Két napja töprengek azon a híren, hogy Vilmos hercig jóbarátja járörözés közben meghótta magát Irakban. Így elsőre ki nem szarja le!? A hetente megölt amerikai katonák tucatjainak nevével nincs tele a sajtó, kit érdekel az, aki nem Vilmos hercig jóbarátja...
Az ügy azonban nagyon súlyos kérdéseket vet fel, ha részletekbe menően nézi az ember.
Hogy követhet el egy megszálló hadsereg abban az országban, ahol mindennaposak a katonai járművek ellen elkövetett bombatámadások, azt a baklövést, hogy felderítésre küld egy olyan csapatot, melyben a rangidős egy huszonhét éve egészségügyis káplár, a tagjai két tizenkilencéves kölyök, és a parancsnoka egy huszonnégy éve nő? Aki előtte filozófiából szerzett egyetemi végzettséget. Miféle katonai kiképzése, pláne tapasztalata lehet egy ilyen parancsnoknak? Az a hadsereg követi ezt a hibát, amelynek híres/hírhedt kommandója már alaposan leégett az előző iraki háborúban.
De túl az angol hadsereg inkompetenciáján: mi az afszt keres egy nő harcoló alakulatoknál? Komolyan. Elhiszem, hogy egy nő is el tud vezetni egy vadászgépet vagy egy helikoptert vagy egy tankot, de absza meg, ha arról van szó, hogy a szakaszod élete függ attól, hogy ez a gyenge vállú, gyengéd szemű kis nő elbír-e cipelni két méterre egy aknavetőtalpat, vagy egy lőszeresládát, vagy egy nehézgéppuskát, vagy akár saját magát, akkor azt mondom: semmit. Csak kolonc, veszélyeztető elem a csapat nyakán. Legyen akármilyen képzett tiszt egyébként. Vegyük észre: az ellenséges oldalon nem nők állnak...
A hónap mottója
„Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm
Eric Fromm
2007. április 8., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése