A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2010. január 2., szombat

Some Fact(s) about Decomposition VI./01

Először úgy gondoltam, hogy a lehető legrosszabb időzítéssel írom ezt a bejegyzést, ha már így adódott az időmből az ÚG 15 lezárása után. Aztán írás közben rájöttem, hogy talán nem is olyan rossz az időzítés. A kór és kortünetek, melyek ezt a témát érintik, éppen újra hevennyé váltak. Ideje felvenni az anamnézist. Ezúttal egy kicsit utána is nézni a dolognak, hogyan is áll a helyzet ha a

Recepciórul

akar beszélni az emberfia.

Pro captu lectoris habent sua fata libelli.
A könyveknek megvan a sorsuk, mondja Terentianus Maurus a társblog mottójában. Mennyire igaza van, még ha talán nem is pontosan arra gondolt, ami ma hazánkban folyik. És akkor még nem is gondoltam bele igazán a az idézet első felébe, vagyis, hogy ez a sors az olvasó felfogóképességétől függ…

A könyvek sorsa egyébként sem egyszerű – az ember önmagán kívül csak ezt az egyetlen valamit “tünteti ki” máglyán elégetéssel a benne található gondolatokért –, de a sanyarú hazai könyvpiac nyomora a könyvek számára leginkább azt a fajtáját tartogatja melyet a “bal” szócskával egészítünk ki (vö. “…kit régen tép.”). A könyvek zömét a legrosszabb sors éri: hallgatás övezi őket. És még a kivételesek sorsát is általában a hallgatásnál csak egy árnyalatával jobb fizetett recenziók, a belterj kötelező gyakorlatai, baráti ömlengés, vagy az ellenség fitymálása alakítja. A hűvös, távolságtartó elemzés olyan ritka, mint a fehér holló.

A recepció eleve két szinten valósul meg, laikus (olvasó), illetve szakmai szinten, ez az utóbbi még tovább tagolható kritikai és piaci fogadtatásra – hogy szegény könyv élete igen sokrétűen megnyomoríttassék. Ez nyomorúság sújtja az elitirodalomat is, nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az ember elképzelje, milyen mély egy olyan rétegirodalom esetében, mint a sci-fi.

Pedig a könyv fogadtatása az író számára talán a kiadásnál is fontosabb aktusa a könyv megteremtésének – lehetőség a továbblépésre. Visszacsatolás [1] nélkül nincs mód a fejlődésre, még a szinten tartásra sem, visszacsatolás nélkül a szöveg minőségéről csak ködös – többnyire hamis – elképzelések élhetnek szerzőjében. Még a kiadójában, szerkesztőjében is. [2] Éppen ezért a visszacsatolás létkérdés, a következő könyv megjelenése múlik rajta.

A szakmai recepció piaci részét viszonylag könnyű elintézni, noha ez az a rész, amely egyáltalán létezik Alsó Merániában – a könyvek piacra kerülnek, és többé-kevésbé meg is veszik őket. A létezés azonban nem jelenti egyben megbízhatóságot, a hazai könyvpiac végletesen korrumpálódott, elsősorban a terjesztési monopóliumok miatt. Az alsómerán könyvpiac kínálati piac, egyszerűen, mert a vásárlóerő silány [3]. Annak ellenére viszont, hogy kínálati piac, az árverseny – sajátos alsómerán logika szerint – nem lefelé, hanem fölfelé viszi az árakat: egyrészt a döbbenetes, 60%-nyi terjesztői díj [4], másrészt az olvasók vélt sznobizmusa miatt. A torz árképzés torz fogyáshoz vezet, de az így szerzett információ még mindig használható lenne, ha a terjesztőnek nem lenne elemi érdeke, hogy a fogyási adatokat hamisítva, és/vagy jelentős késéssel közölje a kiadóval. Ennek az egyszerű, ordas anyagi haszonlesésen kívül az is az értelme lehet, hogy az ily módon bizonytalanságban tartott kiadók könnyebben kezelhetővé, kiszámíthatóbbá válnak a terjesztő számára. [5] A marketing és terjesztői manőverek manipulációs hatására nem is térek ki bővebben.

A szakmai recepció, azaz a kritika, recenzió és szemlézés sem áll helyzete magaslatán Magyarországon – enyhén szólva. Ez sajnos az irodalom egészére igaz, bár a fantasztikumot jobban sújtja, egyszerűen azért, mert az irodalmárok döntő többsége nem veszi irodalomszámba még a sci-fit sem [6], a fantasyról és a különféle természetfölötti alzsánerekről nem is szólva. Ha lenne élo magyar magreál, valószínűleg más lenne a helyzet, de tudtommal nemigen létezik, legalábbis nem látszik. (Elképzelem, ahogy jó belterjes, szörcsögő, nedves, meleg és szélesre tárt laudáció köszöntené a magyar Rushdie-t vagy Marquezt… Vagy irigységből agyonhallgatnák.)
Ha az ember átlapoz egy szemléző folyóiratot, mondjuk a Szépirodalmi Figyelőt (a továbbiakban: SzéF), kritikát alig talál, recenziót annál bővebben, viszont némely recenzió kritikai minőséggel bír, némely kritika pedig inkább komolyabb recenzió, mint kritikai esszé. Az ÉS már jó ideje inkább az élettel (vö. megélhetés), mint az irodalommal foglakozik, a más irodalmi folyóiratokban hellyel közzel felbukkanó szemlézés, kritika is elég vegyes képet mutat. Mintha az egész csak alibi lenne, az írott irodalmi sajtó mintha csak nyűgnek venné ezt az egészet. Természetesen, ha van, a kritika és recenzió magán viseli mindazt a nyűgöt, és alfeléből kiálló (mérgezett) nyilat, mely általában az alsómerán intellektuális szakmák sajátja: a szekértáborozás és a belterj az irodalmi recepciót éppúgy ellehetetleníti, mint mondjuk a színjátszást vagy a zenét. Kezdve a konzervatív-liberálbolsi szakadékon, folytatva a mondvacsinált népi-urbánus ellentéten, a lesilányított modern-klasszikus/modern-posztmodern vitákon át eljutunk egészen a mindenféle kis irányzatok közötti marakodásig. Természetesen az irodalmi óceán minden kis szigetecskéje magáénak hirdeti az esztétikai maximumot és az ördögtől származó szemétnek tételezi a másik szigetecske produktumait. Legalábbis magában: az ellenlábasok műveit a legjobb agyonhallgatni – elég energiát vesz el úgyis a saját termés mennybe menesztése.
Az irodalom fájdalmasan nélkülöz egy vagy több, széles látókörű (sokszerzős), ideológiai, politikai, esztétikai szempontból elfogulatlan (sem az ÉS sem a SzéF nem az, ugyebár) nyomatott kritikai-szemléző folyóiratot. Hogy nincs, az nem azt mutatja, hogy nincsen rá szükség, csupán azt, kőkemény érdek, hogy ne legyen.

A mi szempontunkból a legfontosabb, hogy a fantasztikum még recenzió címen sem igen üti föl a fejét magára valamit is adó irodalmi sajtótermékben [7], de nemigen recenzál fantasztikumot a nyomtatott sajtó egésze sem. Ha igen, akkor sincs benne köszönet, mert azok a recenziók biza fizetett hirdetések és/vagy viszonos (haveri) szívességek, esetleg a zsáner totális nem ismeretéről árulkodnak, vagy tragikus félreértések… A fantasztikumnak elvétve sincs nyomtatott recepciós fóruma. [8]

Itt most az irodalom nem nyomtatott (azaz elsősorban internetes) szakmai recepciójának rövid értékelése kellene következzen, de bevallom, a tapasztalatok után ehhez nem sok kedvem van. Létezik a Könyvesblog, talán még az Irodalmi boncasztal, melyek valamiféle szakmaiságot vindikálnak maguknak, ezeken hellyel-közel még fantasztikum is feltűnik, de valójában szakmaiság, látókör és távolságtartás annyi bennük, mint annak idején a Pajtás újságban. Kevesebb. Véleményeket hoznak, melyeket jóakarattal talán lehetne recenziónak nevezni, de éppen a blog műfaji sajátosságai miatt a szakmaiság nem szempont. A laikus recepciónál majd leírtak illenek ezekre is, mivel laikus megközelítések, még ha esetleg szakmabeli is jegyzi őket.

A sci-fi ezen a platformon talán, egyszer szerencsésebb helyzetben lesz. Az Írószövetség SF Szakosztálya ugyanis honlapján helyet adott az ELTE sci-fivel foglakozó kurzusa hallgatóinak munkái számára. Egyelőre nem kritikák ezek, alaposabb-felszínesebb recenziók inkább, még Sárdi Margit itt megjelent írásai is inkább félúton állnak recenzió és kritikai esszé között, különösen, ha figyelembe vesszük a tanárnő egyéb publikált dolgozatait, de – valami elindult, amiből akármi lehet. Vagy nem lehet, de ezt lásd később!

Miután ily nagyvonalúan letudtam a szakmai recepciót (mert sajnos ilyen nagyvonalúan letudható), jó lenne nagyvonalúan túl lenni a laikus recepción is. De sajnos nem lehet. Tizenöt évvel ezelőtt vidáman le lehetett volna (azt is, kis hamis), mert addig a laikus recepció nagyjából megegyezett a piaci recepcióval: nem lévén fóruma az olvasónak, hát a pénztárcájával fejezte ki tetszését vagy nemtetszését.

Az internet azonban forradalmat hozott erre a területre is, mint minden olyan társadalmi térbe, ahol az egyéni vélemény minél több emberhez, minél olcsóbban való eljutásának jelentősége van [9]. Természetesen, mint minden, magára valamit is adó forradalomban, itt is az ön- és társadalmi kontroll teljes hiánya tapasztalható (vö. “a szar mindig fölülre úszik“, illetve a Tóthék árnyékszék-szippantós jelenetére, a szarra rakódott kéreg feltöréséről [10]) – hiszen éppen arról van szó, hogy a társadalom kereteit akarjuk megváltoztatni.

Az olvasói recepció hát kéretlenül, strukturálatlanul és kontrollálatlanul a felszínre tört (böfögött [10]). Elsőbben magukat ilyen-olyan okból irodalminak nevező, általában önjelölt írózsenik és közösségeik által üzemeltett honlapokon, később a portálokká avanzsált közösségi helyeken. Az ember társas állat, az internetes helyeknek törzsközössége toborzódott, és buzogni kezdett a belterj. Ami véleménynek (recenziónak, kritikának) indult, az a belterjes közönségben önálló műfajjá alakult, melyet – jobb híján – gonzó kritikának nevezek. A gonzó lényege, hogy nincs sok köze a tárgyához, a tárgyra vonatkozó szakmai érvek nem szükségszerűen jelennek meg a szövegben, sőt, többnyire nemkívánatosak. A tárgy csak ürügyül szolgál arra, hogy a gonzó írója sikert érjen el közönsége körében és – ezt ne feledjük! –, a sikert meglovagolva az ürügyül szolgáló tárgyra és/vagy szerzőjére vonatkozó személyes vonzalmait vagy gyűlöleteit kivetítse a közönségre. A gonzó írója nem veszi észre, hogy a netes felület kommentelési lehetősége miatt belterjes közönségében automatikusan pozitív visszacsatolási körbe lép: a közönség számára a gonzó nem információforrás, hanem csupán szórakozási lehetőség, így a gonzó, kiszolgálni igyekezvén ezt az igényt, egyre sekélyesebbé, egyre elvadultabbá válik. A “vitriolos toll” állandó munkaeszközzé válik, mivel bármit, ismétlem, bármit [11] könnyebb nevetségessé, mint komoly elemzés tárgyává tenni.
Ugyanakkor a gonzó legalább egyvalamire jó: mivel notóriusán csak a nevetségessé tehetőt, a negatívumot keresi – és véli megtalálni, leginkább a szövegkörnyezetből kiragadott részek kifigurázásával – ezek lehetőségének (nem szükségszerűen létező hibáknak!) felismerése támpont az író számára, hogy az ilyen potenciális veszélyhelyzeteket a jövőben kerülje el.

Egyébiránt a gonzó, egyoldalúságai és könnyű kiismerhetősége miatt, kevésbé veszélyes a könyvre nézve, mint a blog eszköztárának feltűnésével megjelenő személyes recepciók. Ezek a könyvekről szóló blogok természetesen könnyen átválthatnak gonzóvá is, de talán nem ez a jellemző. Többé-kevésbé őszinte vélemények ezek, éppen ezért értékesebbek, ugyanakkor értéktelenebbek is az író és az olvasótársak számára. Ugyanis egyelőre csupán az olvasók talán kevesebb, mint öt százaléka osztja meg ekként a véleményét a könyvről, így reprezentativitásról szó sincsen. Másrészt az ember hajlamos csupán szélsőséges érzelmeinek hangot adni: vagy rajongással, vagy elutasítással szól véleménye tárgyáról. A szürke könyvekről egyáltalán nem születnek vélemények, vagy szürke, kurta bejegyzések íródnak. Az ilyen érzelmi elhangolódás tovább rontja a reprezentativitást. A harmadik negatívuma az alsómerán bogrecepciónak az a sajátságos vonás, hogy a bejegyzést tevők döntő többsége maga is valamilyen szinten irodalmi szövegek szerzője. Nem lenne ez negatívum, ha csupán a zseniális írók osztanák meg gondolataikat mások könyveiről, de a bogvilágban inkább az önjelölt írózsenik hallatják véleményeiket, akiknek akkor is szent meggyőződése, hogy az általuk alkalmazott írói eszköztár az egyedül üdvös, esztétikus és kifejező, ha addig az interneten kívül egyetlen picuri karaktert sem publikáltak (ha igen, abban sincs köszönet, mint ahogy az internetben sem). Így aztán saját, meglehetősen korlátolt, ámde megfellebbezhetetlen írói minőségük és teljesítményük alapján ítélnek – többnyire felszínesen, elfogultan és általában a publikáló írók felé sütő irigységgel és/vagy alázatoskodással.

Az írni tudás (tehetség) ugyanis még ha jelen is van (nem szükségszerűen, természetesen), nem jelent automatikusan kritikusi tehetséget és szakmai hozzáértést. Különösen igaz ez a hazai fantasztikumra, ahol a publikáló szerzők között végzettségét tekintve irodalmár alig akad. A helyzet az, hogy a bogrecepciók jó része ráadásul olyan emberektől származik, akik néha bizony képtelenek felismerni egy szereplő nemét, értelmezni egy mű címét, vagy bizonyos nyelvi eszközöket (akcentus, nyelvjárás, szleng) egyszerűen helyesírási hibaként értelmeznek. Ez a recepció, nem sokban különbözvén egyébként a kritikának nevezhető képződményektől, többnyire kimerül a mű témájának/cselekményének lelkes vagy ledorongoló összefoglalásában, bizonyos, kritikában divatos kulcsszavak (“jellemfejlődés“, “túlírt“, etc.) elpuffogtatásában, és konkrét példákkal, érvekkel alá nem támasztott sommás ítélet meghozatalában. Az egész többnyire nem más, mint bőbeszédű ismételgetése a “nekem tetszett” illetve “nekem nem tetszett” véleménynek. Haszna ekként óriási. (Warnung! Ez itt irónia volt!)

Ezeknél a véleményeknél egyetlen rosszabb létezik: a hozzájuk írt megjegyzések, de ez a mocsárnak már annyira a feneke (ami ugye nincs neki, kezeljük ezt inkább, mint tendenciát !), hogy – megbocsáss! – én nem merészkedem bele.

Folyt. köv.

Közben a Darálóra feltettem a régi Sötét Torony esszét, (köz)kívánatra. Ennyi telt mára.

Jegyzetek:

[1] A rendszerelmélet pozitív és negatív visszacsatolása ebben az esetben rossz analógia: a pozitív visszacsatolás (pozitív recepció) nem feltétlenül jelent öngerjedést (azaz: "Csak így tovább, még többet!"), míg a negatív visszacsatolás (negatív recepció) nem garancia az öngerjedés ellen. A könyv számára a visszacsatolás előjele nem lehet meghatározó. Egy pillanatig még a rossz analógiánál maradva: egyedül a visszacsatolt jel megbízhatósága, hitelesége számít.
[2] Ez különösen igaz a hazai, szerencsétlen módon a fantasztikum kiadására specializálódott , egy illetve fél lábon álló vállalkozásokra.
[3] Milyen is lehetne [4]? A bevallott jövedelmek szintjén az alsómerán (pénz)keresők kilencven százalékának havi ezer dollár alatti a nettó fizetése. Összehasonlításképpen 2007-ben az Egyesült Államok Maryland államának Prince Georges megyéjében (az egyik legszegényebb megye ebben az egyébként igen gazdag államban) a kukás nettója volt éppen ennyi.
[4] Furcsa, hogy még az az olvasó sem, aki tisztában van a Haszonleső Harcsa és társai viselt dolgaival, gondol bele abba, hogy ha nem ez a rabló terjesztési modell lenne az egyeduralkodó, a könyvek (irodalom) ára valahol nyolcszáz és ezerötszáz forint között lenne. Nora Roberts könyvei, amelyek más módon terjednek, ebbe a sávba esnek, és a kiadónak így is szép haszna lehet, ha egyszer csinálja.
[5] Ne feledjük azt sem, hogy sok kiadó maga is letagadja a fogyási adatokat, eldugva így a titokban történt utánnyomásokat.
[6] Érdemes elgondolkodni azon, hogyan vallanak azok az irodalomtudósok, akik egyáltalán veszik a bátorságot, a fáradságot (és láthatóan a gusztust), hogy ilyesmivel foglakozzanak, arról, hogyan közelíti meg a szakma általában a lektűrt.
[7] Inkább kínos, mint mókás, ha a szépirodalmi recenzor olyan sci-fivel találja magát szembe, melyet valami oknál fogva az elitirodalom kánonja elfogadott. Ilyen – természetesen – csakis külföldi szerzővel eshet meg. Hímez-hámoz, ötöl-hatol, megpróbálja a sci-fit transzmogrifálni valami mássá, eltagadni-eljelentékteleníteni sci-fiségét, vagy egyszerűen nagyvonalúan nem venni tudomást arról, hogy a mű sci-fi – nehogy az elitirodalmi sznobizmus zavarba jöjjön, és lesütött szemmel pirulni kényszerüljön, mint a hangosan szellentő úrilány. A SzéF 2009/5 száma Kobó Negyedik jégkorszakát kénytelen recenzeálni. Hát ne tudd meg!
[8] Warning! Önreklám!Az Új Galaxis évi két számában feltűnő recenziók inkább még fájóbban mutatnak rá a hiányra. Egyrészt egyoldalú, egyetlen tollból származó vélemények látnak napvilágot (minden tisztelet mellett Vásárhelyi Lajosnak), másrész terjedelmi okok miatt örülünk, ha Zsoldos Péter Díj esedékes regény-jelöltjeit be tudjuk mutatni. A legutóbbi szám (15.) egy kicsit különbözik, mert a Justitia esetében, szerkesztő-szerzőként Sárdi Margitot kértem föl, hogy a regényről írjon.
[9] Valójában nincs. A mítosz megkopóban, foszladozóban, az értelmesebb internethasználók lassan tisztába jönnek a médium megbízhatóságával, hitelességével, elfogulatlanságával (irónia, evtsak., tudom, a követés nehéz, de nem lehetetlen).
[10] Ebben a viszonylatban értelmet nyer a blog szó hangutánzó jellege. Ezt olyasmi hangnak képzelem, mint amikor a szarszedő kalán áttöri a kérges felszínt, és egy buggyanással eltűnik az alsóbb, hígabb rétegben, miközben ugyanezzel a hanggal fölúszik a szilárd állagú, ámde szinte súlytalan excrementum.
[11] Az öreg halász és a tenger. Patetikus és hiteltelen próbálkozás az emberi akaraterő nagyságának bemutatására. Ki hiszi azt el, hogy egy vén bolond ki tud fogni egy magánál többször nehezebb halat és utána hazaevez a csontvázzal, miközben cápákkal hadakozik? Az öreg Santiagó jelleme közben ráadásul semmit sem fejlődött, ugyanaz a makacs ember maradt, aki a szöveg emlék-részletei szerint már fiatalon is volt. Valószínűleg szellemiekben sem dúskált, ha vénségére csak egy kunyhója meg egy rozzant csónakja maradt. Ezzel szemben az író egészen amatőr módon mély filozófiai gondolatokat tulajdonít neki elárulván, hogy nem egészen ügyesen bánik még saját, szegényes írói eszköztárával sem. Ezt az is bizonyítja, hogy a szöveg sokszorosan túlírt, ez a történet nem érdemelt volna öt-hat oldalnál többet.
Irónia, evtsak., tudom, a követés nehéz, de nem lehetetlen!. A példa nem valós, bár internetes források ihlették, és esztétikai okból a “fostalicska” és egyéb excrementális jelzők kimaradtak belőle, mint ahogy a jellemzően kiragadott és kifordított-kifigurázott idézetek is.

20 megjegyzés:

mohicane írta...

Most már egyszer nagyon szívesen elolvasnék egy kritikát, mert eddig olyan benyomásom alakult ki, hogy az valami olyan, mint a létező kommunizmus.

Komolyra fordítva a szót, én nem hiszem, hogy egy író, aki tényleg tiszteli az olvasóközönségét, ne tudna a szórvány visszajelzések alapján tájékozódni. Ott van például a Szintetikus álom, ha összefésüljük a véleményeket, recenziókat, akkor nagyjából ugyanaz a kép rajzolódik ki mindegyikből. Akkor annyira tán csak nem írtunk nagy hülyeségeket... most mivel lenne más, ha ugyanezt a véleményt egy képzett bölcsész alakítja ki? Vagy másképp feltéve a kérdést: miért ér többet egy esetleges külső kritikus szava, mint azé, aki a célközönséghez tartozik? Nincs itt valami értékzavar?

Egyre gyakrabban érzem úgy, hogy én, olvasó, csak addig vagyok értékes, amíg kinyitom a pénztárcámat, és megveszem az adott írózseni termékét, de ez egyenesen kötelességem, mert nehogy már akárki más recenziója alapján alakítsam ki a véleményemet az X kötetről.

Az SF Szakosztály munkájáról pedig annyit, hogy tényleg jó, hogy akad egy fórum, ahol minden hazai megjelenést értékelnek, de mivel a szakosztályos kritkák egy eléggé sokféle (és gondolom, félévenként változó összetételű) csoport munkái, az egységesség megteremtése elég nehéz kérdés lesz. Az pedig, hogy válogatás nélkül mindent az egekbe dicsérnek, számomra az egészet önmaga paródiájává teszi.

szs írta...

Figyelj, a blog-mint-hangutánzó-szó példából láthatod, minek-kinek hol a helye. Ennyi.

Beka írta...

"Ebben a viszonylatban értelmet nyer a blog szó hangutánzó jellege. Ezt olyasmi hangnak képzelem, mint amikor a szarszedő kalán áttöri a kérges felszínt, és egy buggyanással eltűnik az alsóbb, hígabb rétegben, miközben ugyanezzel a hanggal fölúszik a szilárd állagú, ámde szinte súlytalan excrementum."

Bizony, bizony. _Én_ ezért nem blogolok.

acélpatkány írta...

Én blogolok. És külön örülök, hogy így értékeli a t. szerző a blogokat.

Egyébként hagyjuk már azt a "csak irodalmár végzettségű kritizálhat" maszlagot. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy "csak irodalmár végzettségű írhatna" (ami majdnem el is hangzik föntebb a bejegyzésben). Ha ez a helyzet, kiszórhatjuk az SF 99%-át...
Ill. ezt a kifogást könnyen ráfoghatjuk mindenre. És általában meg is teszik az írók bizonyos helyzetekben...

És igen: "ha ez egy diplomáciai hajó, mutass nekem egy diplomatát!" - gyengébbek kedvéért: mutassa meg nekem valaki, mit kéne írnia egy "kritikusnak" vagy "recenziót írónak".

(ui. @mohicane: igen, a többségi véleménynek kellene mérvadónak lennie - csak van amikor az valamiért nem számít... )

Balfrász írta...

Mi ez indulat, urak? :-)

Még nem végeztem ezzel.
A válaszok a folytatásokban lesznek.

Egyelőre csak annyit:
1. A többség egyetértése nem szükségszerűen egyenlő az igazsággal
2. Egy tucatnyi nótórius megmondó nem a többség.
3. Van halovány esélye annak, hogy a többszörösen összetett mondatot a bölcsész végzettségű megérti, fölfogja, és nem veszi hibának...
4. Én is blogolok. Van aki meg blogokba ír megjegyzéseket (vö. a mocsár feneke). :-)

acélpatkány írta...

Elnézést. Ezek szerint az írónem a többségnek ír regényt, hanem a szűk bölcsészrétegnek.
Akkor ne várja, hogy nem fogynak a könyvei...

mohicane írta...

OK, várom a folytatást...

...viszont én változatlanul úgy gondolom, hogy a többség (vagy célközönség, én így írtam az előző hozzászólásomban) megért egy alkotást, ha az alkotás jó.

Névtelen írta...

mi például rílben tanultuk az egyetemen, hogyan kell orosz rohamsisakból szarmerőkanalat készíteni (hanganyag nem volt hozzá, így utólag ennek örülök)
hiába, ingerszegény környezet ez itt

kritikát én is olvasnék, bár azt hittem, mindig szoktam
a kritika az nem a vélemény szinonímája valamilyen szinten? mert ha tágítjuk az értelmezési kört, egyből eljő a kánaán, nem? :)

ha az sf-et szájensz fiksön helyett pedig spekulatív fikciónak hívjuk, máris oda lehet passzítani az űrhajós-lézeres mellé a kísértetes-varázsmacskásat, és az eltések végre örülhetnek, hogy kaki helyett izgalmasat is olvashatnak

ma nagyon megy a tú in ván, elnézést

és amúgy hozzátenném, hogy bölcsész k.csögként sokkal szívesebben szednék fel bölcsészlánykákat bármilyen szájensz szöveggel, hogy ne müller péterével kelljen (így visszaolvasva ez a mondat elég értelmetlenre sikerült, de most már nem törlöm)

mondjuk, köszönöm istenem, hogy nem vagyok bölcsész (ez csak jól hangzó szófordulat, elnézést minden bölcsésztől, valójában nem vagyok előítéletes)

de hogy releváns is legyek:

valójában hogyan lehetne követni, hogy adott alkotás milyen fogadtatásban részesül?

úgy értem az eladás nem követhető, mert könnyű kozmetikázni (és újabban amúgy is a neten kérem kölcsön egy-egy ismerőstől, mielőtt papíron elolvasom)
kritika nincs, mert nincs
vélemény nem jó, mert olyan is olvas könyvet, aki nem ír a netre
a sok olvasás nem jó, mert attól még nem fogom tudni olvasatlanul eldönteni egy új könyvről, hogy bárcsak egy karton sört vettem volna inkább

hogyan lehetne megoldani? alkalmazni kellene mondjuk megyénként 1 fantasztikus írót, 1 irodalmárt, 2 műkritikust, és 10 tesztolvasót, és kapnának egy minimálbért azért, hogy olvasnak, majd írnak? emellett kellene egy honlap, ahol regisztrálás után szavazhatna az ember x kérdésben 1től 10-ig, de mindenhol csak indoklással? vagy nem tudom
mi kellene?

elnézést mindenkitől, akit esetleg megbántottam a kommentemben, nem állt szándékomban, bármi ilesmit nézzetek otromba tréfának, ne provokációnak vagy sértegetésnek

érdeklődő vagyok, és néha k.rva nagy teher ez

Névtelen írta...

hupsz, név lemaradt

vinitor voltam

Scal írta...

I. én azt vettem észre, egy blog akkor generál különösebb érdeklődést, ha szántszándékkal provokál indulatokat, el lehetne gondolkozni mielőtt leírunk valamit, mi is a célunk vele

II. ez a bölcsész vagyok, jogász vagyok, orvos vagyok, ttk-s vagyok egy akkora gyökérség, sajnos nem tudtam Willaim Wallaceként megtörni a szegedi egyetemi klikkesedést, ebben talán még a TIK sem segített, és mintha a legtöbben nem is akartak volna mégcsak hozzáérni sem a másik táborhoz tartozóhoz, nagyon jól elvoltak, a 20 évesen minden tudok felfogásukal

pedig mindegyik hivatásra egyaránt szükség van,
talán egy jogászt nem bölcsész tanít majd az iskolapadban?
talán egy orvost nem egy jogász fog épp megmenteni a bíróságon?
talán egy ttk-st nem orvos operál majd a műtőasztalon
s talán egy bölcsésznek nem egy közgazdász ad pénzügyi tanácsot?

nem rég olvastam az ELTE lapjában, hogy a legtöbb ember vagy REÁL, vagy HUMÁN gondolkodásra rendezkedik be egész élete során, kicsit kombinálni kellene a dolgokat, ahogy a a szellem művelése közben nem kellene elsatnyulni hagyni a testet, és viszont

ennek okán nem értem miért ne fejleszthetné (akár autodidakta módon) egy nem bölcsész az összetett szavak értelmét?

Asimov bölcsész volt? hát Clarke? és Markovics?

szerintem ezek nem kivételek, csak az úriemberek nem hobbijuknak tekintették az írást (mint sokan) hanem hivatásuknak (netalán életcéljuknak)

de nekem mindegy, végtére is nekem nem blogom van, hanem portálom, annak mire hasonlít a fonémája? ;)

ui: remélem olvastad időközben az estedről készült beszámolót, ugyanis nem csak odahánytam

makitra írta...

Kedves Balfrász!

Ezt írtad:
"Egyelőre csak annyit:
1. A többség egyetértése nem szükségszerűen egyenlő az igazsággal
2. Egy tucatnyi nótórius megmondó nem a többség.
3. Van halovány esélye annak, hogy a többszörösen összetett mondatot a bölcsész végzettségű megérti, fölfogja, és nem veszi hibának...
4. Én is blogolok. Van aki meg blogokba ír megjegyzéseket (vö. a mocsár feneke). :-)"

Igazság szerint nem tudom sírjak-e vagy nevessek?

Merthogy:
1. ez már komoly filozófiai kérdés, hogy mi is az igazság. Maradjunk annyiban, hogy relatív, és akkor miről beszélünk???
2. ezzel mondjuk egyetértek, de a hivatalos kritikusok nem notórius megmondók? Nekik akkor szabad, másoknak meg nem?
3. nekem munkaköri kötelezettségem többszörösen összetett mondatokat alkotni és egyáltalán nem vagyok bölcsész. De erre a mondatodra egyszerűen nem tudok mást reagálni, mert alapvető értelmetlenségére nincs szavam...

Mindezek ellenére, vagy éppen emiatt, érdekesnek találtam a bejegyzésed, várom a folytatást :-)

Szolgálati Közlemény írta...

„Kedves Balfrász! Az Irodalmi boncasztal sohasem volt kritikai blog és nem is akar az lenni. Kezdő íróknak nyújt – jobbára neves írók anyagai és cikkei alapján – segítséget a fejlődéshez. Üdvözlettel, Editor Diaboli, blogggazda

adeptus írta...

Ebből valahogy az jött le nekem, hogy szakmai kritika nincs, de talán lesz, a műkedvelő ítészek pedig fogják be a pofájukat, mert csak zavarják az írókat.

Balfrász írta...

Ölég furcsa dolgokat tetszenek belegondolni ebbe a szövegbe - így jár az aki nem egészen fölfejt. Vagy le.

Szóval a fölfejtés (vagy le) nem maradhat el. Vagy le. Nem is fog.

De addig is:

Kedves Makitra,

1. a relatív igazság nem igazság csak vélemény és/vagy érdek. Az pedig engem nem érdekel - nem platformom. Egy mű minőségének igazsága nem realatív, legfenebb szubjektív, de mint egyes klasszikusok megléte mutatja, a sok szubjektivitás valami közös objektivitássá kristályosodik, melyet már hajlamom igazságnak nevezni. A Végjáték példának okáért, de nem csak amiatt, kiváló regény, és ez bizonyos ismérvek alapján bizonyítható (ezen bizonyítási eljárás lenne a kritikai analízis) és ez nem csupán relatív igazság. Sőt itt a megállapítás egybeesik a valódi többség véleményével.
2. Ha nem világos az önjelölt megmondóember (mondjuk Tótawé) és a szakmai tekintély (mondjuk Tölgyesi Péter) közötti különbség nyolc év liberálbolsi csürhedés után akkor valószínűleg nem létezik a közös szókincs, ami alapján diskurzust folytathatunk.
3. A megfogalmazás a post azon részéről visszaverődött megjegyzésre reagált, miszerint a laikus véleményezők jó része képtelen arra, hogy akár egyszerű dogokat is értelmezzen. A bölcsész számára ezek értelmezése viszont szakmai minimum. Nem azt mondtam, hogy csak a bölcsész érti meg a többszörösen összetett mondatot, csak azt, hogy ő valószínűleg (azért nem bizonyosan, mert létezhetik csibész bölcsész is, bizonyára) igen. Míg az interneten föllehető vélemények sokszor a poszt említett állítását igazolják.

A hibát sajnos ott követed el (nem egyedül!), hogy magadból indulsz ki. Mely hiba öreg.

Kedves Diaboli,
Pár éve láttam ott olyast, mi kritikának nevezte magát... Innen a félreértés. Megkövetem a site-ot.

Adeptus,

Azon műkedvelő ítészek (mely kifejezés számomra még fölfejtésre szorul (vagy le)), zavarják az írókat (meg a többi olvasót is, úgy hiszem), MELYEK tudás, tálentom, értés és jóindulat nélkül fröccsennek elő (föl), és utána a nem műkedvelő ítész pózában tetszelegnek. Ennyire nem voltam világos?

Névtelen írta...

Nem lévén szakavatott irodalmár, a ténylegesen kibontakozott vitába véletlenül se szeretnék beleszólni :))
Annyit mindenesetre megjegyeznék, hogy az ilyen-olyan internet fórumokon, blogokon való hozzászóláshoz mindenkinek joga van (legfeljebb az admin törli, neki meg ahhoz van joga). Joga van, szakértelemmel, vagy anélkül, érdekből, vagy anélkül, tárgyszerüen, vagy gonzó módra...

Ebben a szituációban a nemes Szakma egyet tehet: reagál mindenre, amit szakmaiatlannak, vagy hülyeségnek tart.
Tíz éve, tudós koromban a kollegáim sokszor háborogtak, hogy tudományos szempontból milyen hülyeséget hallottak, olvastak, láttak a tévében. Gonosz hajlamaimat kiélve mindig megkérdeztem tőlük: és mit teszel ellene? Mert az, hogy itt ketten a kávé mellett megdumáljuk, az bizony kevés.
Egyes marhaségok ügyében én írtam cikket az Élet és Tudományban, a kerületi újságban, itt meg ott máshol is. Ti miért nem teszitek ugyanezt, miért csak füstölögtök?

Szóval nem ehhez szólnék hozzá, hanem a gonzósághoz.
Mert az a helyzet kedves Balfrász, hogy amit ebben az ügyben leírtál, az ebben az országban mindenre igaz, nemcsak az SF-re.
Ez egy gonzóorszég, ráadásul gyakran a politikai elit által generált gonzósággal.
Itt pár hete még szinte baloldali-joboldali hovatartozás kifejezésének számított, hogy valaki beoltatja magát H1N1 ellen, avagy sem. (Aztán komolyabbra fordult a járvány, az emberek betojtak, és csodálkoztak, hogy nincs a patikában oltóanyag, amikor pedig hetek óta arról cikkezett a sajtó, hogy milyen szar, milyen ártalmas, és egyáltalán kinek a zsebét tömi...)
Ez csak a legfrisebb, de százoldalakon keresztül tudnám sorolni Gonzóorszég remekléseit.
Amihez persze Gonzóországnak joga van.
Főleg, ha a Józan Ész meg nem érzi kötelességének, hogy megszólaljon...

Alex Bates

Névtelen írta...

I will not concur on it. I think nice post. Especially the designation attracted me to be familiar with the intact story.

Balfrász írta...

Dear Anonymous,

Please...
I'm sorry. I'm paranoid and curious AS a cat. If you could read it, why you couldn't write the comment in Hungarian?

Névtelen írta...

Good dispatch and this mail helped me alot in my college assignement. Thanks you as your information.

Névtelen írta...

Brim over I to but I about the brief should have more info then it has.

Névtelen írta...

jo kezdet