Some Fact(s) About Decomposition II.

Hogy a káposzta is jóllakjon és a kecske is megmaradjon...

A csodálatosan balul sikerült Justitia könyvbemutató után a Trombiba mentünk, ahol a Jega Jadés srácokkal is volt szerencsém megismerkedni, de erről később.

Nem számítottam tömegre, de öt főnél azért többre (plusz Szélesi és Farkas, de ők nem érnek). Well, ennyien azért többen olvasták a könyvet... Az, hogy a pofámra senki sem kíváncsi teljesen érthető, és semmiféle pro vagy contra argumentummal nem szolgál a boncolást illetően, melyben nem csupán a végredmény érdekes (a halál oka, és beáltának ideje), de maga az a kérdés, hogy rendes proszektúra, vagy viviszekció történik... Jelenleg maradjunk annyiban, én érdeklem ennyire a nagyérdemű sci-fi közönséget. [1]
Pedig szerettem volna tisztázni azokkal, akik a Justitián azt kérik számon, hogy nem hard SF, hogy vajon ki mondta, hogy az? Uganis nem én vagyok az, aki következetesen az évezred hard sci-fijét ígéri...
Mindegy. Mi azt mondtuk, még ha a Galaktika nem létező reklámkampánya nem is erre irányul, hogy ez a nők számára is élvezhető sci-fi. (Én azt, hogy női könyv, de azt hagyjuk!) Lo and behold! Az öt megjelent vendég hölgy volt. Ennyit a célközönség pozicionálásáról. És csak egyikük a kollégám, a többi ismeretlen.

A Trombiban Szélesi megtámadott, s a hont kivont szablyával óvta ellenem. Bűnöm van, tudod! Azt mondom, hogy a sci-f gettóban van Magyarországon. Még nagyobb bűnöm, hogy ezt pont én mondom, sci-fi író és antológia szerkesztő, és erre majd szépen lecsap az ellen, mármint aki nem sci-fis, és akkor majd ránk ragad ez a cimke, hogy gettóban vagyunk. Mert az újságíró éppen a gettóról beszélt Sárdi Margittal a Nemzet-interjúban. Merthogy ekkora az impactom. Ja, húsz centis impactom van, és azzal keverem a szart, és az ország irodalomtörténészei és uborkaszezonban magukat halálra unó újságírói az ajkam lesik, mikor mondom ki, hogy a sci-fi gettóban van. "Kimondta! Kimondta! Láttam! Gettó! Gettó! Gettólakók! Gettólakók! Szőrös a tenyeretek! Kormos az orrotok!" Mert majd csúfolni is fognak bennünket... A tény az, hogy a Nemzet-interjú 9-én, az én első ilyen tárgyú posztom 13-án jelent meg. Így tehát én vagyok az, aki a cimkét ellopta az úságírótól, aki ezt más forrásból tudván így, ragasztotta ránk. És Sárdi tanárnő sem igen tiltakozott a kérdés ellen.

A Jegás fiúk annyira nem látszottak a Kossuth Kiadó lieblingjének, hogy a helyzet, mely a Kiadó "Írjatok már, baszdmeg, crictoni techno thrillert, mi meg majd jól kiadjuk!" pályázatának eredményéből látszik, minden valószínűséggel nem korrupció, hanem totális szerkesztői inkompetencia folyománya. Tudniillik, abban a kiadóban, úgy tetszik, azt sem tudják, mi a sci-fi, mi a techno thriller, kicsoda Crichton, és mit írt, etc. Újabb szomorú tény a hazai sci-fi szélesebb megítéléséről. Érdekes, hogy a District 9 Indexes fogadtatásáról senki sem óhajt reagálni. Ennyire fáj a (fél)igazság, jóemberek?

Viszont olvastam, és írtam, és a blogmotor magához térte után fel is tettem Caleb Carr A halál angyala ismeretetőjét, és valamit a Lakott szigetről, amit kicsit félve, de az első kritikámnak merek nevezni.

Jegyzetek:
[1] Vagy mindenki retteg a H1N1-től. Ez utóbbiakat megnyugtatom, hogy éppen a én cégem rendelkezik a leggyorsabb és egyben legmegbízhatóbb teszttel arra nézvést, hogy ennek a H1N1 változatnak a büszke tulajdonosa-e az illető avagy sem.