A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2014. február 17., hétfő

Erkel



Ragozzunk!
Én erkelek,
Te erkelsz,
Ő erkel,
Mi erkelünk…

Itt álljunk meg! Helyben vagyunk.
A Mi [1] Erkelünk.
A mi operánk, Népopera [2], itt, az ördög segge lukában.
A miénk, a népé, a zembereké, mert ide nem sznoboskodni járnak, hanem a zene miatt. Európa egyik legjobb akusztikájú zeneterme, és a jegy, a jegy, abszd meg, a jegy meg csak 3500 Ft, szaros tíz angol font, szaros tizenkét euro, szaros nyolc svájci frank, szaros tizenöt dollár.
Ez van.
Itt van.

Amikor ideköltöztünk, az épület merő rom volt, és csendesen tovább omolgatva, rezignáltan várakozott a lebontásra, mert egyesek ebben a „kurva országban”, akik előtte már egy valag pénzt szereztek a permanens pusztításból, úgy gondolták, ez a sansz is kihagyhatatlan. És ahogy elmentem mellette, úgy tudván, hogy sohasem lesz belőle újra Erkel színház, soha Népopera, és elnéztem azt az ocsmány, aránytalan, az ötvenhatos belövéseket sebtében eltakarni hivatott szocszürreál homlokzatot, néha fájó szívvel azt gondoltam, hogy talán nem is kár érte. Minek ide egyáltalán opera, ide, Közép Európa Legnagyobb Kutyafuttatójába (aka II. János Pál Pápa tér, azelőtt Köztársaság tér, azelőtt Tisza Kálmán tér, azelőtt Lóvásártér, azelőtt Baromvásártér – a barmok még megvannak, de se ló, se Tisza, se Köztársaság), ide, az ördög segge lyukába (az úri közönség minimum veszekszik – torka szakadtából)? És vártam, hogy jönnek a dózerek, markolók, Bobcat-ek, IFÁk!, és eltakarítják ezt az irdatlan, partra vetett, rothadó leviatánt.

Aztán jött a sokat átkozott kétharmad, és a fülkeforradalom szele Ókovács Szilveszter [3] ambícióiba fogva úgy fújta el a pusztítási szándékot, hogy ugyanaz az építészember, akinek szakvéleménye annak idején halálra ítélte az épületet, nemsokára nekiláthatott a felújításnak. Mert kiderült, hogy valahogy mégse életveszélyes, és relatíve fillérekből újra formába hozható.

És – lo and behold! – egy év alatt felújították, sőt jobb, mint új korában. Európa egyik legjobb akusztikájú zeneterme újra üzemel, egy kis fehér vakolattal, és mészkőlapokkal, továbbá egy csipetnyi nagyvonalúsággal és egészséges ízléssel a retro iránt, a szocszürreál menthetetlen tengeri szörnye helyén Moby Dick, a fenséges, fehér art deco bálna vetődött a nyócker kietlen partjára. Ráadásul nem is döglött meg, sőt, kiválóan érzi magát. És csak nyeli, nyeli a zeneszerető egyszerű embereket, teltházas előadásokkal.

Mert a való világ szerencsére több mint a ValóVilág.

A végére egy anedot az épületről.

Az ötvenhatos népfelkelés [4] idején, ezen a téren, az Erkellel sréhen szemben álló két házat a magyar komenisták évek óta pártházként hasznosították (azelőtt Volksbund székház: így megy ez), és valamilyen okból a párt demonstratíve tartani igyekezett a házát – annak rendje és módja szerint hát a Baross-tériek, meg a Corvin-köziek ostromolni kezdték. A nyolcvan „védő” között volt Mező Imre, aki miatt, ha ott nem durrantják le, talán az egész Kádár rendszer másképpen alakul, de ez nem tartozik a szorosan vett tárgyhoz. A „védők” valószínűleg kitartottak volna az oroszok megérkezéséig, és tovább, mert a felkelőknek nem volt nehézfegyverzete, csak egy nagyon rozoga T34-es lőtte fizikai állapotának megfelelően nem túlságosan heveny igyekezettel (1-2 lövés per óra) a Pártházat, ha nem érkezik meg négy tank formájában a felmentő sereg. A felmentő sereg viszont megérkezett, és kisvártatva nagy buzgalommal szarrá lőtte a Pártházat, majd a jól végzett munka tudatával elcsörömpölt.
Az történt, hogy a felmentők az esztergomi harckocsizó alakulat sebtében fölvezényelt tagjai valának, akiknek budapesti helyismerete a nullához közelített, periszkópból kinézve pedig valószínűleg a saját házát se nagyon ismerné föl az ember. Ráadásul rádió csak a parancsnoki tankban működött, vagy ott se. Ilyen esetekre a szabályzat azt mondja ki, hogy a parancsnoki harckocsi manőverei a követendők a többiek számára. A parancsnoki harckocsi parancsnoka örült, hogy eltalált a térre, annál is jobban örült, hogy már van ott egy kollégája, aki nyilván tudja, mit csinál. A parancsnoki harckocsi parancsnoka ráadásul nem volt operakedvelő ember – vagy operasznob volt és csak a nagy Operába járt? –, mindenesetre az Erkel akkor még másképpen impozáns épületét nézte a Pártháznak, és azt látta, hogy a parancs szerint megvédendő épületet a szemközti házakból lövik. Ezek szerint cselekedett. A többi történelem. A harckocsizókat később fölmentette a hadbíróság.

Hogy miért lőtték a Pártházból az Erkelt?
Mivel a színház fertelmes díszítményei mögé fölkelők bújtak, és onnan lőtték a „védőket”.
Lehet, hogy a ’60-as felújításkor ezért tüntették el a szecessziónak még a nyomait is az épületről?
Hiszen a pártház pártház maradt, ott átellenben, és az elvtársak attól kezdve készültek.
És hátha megint elromlik a rádió.

Jegyzetek:

1. Ezt az egy személyes névmást nagy kezdőbetűvel kellene írni, hogy ne felejtse el senki: az ember társadalomalkotó és társadalomban (túl)élő állat. A magányos farkaselpusztul. És persze így kellene eljárni a birtokos formáknál is. (vö. „…Az enyim, a tied mennyi lármát szüle/Miolta a miénk nevezet elüle.”).
2. Annak készült, az volt az első neve, amikor a Tisza Kálmán téren felépül a szecesszió sötét oldalán fogant épület. „Tegyél oda még pár tonna ocsmány és felesleges girlandot! Az uralkodó elégedett lesz…”
3. Annak idején, amikor a szakadék még csak mélyült, a Hír TV-ben a sci-firől szóló műsor vendége voltunk Tücsivel (vö. tán igaz se volt és „Akkó’ csak gyüttek az oroszok, mink meg kaszá’tuk üket villámgéppuskával lefele, de csak gyüttek, gyüttek!”). Voltam részt vevője néhány hasonló újságírói kísérletnek, de olyan felkészült, értő, lényegre törő és lényegbe vágó műsorvezetővel még nem volt dolgom. Még azt is azonnal átlátta, hogy ha nem lesz szigorú moderátor, Tücsi mellett a másik alany (your humble blogger, my gentle reader, that’s me) meg sem fog tudni szólalni. És Ókovács nem újságíró. Erdetileg, végzettsége szerint – operaénekes.
4. Nem nevezném sem forradalomnak, sem ellenforradalomnak, ami akkor történt. Legalább egy dolog biztos: november 4-étől szabadságharc.

Nincsenek megjegyzések: