Szar reggel, a nyolcadik gyógyszeres, étvágy nuku, közérzet fagyponton, alvás közel semmi – doom állapotjelző: mosott szar. De még van húsz golyóm. Vagy kettő... Még 13 nap... Ha így haladok, lemegy húsz kiló, karcsú és mogorva ogre leszek, viszont: handsome... Ha tudod, mire gondolok... (segítek: magyarra gyönyörűnek fordították valami általam ismeretelen oknál fogva...)
A Köztársaság térig semmi pozitív, a reggeli Nagyfuvaros, a hentestől kitántorognak a korai alkeszek első miniüveges adagjukkal, Mátyás keserű, édesített kromofág, emberek munkába, emberek munkából, a fekete Merdzsó még a helyén, a Népszinház utcai kereszteződésben, ahol semmi helye nem lenne egy civilizált városban, de ez Budapest, rühes kurva, akinek hercege van. A városom előszörre már megmosta lábát kutyahúgyban, csak át kell lépni a száradó patakocskákat, kikerülni a halmokat, és máris a téren, a kutyaszar-epicentrumban. Új az ivókút, mögötte drókosár szemetes, a peremén szürke varjú, Corvus cornix, dolmányos varjú, hooded crow – valódi nagyvárosi Robin Hood, buzgón, és csőrétől telhető maximális ügyességgel szórja kifelé a belegyömöszölt reklámújságok lapjait. Vagy negyedóráig figyelem, nem zavartatja magát, végül kidobálja az összes papírt, akkor előhalász egy műanyagzacskót, a földre üríti, a papír mellé, semmi érdekes, majd egy másikat, abban kincs van, kefíres doboz, kiveszi, leugrik a földre és madár módjára – végül is: madár – inni kezdi a maradékot. Másik szürke jő, kér, de nem kap, nem erőszakoskodik, hanem felugrik a másik helyébe, és átvizsgálja a kuka maradékát... Ez volt az első meglepetés. Már lassan egy hónapja nem láttam a madaramat, még a hangját se' hallottam.
Jól választottam. A varjúfélék okosak. A következő, Galaktikánál leadott regényemben, az iDeal-ban egy ilyen madár az egyik főszereplő... Ha minden sikerül, még az idén meglátod.
Meló, szokásos: товарищ Стахaнов развивает углу. Fasza.
Delután Cseh Zoli hív, van neki valamije a számomra, móka után találkozzunk! OK. Ha szopni nem kell érte, bármit átveszek... Ha kell, esetleg akkor is... Sőt, húszmillióért még a hajam is korpásodik. Vagy akármim.
Ötkor ugyanaz a hőség, mint reggel nyóckor vagy délben, Zoli egy tasakot ad át, benne könyvek, tapintásra kettő, nézem: KÉT Kékszakáll a vén, javíthatalanul idealista, javíthatalanul őszinte és javíthatalanul halott Vonneguttól. Mellesleg a könyvkeresők egyik rémálma, ha egy antikvárba bemégy és ezt a kötetet keresed, a menthetetlenül hülyéknek kijáró elnéző mosolyt kapod – helyette. Ez ám a meglepetés! És mindjárt kettő – vadonatúj.
Zoli elmondása szerint a kiadó raktárában még temérdek van belőle: ehhez képest a az ún. könnyterjesztők állományában zérus. Szét kellen kergetni ezt a bandát, mint annak idején Krisztus urunk a templomi kufárokat, amikor véget ért a negyvennapos léböjt kúra. (TUDOM, hogy nem akkor vót, na!)
Well. Az Első Olvasó nemcsak olvas, azt is tudja, hol lehet könyvet kapni – valahol ez az olvasás alapja, nem? Megint csak jelzem, az Atlantisz gyermekei Kingtől hasonló ritkaság... :-)
Utána sörözünk, én csak óvatosan, a barna Leffe az erősebbek közül való, de nem bírnék újra alkoholfráj Drehert inni, akármilyen jó kedve is lesz tőle az embernek, és akármilyen éjszaka elé is nézek kettesben a méreggel.
Viszont most nem tudok dolgozni, csak erre fussa. Ergo, a hámból kirúgódott.
Talán ágyba viszem Murakamit, hogy elaludjak rajta. Napközben már egészen jól megy...
