A nyolcvan százalékban irreleváns megjegyzésekből is érdekes dolgokat tanulhat meg az ember.
Például a kritikára vonatkozó eddigi rothadás bejegyzések kommentjeiből ezeket:
1. Megtanultam, hogy az igazi sértés nem az, ha lehülyéznek, elmebetegnek, paranoiásnak, analfabétának, etc. neveznek, hanem, ha kételkednek abban, hogy amit a neten produkálsz és terjesztesz, az irodalomkritika. Szóval, ha azt találja mondani neked valaki, hogy „Nem vagy kritikus!” azonnal vágd pofán, mert, még ha nem is tudod, de úgy megsértett, hogy azt boldogabb korokban csak vérrel, párbajban lehetett lemosni. Ez levonható implicite a válaszreakciókból is, de explicite ott találhatod a jó Wyquin konkrét szövegében .
2. Megtanultam, hogy analízis kísérleteim, melyek a hazai kritikai helyzet felmérésére irányulnak, légből kapottak, és szakmailag sértő provokációk csupán. Ebből egyrészt az következik, hogy a sci-fire/fantasztikumra vonatkoztatva Alsó Merániában legalább három tucat [1] olyan személy kell legyen, kinek tanult/gyakorolt hivatása irodalomkritikus. Kábé ennyien publikálnak ugyanis mindenféle véleményeket (leginkább interneten). Felteszem, ők azok, akiket folyamatosan megsértek szakmájukban, tehát ők azok, akiknek szakmája ez – legalábbis, ha szakmai teljesítményről pofázunk, akkor valami szakmát is kell tételeznünk, ugyebár.
A másik következménye a légből kapottságnak, hogy a gonzó nem létezik, az internetre fölböfögött véleménydömping csak az én elmémben valóság, mert vagy egyáltalán nincs, vagy valamennyi megjelent vélemény veretes kritika. Ez az első következmény fényében kicsit kétséges.
3. Megtanultam, hogy minden ellentét és baj forrása a fantasztikumban én vagyok, és ha abbahagynám, amit csinálok (vö. az írás minden formája), illetve ha végre nem valami ellen, hanem valami mellett szólnék, akkor itten béke lenne. Sőt tejjel-mézzel [3].
Azt nem sikerült megtudnom, hogy ez hogyan is működne. Például én lelkendező véleményeket írnék a saját könyveimről, meg a mondjuk Szélesiéről, nem nevezném átlagos írónak Ted Chiangot (sehogy se nevezném), a szótáramból és blogomból kitörölném a gonzó szót, miközben Attila veretes szavakkal dicsérne minden Deltás kiadványt és természetesen a megkerülhetetlen Ted Chiangot, továbbá az rpg.hu-n (plusz a rokon és független szervereken, és blogokon) kitörölnének minden eddigi gonzót…?
Ez egy elég brutális béke-vízió… (Remélem figyelsz, hogy megteszem itt az első lépést! Pl. most nem az írtam reflexből, hogy (öncenzúra1) és (öncenzúra2), hanem Attila és rpg.hu.)
4. De persze megtanultam, hogy ez nem így működne ám! Úgy lett ez elképzelve (by jó Wyquin), hogy én kussolnék, és a másik térfélen minden folyna ugyanígy tovább, sőt, újabb és újabb gonzószerzők indulnának diadalútjukra a béke nevében… (vö. …kés egymás mellett él(esít)és…)
5. Megtanultam, hogy bárki irodalmi szövege bármilyen mélységig ócsárolható, de az ócsárló szöveget egyszerűen nem érheti bírálat, az úgy szép, jó, pontos, találó – Igaz! Honjaim! – ahogy van. Kiterjesztés: az én bármilyen szövegem bármilyen mélységig ócsárolható.
6. Megtanultam, hogy a gonzó kritika bírálatához a bírálónak minimum Nobel díjas írónak muszáj lennie, különben nincsen szegénynek erkölcsi alapja szóvá tenni a gonzó viselt dolgait. Miközben bármilyen szöveg bírálata bármiféle (irodalmi) teljesítmény nélkül, bárki számára lehetséges.
Itt egy pillanatra meg kell állni! A második mondat természetesen így helyes. Csak így lehet helyes. A demokratikus közgondolkodás szerint legalábbis. Mindenkinek jogában áll kifejteni a véleményét. (Hangsúlyozom: véleményét [4].) Függetlenül saját teljesítményétől, tulajdonságaitól, etc. [5]. Probléma a viszonossággal van: ha bármilyen szöveg bárki által bírálható, akkor ez igaz a kritikára, igaz a gonzóra is. Miért ne lenne? Valami isteni hatalom talán tévedhetetlenné és bírálhatatlanná tette a véleményt és a véleményezőt? Ugyan már! Fokozottan igaz ez olyan véleményekre, melyek mögött önmagukon kívül (önreklám, szám, hangerő, rajongótábor? Piha!) semmiféle autoritás, szakmai tekintély, szakmai tapasztalat nem áll. Az eddigi gyakorlat szerint, ha bárki (bárki: nem okvetlenül a szerző vagy az anyukája) a szétszarházott szöveg védelmében, a szarházás ellenében felszólal, az vét az ún. netikett [6] ellen és/vagy flémbe hajszolja magát. Nem számít mennyi az igazságtartalma a szarhazásnak és a szarházás elleni felszólalásnak, a csürhe automatikusan a gonzószerző mellé áll. Most sokadszorra kérdezem az igazság és a szabadság internetes bajnokait: Hol van itt az igazság és a szabadság? Hol van legalább a sportszerűség?
