellene, a szorgalom mindig meghozza a maga jutalmát, és a személyes gyűlölet kályhája is olyan édesen dorombol, ha rakunk rá egy kis brikettet.
Viszont ha már itt vagyunk, szeretném megmutatni e kis állatkák sajátos érveléstechnikáját.
Tehát, ez a blogbejegyzés – részben - arról szólt, hogy a magyar múlt tele szégyenfoltokkal, és ezek a szégyenfoltok a mi esetünkben hazaárulás formájában jelentkeztek, jelentkeznek. Azt is találtam írni, hogy más nemzetek esetében az egységes nemzetállam kialakulása után már nem olyan menő a hazaárulás. Ez azért fontos, mert kialakulása pillanatában Magyarország volt nagyjából az egyetlen független nemzetállam Európában. Nem hercegségecskék, nem tartományocskák, nem városállamocskák, hanem egységes, erős állam (Erre joggal lehetünk és legyünk is büszkék!). Ahol tehát minden, a hatalmi harcokban külső erők felé hajló, vagy azok országvesztő/megszerző törekvései ellen nem tevő személy – hazaáruló. Megint csak szándékosan nem tértem ki a külső megszállás alatt folytatott kollaborációra, mert a helyzet az esetben kisé bonyolultabb. A kialakuló nemzetállamokra példákat hoztam fel, köztük a Brit szigeteken létrejött legnagyobb államforma jelölésére Britanniát.
Nos, innentől lehet angolszakos bölcsészként cöncögni Nagy és Kis Britanniáról, (annál is inkább, mert amint jeleztem az idézettel, bizony angol nyelvterületen is gondolhatják páran úgy, ahogy én), de a közvélemény kilencven százaléka számára nagy valószínűséggel érthető volt, hogy mit akartam mondani. Vagyis Írországról NEM beszéltem.
Lehet ezután arról is cöncögni, hogy egy ország megszállt ország-e, ha csak bizonyos részein állomásozik idegen hatalom (Mondjuk Magyarország Nándorfehérvár 1521 eleste után nem lett megszállt ország, viszont 1541-ben azzá vált, És itt lehet egy kicsit azon cöncögni, hogy nem az égész…).
Lehet arról is cöncögni, hogy a megszállás attól kezdve érvényes-e, ha már teljesen elfoglalták, de hazatakarodtak (Mohács után csaknem ez történt velünk, de hazamentek a legények), vagy csak attól, amikor később visszajöttek (Nálunk 1541-ben, ennek a mozzanatnak neve a szigetország történetében „Cromwellian reconquista”, az árulkodó, „re”-vel, melynek értelme: vissza. Miért is kellet visszahóditani, ha egyszer az övék?), és ott maradtak.
Lehet arról is vitát folytatni, hogy a Szabad jelző egy korábban brutálisan megszállt ország nevében, különös tekintettel arra megszállva maradt darabkára, esetleg erre a megszállásra utal vagy nem.
És persze lehet mindezekhez még egyre kevésbé odaillő argumentumokat felhozni, hogy a cöncögés után egy érthetetlen csavarral visszatérjünk az eredetileg vitatott kérdéshez, (hogy ugyanis a magyar múlt szégyenletes-e vagy sem), és anélkül hogy ehhez az eredeti vitaponthoz bármiféle érvet felállítottunk volna, ujjongva lehülyézni a másikat. Lehetőleg úgy, hogy közben még villantsunk egy kicsit saját műveltségünkön, és idekeverjük szegény Radnótit is. Csak nem együtt dübörögsz a nagy költővel, nyuszika? Ezt tudja meg Rorimack bácsi!
(Szegény Miklós mellesleg, hogy témánál maradjunk, kurvára rábaszott a nagy magyarkodásra, mert, mint Izrael állam estén most zsidónak, nálunk akkor születni kellett ugyebár magyarnak. Hogy egy újabb szégyenfoltra mutassak dicső múltunkban. Radnótit pedig szeretem, még olvastam is, nota bene még a naplóját is, hogy villogjak én is.)
