A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2009. szeptember 19., szombat

Zombies in the Ghetto

Lelkem békésen lebeg, mosolyogva írtam az alábbiakat. Macska volt nálam, és nem féltem használni. Egy feline kisragadozó, az egy feline kisragadozó. Már neve is van: Cirka. Gereznáját azonosítottuk: fahéj színű márvány cirmos.

Igen különös érzés ráébredni a embernek, hogy egész addigi világképe valószínűleg hibás volt, és nekiállni felépíteni egy újat, most már azzal a biztos tudattal, hogy a következő is nagy valószínűséggel hibás lesz.

Velem most fordul elő negyedszer.

Az első úgy nyolcéves koromban esett, amikor – hála az Anyaszentegyház buzgó pásztorainak –, elsőáldozásra felkészülés közben elveszítettem a vallásomat és istenhitemet (Jézus szerencsére maradt).
A második nagyjából tizenöt évvel ezelőtt történt, amikor választott hivatásom, a tudomány fedte föl egyre másra olyan oldalait, melyek tökéletes tagadásban álltak mindennel, amit addig hittem róla, a világban elfoglalt helyéről és művelőiről.
A harmadik éppen három éve zajlott, amikor a csürhe működése következtében elvesztettem minden illúziómat a modern liberalizmussal kapcsolatban, és revelációszerűen helyre kerültek olyan mozaikdarabkák, melyek azelőtt erősen akadályozták a megértését bizonyos folyamatoknak és „eredményeknek”.
Az utolsó pedig a HUNGAROCONon kezdődött, és még most is zajlik, de szerencsére már nem olyan nagy világnézeti egységeket érint, mint a hit, a tudomány, vagy az ideológia, „mindössze” a sci-firől van szó. Amely nagyjából tizennégy éves koromtól mindennapi része az életemnek az olvasmányok és rajzolgatás szintjén, aztán egyetemista koromtól az írás és a komolyabb rajzolás még nagyobb teret kapott az olvasás mellett, az első publikációk után pedig akár még hivatásnak is nevezhetem, különösen most, hogy az a megtiszteltetés ér, hogy szerkesztőként dolgozhatom a következő generációval. Szóval, ez a valami nagyjából az életem, na! És szépen megcsömörlöttem az egésztől.

Pont most kellett „megvilágosodnom”!

A probléma ráadásul kettős. Egyrészt arra döbbentem rá, hogy a sci-fi, mint zsáner világszerte halott, legalábbis erősen élőhalottra hajaz, amihez Alsó Merániában hozzáadódik még az irodalmi gettó is. Zombinkat tehát gettóba zárták: szép kis helyzet! Még cifrább, ha azt mondom, hogy olyan Undead került gettóba, mely aktívan részt vett saját elzombulásában, ezt a fojtogató kényszerlakhelyet részben önmaga jelölte ki magának, és nem sok mindet tesz azért, hogy kijusson belőle. Sőt húzza magára az ajtót, nehogy kívülről ki találják nyitni.

Undorító és megrögzött szokásomhoz híven gondolkodni kezdtem ezen a jelenségen. Elsősorban a sci-fi halálán. Az eszmefuttatás néhány argumentuma majdnem olyan idős, mint magam vagyok. Egy Stanisław Lem nevű lengyel filozófus, aki mellesleg sci-fit is írt, nagyjából a születésem idején élhetett át hasonló csömört és kezdett a zsáner hangos és alapos bírálatába (Summa technologiae, Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia). Lem fő baja a sci-fi felszínessége, igénytelensége, megújulásra képtelensége volt. Azt is nehezményezte, hogy irodalmilag és történetvázak tekintetében semmi újat nem volt képes fölmutatni, megmaradt az üres szenzációhajhászás szintjén. Az sem tetszett neki, hogy a tudományt/technológiát csak ürügyként használják a szerzők, valójában minden tudományos meggondolást nélkülöző, szenzációhajhász fantazmagóriákban élik ki magukat, és – bármilyen ellentmondásos is – a tudományt illető fantáziájuk nevetségesen ekélyes és szegényes. Sok mindenben lehet vitatkozni Lemmel, legfőképpen amiatt, hogy megállapításait elsősorban a nyugati, közelebbről az angolszász sci-fi alkotásai alapján tette, tudomást sem véve pl. a szovjet szerzők eredményeiről (egy jó lengyelnek az orosz kultúra valószínűleg szándékolt vakfolt).

Az a probléma, hogy Lem megállapításai ma is ülnek, sőt, talán még fokozottabban. Akkoriban nem számolhatott ugyanis azzal, hogy a sci-fi sematikussá válik. A technológiai hurráoptimizmus évtizedének végén (Megyünk a Holdra, emberek!) nem számolhatott a technológia fejlődés megtorpanásával (harmincéves hiátus a közlekedési eszközök fejlődésében, harmincéves tötyörgés az energiaiparban, etc.), melyet egyébként éppen az általa jósolt kibernetikai irányváltás okozott. Nem számolhatott az átlagember csalódásával amiatt, hogy a tudomány nem képes megoldani hétköznapi problémákat, sőt látszólag szaporítja azokat. Nem számolhatott azzal sem, hogy a közönség a sci-fi által megjósolt csodák elmaradása (No flying cars, no spacecities, no maglevs, no atomic lighters, folks!) miatt megorrol magára a sci-fire is. Nem számolhatott azzal sem, hogy részben a technológiai irányváltás eredményeképpen a mozi látványvilága ilyen mértékben felhgítja a sci-fit és olyan irányokba kényszeríti, amelyek gyakorlatilag akkor is zárójelbe teszik a „tudomány” szót, ha egyébként lenne rá igény. Nem számolhatott azzal, hogy a technológia irányváltás éppen a sci-fiben hív életre új, de annál sematikusabb irányzatokat. Azzal pedig végképpen nem számolhatott, hogy ez a technológiai irányváltás nem a haladást, hanem legfőképpen a munkátlan néptömegek szórakoztatását fogja szolgálni és az olvasóból interneten csüngő konzumidióta válik (különös tekintettel a sci-fi mindenkori legpotensebb célközönségére, az ifjúságra), aki minél tudatlanabb, annál hangosabb. Azzal sem számolhatott, hogy a felnövekvő írógenerációk technológiai, természettudományos érdeklődése, de főként képessége éppen a társadalom technológiai érdektelensége/ellenessége miatt milyen alacsony lesz. Nem számolhatott azzal, hogy a kibernetikai forradalom révén végül a technológiai fejlődés megugrik, és a technológiai/természettudományos képességek terén igen gyönge sci-fi írók technológiai fantáziája messze elmarad nemcsak az elődöké mögött, de még a technológia saját fejlődése mögött is. Alibi sci-fik tömkelege lett a vége, melyek már csak nevükben őrzik a zsáner egykori vonásait, melyekben minden szélhámosság (technoblabla, szenzációhajhász plotok, melyek minél nagyobbra szabásában vetélkednek az írók, etc.) megengedett, csak a technológiai részletekkel ne kelljen vacakolni! Az olvasónak sem.

Mindezek eredménye a leszűkült piac. Kit érdekel az elszürkült fantázia, a szélhámos szerzők, ha maga a valóság izgalmasabb, és amit ígér, azt be is tartja. Optimisták figyelmébe: el kellene gondolkodni azon, hogy a legnagyobb amerikai sci-fi magazinok példányszáma nem haladja meg egy nagyságrenddel a Galaktikáét abban az országban, ahol a könyvpiac viszont legalább két nagyságrenddel nagyobb…

A halál akkor kezdődik, amikor a szervezet nem képes többé megújulni, önmagát emészti föl. Ez történik a sci-fivel tematikailag. Mégpedig azért, mert miközben gondolati (tudományos és irodalmi engedményeket (Lem az irodalmi hiányosságokra is alaposan kitér a Fantasztikum és futurológiában) tett, elment abba az irányba, melyben az ún. ötlet egyeduralkodóvá vált az irodalmi megvalósítással szemben, kinevelve azt az olvasótábort, melynek fogékonysága szinte kizárólag csak az ötletre irányul, ráadásul eléggé egyoldalúan inkább mennyiségi szemléletben. Mindezzel nincs is baj, amíg a szerzők győzik ideákkal. A probléma akkor kezdődik ha elfogynak az új ötletek. Ez be is következett a kilencvenes évekre (Card Végjátéka-Szószólója, Brin Dettója ritka fenomén), nincs már új a Napok alatt, ha utánaolvas az ember, kiderül, hogy a hatvanas évekre gyakorlatilag már mindent megírtak.

A bolsevik rendszer egyoldalúsága miatt Alsó Merániában a rendszerváltás után kitűnően megél(t) abból a kiadó és szemfüles szerző, hogy letörlessze az adósságokat, vagyis megjelentesse a klasszikussá vált nyugati darabokat, illetve idegen nyelvű jártassága alapján, bízva abban, hogy az eredeti sokára jut el Magyarországra, szépen összeollózhatott olyasmit, melyet idehaza eredetiként adhatott el (pláne, ha egy kicsit magyarra aktualizálta), de az angolszász piacon rég lerágott csont volt. Ez az írói tendencia szerencsére mára megfékeződött, de meglehetős szögeket vert be halottunk koporsójába.

Lem természetesen mit sem sejthetett arról, hogy a rendszerváltás idejére a magyar értelmiség sikeresen gettófalat rak a népszerű irodalom köré, egyszerűen azért, mert
  • megtehette a sznob kultúrpolitika segítségével, elég volt a népszerű irodalom értéktelenségét és burzsoá csökevény voltát megfelelő helyeken kidomborítania
  • létérdeke volt, mivel a lektűr komoly piaci konkurenciát jelentett a senki által nem értett és vett modernkedő irodalmároknak, irodalomtörténészeknek, egyszóval mindenkinek, aki abból él, hogy maga sem érti, amit mond.

Lem nem tudhatta, de valószínűleg megjósolta volna, hogy a magyar sci-fi részben önként sétál be ebbe a gettóba. Egészen egyszerűen azért, mert amikor az ötvenes években a bolsevik ideológia szolgálatába állt, és fölvállalta, hogy a haladó ifjúság tanítója lesz, egyúttal korosztály irodalommá is vált, majd a kuczkai érában abbéli görcsös igyekezetében, hogy ebből a kategóriából kitörjön, mindenféle funkciókat vindikált magának, sznob értelmiségi allűröket vett fel és a „tudományos” jelleget kidomborítva csaknem teljesen megfeledkezett a fikcióról, az irodalomról. (Kisebb csodával fölér Zsoldos Péter életműve ebben a közegben.) A magyar sci-fi író (és rajongó) ez időtől kezdve az univerzális világesze, a tévedhetetlen tudományismerő és stílusvirtuóz, aki lenézi a bölcsészt, mert nem képes őt követni a természettudományok világába, akit viszont ő (és átlagolvasója) nem hajlandó követni az irodalom mélységeibe. A probléma, hogy a bölcsész tényleg nem volt képes még annyi természettudományos belátásra sem, melyet a felszínes sci-fi írók műveinek megértéséhez kellene, így önvédelemből annak irodalmi értékeibe, illetve azok hiányba kapaszkodott, és az egészre ráütötte a silányság bélyegét. Többnyire nem is egészen jogtalanul. Erre a természetes válasz egyrészt az lenne, hogy az író megpróbál irodalmilag is fejlődni (Kuczkáék ezt megkísérelték, legalábbis Kasztovszki Béla tanulságtétele szerint. Az eredmény azonban visszás: egyrészt továbbra is különálló valamiként – SF munkacsoport próbálkoztak, fenntartva az akkora záródó gettót, másrészt valamiféle alázatossággal, beismerve, hogy irodalmilag bajok vannak.), egyúttal párbeszédet indít a bölcsésszel annak természettudományos felvilágosítására. Ne feledkezzünk azonban a magyar sci-fi író fentebb felvázolt jellemvonásairól! Így tehát megsértődtünk, és önként belső száműzetésbe vonultunk, azzal hitegetve magunkat, hogy a mi természettudományos „tudásunk„ felsőbb rendű a bölcsész cöncögésnél. Ez egyrészt nem igaz, másrészt az ifjúsági irodalom bélyegével homlokunkon igen nagy könnyelműség a fondor bölcsészt egyedül hagyni a kulturális irányítással, mecenatúrával. Bár nem a földön jár, a bölcsész nem hüyle, különö9sen, ha együl hagyjék a húsosfaékkal. Meg is lett az eredménye. El tudjuk képzelni azokat a pályázati pénzeket, emyleket egymás között kiosztogatak? Nem BKV nagyságredű, de megélnek belőle...

Lem nem tudhatott arról sem, hogy a gettóba a sci-fi nem egyedül vonult, rajongótábora ész nélkül követte, és a sci-fi szerzők mentalitását örömmel magáévá is tette. (Érdekes aspektus, hogy „tiszta” rajongó nemigen akad. Ha megkaparod, valamikor mindenki írt valamit.).

Hogy a magyar sci-fi közélet olyan, amilyen, az a gettólét eredménye. Ebben az évben számolták, számolják fel a Dzsumbujt, a szociológusok paradicsomát az Illatos út-Gubacsi út sarkán. Hajmeresztő, hogy a Dzsumbujban tapasztalt szociológiai jelenségek mennyire átültethetők a hazai sci-fi közéletre is!

Mert a gettólét például önfenntartó, és egy idő után, főleg a gettóba születettek hajlamosak erővel is fenntartani azt, bennmaradni a falak mögött, mert az már ismerős, nem bánt. Ez a jellemző viselkedés ma sci-fi körökben.

Be is fejezem az elemzést, mert ki illene térni egyrészt arra a kis vitára, mely a post után keletkezett, másrészt megválaszolni az ottani felvetéseket, harmadrész elemezni a vitát, végül keresni valamiféle megoldást.

Mint általában az ilyen jellegű vitákban nem sok érdemi reakció jött, még afféle tétova vélemény, is akadt mely valahol középen található a két meghatározó szélsőség, a dögletes pesszimizmus és a hurráoptimizmus között.

Ettől érdekesebb, hogy akik „birtokon belül vannak”, vagyis a befutott szerzők, sokkal rózsaszínűbbnek látják a helyzetet, mint azok, akinek nem sikerült megugrani a publikálási küszöböt. De ez természeten nem véletlen. Valahol mindenkinek igaza van, jó posztmodern liberális módra, de azért talán valami súlyzófaktort kellene rendelni az állításokhoz aszerint, ki hol áll a megjelenésben. :-)

Elgondolkoztató, hogy a publikálási hierarchiában alacsonyabban állók hajlamosabbak elfogadni a zsáner bírálatát, elgondolkodni az Undead állapoton, és reménytelenebbnek megítélni a gettó körülményeit és a kitörés esélyeit, mint azok, akik szerencsésebbek. Úgy tűnik a publikálási állapot különböző, ellenkező előjelű, de súlyos elvakultságokat szül, melyeket előbb meg kellene szüntetni, mielőtt nekiállunk delejezni a halottat, aztán vele együtt kilépni a gettókapun. A legsúlyosabb elvakultság egyébként a nem befutottak részéről merül fel. Számukra a befutott író mindenképpen tehetségtelen, csak a szerencséjének és a haverjainak köszönheti a megjelenést. Szóval a patás ürdöng maga. Legalábbis ogre. Lehet ebben akár igazság is (Én a szerencsémnek köszönhetem, hogy a pályám kezdetén minden beküldött írásom nyert a pályázatokon, és a szerencsének köszönhetem a Galaktikás ismeretséget is.), de mielőtt ilyen kijelentéseket tesz az ember, illik önvizsgálatot tartani.

Nota bene, nem labirintusban vagyunk, nem azért nem leljük a kiutat, mert nincs, vagy nehéz megtalálni, hisz’ ott az ajtó az orrunk előtt, hanem azért mert
1. nem is keressük

1.a. mert jól érezzük magunkat berekesztve
1.b. mert sikeresek vagyunk benne
1.c. mert ez az igényszintünk
1.d. mert békében elvagyunk
1.e. mert felsőbbrendűnek hisszük magunkat idebent
1.f. mert nem akarunk kijutni
  • mivel nem merünk
  • mivel tisztában vagyunk saját gyöngéinkkel
  • sértődöttségből, csak azért se!
2. azt se tudjuk, hogy be vagyunk zárva
  • tudatlanságból
  • hurráoptimizmusból
3. nem hiszünk a kitörés lehetőségében
4. nem tudjuk, hogyan kellene kitörni

– Megvilágosodni sohasem késő! – mondta Szidharta és máris Buddhává változott.

Annál is inkább, mert tavaly egy kicsit megnehezteltem Fonyódi Tibire a Katedrális, mint „időutazós kalandregény” ön-definiálása miatt. Most belátom, hogy igaza volt és van. Megkövetlek, Tibor bátyám! :-)

Mert ebből az egész kilátástalan nem-labirintusból Tibi útja a kiút. Lerázni a korlátokat, vállalni, hogy lektűrt írunk, de abból aztán a legjobbat, a legsikeresebbet. Nem sci-fit írni, hanem időutazós kalandregényt, űrutazásos kalandregényt, tudományos kalandregényt, űrháborús kalandregényt, techno thrillert – mit tudom én még mi egyebet, de nem azt a billogot billegtetni a fülünkben, ami a kutyának se kell. Kitágítani, nem leszűkíteni zsánerhatárokat. Közben eltanulni az elitirodalomtól, amit érdemes; pályázni, pályázni és pályázni nem kizárólag a sci-fi pályázatokra; ott és akkor az irodalmárok orra elé tolakodni, amikor lehet; megtalálni a nyitott elméket közöttük, felkérni őket irodalomkritikára egyrészt azért, hogy képben legyenek, ne idegenkedjenek ettől az újfajta lektűrtől, amit eléjük teszünk, másrészt azért, hogy tanuljunk a hibáinkból is. Lehetséges még több tucatnyi javaslat.

Egyet nem szabad: elégedetten pihenni a babérokon, és sci-fi nagy megújulásáról papolni.

Sokat segít az őszinteség – magunkhoz. Ha felmérjük, hogy mennyire szánalmasan összezsugorodott a piac, és hogy a mesterséges alzsáner határok még jobban zsugorítják. Ha megvizsgáljuk saját kvalitásainkat, összevetjük azokkal, kikre kígyót-békát kiabálunk, és csak akkor osztjuk magunknak a Messiás szerepét annak másiknak pedig Kajafásét, ha legalább olyan jól csináljuk, mint ő. Ha megvizsgáljuk, és megértjük, milyen kilátástalan helyzetben vannak a kiadók, a könyvszakma, és még a jogos bírálatokat is azokhoz a lehetőségekhez igazítjuk, amelyekkel a kiadók rendelkeznek. Ha elszámolunk azzal, hogy az állami kultúrpolitika és mecenatúra önjelölt, tolvaj, belterjes kultursznobok kezében van, és onnan semmi jót nem várhatunk, legfenebb morzsákat. Hogy kicsinyes szekértáboraink, sértődéseink a gettólét következményei. Satöbbi, satöbbi.

Sezlonynak:

A megjegyzésemben az eladott példányszám, olvasói és szakmai recepció azonos súllyal szerepelt mint minőségjelző. A példányszám természetesen nem mond semmit, különösen nem Magyarországon. De minél nagyobb, annál nagyobb a lehetőség is. A szerzőnek valódi megmérettetésre, a kiadónak valódi piaci döntésekhez.

Válaszok Kánai Andrisnak:

„AZ SF nincs válságban - avagy, BW Aldiss szavaival - mindig is abban van, mert ott a helye.”

Ezt bizonyítani illenék, mármint nem Aldisst (bár miért pont ő ne mondhatott volna szamárságokat?), hanem a nem-válságot: emelkedő példányszámokkal, olvasótáborral, megújuló témákkal, emelkedő irodalmi színvonallal, ilyesmikkel. Ezeket én nem látom, hanem többnyire éppen az ellenkezőjét. Itthon is, Amerikában is.

„AZ USA-t (angolszász piacot) tekintve egyre több a jó író, a jó novella, a jó regény. Szó sincs hanyatlásról, sőt. Kéretik olvasgatni a Year's Best SF antológiát!”

Én olvastam, András. Jó sokáig visszamenőleg is. Nincsenek új témák, nincs új nyelv, új történetváz a hetvenes évek óta. Van haladás, ha haladás az, hogy a 2008-as YBSF-ba már nem válogatták bele a posztapokaliptikus jövőben embernőket baszó mutáns kutya igen épületes történeteit, mint a 2005-ösbe, meg azt hiszem az előzőbe. De attól még divattémák vannak, melyek jobbára azért a régiek újramelegítései. Ami új és pezsgő, és érdemes a figyelemre, azt alig lehet sci-finek nevezni. Az a zsánerhatárokon mozog, mint a régi szép időkben…

„A SF rétegműfaj/tematika, soha nem fog versenyezni a krimivel, románccal vagy fantasyvel. De nem is ez a dolga.”

És ezt ki mondta? Ki véste kőbe? Senki. Így alakult, de nem volt mindig így. Most, te ezt kijelented. Mert ezt szeretnéd, vagy mert rétegműfajjá sorvadt, és ez a status quo valamiért kényelmes neked? Ráadásul nem is igaz. Odakint Crichton, Dan Brown, Lukjanyenkó, idehaza Lőrincz László éppen az ellenkezőét igazolják. nehogy most még azt is megmondd, hogy mi a sci-fi dolga, mert összecsinálom magam.

„Az SF gettófalai éppen vékonyodnak. Nem nekünk kell kilépnünk a külvilághoz; az jön közel hozzánk.”

Abban van igazság, hogy gettó hamarabb felszabadul külső segítséggel, mint belülről. De azokról a közelre jövőkről egy jellemző idézet a tavaly könyvünnepi műsorvezetőnktől (bölcsész értelmiségi). „Én még egyetlen sci-fit sem olvastam.” Vagy esetleg Kornis Mityu vagy Esterházy szavait idézzem a fikcióról általában? Ideillik még a Kossuth kiadó crichtoni sci-fi (technothriller) pályázatának nyertese is – ugyanis nem crichtoni sci-fi, hanem valami űropera… (borotvált, piercinges pinákkal, by Watson) Ennyit arról, mit tud a külvilági szakember a sci-firől.

„Magyarországon egyértelműen konjuktúrában van az SF, legalábbis érdeklődés szinten ez biztos. De ha hozzáteszem a két antológiában (plusz Terra, ofkorz) publikálókat meg az írókörösöket, akkor számomra reménykeltő a helyzet.”

Számodra, aki rendszeresen publikálsz a Galaktikában, biztosan az, azoknak a tucatjai számára, akik el se jutnak Attila szeme elé, már nem annyira. A kiadóink ugyanis amatőrök és gyávák, a jelenlegi könyvterjesztési gyakorlatban a példányszámok nem teszik lehetővé az új szerzőkkel kísérletezést. Kritika nincs, a terjesztői visszajelzések hamisak, semmire sem orientálnak. Ó, igen. Sokan, és sokat írnak. De mit, és milyen távlatokkal? Szóval, ez a konjunktúra, mint minden konjunktúra a megelőző válság fényében oly biztató. A gödör fenekéről olyan biztatóan süt a Hold… Az érdeklődést pedig kiválóan reprezentálják a rendezvények „sikerei”. Az interjúk kiváló kérdései. Nem az internet párszáz hangoskodója alapján kellene extrapolálni ilyen kijelentéseknél. Egyáltalán nem kellene extrapolálni.

„Balfrasz, ami nagyon hiányzik: jó magyar SF-regények sora. Tudsz ebben segíteni?”

A sorában nem, lassan írok. :-) Egyáltalán, segíts magadon! Eddig írtam kettőt, szerintem legalábbis jók. :-) A Justitia 2005-ben még közönségdíjas lett, azóta viszont nyilván elfeledtem írni. Ráadásul olyanokat kérnek számon rajta, amit soha senki nem ígért, olyat olvasnak bele, ami nincs benne. A Diagnózis meg nem jutott el a könyvesboltokba. Egy harmadik a Galaktikánál van, talán kijön idén, talán nem.

Ja, Kondor Vilmos Bűnös Budapestje a Könyvdarálón.

54 megjegyzés:

Névtelen írta...

Eszterházy eredeti végzettségét tekintve matematikus, Dragomán György, akit az előző post hozzászólásaiban ajánlgattak, pedig bölcsész. Különben pedig épp az SF kalandregényesítésére buzdítod a nagyérdeműt, és a kalandregény éppenhogy nem szépirodalom ezért talán kár is szépirodalmi pályázatokra nevezni velük. A belterjességről, haveri körökről annyit, hogy azért inkább a minőség határozza meg az érvényesülést, mint a haverság. Parti Nagy "A test angyala" című könyvében messze több az ötlet, meg a szellem, mint bármilyen kortárs SF-ben (igen külföldiben is), ami a kezembe akadt. Leslie L. Lawrence-t pedig ne vegyük már komolyan. (Spec. ő is bölcsész: Úristen mindenhol ott vannak!).
Komédiás

Névtelen írta...

Dragománt például kiadják külföldön is, Amerikában pont Philip Roth és Tolkien kiadója, pedig olyan messzire csak nem ér a csúnya postmodern libsik keze.

Komédiás

Balfrász írta...

Komédiás,

Nagyon szomorú vagyok, hogy ebből a hosszú valamiből holmi bölcsészbaszogatás jött le. Részemről szó sincs erről: Három író könyveit hoztam magammal a válásomkor, Esterházyét, a Sztrugackijokét és Faludyt. Arra próbáltam, talán ügyetlenül rámutatni, és lehet, ez talán egészében ki is maradt, oly késő volt már, hogy bizony a gettón belülről köpjük a gipszet az elitirodalomra, Esterházy szinte szitokszó sci-fis körökben. Sajnos fordítva is igaz, a sci-fi, fantasy szitokszó bölcsészkörökben, és bizony a válogatott urak és hölgyek általában büszkék arra, hogy képtelenek egy villanykörtét becsavarni - tehát követni egy nem túl színvonalas természettudományos fejtegetést (nem mintha ez annyira gyakori lenne a modern sci-fiben, de pl. Lemnél vagy a Fivéreknél meg-megesik). Mindenesetre néhány irodalomtudóst, még ha többnyire csak benszülött egzotikum szintjén is, de érdekel a sci-fi, a fantasy.

A lányom bölcsésznek tanul és ez erősen tudatos döntés. Csak éppen természettudományos érdeklődéssel és tudással lesz bölcsész.

Populáris-irodalom tárgykörében javaslom az Alföld májusi számát. Különös tekintettel azokra az előadásokra, melyek a népszerű irodalom-elitirodalom vszonyát tárgyalják. Bizonyos nyitottabb irodalmárok nem beszélnek szépirodalomról és nemszépirodalomról, irodalomról beszélnek populáris és elit változatban. Mindkét irányban kritikusan.

Szóval ezt "a kalandregény nem szépirodalom" dumát kéretik máshol puffogtatni, mert nem igaz. Annál is inkább, mert a szépirodalomként oktatott kötelező olvasmányok jó része lektűr, vagy éppenséggel kalandregény.

