Nem az ember az egyetlen állat, mely képes öngyilkosságra, de az egyetlen, mely meg is ássa saját sírját…
Sőt képes még élve magára kaparni az anyafődet.
A cetek partra vetik magukat, a lepke addig verődik a lámpának, míg össze nem töri magát, vagy el nem ég, de a part és a lámpa kész dolgok, ha úgy tetszik, a természet részei. Mi viszont magunk készítjük el tömeges öngyilkosságunk eszközeit, sőt buzgón tökéletesítjük azokat, hogy minél hatékonyabban, lehetőleg a mi beavatkozásunk nélkül végezzék el a dolgukat. Többnyire úgy, hogy a cuccot valami egészen másra, valami emberi szempontból pozitív célra szánjuk, eszünkbe sem jut, hogy csak az orosz rulett még kifinomultabb eszköztára, vagy még annál is rosszabb kerül végül a kezünkbe. Különösen az európai és európai gyökerű kultúrákra igaz ez, ahol az öngyilkosság méltóságát, társadalmi hasznosságát és megoldás-jellegét eltörölte a kereszténység. Dehogy akarunk mi öngyik lenni!
Nemcsak az atomhalál színpadiasan látványos öngyilkossága létezik, az öntudatlan szuicidum (tudom, hogy csak félig latin, ezért van "sz"-szel) csendes eszközei sokkal elterjedtebbek és szélesebb körben használatosak. Olyan hatékonyak vagyunk ezeknek az eszközöknek a föltalálásában, elkészítésében és tökéletesítésében, hogy egész nemzetek, sőt civilizációk öngyilkosságával büszkélkedhetünk. Mert eszközön nemcsak az orosz ruletthez használt revolvert és lövedéket, a kifinomult idegmérget vagy a rettentes halállal megajándékozó gyomirtót kell érteni, hanem az öngyi immateriális eszközeit, szuicid mémeket is. Egy hibás koncepció egész civilizációkat pusztíthat el. Az inkák egy mém miatt lemondtak az írásról, az aztékok egy másik mém miatt minden energiájukat az áldozati állatok – a szomszéd népek –vadászatának szentelték, ezzel egy csapásra nemcsak a saját civilizációjuknak, de azoknak a szomszéd népeknek a sírját is megásták. Ki tudja, miért néptelendett el Angkor Vat és hová vezetett volna Japán bezárkózása? Kevésbé egzotikusan, az ókori Athén bukását okozó öngyilkos háborúk a hibás demokráciagyakorlat mémjének „köszönhetők“, a keresztes háború koncepciója csaknem Európa végét okozta, a huszadik században pedig a revansizmus mémje borította másodszorra lángba a kontinenst. Időben közelebbről, a liberalizmus mémje vezetett a jelenlegi gazdasági válsághoz [1], és még egyáltalán nem tudni, hogy mi lesz a vége, mert az ugyancsak a libaralizmus mémje által idukált társadalmi válságnak még csak az elején tartunk. Mi, magyarok persze a közepén – végre valamiben elsők lehetünk, de még ennek sem örülhetünk maradéktalanul: megszokássá vált. A kétes dicsőségben [2] általában mi fürdünk a legbuzgóbban.
De nem a liberalizmus pusztító mémjéről [3] akarok morogni, hanem valami kézzelfoghatóbb, kevésbé átpolizizált jelenségről. Az ún. Web 3-ról olvastam a napokban. A fejem kapkodtam, hiszen még az ún. Web 2-t sem fejlesztették saját koncepciójának tizedére sem, és máris tovább kellene lépni? Megnéztem tehát, hogy mi is akar lenni a Web 3!
Elborzadtam. Tudod mit jelent a magukat világeszének tartó web-teoretikusok szerint a Web 3? Vagyis tudod, hogy szerintük, hová fejlődik és kellene fejlődni ennek a máris kétes irányokba tartó katymasznak? Ha nem tudod, megmondom: real time! Vagyis, hogy a világ eseményeit ez az új web valós időben követi majd. Hogy ez mit is jelent? Például, hogy real time követheted a barátaid mozgását… Vagy real time követheted a szórakozóhelyek látogatottságát, és ugye, ahol nagy a tömeg, oda érdemes menni…
Real time kaphatod a világ híreit…
Csak csendesen kérdezem: Mindez minek?
Az ember agya biológiailag hozzávetőlegesen száz-kétszáz ismerőst tud kezelni. A többiek zajt jelentenek. A két-három-ötezer leket számláló görög polisz volt az emberi psziché számára ideális lakóhely méret [4]. A száz-kétszáz ismerőst sem kell természetsen állandó jelenlevőként érteni. Mihez kezd tehát az agyunk egy tucatnyi „barát“ real time követésével? Kiakad, vagy alkalmazkodik, és megszünik ember lenni? Homo textrix, hálózatszövő ember lesz belőle?
Igen kevés igazi barátom van, és ha nem találkozunk, nemigen érdekel, merre járnak. Miről beszélnénk akkor, ha találkozunk? Nem a barátságok végét jelentené az a tudat, hogy „Jóska folyton figyeli a mozgásomat“? Vagy hogy „visszautasítottam Marcsát, hogy követhessen“? Miféle modern magányosság szülheti azt az igényt, hogy szoros követésben létezzünk?