De persze nem a vita a lényeg, hanem az én megalázásom. Egyszer már elvégeztem egy kísérletet a Békehadtest egy másik jeles tagjával, mely bebizonyította, hogy állíthatok valamit és az ellenkezőjét is, mindenképpen hülye vagyok. Tehát, aki komolyan el akar beszélgetni országunk szennyeséről az ebből következő jelenről és a lehetséges jövőről, az tudja, hogy ha mélymagyarkodni állok neki a blogban, akkor a Gazdi kis kedvencei azért jönnek elő sajátos vitakultúrájukkal.
Ja, nyuszika, körömpiszoknyit sem érdekel a karriered. Mindössze arra lennék kíváncsi, hogy miért annyira szégyenletes a Deltához tartozás, hogy lépten-nyomon tagadjátok? És arra, hogy ki a fene az a Békési József és Körmendi Ágnes, akik a Delta Vision számára a Káli dalát –mely kötet 2007 márciusában jelent meg, ha jól emlékszem - lefordították?
A forgatókönyv szerint a megalázási aktus után meg szokott jelenni a Békehadtest egy-egy tisztje is, hogy a szelíd bölcs jelmezében helyére tegye a megalázottat, és újabb mementót emeljen saját nagyszerűségének.
sezlony,
A seminal plasma semmilyen formában nem jelent meg tőlem a magyarságra vonatkozóan. Szóval a gecit ne add a számba, jó helyen van az a tiédben!
A vita arról szól általában, hogy emberek érvekkel próbálják meggyőzni egymást. Érvek, tények, bizonyítékok, ilyenek.
Mindezek pedig nem az oda nem illő argumentumok előráncigálása, a vita más mederbe terelése, a vitapartner lekezelése, érveinek relativizálása, saját meggyőződésünk független véleményként való beállítása, ekként megerősítgetése és fű alatt kinyilatkoztatása.
Ebben az egészben az az közös többszörös, hogy neked, barátom, mindig igazad van (birtoklod, ugyebár), nekem pedig sohasem. Ha lenne, akkor az nem is igazság, hanem egy relatív, értéktelen valami.
Vad bizonygatás itt bizony nem történt, szokás szerint már megint zavarod a fogalmakat: egy tényszerű lista nem bizonygatás. Ráadásul az igazság egész létét próbálod tagadni ezzel a bájos relativizálással.
Lehet, hogy a történteket ki-ki vérmérséklete, érdeke, neveltetése szerint másképpen ítéli meg, de a történelmi tények attól tények maradtak. Szándékosan nem is soroltam olyan nyalánkságokat, mint Újvidék megszállása, pedig azt egy nem kis formátumú ember olyan szégyenletesnek tartotta, hogy megöngyilkolta magát miatta (hja, akkor a miniszterelnök még miniszterelnök volt), de az legalább az ország - ha rövid távú is – érdeke szerint történt, kifelé szólt. Szapolyaival talán elvetettem a sulykot, de sem ez, sem az ellenkezője nem bizonyított, a tény maradt, hogy a Jánosom Mohács után legalább az ország egyik felének a királya lett, és annyira az egészé akart lenni, hogy a védekezésre fordítható időt és erőt inkább a Habsburggal való hadakozással töltötte. Dicső, honvédő tett volt, valóban.
Pár évvel ezelőtt én se láttam ilyen tragikusnak a mai helyzetet, csak közben világot láttam, és megtanultam egy s mást. És látom, hogy érdekes módon a jelenkori nagyüzemi hazaárulás haszonélvező egyáltalán nem látják ma sem sötétnek a helyzetet, sőt.
Innentől kezdve lehet aztán a hazaárulás fogalmát is relativizálni érdek és vérmérséklet szerint, de az attól még hazaárulás marad. Az ország, a benne élők érdekeivel ellentétes cselekedet. Motiváció érdektelen.
„Szeretünk bűnbakot gyártani és másokra mutogatni a kudarcainként.”
Ha magunkra mutatnánk, akkor hol lennének itt a mások?
Természetesen igaz: a demokráciában nem kötelező hazaárulókat megválasztani minden ciklusban, de a hazaárulást nem a palánkon szarként átbaszott választó követi el , hanem az aki átbaszta („hazudtunk”), aztán árul. Ez peniglen nem magánvélemény. Az igazság.