A Köztársaság térig semmi pozitív, a reggeli Nagyfuvaros, a hentestől kitántorognak a korai alkeszek első miniüveges adagjukkal, Mátyás keserű, édesített kromofág, emberek munkába, emberek munkából, a fekete Merdzsó még a helyén, a Népszinház utcai kereszteződésben, ahol semmi helye nem lenne egy civilizált városban, de ez Budapest, rühes kurva, akinek hercege van. A városom előszörre már megmosta lábát kutyahúgyban, csak át kell lépni a száradó patakocskákat, kikerülni a halmokat, és máris a téren, a kutyaszar-epicentrumban. Új az ivókút, mögötte drókosár szemetes, a peremén szürke varjú, Corvus cornix, dolmányos varjú, hooded crow – valódi nagyvárosi Robin Hood, buzgón, és csőrétől telhető maximális ügyességgel szórja kifelé a belegyömöszölt reklámújságok lapjait. Vagy negyedóráig figyelem, nem zavartatja magát, végül kidobálja az összes papírt, akkor előhalász egy műanyagzacskót, a földre üríti, a papír mellé, semmi érdekes, majd egy másikat, abban kincs van, kefíres doboz, kiveszi, leugrik a földre és madár módjára – végül is: madár – inni kezdi a maradékot. Másik szürke jő, kér, de nem kap, nem erőszakoskodik, hanem felugrik a másik helyébe, és átvizsgálja a kuka maradékát... Ez volt az első meglepetés. Már lassan egy hónapja nem láttam a madaramat, még a hangját se' hallottam.
Jól választottam. A varjúfélék okosak. A következő, Galaktikánál leadott regényemben, az iDeal-ban egy ilyen madár az egyik főszereplő... Ha minden sikerül, még az idén meglátod.
Meló, szokásos: товарищ Стахaнов развивает углу. Fasza.
Delután Cseh Zoli hív, van neki valamije a számomra, móka után találkozzunk! OK. Ha szopni nem kell érte, bármit átveszek... Ha kell, esetleg akkor is... Sőt, húszmillióért még a hajam is korpásodik. Vagy akármim.
Ötkor ugyanaz a hőség, mint reggel nyóckor vagy délben, Zoli egy tasakot ad át, benne könyvek, tapintásra kettő, nézem: KÉT Kékszakáll a vén, javíthatalanul idealista, javíthatalanul őszinte és javíthatalanul halott Vonneguttól. Mellesleg a könyvkeresők egyik rémálma, ha egy antikvárba bemégy és ezt a kötetet keresed, a menthetetlenül hülyéknek kijáró elnéző mosolyt kapod – helyette. Ez ám a meglepetés! És mindjárt kettő – vadonatúj.
Zoli elmondása szerint a kiadó raktárában még temérdek van belőle: ehhez képest a az ún. könnyterjesztők állományában zérus. Szét kellen kergetni ezt a bandát, mint annak idején Krisztus urunk a templomi kufárokat, amikor véget ért a negyvennapos léböjt kúra. (TUDOM, hogy nem akkor vót, na!)
Well. Az Első Olvasó nemcsak olvas, azt is tudja, hol lehet könyvet kapni – valahol ez az olvasás alapja, nem? Megint csak jelzem, az Atlantisz gyermekei Kingtől hasonló ritkaság... :-)
Utána sörözünk, én csak óvatosan, a barna Leffe az erősebbek közül való, de nem bírnék újra alkoholfráj Drehert inni, akármilyen jó kedve is lesz tőle az embernek, és akármilyen éjszaka elé is nézek kettesben a méreggel.
Viszont most nem tudok dolgozni, csak erre fussa. Ergo, a hámból kirúgódott.
Talán ágyba viszem Murakamit, hogy elaludjak rajta. Napközben már egészen jól megy...
3 megjegyzés:
Ha hozzájutsz, olvasd el Vonnegut Ördögcsapda című könyvét!
Az eddig még kiadatlan írásait (főleg novelláit) tartalmazza, Mark nevű fia válogatta. Állítólag az utolsó könyve, de egyetértek a Maecenas kiadóval, amikor azt írja, hogy kíváncsian várjuk a következőt...
Nemrégen kezdtem hozzá, még nem értem a végéig, lenyűgöző.
Nem működik az ujgalaxis@gmail.com e-mail cím? Bocs, hogy itt commentelek, de máshol nem tudtalak elérni, és szeretnék egy novellát küldeni az Utópia pályázatra. A meghosszabbított határidőbe éppen befértem, csak fura szerver hibaüzeneteket kapok.
Folyt köv mikor?
O.
Megjegyzés küldése