7. Megtanultam, hogy főbenjáró bűn kiállni bárkinek saját érdekeiért.
Különösen, ha ez az érdek ellentétes a tisztelt másik oldal érdekeivel. Mert a tisztelt másik oldal foggal-körömmel harcolhat saját érdekeiért. Hogy ne távolodjunk messzire, most speciel azért, hogy a véleményük kritikának neveztessék.
Ezt nehezen tudom összeegyeztetni például a mindannyiunk által szeretett Richard Morgan quellizmusának egyik alaptanával, miszerint [7]:
"– A személyes ügyek, ahogy azt mindenki kurva bőszen hangoztatja, nem személyes, hanem politikai ügyek. Ezért, ha valamelyik idióta politikus, valamelyik hatalommániás barom olyan célkitűzéseket próbál megvalósítani, amelyek ártanak neked vagy szeretteidnek, NYUGODTAN VEDD SZEMÉLYES SÉRTÉSNEK. Baszd fel az agyad! Az Igazság Gépezetének működése nem neked kedvez, mivel lassú és rideg, ráadásul tokkal-vonóval az ő kezükben van. Csak a kisembernek kell szenvedni az Igazság markában. A hatalom teremtményei vigyorogva összekacsintanak, és kicsúsznak a törvéy szorításából. SZEMÉLYESSÉ kell tenni a dolgokat. Okozz annyi kárt, amennyit képes vagy. ÉRTESD MEG VELÜK, HOGY MIRŐL VAN SZÓ. Ha így állsz hozzá, sokkal nagyobb esélye van, hogy legközelebb komolyan vesznek. És veszélyesnek tartanak. Jól vésd az esezedbe, a nagymenők és a kisemberek között egyetlen különbség van csupán: az egyiket komolyan veszik, a másikat nem, az egyiktől tartanak, a másiktól nem. Ez az EGYETLEN különbség. A nagymenők megkötik az üzletet. A kisembert meg eltapossák. Aztán időről-időre hozzáteszik, hogy az egész csak üzlet, így mennek a dolgok, de semmi SZEMÉLYES NINCS A DÖNTÉSÜK MÖGÖTT. Ne törődj azzal, hogy szó nélkül eltaposnak, kirúgnak, brutálisan megkínoznak, és kivégeznek. Tudod mit mondok, a kurva anyjukat. Ne hagyd magad! Tedd személyessé a dolgot!
De ellentétben áll saját – nyilvánvalóan obsolete – felfogásommal is az őszinteségről és egyenességről. Eddig úgy gondoltam, hogy ha világosan látszanak az érdekek, sunnyogás nélkül megbeszélhetők az ügyek. Valószínűleg éppen ez a baj, hogy tudniillik nincsen tere a sunnyogásnak.
8. Megtanultam, hogy miután ez a deklaráció közkeletűvé és bizonyos körökben elfogadottá vált (vö. netikett), minden vita, felszólalás úgy kezelendő, mintha mögötte személyes érdek, sérelem állna, és innentől kezdve Goto 7, a vita felszólalás kényelmesen a (öncenzúra3) szőnyeg alá söpörhető, elvethető, kifigurázható.
9. Megtanultam újra, hogy személyes és személyeskedés a tisztelt másik oldal számára ködös, átjárható kifejezések. Mondjuk, ugyanúgy személyeskedik az, aki személyes sérelmeit felhozza, mint az, aki érvek helyett válogatás nélkül sértések és minősítések tömkelegét vágja a másikhoz.
10. Megtanultam továbbá, hogy ugyanaz a személy, aki blogján minősíthetetlen hangnemben aláz valakit, egy másik blogon a hűvös, szerény, visszafogott, szakmára koncentráló békebíró szerepében léphet föl, és ez semmiféle visszatetszést nem kelt.
Most azon töprengek, vajon mennyit kellene fölhasználni ebből a könnyen szerzett tudásból.
Jegyzetek:
[1] Ez tekintélyes szám ilyen kis piacra, ugyanakkor meggondolandó, hogy létezik-e kishazánkban összesen másfél tucatnyi hivatásszerűen sci-fivel foglalkozó irodalmár. Nagyvonalúan, fél szemünket lehunyva vegyük ide a kiadói irodalomszerkesztőket is! Akik viszont főtömegükben [2] nem jelentetnek meg ilyen véleményeket.
[2] Nem tisztelet a kivételnek, mert nem ez a dolguk, ugyebár…
[3] Nem sanyargatna a Matyi, sőt, ő fizetne a terjesztésért, kizárólag remekművek, minimum huszonötezer példányban jelennének meg, melyek bolti maximált áron háromszáz forintba kerülnének, a sci-fi és egyéb fantasztikus írókat pedig jelentős adókedvezményben és ösztöndíjakban részesítené a kulturális kormányzat, miközben a fantasztikum kötelező tananyag lenne az általános iskola felső tagozatától kezdve. Mindezt most én akadályozom meg! Szép föladat így keresztbefeküdni! 2005 előtt valószínűleg Szélesi volt, aki mindezt a jót lehetetlenné tette, mert akkor például én sehol sem voltam… Hopp! Matyi nagyjából az időtől tombol, hogy én is színre léptem. Itt egybeesés van!