Ez a Balfax cucu mindenhez ért, és mindenhez jobban ért. Hazudni, csúsztatni, gerinctelenül dörgölőzni a megfelelő helyekre ha kell, magyarázni a bizonyítványt, ha a képébe nyomják saját butaságát, és a teringettét, még egy Zsoldost is kijárt magának. Megérdemli, volt vele munka doszt, betűket kellett vetni szépen, egymás után. Nyílt levélbe, ügyesbe. Meg ilyenek.
És még a másik könyv lehúzásával is tudja fényezni a saját szarát. Ez ám a teljesítmény.
Szélesi haverod valamelyik könyvét mikor fogod kritizálni? Vagy nem akarod, hogy véget érjen a szépen bontakozó érdekcimboraság?
Anonymus, vagy Zsolt, Balfax után eggyel
„Bánj úgy a többiekkel, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak!“
Legyen ez a ma esti mottó.
Elöljáróban hadd térjek vissza a történelmi vonatkozású vitát kiváltó bejegyzésrészlethez:
"
De valóban, a kép ettől árnyaltabb, szóval pontosítok. A jelenünk tragikus, a múltunk pedig szégyenletes. A múlt szégyenletes cselekedetei egyenesen vezetettek a jelen tragédiájához (Melyet sokan tragikomédiának látnak, pedig a nevetségességen már régen túl vagyunk. Ez élethalálharc, elvtársak!), a jelen tragédiája miatt pedig jövőnk fölötte kétséges. Ennyiben tehát a jövő nevetséges voltára tett állítás sem igaz. Lehet, hogy a magyarság jövőjéről beszélni színtiszta fikció."
Én a magam részéről semmi kivetnivalót nem találok ebben a megfogalmazásban, szerintem a kontextus egyértelművé teszi, miért fogalmaz sarkítva balfrász. Hovatovább, valamennyire talán még egyet is értünk a szóban forgó problémában.
A gondok ott kezdődnek, amikor a sarkított retorikai eszköz boncolgatásra kerül (pedig ahogy bence írta, "Az, hogy a múltunk bizonyos elemeire büszkék lehetünk, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy bizonyos elemek szégyenletesek." -- és ez tökéletesen lefedi a lényeget.
balfrász eljut a hazaárulásokig, és szerintem ennek az elméletnek a védelmében tárgyi tévedésekbe bonyolódik, amikre tapsi rámutat.
És akkor konkrétan arról, hogy hol látom én a problémát:
Az egyik a más nemzetekre vonatkozó tétel:
"Azt is találtam írni, hogy más nemzetek esetében az egységes nemzetállam kialakulása után már nem olyan menő a hazaárulás."
Csak a II. világháborút és csak középiskolás szinten vizsgálva (nem sértésként, hanem mert nyilvánvaló, hogy az ember érettségi után szakterületre téved, és ott nyilván több ismeretet gyűjt, mint más szakterületek művelői, viszont ritkább esetekben sajátítja el hasonló szinten a nem választott szakterületeket) megemlíthetjük Petaint, Quislinget, a németeket örömmel fogadó ukránokat és balti államokat (egészen pontosan azok lakosságának egy részét), összességében a kollaboránsokat. Én nem ragoznám ezt a kérdést tovább, szerintem egy akármilyen történeti kronológiát végigolvasva sok-sok ilyen példát lehet találni.
A másik kérdés talán érdekesebb:
"Ez azért fontos, mert kialakulása pillanatában Magyarország volt nagyjából az egyetlen független nemzetállam Európában. Nem hercegségecskék, nem tartományocskák, nem városállamocskák, hanem egységes, erős állam (Erre joggal lehetünk és legyünk is büszkék!)."
(Igazából nem tudom, hogy itt a Szent Istváni államalapításra gondolsz-e -- a "hercegségecskék, stb"-ből feltételezem arra.)