Minden valószínűség szerint a pályázatokon kevés eséllyel indulunk, de ennek hátterében ott van, hogy az elitirodalom művelői (kb. hetven éve) egy-két kivételtől eltekintve bizony nem az eladott példányokból, hanem ilyen-olyan pályázatockákból-ösztöndíjackákból élnek. Néhányan vettünk részt ilyesfajta pályázatokon, van tapasztalat a belterjről, amely legalább olyan burjánzó, mint a sci-fiben. Sőt!
Ha te ezt a rendszert korrupciómentesnek hiszed a mai Magyarországon, akkor vagy nem élsz itthon, vagy végtelenül jó ember vagy.

Dragomán nem sci-fit ír, hanem - nagyon ügyesen - meglovagolja a fantasztikum divatját. (Erre buzdítok én is.) Nem csoda, hogy akárhol kiadják. Bár Philip Roth kiadója talán nem áll messze a posztmodern libsiségtől, ugyebár.

Hozzáállásod - ne vegyük komolyan Lőricz Lászlót - árulkodó. Melléteszem, hogy az irodalom mesterséges feleosztása csak annak érdeke, aki ebből a felosztásból él, jelesül az irodalomtudós gárdának és kreálmányaiknak. Ha az irodalom olyan magas, és bonyolult, hogy külön szakembergárda kell a magyarázatához, akkor a szakembergárda meg fog élni ebből. A magasság legitmáláshoz pedig szükség van mélységre, még akkor is ha jelen magassághoz képest egy vakondtúrás is Fudzsijama. A megoldás: gödröt kell ásni, és belé temetni a mércét! Erre kézenfekvő a népszerű irodalom. Visszütni nem tud, legfenebb a példányszámok sápaszthatják a fentebb stílű kollégákat, de ők meg szarják azt le magasról kiválóan megélnek az adófizetők pumpolásából.

acélpatkány írta...

Saul, ha már eljutottál a damaszkuszi útra, és meg is fordultál, akkor indulj is el rajta. Tessék kimászni a szarból. Általában ha az ember felismeri a problémát, akkor könnyebben képes orvosolni (kivételek sajnos vannak szép számmal, de szerintem itt most ez a megállapítás áll).
Lehet ostorozni a népet, de attól még nem lesz semmi. Csinálni kell. Ti vagytok az írók, ne nekem keljen már benneteket lökdösni.

Névtelen írta...

A "bölcsészbaszogatósdira" valóban érzékeny vagyok olyan bölcsészként, akinek a húga szélsőségesen gyakorlatias közgaszdász. Ha nem annak szántad, részemről oké. Nekem sincs problémám a populáris-elit irodalom felosztással, csak ez esetben, ha az SF haldoklásáról beszélünk, nem árt azt is hozzátenni, hogy most éppen a populáris (Leslie L. Lawrence) vagy az elit (Lem) féle SF-ről, vagy az SF mint zsáner, annak mind populáris mind elit változatáról van szó. Én bölcsész vagyok, valamennyit azért konyítok a természettudományokhoz, igaz a bölcsészéknél ez épp olyan szégyen, mint "odaát", nálatok Eszteházy nevének emlegetése. Nem titkolom, hogy alkalomadtán olvasok SF-t (sőt angol szakon volt klasszikus angolszász SF speckolunk is), meg mint látod olvasom a blogodat is (egy SF íróét!), mert érdekesnek találom. Nem élek az irodalom mesterésges felosztásából, magyarázatából, és nem hiszem, hogy ebből „élni lehet”. Maximum, ha kapsz egy katedrát, de a pénz akkor sem vet fel. Talán rossz és korrupt a hazai rendszer szépirodalom terén, talán megy az osztogatás stb. Az igazság viszont az, hogy enélkül nem lenne semmilyen irodalom (elit irodalom), mert nincs olvasóközönség, aki eltartsa. Persze lehet mondani, hogy helyezzük az egészet piaci alapokra, csak akkor nem szelektálódás lesz, hanem megszűnés, és nem feltétlenül a minőség okán. Eltávolodtak az olvasók és az irók az elit irodalomban? Ez igaz. De ez talán nem csak az írók hibája. Elég beülni egy középiskolás magyar órára (nyugi, nem vagyok magyar tanár), vagy akár egyetemi szemináriumra. Még utolsó éves magyar szakosként is volt olyan évfolyamtársam, aki nem olvasott Eszteházyt (ha vele kapcsolatban már így megegyeztünk), de viszont az itt időnként hozzászóló szerzőket igen. Szóval ez a kép sem ilyen tiszta.

Komédiás

Névtelen írta...

Az elit irodalom hazai problémáit pedig nem akarom taglalni, mert messzire vezetne, tény hogy nagy részt ezeket a problémákat maguk a bölcsészek okozták, csak nem úgy, ahogy előadtad őket. Bár akkor már nem titokzatoskodom, megpróbálom elmagyarázni. Ha másért nem, hátha az SF-hez is nyújt némi támpontot, bár ennek hazai helyzetéről alig vagyok képben (csak amit a te blogodon, meg pár másikon felcsipegettem)― ezt nem „dicsekvésnek” szánom külöben, csak tény. De lássuk a hazai elit irodalmat: Minden a Spenóttal kezdődött. Nagyon sokáig ugyanis, akárcsak napjainkban, olyan szinten meg volt osztva az irdalmi élet (szekértáborok ugye), hogy nem létezett olyan egyetemesen elfogadott autoritás, aki megírhatott volna egy általánosan elfogadott irodalomtörténetet, amire alapozni lehetett volna az irodalom oktatását. Próbálkozások persze akadtak, pl. Szerb Antal, csak nem sikerült általános érvényre jutniuk. Ilyesmire pedig azért lett volna szükség, mert enélkül nehéz volt megmondani, hogy mit (kit!) érdemes tanítani, és ki az, aki mehet a levesbe. Teltek-múltak az évek, míg be nem toppant egy csodálatos, tekintélyelvű rendszer, amit szocializmusnak neveztek. A szocializmusban az volt a jó (a balatoni telek-Lada kombó mellett), hogy nem volt probléma az autoritással, hiszen, aki fújta a nekik tetsző szólamokat, minden létező támogatást megkapott, a többi pedig elkussolt magától. Ekkor néhány lelkes irodalmár, akik közt különben akadt tehetséges is, például Király István, aki származása miatt (végtelenül szegény helyről jött) meggyőződéses kommunista is volt, megírta a Spenótot (amit szép barna borítója miatt ismer ily néven a művészvilág), az elfogadott, hiteles Magyar Irodalomtörténetet egy valag kötetben.

Komédiás

Névtelen írta...

folyt.: A kötetek szerzői nem voltak feltétlenül rossz emberek, hittek valamiben és ennek a hitnek a fényében látták a világot, így az irodalmat is. És mivel ők úgy látták (részben a saját példájukon), hogy régen az embereket elzárták különböző hatalmak a művelődéstől, ma meg nem, régen sok volt az igazságtalanság, ma meg nem, régen szekerek jártak az utakon, ma Ikarusz buszok, ezért hittek abban, hogy a világ A-ból tart B-be, fejlődik. Ez hívták pozitivista szemléletnek. Ez a szemlélet pedig rávetült az értelmezésükre, pontosabban az irodalomtörténet értelmezésére. És itt jön a mi (bölcsészek) első komoly hibánk. Mivel ezek a jó emberek a legfontosabbnak a fejlődés hangsúlyozását találták, ezért az irodalomoktatás szép lassan irodalomtörténet oktatássá változott. Nagyjából az történt, mintha kémia órán nem képleteket, kölcsönhatásokat tanulnánk, hanem vegytiszta (haha) tudománytörténetet. Ezért a középiskolai irodalomoktatásban és úgy általában az irodalomoktatásban maguk művek már csak illusztrációként szolgáltak ahhoz, hogy megértsük azt a szellemtörténeti folyamatot, ami szegény József Attilában csúcsosodott ki (nemzedékek gyűlölték meg József Attilát). Ehhez még hozzájárult a tanári pálya kontraszelekciója, a tanári főiskolák bevezetése (hogy Terike is taníthasson stb.). Lényeg, hogy szarul tanítják/juk az irodalmat, ráadásul egyre szarabbul, miközben a tendenciák amúgy is arra mutatnak, hogy mindenki egyre kevesebbet olvas. Azok a volt évfolyamtársaim, akik tanítanak, mesélik, hogy már annak is örülnek, ha a gyerek legalább Harry Pottert a kezébe vesz (nem ellenzik, támogatják, de a többség idáig sem jut el, megnézik moziban). Szóval nincsennek olvasók, részben pont miattunk, bölcsészek miatt, tehát az irodalom mesterséges életben tartásához az államnak vagy financiális infúziót kell biztosítania, vagy félreállni és hagyni kimúlni szegényt. Az állam az előbbi megoldást választotta, így lett olyan irodalmunk, aminek lényegében a Parlament a stricije, és mindaz a rossz, ami egy ilyen kapcsolatban bekövetkezhet, be is következett. Másrészt viszont igazán tehetséges szerzők juthattak publikálási lehetőséghez, művelhették és művelhetik az irodalmat az ideológiák miatt finanszírozott szerzők mellett. Vagy ez van, vagy nincs Eszterházy, csak Barátok Közt, mert az megél a piacból. Én szerintem ez a kissebbik rossz. Külön érdekesség, hogy ma az irodalomban lévő trend az Újholdas hagyományt követi (Pilinszky, Weöres), akik az előző érában bizony eléggé mellőzve voltak.

Komédiás

Balfrász írta...

Acélpatkány,

ez a damszkuszi utas dolog kissé erős volt... Eszem ágában sincs megtagadni a sci-fit, annál is inkább, mert nem tudok egyéb zsánerben írni és nem is akarok. Azt a közel három tucat kezdő írót sem akarom cserben hagyni, akik elindultak a pályán , és bíznak bennem. Ha közülük csak hat befut, mint író (nem sci-fi író), már elégedett leszek.

De mindez nem változtat azokon a tényeken, amelyeket a posztban felsoroltam, és írhatom én a világ legjobb sci-fijét (ilyesmit sohasem ambicionáltam, de esteleg véletlenül sikerülhet) akkor sem fogom megváltozztani a köznek, az irodalom korifeusainak és magának a sci-fi rajongóinak a sokoldalúan helytelen hozzáállását. Erre csak akkor lenne esélyem, ha a világ legjobb nem-biztos-hogy-sci-fijét írnám meg. Amire kicsi az esély.

A sci-fi azért halott, mert megszűnt a társadalmi igény az ilyen jellegű partikuláris irodalomra. Tágulni kell, új csapást keresni. Ehelyett a régi kerékvágásokban döcögünk, és mert a csapágyatörött tengely jó hangos, azt hisszük, haladunk is.

És a sajátosan magyar könyvpiaci helyzetet még nem is vettem számításba.

Balfrász írta...

Kedves Komédiás,

minden irónia és hátsó szándék nélkül, tiszta szívből örülök neked.

Most azonban kurva késő van, tíz novellát javítottam ma, szemem jojóz - majd holnap válszolok.

acélpatkány írta...

Főnök! Én nem is úgy értettem, hogy megtagadod a sci-fit, ha félreérthető voltam, akkor elnézést. Én pont arról beszéltem, hogy ha rájöttél, hogy ahogy csinálják, az úgy nem jó, akkor tessék úgy csinálni, ahogy jó. Nekem az a bajom a mai SF közszereplőivel, hogy legtöbbjük (tisztelet a kivételnek) csak mondja a frankót, de egy centit sem mozdul előre.
Én se tudnám megtagadni a sci-fit, bármennyire is tisztában vagyok a hibáival ésatöbbbi. De én elég érdekesen értelmezem a sci-fi fogalmát :-)

Kánai András írta...

Szia, Józsi!

Sok vitatkoznivalóm van magával a bejegyzéssel is, de most csak a nekem címzett észrevételekre reagálnék. (Sajnos nincs sok időm, mert írok.)

1-2. A számok tekintetében (BookScan, amcsi kiadói adatok) az SF nem gyengélkedik. A folyóiratok igen, de ez általánosan igaz szinte minden jelentős papíralapú magazinra (ld. NYT). A kilencvenes évek közepén még egy szerkesztő arra panaszkodott, hogy alig van antológia - most se szeri, se száma. Hogy miért? Mert elfogynak. Mert jó írások vannak, jó írókkal. A témák pedig megújultak (space opera, hard SF, environment SF, hogy csak néhányat soroljak). AZ új írók frissek (pl. Bacigalupi, Doctorow, Kosmatka, Rosenbaum, Melko, Elisabeth Bear). A publikációs mechanizmus változását még az egész könyvipar megsínyli, de az olyan lépések, mint pl. a Metatropolis vagy a Tor.com új weboldala ígéretes kitörési pontoknak tűnnek. A példányszámok - hasonlóan a zeneiparhoz - nem tükrözik a fogyasztók érdeklődését.
Az új regényeket, elbeszéléseket olvasva nem fog el nosztalgia a régiek iránt, nem sóhajtozom, hogy bezzeg azok. Egy Ted Chiang nagyságrendekkel jobban ír, mint Asimov vagy akár Clarke. Éppenhogy most születnek az igényesebb művek (ez látszik a Nebula díjazási trendjén is).
Az internetes SF közösség pedig sokkal összetartóbb kemény magot képez, mint más tematikánál (ld. Scalzi blogja).

3. Fenntartom: az SF nem versenyezhet a többi zsánerrel. Rétegirodalom maradt, egész egyszerűen a tematika sokkal erősebben megszűri az olvasókat, mint a többi. (A tömegek sohasem fognak a szabadidejükben az N-dimenziós térről meg transzhumanizmusról olvasgatni!) Míg az általános amcsi könyvvásárló 40-60 éves nő, addig a zsánerre ez nem igaz. Kisebb olvasótábor, kisebb érdeklődés. Engem ez nem is igazán izgat, amíg jókat olvashatok.
Ja, ne csináld már: Crichton? Tisztes iparos, de egy lapon ne említsük a becsületes SF-szerzőkkel. A kiváló Dettó írója, Brin meg is fricskázza a galaktikás interjújában. Brown? Az az ürge egy jól megtámogatott botránynak köszönheti a sikerét, nem a kvalitásainak. LLL? Nem a scifijeiből él meg, hanem a krimijeiből - nem is nagyon ír már SF-t. Pedig hogy odáig voltam pl. A nagy kupola szégyenéért!
Amióta Gernsback rárakta a zsánerre a címkét, saját olvasótábora lett, amely ragaszkodik ehhez a tematikához.

Kánai András írta...

4. Ne Hunniára nézzünk, ebben sem példa. A Guardian viszont egy egész cikket írt arról, hogyan szivárog be az SF tematika a mainstream irodalomba. Ez teljesen egyértelmű tendencia. De mondjuk ha pl. Spiró utolsó kötetére gondolunk - Feleségverseny - talán itthon is olvad a jég.
Általánosságban szerintem elmondható, hogy a fiatalabb kritikusi generáció sem ellenséges az SF-fel szemben.

5. Nem azért van konjuktúrában az SF, mert én rendszeresen (4 év alatt a mai napig 5 megjelent novella) publikálok. Hanem azért, mert van utánpótlás, még ha kicsit sárgának és savanyúnak is tűnik néha. A könyveket kiadják, és vannak, akik meg is veszik. A Kossuth után az Atheneum is kísérletezik könnyebb műfajjal. Rendezvények: mint a hazai futballmeccsek látogatottsága. Nem a focit nem szeretik az emberek, hanem az amatőr viszonyokat. Az SF irodalom pl. nem ufókutatás meg hasonlók.

6. Énszerintem ez a veleje mindennek: jót kell írni. Azt látom, hogy a novellafelhozatal egyre ígéretesebb, de regények terén - szerintem - csehül állunk. Az utóbbi 10 évben nem volt legalább 5 magyar regény, ami tetszett volna. Különösen fájó az összehasonlítás, ha az angolszász olvasmányélményeimmel vetem egybe. Na, ezen kellene ügyködni, nem zombiról meg gettóról elmélkedni. Az SF az egyik legizgalmasabb zsáner. A gettó fala eltűnik, ha jó dolgok születnek a falakon belül, és ezt meg is tudjuk mutatni a kintieknek.

Balfrász írta...

András,

engedelmeddel neked csak holnap este válaszolok, Komédiás előbb szólt.

Tehát:

Kedves Komédiás,

Ha sci-firől beszélek, mindig az egészről teszem, és szűkebben, mint azt a másképp gondolkodók teszik. A következő, már olvasható post erről szól.
Nincs értelme megkülönböztetni elit és népszerű sci-fit, mert – ellentétben a gettón kívüli világgal – a népszerűség itt minden szintű írást utolérhet. A legnagyobb probléma, hogy az ítélkezés abszolút következetlen,
ha szigorúan természettudományos szemszögből nézzük, még a leghardabb ún. hard sci-fi is tele van képtelen fantazmagóriákkal, mégis a hardcore rajongó azt tekinti az intellektuális teljesítmény csimborasszójának
ha az “irodalmiságot” tekintjük, minden lelkendező hang (A témák elvadulása, extremizálódása, kontemporálissá válása (erőszak, relativizmus, defetizmus, a nemiség ábrázolásának megjelenése, etc.) és a divattémákhoz igazodás (IT, technológiai szingularitás, transz és poszthumanizmus, nano- és biotech) ad egyfajta modernnek hangzó alaphangot, mely egyeseket abba hitbe ringat, hogy az irodalmi kifejezésmód változott, pedig arról nemigen van szó.) ellenére a sci-fi legteteje és legalja az epikának ugyanabban a tizenkilencedik század végi, huszadik század-eleji állapotban leledzik. Hogy finoman fogalmazzak, nemigen legyintett meg bennünket a modernség szele (Lem erről írt még/már 1967-ben, és semmi sem változott, az ünnepelt CP-ben sem). Hogy hiába is legyintene meg ilyes szél… – erről majd megint egy külön post szól majd.

Ha nem vagy gettólakó – és, mint ahogy ezt kiveszem az eddigiekből, nagyon nem: jó neked! –, akkor az (élo)halott versus feljövőben lévő prodigy vita talán nem érdekel, viszont a gettó maga talán igen. A gettó szerintem tágasabb, mindenestül magába zárja a népszerű irodalmat, nekünk csak egy – még csak nem is a legsötétebb – sikátorunk van benne.

Tulajdonképpen, amit a Király féle irodalomtörténetről írtál, nem mond ellen a megélhetési irodalomtudós-megélhetési elitszerző összefonódásnak és a populáris irodalom gettósítási mechanizmusa elméletemnek. Nem akartam még ideológia hátteret adni ennek a nem túlságosan gusztusos történetnek, de ha az általam vázolt mechanizmus (mely, elismerem, valós személyeknél teljes mértékben tudattalan is lehet) ideológia hátszelet is kap, még ocsmányabb eredményhez jutunk – jelen helyzetünkhöz, ahol a népi urbánus, nemzeti ballib értelmiség kontraszektája egymást a létező és elképzehető valamennyi törésvonal mentén. Harold Bloom, ennek a fajta irodalmárnak leg”jelesebb” képviselője, mindezt meg tudta/tudja csinálni ideológiai támasz nélkül, ami nem kis teljesítmény, de nála meg föl kellene fejteni még egy réteget, amihez végképpen nincsen erőm és kedvem.

folyt.köv.

Balfrász írta...

A popkultúra gettósítása rengeteg pillanatnyi hasznot hoz a megélhetési irodalmárnak (nem is okvetlenül a mecenatúra miatt). Bényei Tamás szerint: “Ne feledjük, hogy az irodalmi modernizmus esztétikai elveinek időtlenként való rögzítése nagyrészt az irodalomtudománynak köszönhető: mindmáig kölcsönös szimbiotikus kapcsolat áll fenn a magas irodalom és annak professzionális értelmezői közössége között.”

És:

“Az egyik hallgatólagos – ám nagyon ritkán tesztelt – alapfeltevés ugyanis az, hogy a klasszikus modernség előfeltevésein és szövegeszményén alapuló irodalomfelfogásnak és értelmezoi eljárásoknak gyakorlatilag nincs mondanivalójuk a populárisként azonosított szövegekről. És ez természetesen jól is van így, hiszen ha egy népszerű szöveg mégis “felelni képes a professzionális értelmezo szokásos kérdéseire, lés bizonyos fajta textuális “sűrűséget” vagy “mélységet” tár fel önmagában, akkor veszélybe kerülhet a magas és populáris irodalom között felállított demarkációs vonal.
Az irodalomtudomány számos módon jelzi, hogy nincs mondandója a populáris irodalomról. Legfőképpen elhallgatással és általánosító megjegyzésekkel…”

Ha viszont foglakozik velünk, azért teszi, mert:

“A populáris kultúrával való foglalatoskodás egyrészt önlegitimációs gesztus, melynek révén a magaskultúra – ha már nagyrészt elvesztette kulturális láthatóságát és középpontiságát – igyekszik kiterjeszteni saját autoritását legalább a populáris kultúra használati módjaira és fogyasztására…”

Egész bekezdéseket idézhetnék még ebből a tanulmányból: Alföld 2009/5, Bényei Tamás: Kategóriaváltások: a krimi elolvashatatlansága.

+1 folytatás

Balfrász írta...

A furcsa, hogy azért Királyék munkálkodása nem mindenkinél hozta meg gyümölcsét: nem értek egyet azzal, hogy JA-t nemzedékek gyűlölték meg, legalább ugyanannyian megszerették. Petőfinél viszont nagyon bejön, amit állítasz. Én sem szerettem, amíg egyszer, egyhúzomban végig nem olvastam a petőfiösszest…

Tökéletesen egyet tudok érteni a tanári pálya kontraszelekciós elkurvulásával (néha szó szerint): a lányom szándékosan a tűrhető/jó humán tagozat miatt választotta a gimnáziumát (anyját nem tudtam meggyőzni, hogy a Városmajori több szempontból jobb lenne; az elitgimik a gödöllőiség miatt nemigen jöttek számításba), erre kifogta az ostoba, tudatlan kontraszelektált és kontraszelektáló irodalomtanárnők archetípusát (a Terike igen jó gyűjtőnév erre!). Az ostoba tyúk azt fogadja el, aki képes visszaböfögni a valamikor, még az egyetemen fejébe csöpögött téveszméket (amit föl tudott fogni és amit félreértett) és együtt rajongani vele garbós/hosszúsálas lila faszságokon. Ha nem lenne a történelem és latintanár, meg a bejövő természettudományos tárgyak, a gyerek végleg csalódna az egész rendszerben.
Még most sem győzök csodálkozni azon, hogy lehetett akkora mákom, hogy a kibaszott vegyipari szakközépben annak idején éppen azt a tanárnőt kaptuk, aki végigvitt bennünket.

Az, hogy az államnak, a kulturpolitikának támogatni kell az elitirodalmat, az világos, de jobban járnánk, ha az egész irodalmat támogatnák – és nem betegesen kontraszelektált rendszerben. Régen pl. volt giccsadó, amely ezt a célt szolgálta, és – in a perfect world – elfogulatlan irodalomtudósok, átlátható szempontok szerint ma is eldönthetnék, hogy mely köteteket érne ez a "megtiszteltetés", melyeket nem. Lefogadom, hogy a szennykupac kisebb lenne, az értékes ÉS olvasható/eladható művek halmaza nagyobb.

Ja, egyébként utálom a bölcsészeket, mert nagy valószínűséggel ti vásároltátok meg Barthes Szöveg örömének valamennyi példányát. Hogy a laikus ne olvashassa el! Biztosan táncoltatok is a máglya körül… :-)

Balfrász írta...

Acélpatkány, amit írsz, az tökéletesen igaz. Nálunk nagyobb elme és igazabb ember mondta:

You must be the change you want to see in the world.

Mahatmá Gandhi

Egyelőre nálam technikai problémái vannak a gyors e felé mozdulásnak: ki szeretném adatni az eddigi regényeimet, le szeretném zárni az eddigi témáimat. De közben azért próbálok Gandhi tanítása felé mozdulni. :-) Pl. Első lépésként felélesztem a Terrát a tetszhalálból.

Névtelen írta...

Egész érdekes irányba csavarodik ez a párbeszéd, nagyon várom a következő postokat.

Komédiás

U.i.: Bölcsészként néha érdekes lehet SF szerzők blogjait olvasni, pedig azt hittem csak pozitron agyról, meg húrelméletről lesz szó.

Sheenard írta...

A magam részéről inkább Kánai Andris felfogását osztom, azzal együtt, hogy a zsánert én nem kicsinyellném le - témáinál fogva sokkal több érdeklődőt vonz, mint azt hinnénk, csupán a megfelelő utakat kell megtalálni hozzájuk. Mondok egy példát, az Asimov-féle Én a robot filmfeldolgozását jobban várták világszerte, mint bármely Danielle Steel-regény megfilmesítését. A Potter-könyvek sikere is érdekes, ha már Komédiás felhozta: a könyv és a filmek gyerekek milliót csalták vissza az olvasáshoz. A zsáner erős...

Másrészt jut eszembe, az olvasótáborunkat nem az irodalmárok irodalomtörténésszé történő átnevelésével veszítettük el (bár ez tényleg jól leírható folyamat, és Komédiás jól foglalta össze), hanem hogy a mai kilenc éves gyermek, aki hálózatban nyomja aJedi Akadémiát és Pottert néz házimoziján otthon vagy animéket, azt talán nem a kisgömböc meséjével kellene olvasni tanítani vagy (minden tiszteletem a klasszikusoknak), de nem Móra Körtemuzsikájával, vagy Jézus a hóesésben meséjével. Az érdeklődés fölnemkeltése visszaüt a későbbi olvasási nemszokásokban.

balfrász: a magyar könyvkiadási lehetőségek elemzése még közelebb vinne a zsáner hazai gettófalaihoz (érdekes lenne ezt is áttekinteni). Nem csupán az állami támogatások (néha politikai, néha rosszul értelmezett művészi) kontraszelektivitása az oka, hogy a zsáner nehezen mozdul előre (de előre mozdul), hanem a piaci viszonyok és a kiadói stratégiák, illetve nemstratégiák, amely szerint a könyvkiadás a több kiadónál még mindig küldetés, nem pedig üzlet vagy csak üzlet.

Watson írta...

(Az emlegetett kossuthos nyertesekről épp ma jelent meg egy írás a könyvesblogon.)

Balfrász írta...

„A számok tekintetében (BookScan, amcsi kiadói adatok) az SF nem gyengélkedik.”

Valóban nem gyengélkedik – halott az aranykorhoz képest. Ha az új címekre gondolsz, valóban lehet „fellendülés”, de az új cím mánia világjelenség, egyaránt érinti a szakácskönyv piacot, a zsánerirodalmat és az elit irodalmat is. Csak viszi magával a sci-fit is (nálunk extrémbe is fordult, de itt is viszi: nekem, nekünk ez most jó, de hosszabb távon az egészre nézve katasztrófa) és a példányszámok sínylik meg.

„A folyóiratok igen, de ez általánosan igaz szinte minden jelentős papíralapú magazinra (ld. NYT).”

Olyan bájos ezt az Internetre fogni! A magazinok-fanzinok száma a pár évtizededdel előbbi számukhoz képest elenyésző. A példányszámokról beszélni is kár. És ez így volt már az internet előtt is. Nálunk a folyóirat Galaktika úgy múlt ki, hogy szinte senki sem sírt utána.