[4] Amíg a vélemény hátterében nincs szakmaiság, addig nem ácsingózhat a kritika névre, addig az vélemény marad.
[5] Nem tételezem föl Krisztus Urunkról, hogy annyi emeletes faszságot összehordott volna, mint amennyit az evangéliumok egyes szerzői a szájába adtak (vagy a szegény evangelisták tollába a kanonizáló egyházatyák, saját érdekeik szerint). Kezdve az orbitális baromsággal: „Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!”, folytatva a szálka és gerenda példájával, melyet Arisztotetész Krisztus előtt majd’ négyszáz évvel érveléstechnikai csalásnak (argumentum ad hominem) minősített. Ha jogos a bírálat, jogosságát nem teszi semmissé vagy erősíti föl a bíráló semmilyen (negatívnak vagy pozitívnak tételezett, értelemszerűen ) tulajdonsága, mint ahogy a jogtalan bírálat jogtalanságát nem teszi semmissé (vagyis változtatja jogossá) a bíráló semmilyen tulajdonsága. Sajnos a hazai vitakultúra valószínűleg keresztényi alapon (Ne jöjjek má’ mindig a bolsikkal!) megrekedt ezen az óvodás szinten.
Például: Attila (látod, hogy visszafogom magam!) gonzó-teljesítménye saját kijelentése szerint nem bírálható mondjuk Scal által, mert Scal irodalmi teljesítményét a Sors gyermekei című mű reprezentálja, melyet, nem kevés eufemizmussal szólva, Attila nem tart sokra. (Hoppá! Mellesleg egy argumentum ad ignorantiam, az ősi érveléstechnikai csalás egy válfaja.) Nem érzed ennek az „érvelésnek” kitekert voltát és nevetségességét?
Item, a jó Wyquin szerint nem mondhatom azt Attilának (Megint sikerült! Bámulatos önfegyelem.), hogy ne mindig magából induljon ki, mert én is mindig magamból indulok ki. Bájos.
De visszatérve még az ítélkezéses faszságra: ha a tisztelt urak (és hölgyek) ennyire ragaszkodnak a jézusi tanokhoz, akkor tessék mán figyelemmel lenni erre is, ne csak arra, ami éppen kedvező. Tehát, ha szálka és gerenda, akkor ne ítélj! Egyszerű.
Ez csak vicc volt.
[6] A netikettet a net létrehozói, úttörői és eredeti felhasználói találták ki, amikor még alig voltak pár ezren, és így tökéletesen megbízhattak egymásban, kicsi volt az esélye, hogy az illemszabályokkal bárki visszaél, és (akkor még) könnyedén ki lehetett zárni a vétkest a kommunikációból. A www robbanásával a hálózatra szabaduló gátlás és meggondolás deficites kamasz lelkek (és persze non-human/immoral corporate interests) tömegei ezt az etikettet arra használják, hogy mindenféle huncfottságaikat takargassák vele… Hát, kösz nem!
[7] In Richard Morgan Valós halál, p. 166. Agave, 2006
Például a kritikára vonatkozó eddigi rothadás bejegyzések kommentjeiből ezeket:
1. Megtanultam, hogy az igazi sértés nem az, ha lehülyéznek, elmebetegnek, paranoiásnak, analfabétának, etc. neveznek, hanem, ha kételkednek abban, hogy amit a neten produkálsz és terjesztesz, az irodalomkritika. Szóval, ha azt találja mondani neked valaki, hogy „Nem vagy kritikus!” azonnal vágd pofán, mert, még ha nem is tudod, de úgy megsértett, hogy azt boldogabb korokban csak vérrel, párbajban lehetett lemosni. Ez levonható implicite a válaszreakciókból is, de explicite ott találhatod a jó Wyquin konkrét szövegében .
2. Megtanultam, hogy analízis kísérleteim, melyek a hazai kritikai helyzet felmérésére irányulnak, légből kapottak, és szakmailag sértő provokációk csupán. Ebből egyrészt az következik, hogy a sci-fire/fantasztikumra vonatkoztatva Alsó Merániában legalább három tucat [1] olyan személy kell legyen, kinek tanult/gyakorolt hivatása irodalomkritikus. Kábé ennyien publikálnak ugyanis mindenféle véleményeket (leginkább interneten). Felteszem, ők azok, akiket folyamatosan megsértek szakmájukban, tehát ők azok, akiknek szakmája ez – legalábbis, ha szakmai teljesítményről pofázunk, akkor valami szakmát is kell tételeznünk, ugyebár.
A másik következménye a légből kapottságnak, hogy a gonzó nem létezik, az internetre fölböfögött véleménydömping csak az én elmémben valóság, mert vagy egyáltalán nincs, vagy valamennyi megjelent vélemény veretes kritika. Ez az első következmény fényében kicsit kétséges.
3. Megtanultam, hogy minden ellentét és baj forrása a fantasztikumban én vagyok, és ha abbahagynám, amit csinálok (vö. az írás minden formája), illetve ha végre nem valami ellen, hanem valami mellett szólnék, akkor itten béke lenne. Sőt tejjel-mézzel [3].
Azt nem sikerült megtudnom, hogy ez hogyan is működne. Például én lelkendező véleményeket írnék a saját könyveimről, meg a mondjuk Szélesiéről, nem nevezném átlagos írónak Ted Chiangot (sehogy se nevezném), a szótáramból és blogomból kitörölném a gonzó szót, miközben Attila veretes szavakkal dicsérne minden Deltás kiadványt és természetesen a megkerülhetetlen Ted Chiangot, továbbá az rpg.hu-n (plusz a rokon és független szervereken, és blogokon) kitörölnének minden eddigi gonzót…?
Ez egy elég brutális béke-vízió… (Remélem figyelsz, hogy megteszem itt az első lépést! Pl. most nem az írtam reflexből, hogy (öncenzúra1) és (öncenzúra2), hanem Attila és rpg.hu.)
4. De persze megtanultam, hogy ez nem így működne ám! Úgy lett ez elképzelve (by jó Wyquin), hogy én kussolnék, és a másik térfélen minden folyna ugyanígy tovább, sőt, újabb és újabb gonzószerzők indulnának diadalútjukra a béke nevében… (vö. …kés egymás mellett él(esít)és…)
5. Megtanultam, hogy bárki irodalmi szövege bármilyen mélységig ócsárolható, de az ócsárló szöveget egyszerűen nem érheti bírálat, az úgy szép, jó, pontos, találó – Igaz! Honjaim! – ahogy van. Kiterjesztés: az én bármilyen szövegem bármilyen mélységig ócsárolható.
6. Megtanultam, hogy a gonzó kritika bírálatához a bírálónak minimum Nobel díjas írónak muszáj lennie, különben nincsen szegénynek erkölcsi alapja szóvá tenni a gonzó viselt dolgait. Miközben bármilyen szöveg bírálata bármiféle (irodalmi) teljesítmény nélkül, bárki számára lehetséges.
Itt egy pillanatra meg kell állni! A második mondat természetesen így helyes. Csak így lehet helyes. A demokratikus közgondolkodás szerint legalábbis. Mindenkinek jogában áll kifejteni a véleményét. (Hangsúlyozom: véleményét [4].) Függetlenül saját teljesítményétől, tulajdonságaitól, etc. [5]. Probléma a viszonossággal van: ha bármilyen szöveg bárki által bírálható, akkor ez igaz a kritikára, igaz a gonzóra is. Miért ne lenne? Valami isteni hatalom talán tévedhetetlenné és bírálhatatlanná tette a véleményt és a véleményezőt? Ugyan már! Fokozottan igaz ez olyan véleményekre, melyek mögött önmagukon kívül (önreklám, szám, hangerő, rajongótábor? Piha!) semmiféle autoritás, szakmai tekintély, szakmai tapasztalat nem áll. Az eddigi gyakorlat szerint, ha bárki (bárki: nem okvetlenül a szerző vagy az anyukája) a szétszarházott szöveg védelmében, a szarházás ellenében felszólal, az vét az ún. netikett [6] ellen és/vagy flémbe hajszolja magát. Nem számít mennyi az igazságtartalma a szarhazásnak és a szarházás elleni felszólalásnak, a csürhe automatikusan a gonzószerző mellé áll. Most sokadszorra kérdezem az igazság és a szabadság internetes bajnokait: Hol van itt az igazság és a szabadság? Hol van legalább a sportszerűség?
7. Megtanultam, hogy főbenjáró bűn kiállni bárkinek saját érdekeiért.
Különösen, ha ez az érdek ellentétes a tisztelt másik oldal érdekeivel. Mert a tisztelt másik oldal foggal-körömmel harcolhat saját érdekeiért. Hogy ne távolodjunk messzire, most speciel azért, hogy a véleményük kritikának neveztessék.
Ezt nehezen tudom összeegyeztetni például a mindannyiunk által szeretett Richard Morgan quellizmusának egyik alaptanával, miszerint [7]:
"– A személyes ügyek, ahogy azt mindenki kurva bőszen hangoztatja, nem személyes, hanem politikai ügyek. Ezért, ha valamelyik idióta politikus, valamelyik hatalommániás barom olyan célkitűzéseket próbál megvalósítani, amelyek ártanak neked vagy szeretteidnek, NYUGODTAN VEDD SZEMÉLYES SÉRTÉSNEK. Baszd fel az agyad! Az Igazság Gépezetének működése nem neked kedvez, mivel lassú és rideg, ráadásul tokkal-vonóval az ő kezükben van. Csak a kisembernek kell szenvedni az Igazság markában. A hatalom teremtményei vigyorogva összekacsintanak, és kicsúsznak a törvéy szorításából. SZEMÉLYESSÉ kell tenni a dolgokat. Okozz annyi kárt, amennyit képes vagy. ÉRTESD MEG VELÜK, HOGY MIRŐL VAN SZÓ. Ha így állsz hozzá, sokkal nagyobb esélye van, hogy legközelebb komolyan vesznek. És veszélyesnek tartanak. Jól vésd az esezedbe, a nagymenők és a kisemberek között egyetlen különbség van csupán: az egyiket komolyan veszik, a másikat nem, az egyiktől tartanak, a másiktól nem. Ez az EGYETLEN különbség. A nagymenők megkötik az üzletet. A kisembert meg eltapossák. Aztán időről-időre hozzáteszik, hogy az egész csak üzlet, így mennek a dolgok, de semmi SZEMÉLYES NINCS A DÖNTÉSÜK MÖGÖTT. Ne törődj azzal, hogy szó nélkül eltaposnak, kirúgnak, brutálisan megkínoznak, és kivégeznek. Tudod mit mondok, a kurva anyjukat. Ne hagyd magad! Tedd személyessé a dolgot!
QUELLCRIST FALCONER
Dolgok, amelyeket mostanra már meg kellett volna tanulnom"
Dolgok, amelyeket mostanra már meg kellett volna tanulnom"
De ellentétben áll saját – nyilvánvalóan obsolete – felfogásommal is az őszinteségről és egyenességről. Eddig úgy gondoltam, hogy ha világosan látszanak az érdekek, sunnyogás nélkül megbeszélhetők az ügyek. Valószínűleg éppen ez a baj, hogy tudniillik nincsen tere a sunnyogásnak.
8. Megtanultam, hogy miután ez a deklaráció közkeletűvé és bizonyos körökben elfogadottá vált (vö. netikett), minden vita, felszólalás úgy kezelendő, mintha mögötte személyes érdek, sérelem állna, és innentől kezdve Goto 7, a vita felszólalás kényelmesen a (öncenzúra3) szőnyeg alá söpörhető, elvethető, kifigurázható.
9. Megtanultam újra, hogy személyes és személyeskedés a tisztelt másik oldal számára ködös, átjárható kifejezések. Mondjuk, ugyanúgy személyeskedik az, aki személyes sérelmeit felhozza, mint az, aki érvek helyett válogatás nélkül sértések és minősítések tömkelegét vágja a másikhoz.
10. Megtanultam továbbá, hogy ugyanaz a személy, aki blogján minősíthetetlen hangnemben aláz valakit, egy másik blogon a hűvös, szerény, visszafogott, szakmára koncentráló békebíró szerepében léphet föl, és ez semmiféle visszatetszést nem kelt.
Most azon töprengek, vajon mennyit kellene fölhasználni ebből a könnyen szerzett tudásból.
Jegyzetek:
[1] Ez tekintélyes szám ilyen kis piacra, ugyanakkor meggondolandó, hogy létezik-e kishazánkban összesen másfél tucatnyi hivatásszerűen sci-fivel foglalkozó irodalmár. Nagyvonalúan, fél szemünket lehunyva vegyük ide a kiadói irodalomszerkesztőket is! Akik viszont főtömegükben [2] nem jelentetnek meg ilyen véleményeket.
[2] Nem tisztelet a kivételnek, mert nem ez a dolguk, ugyebár…
[3] Nem sanyargatna a Matyi, sőt, ő fizetne a terjesztésért, kizárólag remekművek, minimum huszonötezer példányban jelennének meg, melyek bolti maximált áron háromszáz forintba kerülnének, a sci-fi és egyéb fantasztikus írókat pedig jelentős adókedvezményben és ösztöndíjakban részesítené a kulturális kormányzat, miközben a fantasztikum kötelező tananyag lenne az általános iskola felső tagozatától kezdve. Mindezt most én akadályozom meg! Szép föladat így keresztbefeküdni! 2005 előtt valószínűleg Szélesi volt, aki mindezt a jót lehetetlenné tette, mert akkor például én sehol sem voltam… Hopp! Matyi nagyjából az időtől tombol, hogy én is színre léptem. Itt egybeesés van!
[4] Amíg a vélemény hátterében nincs szakmaiság, addig nem ácsingózhat a kritika névre, addig az vélemény marad.
[5] Nem tételezem föl Krisztus Urunkról, hogy annyi emeletes faszságot összehordott volna, mint amennyit az evangéliumok egyes szerzői a szájába adtak (vagy a szegény evangelisták tollába a kanonizáló egyházatyák, saját érdekeik szerint). Kezdve az orbitális baromsággal: „Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!”, folytatva a szálka és gerenda példájával, melyet Arisztotetész Krisztus előtt majd’ négyszáz évvel érveléstechnikai csalásnak (argumentum ad hominem) minősített. Ha jogos a bírálat, jogosságát nem teszi semmissé vagy erősíti föl a bíráló semmilyen (negatívnak vagy pozitívnak tételezett, értelemszerűen ) tulajdonsága, mint ahogy a jogtalan bírálat jogtalanságát nem teszi semmissé (vagyis változtatja jogossá) a bíráló semmilyen tulajdonsága. Sajnos a hazai vitakultúra valószínűleg keresztényi alapon (Ne jöjjek má’ mindig a bolsikkal!) megrekedt ezen az óvodás szinten.
Például: Attila (látod, hogy visszafogom magam!) gonzó-teljesítménye saját kijelentése szerint nem bírálható mondjuk Scal által, mert Scal irodalmi teljesítményét a Sors gyermekei című mű reprezentálja, melyet, nem kevés eufemizmussal szólva, Attila nem tart sokra. (Hoppá! Mellesleg egy argumentum ad ignorantiam, az ősi érveléstechnikai csalás egy válfaja.) Nem érzed ennek az „érvelésnek” kitekert voltát és nevetségességét?
Item, a jó Wyquin szerint nem mondhatom azt Attilának (Megint sikerült! Bámulatos önfegyelem.), hogy ne mindig magából induljon ki, mert én is mindig magamból indulok ki. Bájos.
De visszatérve még az ítélkezéses faszságra: ha a tisztelt urak (és hölgyek) ennyire ragaszkodnak a jézusi tanokhoz, akkor tessék mán figyelemmel lenni erre is, ne csak arra, ami éppen kedvező. Tehát, ha szálka és gerenda, akkor ne ítélj! Egyszerű.
Ez csak vicc volt.
[6] A netikettet a net létrehozói, úttörői és eredeti felhasználói találták ki, amikor még alig voltak pár ezren, és így tökéletesen megbízhattak egymásban, kicsi volt az esélye, hogy az illemszabályokkal bárki visszaél, és (akkor még) könnyedén ki lehetett zárni a vétkest a kommunikációból. A www robbanásával a hálózatra szabaduló gátlás és meggondolás deficites kamasz lelkek (és persze non-human/immoral corporate interests) tömegei ezt az etikettet arra használják, hogy mindenféle huncfottságaikat takargassák vele… Hát, kösz nem!
[7] In Richard Morgan Valós halál, p. 166. Agave, 2006
15 megjegyzés:
Kicsit vicces, néha dögunalmas, ugyanakkor most már elég irritáló ez az egész. Az irodalomkritikus egy szakma, valóban, idáig igazad van. Attila, és többi ide linkelt írás minden csak nem irodalomkritika. És kurvára nem gonzó. Inkább aféle olvasói vélemény. Vannak bennük hibák, ilyen az Attila féle írásban, hogy a kiindulási ötletet bírálja. Vannak objektív megfigyelések, ilyen például az információadagolás "bumfordisága". Ez például objektív megfigyelés, mert ennek megítéléséhez azért nem kell túl sok arányérzék, vagy szövegértési képesség: mert -- itt jön a nagyon fontos mert -- ez nem szépirodalom. Ez bevallottan szórakoztató irodalom, nem zsánerkijátszás stb. Szórakoztató irodalomként pedig "szerencsére" aránylag egyszerű számonkérési rendszer alá esik a dolog. Mennyiben teljesíti a zsáner követelményeit, mennyire jók a karakterek, izgalmas a sztori, élvezhető a nyelvezet: egyszóval mennyire képes szórakoztatni. Attila szerint nem, X szerint igen. Eddig a nemből van több, ahogy láttam. (Én nem olvastam a könyvet, és pénzt mondjuk nem szívesen áldoznék rá.) Egy szó mint száz, az irodalomkritika ebben a közegben olyan, mint a borkostoló kannás borral. Legyen már vége ennek a végtelen rinyának, mert olyan az egész mint a Nyugat kontra Napkelet vita paródiája, pedig már az sem volt semmi.
Répa
Egyetértek az előttem hozzászóló anonnal. Ugyanakkor hozzátenném, hogy ez a post jórészt tetszett. Külön jópont a visszafogottabb névhasználatért.
Néha már fáraszt a "keresztesháború", amit folytatsz, de a kifogyhatatlan(nak látszó) energiáidat mindig is díjaztam.
A meglehetős vegyes érzelmeimmel, amiket ezt megelőző postjaid kiváltottak bennem, ez most szerintem nagyon letisztult rámutatás a lényegre. :sör:
Mondjuk, aki olvas(gat) a neten, az eddig is látta, tapasztalhatta eme "pompázatos érveléstechnikai rendszert", aminek a lényegét az "amit szabad Jupiternek, nem szabad a hatökörnek" diktátum fejez ki talán a legjobban.
Ergo: van, aki számára minden aljas és gátlástalan eszköz megengedett - míg a másik fél nemhogy nem veheti fel a kesztyűt, de legalább szégyenkezve kussolhat.
Ennek a kifinomult "vitakultúrának" a remekmívű végterméke (sic), amikor egy könyv (viszonylagos) sikerét lerázzák az érvek közül azzal, hogy "egyél akkor sz*rt, egymilliárd légy nem tévedhet" - ellenben amikor a szarházók mögéjük lelkesen beálló tömegére mutogatnak "naugye, látható, hogy rárepülő nagy többség szerint sz*r!", akkor eszükben sincs saját "látható többségükre" alkalmazni a legyes hasonlatot.
Szóval, van igazságod - csak sziszifuszinak érzem a témába fektetett energiáidat.
Szerintem kell a netre a vélemény, és az egyéni értékítélet (ne adj' isten a gonzó), kár lenne ezt a lehetőséget csak a szigorú szakma részére kisajátítani.
Persze a vélemények kizárólagossága és megfellebbezhetetlensége ellen érdemes szót emelni - de én azt mondom: "virágozzon ezer virág".
A legyek meg röpködjenek kedvükre... ;)
bigbadwolf
Mit szólnátok a következőhöz:
Örömmel rendeznék a Számotokra nyílt, látványos vitát ÉLŐBEN a gyulai Conon.
Az egyik oldalon Tony, a másokban Attila, (vagy Wyquin) mindegyiknek lehet segítője, fegyverhordozója stb. A szabályokat áprilisra kidolgozom, és közzéteszem. Moderátornak semleges, SF-el nem foglalkozó személyiséget kérnék fel, aki személyesen egyik résztvevőt sem ismeri.
A zsűribe mindkét fél azonos számú résztvevőt delegálhatna.