Az a problémám ezzel a kijelentéssel, hogy a történettudomány igazán nem használja a "nemzetállam" fogalmát egészen kb a francia forradalomig, sőt, tágabb földrajzi értelemben a XIX. sz. közepéig. Szent István állama erős _feudális királyság_ volt, ami a tatárjárásig gyengült, utána megint erősödött, Nagy Lajos alatt fénykorát érte (egyébként párhuzamba állíthatóan a korai majd érett feudalizmus Nyugat-Európai fejlődésmenetével), aztán Zsigmond alatt megint kicsit széthúzott, Mátyás alatt megint központosult, aztán ugye Mohács, majd a török hódoltság... De alapvetően feudális királyság, királyi és nemesi birtokok összessége, nem pedig az egy nyelvet beszélők közössége.
Magyaroroszág, illetve a Magyar Királyság (aminek ugye korszaktól függően hol része, hol nem még néhány Kárpát-medencei nemzet(iség) körülbelül 1848-ig de talán még inkább a kiegyezésig nem egységes nemzetállam (ékes példája ennek Werbőczy Tripartituma, ami azért elég egyértelműen megmondja, hogy kiket rendel ő a nemzet testéhez), hanem a hol erősebb, hol gyengébb központi hatalom és a hol erősebb, hol gyengébb nemesség "birtoka" (és továbbra sem szabad elfeledkezni a királyság részét képező nem magyarlakta területekről).
Érdekes kérdés ebből a szempontból a Rákóczi-szabadságharc és a labanc magyar nemesség. Bizonyos szempontból a labancok voltak hűek a _magyar_ koronához, még ha az Habsburg fejen díszelgett is. A rebellis fejedelem talán épp azért tekinthető a nemzetállam megteremtésére irányuló kísérletek előfutárának, mert -- ha szükségből és nem kis ellenkezést legyőzve is -- de kiterjesztette a nemzet fogalmát a jobbágyságra is.
Mindez ugye csak a "hazaárulók" kontextusba helyezése miatt érdekes. Én úgy érzem, sokszor előfordul még a történelemoktatásban is, hogy anakronisztikus módon a modern nemzetállam fogalmát a múltba vetítve alkotunk ítéleteket történelmi szereplőkről. Ez nem tragédia. Sőt, az sem tragédia, hogy a történelmértelmezések szinte mindig teleologikusak, valamilyen erkölcs-politikai-stb álláspont alátámasztása okán születnek. Ez mindig is így volt, és vszínűleg így is lesz. (Ezért írtam azt az elején, hogy ahogy a blogpostban indul a felvetés, az számomra teljesen elfogadható.)
Ugyanakkor azt szeretném kérni, balfrász, hogy ne sértődj már meg ennyire, amikor adott esetben szakterületre eső tárgyi tévedésekben kijavít valaki. Én úgy vélem, nem sértődnék meg, ha helyretennél vegyészetből vagy molekuláris biológiából. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy automatikusan el kellene fogadnod bármiről a _véleményemet_ (vagy jelen esetben a tapsiét), de azért a történettudománynak, sőt még az irodalomnak is vannak olyan szilárd tényei, amelyek nem feltétlenül képezik értelmezés tárgyát (pl hogy az angolban is van hexameter, ugye).
Ennyit a történelmi problémákról.
"Mindössze arra lennék kíváncsi, hogy miért annyira szégyenletes a Deltához tartozás, hogy lépten-nyomon tagadjátok? És arra, hogy ki a fene az a Békési József és Körmendi Ágnes, akik a Delta Vision számára a Káli dalát –mely kötet 2007 márciusában jelent meg, ha jól emlékszem - lefordították?"
Azt senki sem tagadta sehol -- a tények ismeretében nehéz is lett volna -- hogy jelent meg fordításom a Deltánál. Az is tény, hogy speciel annak a versbetéteit tapsi csinálta (mivel jól csinálja, őt kértem meg), akivel viszont személyesen még nincs szerencsénk ismerni egymást. Sőt, akár hiszed, akár nem, szerintem vmikor tavasszal volt bármiféle közvetlen kommunikációnk utoljára.
Azt viszont ismét jelzem, hogy a te "a deltavision és a Gazda áll a lejáratásom mögött" című összeesküvéselméleted téves. Ezt megint csak nem kell elhinned, de az.
Nekem speciel a teljes fordítói munkásságomat figyelembe véve, a lefordított könyvek számát tekintve a Delta nem egészen 2%-ot jelent. Ha csak a 2007-es évet nézem, volt kb 5%-a az árbevételemnek a deltás honor. Az elmúlt 17 évben kapcsolatban álltam kb 10 kiadóval, ezek közül egy a Delta. A tulajdonosokkal nem hogy soha nem találkoztam, még csak e-mailt sem váltottunk. Ezek a tények. Ha továbbra is úgy gondolod, hogy nekem egzisztenciális kényszerből, a Gazda utasításait követendő muszáj időnként veszekednem veled, lelked rajta. Anno leírtam, mik a problémáim a netes megnyilvánulásaiddal, ez azóta sem változott sokat.
Béka
bocsánat, nem bence írta, hanem kamu.
"Mindössze arra lennék kíváncsi, hogy miért annyira szégyenletes a Deltához tartozás, hogy lépten-nyomon tagadjátok? És arra, hogy ki a fene az a Békési József és Körmendi Ágnes, akik a Delta Vision számára a Káli dalát –mely kötet 2007 márciusában jelent meg, ha jól emlékszem - lefordították?"
Szerintem ezt egyikünk sem tagadja (miért is tennénk?), pusztán azt próbálnánk (sóhaj) már mióta megértetni veled, hogy attól, hogy dolgoztunk már egy kiadónak, nem nőttünk össze vele. Mind a ketten - különösen Béka - elég sokat fordítottunk már, elég sok kiadónak és nem, nem adtuk el a lelkünket egyiknek sem.
Történelemből viszont akkor is gyengén állsz, ha sokat ismételgetsz butaságokat. Ez önmagában nem gond - én sem voltam jó kémiából - csak fitogtatni nem érdemes.
Lekezelő stílusra pedig nem neked kellene panaszkodnod, cicafiú.
balfrász, hát kurvára nem arról van szó, hogy nekem lenne igazam. Hanem hogy éppen mindenkinek igaza lehet. Aztán elmondtam a véleményem.
Jó volt veled beszélgetni.
sezlony,
vedd már észre, hogy most éppen at az igazságodat próbálod átverni rajtam, hogy "Mindenkinek igaza van."!
Azt is vedd kérlek észre, hogy amikor mindenkinek igaza van, akkor senkinek sincs igaza, akkor az igazság egyszerűen elvész. Hogy a témánál maradjunk, a bolsevizmusban felhalmozott nemzeti vagyon, a köztulajdon, amely mindenkié volt, valójában nem volt senki. Amikor lehetőség nyílt rá, a postban emlegetett hazaárulók szépen a magukévá is tették, és/vagy a számukra jó, az országnak katasztrofális áron eladták. A Balettintézet és a Hunyadi fürdő épületének eladáasa csak a legszembetűnőbb példák ez utóbbira.
Így van ez a "mindenki igazságával" is: előbb utóbb valakié lesz, jó zsíros hasznot húzva belőle.
Én tehát a magam igazságát hirdetem, küszködök érte és húzok belőle hasznot, vagy könyvelek el veszteségeket. Mindenkinek jobb lenne, ha a köz harcos védelmezői is inkább így tennének.
Ha te véleményt mondasz, az mindig a bölcsesség kinyilatkoztatása. Nem tehetsz róla, de megbocsáss, engem kurvára zvar. Tudom, hogy fordított irányban ugyanez a vélemény és a reakció. Ezt hívják inkompatibilitásnak.
Sohasem jó veled beszélgetni. :-)))
Az jutott eszembe sezlony, hogy mi tulajdonképpen imádjuk egymást - froclizni legalábbis.
Le kelle eccer ülni sörözni...
Na végre egy jó ötlet: a pasasok, sör és duma egyfajta győzedelmes hármaskombó. Ilyen körülmények között és főleg megkerülve a virtualitás csapdáját a disputa is sokkal konstruktívabbnak tűnik.
O.
Érdekes, én például azért járok ide olvasni, amiért más a Győzikét nézi. Pihenésképpen jót röhögök azon, hogy valaki hogyan csinál magából ordas barmot sorozatban, időtlen idők óta a saját blogján.
Ez is csak egy vélemény volt. Igaz, és magyar.
Zé
Megjegyzés küldése