A szórakozóhelyes példa még borzasztóbb, mert egyrészt éppen az on-line létet, az utimate Web X létezést kérdőjelezi meg. Ha ott a legjobb, ahol tömeg van, mi a túrót keresünk a neten – egyedül? Másrészt, ki olyan ostoba, hogy elhiszi, ott a legjobb a szórakozás, ahol a legnagyobb tömeg van? Verdun, Ypern, Ivo Jima meg Kurksz igazán jó buli volt! Valahogy végtelenül szomorú, hogy egy olyan lehetőség is, mint a világháló, az ember ostoba tömeglénnyé degradál(ód)ásának eszköze lesz végül.
A már most is csaknem real time érkező hírek rettentően felemelték az emberiség ingerküszöbét. Tragédiák silányulnak twitterkarakterekké [5], elveszítjük egészséges elutasításunkat a borzalmakkal szemben, és immunisak leszünk az együttérzésre. Mihez kezdünk majd ezernyi minitragédiával, melyek percenként érnek a világból?
Csak három példa, de hasonló lehetőség annyi, mint a világháló csomópontjainak száma. Véges, de jó nagy szám…
Mintha ezek a teoretikus, de valójában gondolkodásra képtelen urak elolvasták volna Stross Accelerando című ötlethalmazát, és „De fasza!“ felkiáltással ideológiájukká emelnék, majd szponzort és/vagy tőkét találva megvalósítanák azt a tengernyi embertelen baromságot. Ne feledjük, Stross felszámolta az egész naprendszert és kiirtotta a teljes emberiséget!
Csak tudnám, hogy ki kéri/kérte ezeket az urakat erre?
Ne félj, tudom. Legalábbis sejtem. Nem nehéz kitalálni, hogy a real time web nyújtotta totális kontrol kinek áll érdekében. Nemcsak a barátaid követhetnek ugyanis, ha ezt lehetővé teszed, hanem az sasszemű Nagy Testvér, a Hatalom, és a rövidlátó Kis Testvér, a Tőke. Az egyik állampolgárként, a másik fogyasztóként kontrollálhat.
Minden ellentétes értelmű mítosz hazugság: a világháló centralizált, az információ csomópontokon fut át, a szörnyeteg óriás szerverek, melyek az egész fenntartásáért felelősek vajon hol is vannak? Ki is fér hozzájuk? Nem int mindez óvatosságra?
Nem int óvatosságra a gugli egyre széleskörűbb, de életed egyre több elektronikussá tehető adatát, sőt alkotását, erdeményét saját szerverére csatornázó szolgáltatása is?
Engem igen.
Keresek egy kertet, melyet öreg napjaimban, ha már mindenkit elnyelt a mesterségesen nyakunkba varrt szingularitás, művelhetek. Ha még élsz, és megkeresel, kaphatsz egy kis krumplit, retket, ezt-azt. Talán még bort is csinálok…
Update:
Olvasni kezdtem Brin Dettóját, és véletlenül megtaláltam ezt The Transparent Society by David Brin, megjelent a Wired-ben. valahogy mindig sikerül – bár többnyire utólag – együtt dübörögni a Nagy Emberrel... Bitang hosszú cikk egyébként, alkalomadtán talán lefordítom.
Jegyzetek:
[1] Hiába állítja bárki, szintén szuicid mémek által meghatározott ködös mutatók alapján, hogy ez nem válság – a világ akként éli meg, tehát az.
[2] A mi debreceni fizikusaink ismételték meg például a világon először a hidegfúziós kísérletet. Muhahaha-bruhaha.
[3] A liberalizmust szabadelvűnek mondja a magyar, holott eredetiben, és eredetileg, megromlása/megrontása előtti eszméi szerint inkább – bár nehezebb kimondani – szabadság-elvűnek kellene nevezni. Ha eljátszunk a nyelvünkkel, a liberális – szabadelvű tehát szó szerint olyan embert jelent, akinek az elvei szabadok (szabadon váltogathatók, szabadon eladhatók), nem pedig olyat, akinek a szabadság az életelve. A mai magyar liberálisok, és világméretekben azok, akik liberálisnak vallják magukat, általában – tisztelet a kivételnek! – valóban szabadelvűek, és nem szabadság-elvűek. Magyar szavunk tehát szépen megelőlegezte az ideológia változásának végeredményét. Éppen ezért szeretem. A továbbikban tehát, ha véletlenül liberálisnak nevezném magam, azt nem szabadelvű, hanme szabadság-elvű értelemben teszem.
[4] Mihályi Péter, az utóbbi hét év liberális dúlásának szürke eminenciása, a falvak megszüntetéséről beszél… Nikolae Ceaucescu elvt. legjobb magyar tanítványa.
[5] Szó szerint és átvitt értelemben. Valami barom már megírta Shakespeare tragédiáinak twitter változatát.
A hónap mottója
„Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm
Eric Fromm
2009. június 1., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
A Brin könyvről olvashatunk majd kritikát?
Szökrönyös L
Valahol biztosan... :-)
Ha könyvismertetésre gondolsz, akkor valószínű. Csak hadd olvasom el elébb... :-)
Rendben, rendben...:)
Megjegyzés küldése