A szabályok betartása (a korrekt hangvétel)szigorúan kötelező lenne, megsértőjük büntetőpontot kapna a moderátortól.
A közönség szavazatai és a zsűri értékelése alapján hirdetnénk győztest.
Azt gondolom, a közönségszórakoztatás mellett érdekes és tanulságos is lehetne.
L. N. Peters
Kedves Balfrász!
Azt hiszem, félreértettél. Nem azokat a kijelentéseidet érzem sértőnek, ahol bármilyen irodalmi teljesítményt bírálsz. Szíved joga. A magam részéről még általában örülni is szoktam a bírálatoknak. Na jó, tényleg csak általában. Nem, én akkor érzem sértőnek a kijelentéseidet, amikor a legcsekélyebb bizonyíték nélkül, pusztán az összeesküvés-elméleteidet alapul véve tisztességtelen viselkedést feltételezel kritikák, vélemények hátterében. Tőlem tarthatsz hülyének, tehetségtelennek, vita képtelennek, nem zavar. Az viszont igen, ha csalónak állítasz be.
Mint azt már említettem, a magam részéről élvezetesnek találom szétszedni az érvelésed, mert szerintem teljesen rossz. Teszem ezt a magam stílusában, ami nyilván nem kevésbé irritáló, mint a tied. Ettől nyilván nem függetlenül, de józanul azt gondolom, hogy nem ez a párbeszéd megfelelő formája. Éppen ezért utaltam az időrendre. Azok a bejegyzések, amelyeknek hangnemét kifogásolod az előtt születtek, hogy megpróbáltam volna új mederbe terelni éppen ezt a nem túl konstruktív párbeszédet.
Veled ellentétben én nem ragaszkodom a pozitív kritikákhoz. Szóval írhat bárki nyugodtan akármilyen hangvételű kritikát, véleményt, ismertetőt, és nevezheti aminek csak akarja. Amit én javaslok, az csupán annyi, hogy itt legyen is vége. A kritika szóljon az irodalmi alkotásról, és talán nem feltétlenül kell kitérnie arra, hogy miért is olyan pocsék és tűrhetetlen és felháborító egy másik kritika, vélemény, ismertető, mert azt ez és ez írta, és biztos azért, mert másik kiadó bérence, a szerző ősellensége, a szerző riválisának kritikátlan rajongója stb. Hagyjuk már ezeket a baromságokat! Vannak akik mást kedvelnek egy könyvben, mást tartanak jónak, pont. Mindenki adjon hangot a véleményének, oszt maradjunk ennyiben. Az olvasó meg majd eldönti, melyikre hallgat, ha hallgat egyáltalán kritikusra.
Kritikát is érhet bírálat, de fölösleges találgatási alapon megpróbálni hitelteleníteni egy kritikát vagy kritikust úgy, hogy feltételezésekbe bocsátkozunk az indokait illetően. Amúgy ha már itt tartunk:
„ Ha jogos a bírálat, jogosságát nem teszi semmissé vagy erősíti föl a bíráló semmilyen (negatívnak vagy pozitívnak tételezett, értelemszerűen ) tulajdonsága, mint ahogy a jogtalan bírálat jogtalanságát nem teszi semmissé (vagyis változtatja jogossá) a bíráló semmilyen tulajdonsága.”
Mint például az, hogy milyen viszonyban van a szerzővel? Merthogy éppen te mondtad, hogy barát és ellenség kritikája szükségszerűen nem jó. Most akkor lehet jó meglátása annak is a szövegeddel kapcsolatban, aki utál vagy kedvel, vagy nem?
folyt. köv.
„ a jó Wyquin szerint nem mondhatom azt Attilának (Megint sikerült! Bámulatos önfegyelem.), hogy ne mindig magából induljon ki, mert én is mindig magamból indulok ki. Bájos.”
Már nem azért, de mondtam én, hogy nem mondhatod? Azt mondtam:
„Az utolsó pár szót leszámítva talán egy gerenda eltávolításról is el lehetne gondolkodni saját szemüreg területéről. :-)
Nem flémelni akarok, csak megjegyezném, hogy esetleg megfogadhatnád a saját kritikád.”
Merthogy én kis naiv azt gondoltam, hogy nyilván nem akarsz olyan hibába esni, amelyet másnál kifogásolsz. Ezek szerint te nyugodt szívvel követsz el olyan hibákat tudatosan, amelyeket másnak felrósz? Mert akkor ez azért nem túl etikus hozzáállás egy vitánál vagy párbeszédnél. Remélem, tévedek.
Szóval, ha nem feltételeznél pl. rólam olyan indítékokat, amiknek a valóságosságáról az égvilágon semmilyen módon nem tudsz meggyőződni, akkor talán tovább léphetnénk. Egy pillanatig sem tagadtam, hogy a blogomon kifejezetten kötözködtem, amikor reagáltam egy-egy bejegyzésedre. Mondjuk ettől függetlenül szerintem többnyire igazam volt, de mint fentebb már említettem, ez nem vezet igazából sehová. Akinek igaza van, annak általában legfeljebb a szája jár, oszt ennyi. Ha esetleg sikerülne eljutnunk oda, te például nem próbálod meg kitalálni, én mit, miért teszek és mondok, én pedig nem próbálom kitalálni, te mit, miért teszel és mondasz, és mindketten csak leírjuk a véleményünket az irodalmi alkotásokról, és egyszerűen nem veszünk tudomást a másikról, már az is haladás volna. Én mondjuk azt remélem, ennél többre is juthatunk, de biztosra veszem, hogy az olvasók nagy része már annak is örülne, ha egyszerűen csak kritikák, vélemények és ismertetők születnének eldönthetetlen kérdéseken hadakozó blogpárbajok helyett.
Én valahogy így képzeltem a haladást.
Üdv: Wyquin
ui.: Ez a javaslat most kicsit egyébként a(z) (ön)cenzúrára emlékeztet, mert hát egy blogban azért mégis azokra a dolgokra reagál az ember, ami érdekli. Szóval várom a konstruktív javaslatokat...
"Merthogy én kis naiv azt gondoltam, hogy nyilván nem akarsz olyan hibába esni, amelyet másnál kifogásolsz. Ezek szerint te nyugodt szívvel követsz el olyan hibákat tudatosan, amelyeket másnak felrósz? Mert akkor ez azért nem túl etikus hozzáállás egy vitánál vagy párbeszédnél."
vs.
"Egy pillanatig sem tagadtam, hogy a blogomon kifejezetten kötözködtem, amikor reagáltam egy-egy bejegyzésedre."
Na, valami ilyesmire céloztam korábban: nálad hiba, nálam nem - nekem szabad, neked nem.
Ezzel az _eszmerendszerrel_ felfegyverkezve át lehet törni egy öt méteres betonfalat - viszont észérvekkel hatni rá teljesen felesleges próbálkozás.
"Mondjuk ettől függetlenül szerintem többnyire igazam volt, de mint fentebb már említettem, ez nem vezet igazából sehová."
Hát nem. Így nem is nagyon kell leülni egymással beszélgetni, mert minek. Ha fixa, berögzült, megdönthetetlen ideánk, hogy nekünk van igazunk és a másiknak nincs, akkor csak a szájkarate elménckedéseiért leülni egymással (szemben) teljesen hasztalan és felesleges időpazarlás.
bigbadwolf
L.N. Peters, a szándék nemes (komolyan gondolom), de attól tartok – az előzményeket olvasva - hogy csak Mónika-show szintű műsort lehetne belőle produkálni.
Ha megvalósulna is, nem hiszem, hogy szellemi olimpiaként kellene megrendezni, miért kellene pontozni az érték- és adott esetben előítéletek csatáját és a végén eredményt hirdetni?
Bigbadwolf
Tehát csak azért, hogy biztosan ne sikkadjon el:
ELŐBB kötözködtem a blogomon, AZTÁN próbáltam valami mást. Szólj, ha nem mondom elég érthetően a sorrendet. És nem azt mondom most sem, hogy senki nem követhetett el korábban hibát a kommunikációban. Azt mondom, hogy talán tovább léphetnénk egy másik fajta kommunikáció felé. Az, hogy szerintem jogos volt a kötözködés, nyilvánvalóan nem segíti elő a tovább lépést, tehát most valami mással próbálkozom.
Szólj, ha ebben bármi kivetnivalót látsz!
És hát igen, a "szerintem" kifejezés teljesen ekvivalens a "fixa, berögzült, megdönthetetlen ideá"-val. Ezt mindenki láthassa. :-)
Tovább léphetnénk arra a részre, amikor esetleg konstruktívak is leszünk? :-)
Üv: Wyquin
http://xrlq.com/Images/leave%20the%20internet.bmp
"Eddig úgy gondoltam, hogy ha világosan látszanak az érdekek, sunnyogás nélkül megbeszélhetők az ügyek. Valószínűleg éppen ez a baj, hogy tudniillik nincsen tere a sunnyogásnak."
Józsi, hidd el (vagy ne hidd el, tökmindegy), a baj az, hogy nincsenek "érdekek", amiknek látszaniuk kellene.
Az, hogy itt eljópofizunk veled a srácokkal, puszta időtöltés. Aknakereső vagy pasziánsz más formában. Nincs jelentősége.
Engem az érdekelne, hogyha teszem azt, létezik ez az ördögi plot, és még sikerre is viszik a kiötlői, akkor mi a fasz van? Mert nekem annyit sikerült leszűrnöm, hogy a baj az, hogy valami goni emberek minőségi elvárásai válnának ily módon kizárólagossá a hazai fantasztikus életben. Egyrészt így legalább lenne minőségi elvárás, másrészt meg nem hiszem, hogy egy igen szűk körön kívül ez bárkit is érdekelne.
Malamut
like gambling? ardour las vegas? shot at the all reborn [url=http://www.casinolasvegass.com]casino[/url] las vegas at www.casinolasvegass.com with all in overflow of 75 changed unproven [url=http://www.casinolasvegass.com]online casino[/url] games like slots, roulette, baccarat, craps and more and convey postponed existent notes with our $400 not absorb bonus.
we from unbroken launch b wealthier games then the crumbling online [url=http://www.place-a-bet.net/]casino[/url] www.place-a-bet.net!
"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" -
Helyesen: Ne bélyegezz meg, hogy meg ne bélyegeztess.
Tökéletesen illik az egész cikksorozat fő motívumára. :)
Nagyon erdekes, koszonom
Megjegyzés küldése