„A kilencvenes évek közepén még egy szerkesztő arra panaszkodott, hogy alig van antológia - most se szeri, se száma.”

?????? Vagy a burjánzó Year Best szerű válogatásokra gondolsz (ugye Amerikáról beszélünk?) ? Vagyis meríteni a készből és újra közölni…

„Hogy miért? Mert elfogynak.„

Mert olyan tetves a példányszám, hogy a veterán rajongók önmagukban elfogyasztják. Olvasási statisztikát, életkor eloszlást, nemi eloszlást kellene nézni (persze hiteles forrásból) aztán lehet olyan kijelentést tenni, mint a következő is:

„Mert jó írások vannak, jó írókkal. A témák pedig megújultak (space opera, hard SF, environment SF, hogy csak néhányat soroljak). AZ új írók frissek (pl. Bacigalupi, Doctorow, Kosmatka, Rosenbaum, Melko, Elisabeth Bear).”

Ez a te értékítéleted, András, és ez alapján azért ne tegyél ilyen sommás kijelentéseket. A témák megújultak? Te elég sokat olvasol, nem tűnik fel, hogy amit felsoroltál, mind ősrégi téma? Herbert pl akkor írt „környezeti sci-fit, amikor még környezetvédelem is alig volt. Le Guin akkor írt feminista/gender sci-fit, amikor a te új hangjaid még jóformán meg sem születtek. A virtuális valóságokról, technológiai szingularitásról, transz és poszthumanizmusról mind, mind évtizedekkel azelőtt írtak, mint azok divatba jöttek. Az újak csak jó neveket találtak nekik (ugye ismerős a modern képzőművészetből?), és meglovagolták(jáj) a média keltette divathullámokat (bio, nano, IT/cyber etc.). A mai SF írók kétségbeesett igyekezettel kullognak a technológia után, a régiek meg szépen megelőzték azt.
Irodalmilag a frissesség annyit jelent, hogy egyesek már a harmincas évek mainstream prózájában írnak, nem Doyle-éban. És – ezt elismerem – felnőttebb hangnemben teszik, ha ez azt jelenti, hogy a tematikai extrémitások, az explicit szex és erőszak etc. a felnőttséget jelenti.

„A publikációs mechanizmus változását még az egész könyvipar megsínyli, de az olyan lépések, mint pl. a Metatropolis vagy a Tor.com új weboldala ígéretes kitörési pontoknak tűnnek.”

Tűnnek. Mit is jelent a lehetőség a halott számára?

A példányszámok - hasonlóan a zeneiparhoz - nem tükrözik a fogyasztók érdeklődését.

Ez csúsztatás! A letöltés a zeneiparhoz képest elenyésző, az emberek még mindig szeretik kézbe fogni a könyveket. A példányszámok világosan tükrözik a kereskedelmi értéket/fogyasztói értékítéletet Amerikában. Nálunk, hála a Matyinak, nem, de ez külön téma. Recepció, recenzió és fogyás együtt elég jó minőségjelzők, ha az ember képes korrigálni a marketingge és a hájppal (azaz az olvasó debilitásával). Természetesen az igazi minőséget az idő jelöli ki, de mit csináljak? Herbert Pandora ciklusa úgy süllyedt el, mintha soha meg sem írták volna, pedig van olyan jó, ha nem jobb, mint a Dűne…

folyt köv.

Balfrász írta...

„Az új regényeket, elbeszéléseket olvasva nem fog el nosztalgia a régiek iránt, nem sóhajtozom, hogy bezzeg azok. Egy Ted Chiang nagyságrendekkel jobban ír, mint Asimov vagy akár Clarke. Éppenhogy most születnek az igényesebb művek (ez látszik a Nebula díjazási trendjén is)”

Hát, a regényíró Clarke esetében egyetértek, de már a novellista Clarke szerintem veri Chiangot (aki mellesleg annyira sci-fi szerző, mint Miéville). De megint az egyéni értékítéletek mocsarába tévedünk. Tudod te mit jelent a „nagyságrend”? Százszor jobban írna Chiang, mint Asimov? És mit?

„Az internetes SF közösség pedig sokkal összetartóbb kemény magot képez, mint más tematikánál (ld. Scalzi blogja).”

Ez mennyiben pozitívum? Hogy sokkal könnyebb agyat mosni? Belterjeskedni? Hogy a leghangosabban, legagresszívabban kiabálónak az „igaza” kerül a köztudatba? Hogy poénra és áldozatra vadszó csürhék mozognak a kibertérben? Hogy egymondatos véleményecskék emelődnek a kritika helyébe, és száz ilyen véleményese után egyesek már kritikusnak nevezik magukat?

„Fenntartom: az SF nem versenyezhet a többi zsánerrel.„

Fenntarthatod, mert igaz. Nem versenyezhet, mert nem képes rá. És nem is akar. Kényelmesebb a rétegműfaj pajzsa mögé bújni, és onnan köpni a gipszet azokra, akik megkísérelték, és sikerült is nekik. Lásd te is később.

„Rétegirodalom maradt, egész egyszerűen a tematika sokkal erősebben megszűri az olvasókat, mint a többi. (A tömegek sohasem fognak a szabadidejükben az N-dimenziós térről meg transzhumanizmusról olvasgatni!)”

Mely N-dimenziós tér és transzhumanizmus – tisztelve a kivételt – többnyire átgondolatlan, üres klisé a tisztelt kollégák kilencben százaléknál. A többségük azt se érti, amit leír, de jól hangzik. Kérdem én, miért akarna bármilyen értelmes lény erről a maszlagról olvasni? Szerintem már az átlag filmnéző is az oldalához kap, ha a technoblabla felhangzik a filmeken – gondolod, hogy kíváncsi ugyanarra a marhaságra leírva is? Szánom azt a réteget aki ennek bedől.

„Míg az általános amcsi könyvvásárló 40-60 éves nő, addig a zsánerre ez nem igaz. Kisebb olvasótábor, kisebb érdeklődés. Engem ez nem is igazán izgat, amíg jókat olvashatok.”

András, nem rémlik egy ilyes szöveg egy apró, dühös fiútól:
„Én egész népemet fogom… tanítani!” Nagyobb ambíciót néztem ki belőled, minthogy a belterj körében akarsz tündökölni…

„Ja, ne csináld már: Crichton? Tisztes iparos, de egy lapon ne említsük a becsületes SF-szerzőkkel.„

András! Megint az értékítéletedet nyomod ide, megehetősen erőszakosan. Ha van sci-fi reneszánsz, azt nem kis részben a Crichton könyvei alapján készült filmeknek is köszönhetjük, mert közénk csábította a rajongók talán utolsó generációját! Mi az, hogy becsületes? Mert nem svindlizik? Mert amit csinál az valóban TUDOMÁNXYOS fikció? Mert nem borul le tudomány őfelsége előtt, hanem megfricskázza? Az az ún. sci-fi szerző „becsületes„, aki kvázitudományos maszlagot árul kiszolgáltatott beetetett rajongóknak, technoblablával jól nyakonöntve. Az az írói teljesítmény, ami az Eaters of the Dead mögött van, például, önmagában elismerésre méltó… Valódi mitogáfiai teljesítmény. Igaz, nem sci-fi.

„A kiváló Dettó írója, Brin meg is fricskázza a galaktikás interjújában.”

Brin fricskája felfogható irigységnek is. Ritka olyan unalmas, sematikus, klisés agyonbeszélt könyv létezik, mint az Uplift saga utolsó három kötete… És itt és most kijelentem, rajongok Brinért, az egyik legeredetibben gondolkodó író, filozofikus, ötletes, logikus. Csak éppen eccer, három vaskos kötetecke erejéig ő is eladta magát… A dettó alapötlete kiváló, a kivitelezésben azért vannak gondok – és ezt maga Brin is érzi, kiderül a narráció megválasztásának többszöri magyarázgatásból a szövegben.

folyt. köv.

Balfrász írta...

„Brown? Az az ürge egy jól megtámogatott botránynak köszönheti a sikerét, nem a kvalitásainak.”

Ezt elismerem. De azt se mondtam, hogy köze lenne sci-fihez. A lektűr siker összetettségének azonban kiváló példája. Tessék utánozni! Felismerni a trendet, megtalálni a hozzáillő témát! Nem kell okvetlen olyan szarul megírni, mint ő, elvégre a kortárs sci-fi írók, és wannabe szerzők mind kivételes írózsenik, és máris itt van a Kánaán, milliónyi olvasó értékes gondolatokkal találkozik a kitűnően megírt könyvben. Nem bonyolult recept…

„LLL? Nem a scifijeiből él meg, hanem a krimijeiből - nem is nagyon ír már SF-t. Pedig hogy odáig voltam pl. A nagy kupola szégyenéért!”

Miért írna tíz tucat fanyalgó idiótának? Akik számára, bármit is csinál, úgyis őskövület marad, minimum a nagyszerű sci-fi árulója! Asztalra tett néhány irodalmilag is jegyezhető művet pályája elején, és most megél ebből. Mellesleg éppúgy a saját specializált olvasótábornak a foglya, mint mi, sci-fi írók.

„Amióta Gernsback rárakta a zsánerre a címkét, saját olvasótábora lett, amely ragaszkodik ehhez a tematikához.”

Hát, erre célozgatok én az Undead jelzővel…

„Ne Hunniára nézzünk, ebben sem példa. A Guardian viszont egy egész cikket írt arról, hogyan szivárog be az SF tematika a mainstream irodalomba. Ez teljesen egyértelmű tendencia. De mondjuk ha pl. Spiró utolsó kötetére gondolunk - Feleségverseny - talán itthon is olvad a jég.”

Az a baj, hogy amiről beszélsz, az nem a sci-fi, hanem a tágabban vett fantasztikum.

„Általánosságban szerintem elmondható, hogy a fiatalabb kritikusi generáció sem ellenséges az SF-fel szemben.”

Néhányuk bedőlt a CP-nek, de ami aztán azon túl van, az továbbra is silányság birodalma számukra.

.„Nem azért van konjuktúrában az SF, mert én rendszeresen (4 év alatt a mai napig 5 megjelent novella) publikálok. Hanem azért, mert van utánpótlás, még ha kicsit sárgának és savanyúnak is tűnik néha. A könyveket kiadják, és vannak, akik meg is veszik.

Nem ezt mondtam: azt mondtam, hogy akit kiadnak az eleve optimistábban áll a dologhoz, mint aki mondjuk egy évtizede vagy még régebben küzd a publikálásért, és mondjuk esetleg némely produktuma még jobb is, mint a megjelentetetteké…
Az utánpótlással alkalmam van találkozni, és sajnos azt látom, hogy a zsáner elvárásai a legígéretesebb tehetségeket is magukhoz kezdik faragni, aki valóban friss, irodalmilag izgalmas hangon jelentkezik, egy idő után kezd belesimulni az elvárásokba… És szerkesztőként is tehetetlen vagyok, mert az ÚG-től a hagyományos sci-fi felfogást várják el. Ahogy a Galaktikától is, látom, szegény Németh Attila kap hideg-meleget, ha egy kicsit is elmozdul valami más felé…
A könyvet meg nem adják ki, mert a félamatőr, tőkererőtlen kiadók ritkán kockáztatnak új szerzővel. Tisztelet illeti a Tuant ezért!

„A Kossuth után az Atheneum is kísérletezik könnyebb műfajjal.”

A Kossuth pályázatáról inkább ne beszéljünk, az Atheneumnál pedig nem tudom mennyire egyedi jelenség a Nordy… Majd egy-két év múlva lehet ezeket pozitív példának felhozni, addig – legalábbis a Kossuth pályázata – nekem egésze másról szól.

„Rendezvények: mint a hazai futballmeccsek látogatottsága. Nem a focit nem szeretik az emberek, hanem az amatőr viszonyokat. Az SF irodalom pl. nem ufókutatás meg hasonlók.”

Ezzel hajlamos vagyok egyet érteni, bár Szélesi Sanyi tudna mesélni profi módon összehozott SF esemény látogatottságáról, és résztvevői minőségéről is…

folyt. köv.

Balfrász írta...

„Énszerintem ez a veleje mindennek: jót kell írni. Azt látom, hogy a novellafelhozatal egyre ígéretesebb, de regények terén - szerintem - csehül állunk. Az utóbbi 10 évben nem volt legalább 5 magyar regény, ami tetszett volna. Különösen fájó az összehasonlítás, ha az angolszász olvasmányélményeimmel vetem egybe. Na, ezen kellene ügyködni, nem zombiról meg gettóról elmélkedni. Az SF az egyik legizgalmasabb zsáner. A gettó fala eltűnik, ha jó dolgok születnek a falakon belül, és ezt meg is tudjuk mutatni a kintieknek.”

Ez szerinted ilyen egyszerű? Megfeledkezel magukról a sci-fi olvasókról… Egyébként ez a hazai szarházás-külföldi istenítés (érdemtelen egyik is másik is, ezt meg az én értékítéletem mondatja) nem hoz semmiféle minőségjavulást, csak még inkább elbátortalanítja, elbizonytalanítja és vakvágányokra viszi a hazai szerzőket. Az a baj, hogy az interneten felszedett infókból (melyek nem mindenki számára hozzáférhetőek, valami ilyesmi alapján – nyelvtudás, könyv-hozzáférés – csináltak SF és fantasy írói karriert a kilencvenes évek elején Gáspár és társai; nem furcsa hogy amint ez az információs monopólium megtört, az írói teljesítmény is a szaharba hanyatlott?) a te generációd, összekeverve ambíciót és ígéretet, bombasztikus ürességet, nagyotmondást és nagyképűséget, divattémákat és technoblablát az irodalmi minőséggel, kialakított valamiféle idealizált minőségképet, melyet aztán az internet információs hatalmával megtámogatva mindenkire megpróbáltok ráerőltetni. Éppen erről vitatkoztam Csillával.

the end

Balfrász írta...

Sanyi, akkor a Kánai andrishoz írt előző mgejegyzések neked is szólnak.

Mit tudunk még újat elmondani a myatyizásról-mutyizásról. A könyvterjesztésbe csak bele lehet szarni.

Öreg Drúg,

tehát nemcsak nekünk bűzlik a Kossuth pályázat... Imádom ezt az országot. Jövök neked: örömetszereztél, van ott egy kedves bejegyzés a Csodaidők minőségéről is. A Könyveblogon! És nem én írtam! Meg nem is Vásárhelyi! azannyát!

sezlony írta...

balfrász: azt veted a szemére Andrásnak, hogy a saját értékítéletét nyomja ide, miközben Te sem teszel mást. Nem hiszem el, hogy ezt nem látod.

Lassan ez a cp-rugdosás olyan lesz, mint régebben a 168 óra minden számában a kis keretes, hogy hány napja nem tudjuk, kicsoda Kaya Ibrahim. Feltehetnéd a mottóba, és akkor nem kellene minden posztban elővenni. :)

Balfrász írta...

sezlony,

ilyesmin vitatkoztunk már a Solárián is.
Ha nem látod a különbséged a kijelentés és a mellette felhozott (nem okvetlenül érvényes) érvek, miszerint:
"A sci-fi halott, mivel nincs már rá társadalmi igény és belterjessé vált, mert ez meg ez van"

és aközött, hogy

"A sci-fi nem halott, mert szerintem Ted Chiang nagyságrendekkel jobb író, mint Asimov" akkor nincs miről beszélnünk.

A CP testesti meg mindazt, ami ide juttatta a zsánert - különösen nálunk. Ha úgy vesszük te pedig nem hagysz ki egytlen lehetősget sem, hogy megvédd. Rendben, hogy te azzal kezdted, de már régen túl vagy rajta... Szerintem.

Engem is mellbe vágott a Neurománc de már a folytatásai nem hoztak semmi újat, a többiek, pláne az epigonok meg végképp farba kúrták. Vannak dolgok, amelyeket csak egyetlen alakommal szabad ellőni. Énem tartom elkülönült kifejezésmódnak a CP-t, csak téma aktualizálásnak és radikalizálásnak.

Sheenard írta...

Sezlony: most is ott van. 4097 napja nem tudjuk, kicsoda "Josip Tot", és 4099 napja nem tudjuk, ki írta alá Kaya Ibrahim nevét.
:)

Unknown írta...

És azt se tudjuk már egy ideje, hogy ki lőtt a Rendőrpalotára. :)

Érdekes, hogy a Kossuth pályázat ismét előkerült. Annak idején én is írtam róla ezt-azt.
A megjelent regényeket nem olvastam, eszem ágában sincs, de meglepett, hogy a Kimte pályázatra - a kiírási kritériumok teljes mellőzésével - érkezett egy regény, amely szerzőjének neve erősen emlékeztet a kossuthos első helyezett nevére. :)
Minő meglepi!
A Kossuth pályázatra én is küldtem művet, az első tízbe sem jutott, viszont elvileg az idén mégis megjelenik másol. :)

sezlony írta...

balfrász: azt a különbséget nem látom, hogy: "A sci-fi halott, mivel SZERINTEM nincs már rá társadalmi igény és belterjessé vált, mert ez meg ez van".
Vagyis ez épp olyan egyszemélyes percepció, mint a többieké.

Van különbség a között, hogy védem-e a cp-t, vagy csupán felhívom a figyelmet az állandó, fantáziátlan vegzálására. Rendben, Te nem kedveled, nem értékeled a hatásait (és szerintem) nem is értetted meg. De nem túlzás-e minden posztban előrángatni, ha kell, ha nem? Én legalábbis - és ez meg a saját percepcióm, mindössze leírom ide - nem mindig látom különösebb célját a mantrázáson túl.

sezlony írta...

sheenard: Atyaég. Gondolom, egy idő után már ciki lett volna levenni. Így meg röhejes. Szép lenyomata a hazai sajtó tényfeltáró képességeinek.

Névtelen írta...

Elnézést, talán a Kaya Ibrahim témához „off” leszek, de legfeljebb majd Balfrász jól kimoderál.
(Tanulva a korábbiakból, inkább részletekben postolok.)

„Zombulás”-ügyben az jutott eszembe, hogy baráti körömben (régi motoros sf-olvasók) egyre kevesebben, azok is egyre ritkábban vesznek a kezükbe sf könyvet. Undor, csömör, fásultság, kiábrándultság, a való élet szürke hétköznapjai: mindegy, hogy miért, de már nem érdekli őket annyira az sf, mint régen.
És valahogy nem látom a tömött sorokban nyomuló új generációt, akik szívesen olvasnának, polemizálnának sf könyvek kapcsán. Illetve, aki igen, az egyben vadász és fóka is, azaz írói ambíciókat dédelget.
A régiek (és saját, „sf-fel fertőzött” lányaik, fiaik) olvas(gat)nak még, ők szólnak hozzá fórumokon, ők, akik dicsérnek és kritizálnak.

Lehet, hogy a „reflektor fényben _tündökölve_, egymás vállát veregetve és színpadon állva” úgy tűnik, hogy minden egyes rendezvényen masszív tömegben csápolnak a rajongók, de ha jobban megnézzük, látható, hogy csak az első sorokban állnak és lelkesednek mindig, mögöttük pedig tátong az üres néző(olvasó)tér .

Aki megfásult, azt már nehéz újra felrázni, mert azt hiszi, már minden műfaji kísérletet olvasott. (És amikor bele-belekezd egy-egy új könyvbe, elkeseredve látja, hogy igaza is van.)
Meg kellene szólítani, fel kellene kelteni az érdeklődését a fiatalabb nemzedéknek is, de ez gyakorlatilag senkinek sem sikerült. Vagy nem is próbálja senki, mert „minek? ennek a léha, WoW-os, imaxos, tengi-lengi ifjoncságnak? disznók elé gyöngyöt, ugyan már!”.
Ezért marad a belterj, egymás vállának veregetése, egymás baráti „kritizálása”, és a rajongótábor (tucatnyi ember) lankadatlan csápolása. Nem kell kilépni a „gettóból”, miért is kéne?! Idebent (aka. „odabent”) mindenki szeret, tisztel és kultivál, kint meg csupa hozzánemértő, egy rakás értetlen, meg egy kupac kultúrsznob. Az egész helyzetről egy régi Ludas Matyi újságban látott kép jut eszembe, amin egy kövér, kopasz ember megkeseredett képpel ült egy csodaszép tengerparton, gyönyörű, fürdőruhás nők között, és következő szöveg volt a rajz alá írva: „Hazautazok. Itt senki nem tudja, hogy én milyen nagy ember vagyok.”.

/folyt.köv./

Névtelen írta...

(Folytatás.)

A Harry Potter nagyon jó példa volt. Mondjuk, az én látókörömben HP két csoport olvas. Akik szívesen és élvezettel olvasnak mindent, és ebből sem akarnak kimaradni; és azok, akik az életben nem vettek kezükbe más könyvet, csak a HP-t. Talán mondanom sem kell, az utóbbi csoportban vannak többen. Őket nem is érdekli más, HP-klónok sem (amik akár jobbak is pedig, mint a HP – de erről talán Gábor Anikó mesélhetne, hány „HP hullámot meglovagolni szándékozó ifjúsági fantasy”-jük bukott be), csak „A” HP. Ők nem „potenciális, jövőbeli sf/f _mindenevők”, csak és kizárólag ez a franchise van az érdeklődésük középpontjában.
Tudom, pont a Kalandor volt az, ami anno komoly reklámkampányba vágott az ősmagyaros könyvek kapcsán. Rádióhirdetés (pont a déli hírek előtt, nagyon keményen fizettetős idősáv), színes szórólapok, az aktuális HunCon teljes lefedése plakáttal és promóanyaggal. És valahogy nem térült meg a rengeteg befektetett pénz és energia. Hol lehet a bibi?

Vagy emlékezzünk a nagy SW-s HunCon-ra, Darth Vader-rel és a rendkívül intelligens, végtelenül barátságos és lehengerlő Ian Watson-nal. Ha „AZ” a Con nem tudott új tömegeket megnyerni, akkor mi tud? Hol lehet a bibi?
Nem tudom, mit lehetne még tenni. De úgy gondolom, muszáj kitörni a gettó falát – de legalábbis kinyitni az ajtót, és kölcsönös zavarral és ijedtséggel megbámulni egymás a külvilággal.

/folyt.köv./

Névtelen írta...

(Befejezés.)

Hiába mondjuk azt, elég, ha jó regényeket írsz, és majd felfedez a világ, amikor nem elég. Emlékszem, olvastam egyszer a Népszabi hétvégi irodalmi mellékletében egy verset, nagyon nem tetszett, nem ez a lényeg. Mellé volt írva pár sor a szerzőről: „két verseskötete jelent meg eddig, 500-500 példányban, magánkiadásban.”. És én ekkor arra gondoltam: „jézusom, 500 példány? és Népszabis flekk? na neee!”.
Persze, erre is joggal lehet büszke bárki: „500 példány, és minden kötetet legalább 3-4 ember olvas el, az legalább 2000 potenciális rajongó! lehet, hogy észre sem vettem, és közben meg híres költő vagyok, a kirelejzumát?!”.
De valahogy nem érzem azt, hogy ez a szint „az a szint”, amire lehet és érdemes mellet döngetni.

A honi sf előtt is látok még befutható pályát, jócskán. Csak olyat kell írni, amivel el lehet rángatni az embereket a tv és a számítógép elől. De ez a nehéz, tudom. Ezért is nem írok sf-et. Ám aki ír, az igyekezzen többre jutni, szerény véleményem szerint.

Még valami, ami kicsit csípi a szemem. Számomra olyan visszás kissé „Nagy Négyesről” olvasni: Antal-László-Markovics-Szélesi. Már bocsánat, de szerintem a „Nagy Négyesbe” még legalább két fő kell, akikről belterjes sf berkekben mindig olyan elegáns nagyvonalúsággal megfeledkeznek: Bán János és Fonyódi Tibor.
Akik megkerülik vagy ignorálják kettőjük sf munkásságát, azok látóköre kissé beszűkült, ha mondhatom így. Hja, hogy velük már nem „Nagy Négyesről”, hanem „Nagy Hatosról” kellene beszélni? A fenét: a jelenlegi „Nagy Négyesből” helyet adhatna nekik két másik író. Ők pedig pont illenének a helyükre, ABC-sorrend szerint középre.

bigbadwolf

sezlony írta...

Ettől a nagy négyestől kiráz a hideg. Egyszerűen a Galaktika ezt a négy embert promotálja.

fonyodi írta...

Véleményem szerint a „nagy négyes” tagjai a kortárs magyar tudományos fantasztikus irodalom reprezentánsai évek óta; legkevesebb egy önálló kötettel jelentkeznek évente, folyamatosan publikálnak a Galaktikában, jelen vannak a sci-fi rendezvényeken, különféle internetes felületeken nyilvánulnak meg, markánsan meghatározzák a zsáner arculatát; amit ez a négy ember publikál, az a magyar scifi a 21. század első évtizedének a végén! Bán Jani helyett nem nyilatkozhatok, de magamról elmondhatom, hogy az elmúlt kilenc évben mindössze egyetlen új scifi regényem jelent meg, ezért nem tartozom (nem tartozhatok) a nagy négyes tagjai közé.
fonyódi

Sheenard írta...

Sezlony: engem is kiráz a hideg. Te, találkozókon rázogatjuk egymás kezét, hogy "te is nagy négyes? én is...". Én nem emlékszem. Tök jó, hogy ránkaggatnak ilyeneket, hogy lehessen ezért kritizálni...

Áááh....

Nem mellékesen: a sci-fi elindult valami felé. Hajrá. Nem szabad megállni. Ha valaki most kezd el "gettózni", az megint címkét akaszt rá. Erről pénteken lesz egy kis vitánk, Józsi...

Monsterkid Pete írta...

Ez a nagy négyes onnan ered, és szerintem találó, hogy ti négyen vagytok azok, akik a jelen pillanatban legnépszerűbbnek számító és legnagyobb példányszámban megjelenő tudományos fantasztikummal foglalkozó irodalmi folyóirat, a Galaktika újjáélesztése óta önálló kötettel jelentkeztetek a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban. Ezek csak tények, pecsemért kell mentegetőzni, ez se nem dicséret, se nem basztatás, majd ha mittudomén Kánai vagy Bolyki is megjelentet valamit őnáluk, akkor legfeljebb lesztek a nagy ötös, na bumm, nem haltok bele. Még ilyet.

Balfrász írta...

Athozva:

Bassza meg, én most látom ezt így először... Az meg, hogy egyike lennék ilyen négyek bandájának...?

A hidegrázás tényleg a jó kifejezés...

Úgy nagyjából igazat adok neked bigbadwolf, de ez túlzás.

Ha Sárdi tanárnő nyilatkozatait nézed, akkor Nagy Egyes van: Szélesi... :-)

Szóval ilyen szerintem nincs... Promóban legalábbis. Külön-külön van promónk, meg így hívtak meg Szlovákiába, az igaz, de oda, ki egyszerűen mi látszunk. Egyébként erről beszélek: idebent is, a kiadók nem mernek mást kiadni...

Eről (is) szólnak ezek az utolsó posztok.

Sezlony,

Látom, már készülsz arra az időre, amikor te leszel az Irodalom... :-)

Jó bölcsész szokás szerint elhessegtetni valakit, hogy úgysem érti... Hát ez kemény.
Hát biza, a cyberpunk magas nekem, sehogy se tudom követni pl. Wilson bonyolult plotjait, Neal mindig divatos technikai képtelenségeit se... Upsz... Sterling Zeitgeistjéből valóban egy szót se fogtam föl...
Éppen ezért szeretném megérteni. Te most elmagyarázhatod:

1. Mit kellene érteni rajta?
2. Miért?
3. Mivel is érdemelték ki azt a megkülönböztetett helyet, amit maguknak vindikáltak
4. Mik az eredményeik?
5. Mik a melléfogásaik?
6. Miért is beszélünk poszt CP-ről? Csak nem elkúrtak valamit?
7. Meg lehet érteni a médiahájpokat?


Ami viszont az egyéni értékítélet , ízlésbeli "érvek" alapján kimondott és az egyéb, más típusú érvek alapján tett kijelentés közötti különbséget illeti, azt, úgy látszik, te nem érted. Bár valóban szűkszavú voltam, a "mert ez meg ez vannal":

Tehát ez meg ez van:

a sci-fire nincs társadalmi igény és belterjessé vált, mert:

* A társadalom csalódott benne
mivel
-a technológia "jóslatai" nem
következnek be
-a társadalmi jóslatai
be-bekövetkeznek
-nem képes már elébe menni a
technológia fejlődésnek
-nem képes élhető társadalmi
víziókat vázolni, leginkább csak
extrapolálja a mai szart
-a filmes világgal nem tud
versenyre kelni
-mégis megpróbálja
-az átlagolvasót lenézi, az
úgysem képes fölfogni az
N-dimenziós teret...
* egyre kevesebbet olvasnak
általában
* speciálisan a célkorosztály,
a fiatal felnőtt-kamasz olvas
kevesebbet
* irodalmilag (ábrázolásmód,
történetvázak) képtelen megújulni
* tematikailag egyre inkább
divattémákban mozog
* az alkotók többsége a science-t
csak ugatja, dísznek használja
* az alkotók bezárkóznak az "értő"
közönségbe
* mely közönség egyre kevésbé
értőbb (mármint technológiailag-
tudományosan)
* viszont egyre kisebb, így
megértőbb, hogy a belterjhez is
elérjek.

Ezek mind benne voltak a posztokban, tehát nem csupán annyi, hogy, hogy a sci-fi halott mert Ted Chiang nem ír jobban Asimovnál...

Ha már értékítélet kell, szerintem nem ír jobban. A nagyságrendekről pedig szó se tétessék. :-)

Balfrász írta...

Az egyébként kellemes, hogy bigbadwolfon, és Kánai Andráson kívül annyi mindenki érdekel ez a téma...

Tudom, Szélesi Sanyi szerint minden natyon jó, sezlony te szerinted meg ez csak nyávogás... OK.

De a több tucatnyi polgárnak, aki itt múlatja az időt, tényleg nincs véleménye?

Névtelen írta...

A "Nagy Négyest" leírva Szabó Sanyi blogján olvastam, egy hozzászólásban - és engem is a hideg ráz(ott) tőle.


Fonyódi Tibi:

Dicséretes szerénység. :sör:
Én azt nézem, hogy ki-mit tett le az asztalra, ki-mivel gazdagította, újította meg, frissítette fel a honi sf életet.
És ebben neked elévülhetetlen érdemeid vannak.

Mondjuk, attól mentsen minket a jó isten, hogy "publikálási mennyiség és folyamatossági ráta" alapján mérjük, hogy ki a "Nagy"(obb) író.

Mert akkor Nemere elérhetetlen magasságokban ülne a Parnasszus csúcsán, és rögtön a lába előtt mindjárt Viola Z. (ebben a lillis, ad librumos, on demand világban).

bigbadwolf

Flesy írta...

A félig pógárok:

http://corpus.sfblogs.net/2009/09/19/miert-beteg-a-magyar-sf-avagy-beteg-e-egyaltalan/

http://szs2.sfblogs.net/2009/09/20/rossz-a-magyar-sf-itt-a-megoldas/

http://raves.sfblogs.net/2009/09/22/sf-rinya/

Monsterkid Pete írta...

Bigbadwolf, az enyém volt az ominózus hozzászólás. :-| Fentebb leírtam, miért használtam a kifejezést.

Unknown írta...

Ha már megszólíttattam, mint idejét (időnként) itt múlató polgár – a több tucatból az egyik –, én is leírom a véleményem, amellyel valószínűleg sokan nem értenek majd egyet.
Olvasgatom a postokat és a bejegyzéseket, de konkrétabban válaszolni, néhányszavas-mondatos kommenttől többre általában nincs időm. Leköt az Egyesület, a Karcolat, a pénteki Karcos Este szervezése és persze a saját sci-fi regényem írása, amitől várhatóan nem vártok semmit, mivel a nők alapértelmezetten nem tudnak sci-fit írni, ugyebár. :P
A regényem címkézése csak a jobb megértés kedvéért történt, egyébként nem sorolható be sem a sci-fi, sem a tudományos-fantasztikus kategóriába (vö.: Zsoldos-díj zsűrijének elemzése a jelölt műveket illetően 2009, Salgótarján). Nem nevezhető cyberpunknak és urban fantasynak sem, nem utópia és nem disztópia, és mégis jól illeszkedik az ismert népszerű meghatározások szintjén:
„...föl nem ismert problémákkal foglalkozik, s azokra racionális megoldást kínál...” /S. Sárdi Margit/,
„...konceptuálisan lehetséges az általunk megértett tudományos törvények keretei között mozog...” /Robert Silverberg/
de igazából „...az értelem tündérmeséje...” /Alain Le Bris/.
Írom mindezt azért, hogy rávilágítsak, sci-fi vagy annak nevezett művek léteznek, készülnek, ha csak a tervezés vagy a lassú megvalósulás szintjén is, nem csak a népszerű „négyesfogat” billentyűzetéből. A négyesfogat címke egyébként hülyeség, nem létezik az, amire rá akarják aggatni egyesek. Szándékos sértegetés nélkül, hadd jegyezzem meg, hogy azért mert a neten és a scifis körökben csak néhány író neve forog közszájon, az olvasók kasztjában szerepel más is, sőt, azok között, akik nem neteznek csak egyszerűen besétálnak a boltba és mindenféle hátsó szándék és kategorizáló késztetés nélkül megveszik a könyvet forog más is. A keserű falat mindenképpen, amit páran megpróbálnak lenyomni a torkukon.
A sci-fi haláláról vagy élőhalott voltáról ismételten feltámadt vita (flém?) szerény véleményem szerint hiábavaló szájtépés. Nem vezet sehova, viszont amíg jeles szerzőink azzal vannak elfoglalva, hogyan erőltessék rá a másikra a saját véleményüket és bizonyítsák saját (vélt) igazukat, nem történik változás. Inkább alkotniuk kellene helyette.
Többnyire fantasy történeteket írok – ezt a címkézést sem szeretem, de az érthetőség kedvéért valahogyan el kell neveznem –, melyek néhány olvasó szerint nem illeszthetők be jól abba a világba, amelyikbe szántam. Első saját regényemről még olyan meghatározások is születtek, hogy nem is fantasy (itt most nem az rpg hírhedt gonzóírójára gondolok, aki nem átallott felháborodni az egyik szereplő indulatos „lófasz” felkiáltásán).
Első megjelent sci-fi történetemre páran azt mondták, nem is sci-fi, inkább orvosi krimi, és a hamarosan megjelenő misztikus regényemről nyilván sokan fogják állítani, hogy nem is misztikus...

(folyt. köv.)

Unknown írta...

Nemrég egy baráti társaságban valaki megjegyezte, hogy mostanában, mintha haldokolna a fantasy...
Érdekes, hogy az echte „sci-fi írók” ugyanezt érzik, pedig semmi különös nem történik, csupán most éljük azt a jövőt, amit néhányan megírtak a hatvanas években.
Vitáztatok a Holdra szállás és az űrbázisok meglétének hiányáról, hogy nem következtek be a jóslatok...
Bekövetkeztek.
Ha nem darabra és elnevezés szerint kérjük számon.
Azok a művek, amelyeket most írnak, és 50-100 évre előbbre teszik a történetet, nem jóslatok. Nem hiszem, hogy azzal a céllal készülnek, mint ahogy a hatvanas-hetvenes évek sci-fijei sem azzal a céllal készültek (bárki bármit mond). Totál feleslegesen folyt erről vita Tarjánban, és totál feleslegesen rémüldöznek most a sci-fi haldoklásáról nyavalyogva.
Az emberek kevesebbet olvasnak, inkább tv-t néznek vagy DVD-t, mert az egyszerűbb, nem kerül akkora erőfeszítésbe, mintha gondolkodni kellene és a képzelőerejüket használni.
A fiatalok számítógép előtt nőnek fel, nem járnak könyvtárba, vagy csak egy szűk réteg, engednek a médiáknak és a reklámoknak, és ha már mindenképpen muszáj, azokat a könyveket veszik meg, amelyeket naponta belenyomnak a képükbe.
Akik neteznek, többnyire játszanak vagy csetelnek, fórumoznak, kevesen csatlakoznak irodalmi oldalakhoz, közösségekhez – horribile dictu – falkákhoz.
A fantasztikum belterjessé vált azok számára, akik benne vannak. De az a réteg, amely kívül van, sokkal nagyobb, és mindebből a nyavalygásból mit sem érzékel.
Most van felnövőben egy új generáció, amelynek tagjai között talán ott van az új Asimov, Bradbury vagy Silverberg...
Idő kell, mire beérnek, de senki ne számítson arra, és ne is várja el, hogy ugyanazt a zsánert hozzák majd, ami letűnőfélben van. Hagyni kell őket érvényesülni, sőt, támogatni kell, mert a felnövő konkurencia inkább javít, mint árt a fantasztikumnak.
Persze a saját népszerűségüket és privilégiumukat féltőknek nyilván nem. :)
A sci-fi ugyanis nem haldoklik, csak átalakul. Épp úgy, ahol megírta évtizedekkel ezelőtt.

sezlony írta...

balfrasz,
egyszer élőben kellene beszélgetni erről - az érveidként felhozott jelenségekről, amelyeket sok esetben teljesen máshogy értékelek, illetve a cp meddő és megtermékenyítő hatásairól.
Pénteken ha sikerül elszakadnom a családtól, jó alkalom lenne, de nem ígérhetek semmi biztosat.

Egyébként nem húzol ám be a csőbe, én már az elején megmondtam, hogy szerintem nyafogás ez az egész, úgyhogy nem fogom itt hosszasan begépelgetni a véleményem az sf élő vagy holt voltáról. Személyesen egyszerűbb és kevesebb a félreértés :)

Sheenard írta...

Szélesi Sanyi szerint sem minden natyon jó, hanem Szélesi Sanyi úgy véli, hogy jobb, mint 10 éve vagy mint 20 éve, vagy mint 30 éve... És a dolgok jó irányba folyását észleli, mely esetben van esély még jobbságra is a következő években, ha a szerkesztők szerkesztenek, az írók írnak, a kiadók kiadnak, a terjesztők terjesztenek, tehát mindenki teszi a dolgát tehetségéhez és szorgalmához vagy éppen pénzéhez mérten. És aki most kapja elő az SF-gettó kifejezést, és kezdi el telekiabálni a netet vele, az tényleg nyavalyog, és olyan, mint a keserű cukorkát kapott óriáscsecsemő fancsali arccal.

Na. Tessék szerkeszteni nyavalygás helyett! Hol a Terra 2.?

:)

Sheenard írta...

A másik... azt írod:
"a sci-fire nincs társadalmi igény és belterjessé vált"
sosem volt rá társadalmi igény. szórakoztató irodalomnak indult, az volt, a társadalom egésze sosem igényelte. Tehát már az alapfeltevés is hülyeség :)

"* A társadalom csalódott benne
mivel
-a technológia "jóslatai" nem
következnek be
-a társadalmi jóslatai
be-bekövetkeznek"

Jézusom, ez a társadalom úgy van, mint a viccben a róka, aki a nyuszikán a sapkát nézi. Van rajta sapka - nincs rajta sapka... Viccnek jó. Érvnek szegényes.

"-nem képes már elébe menni a
technológia fejlődésnek"

mááár? elébe ment valamikor is? komolyan, te azért olvasol sci-fit, hogy megtudd, mi lesz jövőre a hifitornyok világában? kis naiv... :)

"-nem képes élhető társadalmi
víziókat vázolni, leginkább csak
extrapolálja a mai szart"

Élhető társadalmi víziókat akarsz? Szerintem neked az ötvenes évek Szovjetúniójában kellett volna születned :) Tele voltak gyönyörű társadalmi víziókkal, amelyben élni szép, élni jó, élni egészséges...

"-a filmes világgal nem tud
versenyre kelni
-mégis megpróbálja"

Miután a filmes világ nyúlja le a dick-regényeket, Brown-t, már Asimovot is, meg Clarke-ot, gondoljuk csak át, ki épít kire, és miért is akarna a könyv versenyezni?
Bocsáss meg, de ez megint csak blődség...

"-az átlagolvasót lenézi, az
úgysem képes fölfogni az
N-dimenziós teret..."

Na, most meg a sci-fi a csúnya mumus, lenézi az átlagolvasót. Ez a sci-fi csak ilyen, láttam felmenni az elefántcsonttoronyba és látcsővel kukkol lefelé.

Túl az irónián, ez az érv nesze semmi fogd meg jól megint. Cö-cö... Ennél jobb vagy te Józsi :)

"* egyre kevesebbet olvasnak
általában"

Igaz, nem csak sci-fit. Akkor most minden gettóban van?

"* speciálisan a célkorosztály,
a fiatal felnőtt-kamasz olvas
kevesebbet"

...és a női olvasók maradnak meg. Ez van. Persze ez egy 200 milliós nyelvterületen nem gáz, csak nálunk. Kérdés, hogy akkor mit kezd magával pl. Szlovákia?

Mi lenne, ha a helyzetet elemezve alkalmazkodnának a kiadók. De ennek semmi köze az sf minőségéhez, elfogadottságához, írókhoz...

Sheenard írta...

folyt...

"* irodalmilag (ábrázolásmód,
történetvázak) képtelen megújulni"

Látod, én erről nem tudok nyilatkozni, mert nem ismerem az angolszász, francia, német, spanyol, olasz, orosz vagy éppen japán sci-fit. Ha te igen, úgy hiszek neked...

"* tematikailag egyre inkább
divattémákban mozog"

Egyre inkább? Hm. a harmincas években nyilván nem így volt. Vagy a hatvanasban? Ugyan, Józsi, te is tudod, hogy a divattémák eladhatók, divattémák mindig is lesznek, leginkább kiadói nyomásra. Ez nem újdonság. Ismétlem: nem az.

* az alkotók többsége a science-t
csak ugatja, dísznek használja
* az alkotók bezárkóznak az "értő"
közönségbe

Ugyanazok az alkotók? vagy mások? Ez ugyanaz a nyuszika vagy más? Döntsd már el, mi a bajod!

Mert ha mindkét tendencia megvan, akkor bizony, mindenki megtalálja az olvasóközönségét. Az értőbbek is, meg a nem-értőbbek is. Akik szórakozást keresnek, meg akik tudományt.

Nem értem, ezzel megint mi a baj. Pont te magad állítod, hogy színes a piac.

"* mely közönség egyre kevésbé
értőbb (mármint technológiailag-
tudományosan)
* viszont egyre kisebb, így
megértőbb, hogy a belterjhez is
elérjek."

Ez meg már kezd kaotikus lenni. Szerintem rajzold le :)

Megint gondoljuk csak végig az egészet:
Az alkotók bezárkóznak értő közönségükbe, amely tulajdonképpen hülye, és nem érti őket, de mégis érti, és ezzel együtt is kisebb lesz. Bakker. Komoly.

:P

Bocsi a piszkálós hangnemért :)

Kánai András írta...

Hosszú válaszmegjegyzés indul:

„Valóban nem gyengélkedik – halott az aranykorhoz képest.”
Az általános eladások nemigen támasztják ezt alá. Ld. Aldiss nem friss könyvét az akkori példányszámokról. Azt írja, hogy míg Asimov meg a Dűne-sorozat sokat hoz a konyhára, a többiek általában alacsony példányszámúak (kezdőkötetes SF a briteknél: 2000 példány).
De Doctorow Little Brotherje bőven 100 000 fölött van és már majdnem 20 nyelvre vették meg a jogokat. Swanwick abból él, hogy Hollywood folyton opciózza a novelláit.
Te valószínűleg abban a tévedésben vagy, hogy a scifinek volt valamikor is aranykora. A Golden Age az egy korszakot jelez (ami szerencsére véget is ért), nem eladási példányszámokat.

„A magazinok-fanzinok száma a pár évtizededdel előbbi számukhoz képest elenyésző.”
Körülnéztél a neten? Biztos vagy benne, amit állítasz? Olvasod a Clarkesworld-ot, a különböző, SF-t is tartalmazó kiadványokat? A netes fanzinokat? A semiprozine-okat? Ezek száma a legrosszabb esetben is csak stagnál. Ismétlésként: a hagyományos off-line magazinok példányszáma csökken, ahogy a világon ez természetes tendencia.

„?????? Vagy a burjánzó Year Best szerű válogatásokra gondolsz (ugye Amerikáról beszélünk?) ? Vagyis meríteni a készből és újra közölni…”
Megintcsak arra kérlek, hogy nézz ennek az állításodnak utána. Segítek: The New Space Opera, Eclipse 1-2-3, Alien Crimes, Wasteland, Federations, We Think, Therefore We are… a sor hosszan folytatható. Ezek nem válogatások, hanem külön szerkesztői koncepció alapján született egyedi írások. Ez az antológiaösszeállításdi most reneszánszát éri.

„Ez a te értékítéleted, András, és ez alapján azért ne tegyél ilyen sommás kijelentéseket. A témák megújultak? Te elég sokat olvasol, nem tűnik fel, hogy amit felsoroltál, mind ősrégi téma?”
Igen, ez értékítélet. Mint régit és újat egyaránt olvasó ember teszem. Ősrégi téma? Olvasol kortárs szépirodalmat? Látsz ott új témát? Úgy értem, forradalmian újat? A Háború és béke tematikailag nem hasonló az Íliászhoz? Akkor most dobjuk félre?
Szerintem nem az új tematika teszi naggyá a sci-fit, hanem az irodalom. Hanem a felvetett problémák. A ma olvasójának. Mai nyelven. És ha ezt nézem, nincs okom keseregni.

Kánai András írta...

folytatás:

„Irodalmilag a frissesség annyit jelent, hogy egyesek már a harmincas évek mainstream prózájában írnak, nem Doyle-éban.”
Hallottál már a New Wave-ről? Zelaznyról, Delany-ról? Tetted már egymás mellé mondjuk van Vogt és MJ Harrison prózáját? Tudod, hogy az asimovi, clarki száraz prózán már rég túljutott az SF?
BTW: És a többi zsáner? A krimi tán gyökeresen más, mint régen?

„Tűnnek. Mit is jelent a lehetőség a halott számára?
Halott – ez a te ítéleted, nem érv a vitában. („Ez itt az ítélet, Virág elvtárs.”)

„Ez csúsztatás! A letöltés a zeneiparhoz képest elenyésző, az emberek még mindig szeretik kézbe fogni a könyveket. „
Ez a csúsztatás: lehet, hogy te meg én szeretjük kézbefogni a könyveket, de két generációval utánunk a digitális formátum olyan magától értetődő lesz, mint most az mp3.
És ne viccelj már, hogy a letöltés a zeneiparhoz képest elenyésző. Nézz már rá az eladott példányszámokra és vesd össze a 30 évvel ezelőttiekkel.

”Hát, a regényíró Clarke esetében egyetértek, de már a novellista Clarke szerintem veri Chiangot (aki mellesleg annyira sci-fi szerző, mint Miéville).”
Megint nem tudom, hogy ugyanazt olvassuk-e: Chiangot mind a szakma (szerkesztők, kritikusok, olvasók) scifi szerzőnek tekintik, eddig megjelent 11 novellájából 3 nem sorolható szorosan a scifihez; de logikáját tekintve (racionális magyarázat) még azok közül is 2 becsusszan. Ne hasonlítsd már Miéville-hez, aki deklaráltan urban fantasy-t ír!

Kánai András írta...

folytatás:

„Nagyobb ambíciót néztem ki belőled, minthogy a belterj körében akarsz tündökölni…”
Ez a belterj nálad valamiféle mantra. Ha a belterj olvasótábor szerinti pozicionálást jelent, akkor persze vállalom. (És akkor belterjes a hegedűművész, a kacagánykészítő és a kakaduárus is.) Én az SF-t kedvelem a legjobban. És olyat akarok írni, amit amúgy szívesen el is olvasnék. Ennyi. És a kör bezárult, ahogy DV mondta volt.

„András! Megint az értékítéletedet nyomod ide, megehetősen erőszakosan.”
Lehet. Habár szerintem ennek belátása egy irodalommal mélyebben foglalkozó embertől elvárható. Crichton olyan kiszámítható, mint egy gémkapocs. Szövegen kívüli bevezetést ír, ezzel hangulatot tör. Egy ötletre kalandklisét húz, ez még nem SF. Prózája nem életteli. Nincs benne az a plusz, ami az igazán nagy SF-írók közelébe repítené. Nincsen szerkezeti újítása. Nem bánik virtuózan a szavakkal. Soroljam még? A hatása – az nagy, de annak sok oka van, és legkevésbé sem irodalmi.

„Ha van sci-fi reneszánsz, azt nem kis részben a Crichton könyvei alapján készült filmeknek is köszönhetjük, mert közénk csábította a rajongók talán utolsó generációját! „
Sajnos nem. Crichton ügyelt arra, hogy könyvein ne legyen rajta a címke. Technothriller – ezt sokkal jobban szerette.

„Ezt elismerem. De azt se mondtam, hogy köze lenne sci-fihez. A lektűr siker összetettségének azonban kiváló példája. Tessék utánozni! Felismerni a trendet, megtalálni a hozzáillő témát!”
És lehet megírni az n-edik vámpíros regényt, igaz? Szerintem egy igazi, ambíciózus szerző ennél magasabbra teszi a lécet.

Kánai András írta...

folytatás:

„Mellesleg éppúgy a saját specializált olvasótábornak a foglya, mint mi, sci-fi írók.”
De itt és most mi az SF-ről és annak általad vízionált haláláról csevegünk, nemde? Tehát nem jó példa ő, aki a nagy sikert azzal éri el, hogy NEM SF-t ír. Ezért is írtam: a nagy tömegeket nem az SF érdekli.

Gernsbackról mégegyszer: az SF-t speciális olvasói igény hívta elő. Ahogy én látom, ez az igény továbbra is fennáll. És ez a speciális igény az általános olvasótáboron belül mindig is elenyésző lesz pl. a krimihez képest.

„Az a baj, hogy amiről beszélsz, az nem a sci-fi, hanem a tágabban vett fantasztikum.”
Nem. A Guardian cikke kimondottan SF-tematikáról beszélt.

Kánai András írta...

folytatás:

CP: megérne egy misét, de szeretnék tisztába tenni valamit. A CP volt az utolsó nagy tematikai-stilisztikai mozgalom az SF-en belül. Befolyása olyan nagy, hogy – SF-en kívüli – tanulmányok egész sora foglalkozik a posztmodern szépirodalomra gyakorolt hatásával. Ne keverd össze az epigonokkal, az önismétlőkkel!

„És szerkesztőként is tehetetlen vagyok, mert az ÚG-től a hagyományos sci-fi felfogást várják el.”
Mi az, hogy hagyományos? És mi az, hogy nem hagyományos?

„Egyébként ez a hazai szarházás-külföldi istenítés (érdemtelen egyik is másik is, ezt meg az én értékítéletem mondatja) nem hoz semmiféle minőségjavulást, csak még inkább elbátortalanítja, elbizonytalanítja és vakvágányokra viszi a hazai szerzőket.”
Nem. Sok külföldit kell olvasni. Nem azért, mert ott minden arany, ami fénylik, vagy mert koppintani kellene azokat, hanem hogy képben legyünk. Én sokat olvasok, és valóban, sokszor úgy érzem, hogy egész egyszerűen frenetikus jó novellákkal találkozom. De ettől nem bátortalanodok el, hanem igyekszem tanulni belőlük. A hazai nem mind szar, a külföldi nem mind jó. De a különbség egyelőre letagadhatatlan, legalábbis szerintem.

„a te generációd, összekeverve ambíciót és ígéretet, bombasztikus ürességet, nagyotmondást és nagyképűséget, divattémákat és technoblablát az irodalmi minőséggel, kialakított valamiféle idealizált minőségképet, melyet aztán az internet információs hatalmával megtámogatva mindenkire megpróbáltok ráerőltetni.”
Ez aztán übersommás vélemény volt a generációmról! Az én idealizált minőségképemet – többek között – a régi nagyok és az újak élvezetes, gondolatébresztő írásai alakították ki.

Kánai András írta...

befejezés:

A társadalom csalódott benne
mivel
Nem, a társadalom nem csalódott benne, mert tömegméretekben soha sem érdekelte.
-a technológia "jóslatai" nem
következnek be
Nem is ez a dolga
-a társadalmi jóslatai
be-bekövetkeznek
És ez sem a dolga
-nem képes már elébe menni a
technológia fejlődésnek
Itt egy cáfolat:
http://www.technovelgy.com/ct/ctnlistPubDate.asp?BPDate1=2000&BPDate2=2009
-nem képes élhető társadalmi
víziókat vázolni, leginkább csak
extrapolálja a mai szart
nem ez a dolga, nem kell víziót adnia, ez nem szocreál, meg futurológia, hanem irodalom
-a filmes világgal nem tud
versenyre kelni
nem ez a dolga ( a képzőművészet képes versenyre kelni a komolyzenével?), de állandóan inspirálja és alapanyaggal látja el a filmipart BTW
-mégis megpróbálja
-az átlagolvasót lenézi, az
úgysem képes fölfogni az
N-dimenziós teret...
félreértés: az átlagolvasó nem nem képes, hanem nem AKAR ilyen kérdésekkel foglalkozni
* egyre kevesebbet olvasnak
általában
* speciálisan a célkorosztály,
a fiatal felnőtt-kamasz olvas
kevesebbet
abszolút igaz, de ez megint nem az SF-ről szól
* irodalmilag (ábrázolásmód,
történetvázak) képtelen megújulni
a kortárs irodalom igen? A 70-es évek óta történt valami nagyon-nagyon eredeti megújulás?
* tematikailag egyre inkább
divattémákban mozog
ez mindig is jellemezte és jellemezni fogja, ez a Zeitgeist
* az alkotók többsége a science-t
csak ugatja, dísznek használja
mert balfrasz, ez irodalom elsősorban, és nem doktori értekezés!
* az alkotók bezárkóznak az "értő"
közönségbe
* mely közönség egyre kevésbé
értőbb (mármint technológiailag-
tudományosan)
* viszont egyre kisebb, így
megértőbb, hogy a belterjhez is
elérjek.
Megintcsak: belterj az célcsoport elvárásokkal. Ha más célcsoportot választasz, más olvasói-fogyasztói elvárások felé indulsz, ergo a végterméked is más lesz.

UFF. Részemről lezárva, szóban szívesen beszélgetek még erről.