Motto of the Month

Tegnap minden különösebb hátsó szándék nélkül tettem fel a Luther idézetet (Na jó. Ez nem egészen igaz, de legalább apropója nem volt...), mára fogcsikorgató aktualitást nyert. Mondjuk, megehetem, amit főztem, kell nekem szerkeszteni, szinte nem múlik el nap anélkül, hogy grafomán hölgyek és urak ne keresnének meg kézirataikkal. Félreértés ne essék, a grafománia nem bűn, nem szégyen - állapot. Sőt igen hasznos valami, ha tehetséggel párosul. Magam részéről kifejezezetten szeretem ezeket a kéziratokat olvasni, egyrészt, mert perverz örömet okoz, hogy én vagyok a legelső olvasójuk, másrészt, mert perverz örömet okoz, hogy ott vagyok valami jó születésénél, harmadrészt, mert perverz örömet okoz segíteni, akár egy névelővel is jobbá tenni valamit, negyedrészt, mert perverz örömet okoz együtt dolgozni valakivel, ötödrészt, mert perverz örömet okoz a látni, ahogy kezdőből profi lesz, még ha ez egyelőre "csupán" minőségi átcsapás, nem publikálás ezen a tetves kis alsómerán könyvpiacon.
De vannak emberek, akik még csak nem is kezdők. Nem is lesznek azok soha. Nem jutnak el odáig, hogy kezdők legyenek, hogy elkezdjenek írni, mert fogalmuk sincsen, hogy mi az irodalom. Írástudók, akik nem tudnak írni - jó kis paradoxon.
Undorító és etikátlan, tudom, nyilvánosságra hozni a szerkesztői véleményt (Jaj, de szörnyen nagyképű!), mentségem legyen, hogy mindezt nem óhajtom még egyszer leírni, okuljon belőle aki akar és tud. Másik mentségem, hogy mindezekből senki sem ismerhet rá sem a műre, sem alkotójára. Annál is inkább, mert ha ez a novella valaha is napvilágot lát jelenlegi formájában az az emberiség publikációs tevékenységének szégyenfoltja lesz. Azután már csaknem mindegy, hogy ráismersz vagy nem. Az az írás galaxisának saját fekete lyukába roskadása lesz.
Az alábbiak tehát a szerk. vélemény általánosítható pontjai, a nyelvtanra, nyelvhelyességre vonatkozó kifogásokat elhagytam.

• [1] A jó irodalom hallgatólagos megegyezésen alapul író és olvasó között, miszerint az író hazudik, manipulálja és becsapja az olvasót, aljasul rákényszeríti az akaratát, világnézetét és gondolatait, akár még őrültségét is, de cserébe az olvasót elszórakoztatja, gondolkodásra készteti, elkápráztatja a stílusával, egyszóval csupa olyat tesz, amire az olvasó általában képtelen. Az olvasó mindezekért cserébe elhiszi a hazugságokat, hagyja magát befolyásolni az író gondolataitól. Ez amiatt működik, mert az író a történeten, az ábrázolt jellemeken keresztül adja elő ezeket a gondolatokat, és az olvasó ezekre a történetekre, jellemekre kíváncsi. De abban a pillanatban, amikor valamelyik fél felrúgja ezt a hallgatólagos megállapodást, az irodalomnak vége! Ha az író tesz így, mint jelen esetben, akkor a dolognak kereskedelmi reklám szaga lesz: „Íme az én gondolataim, remek gondolatok, legyenek a tieid is!” Az általános olvasói reakció erre ma – függetlenül a hirdetett gondolatok minőségétől – az elutasítás. Egyszerűen, mert túl sok mindent próbáltak rásózni az emberekre az elmúlt századokban. Ha az olvasó szegi meg a megállapodást nem irodalmi szövegek befogadásával, akkor az az olvasó nem irodalmat akar, hanem esszét, tanulmányt, szakkönyvet, publicisztikát, politikai kiáltványt, reklámszöveget.
• [2] Akik nyilván tojásból keltek ki. Nem gúnyként mondom. Egy fantasztikus történet sem rúghatja fel az elemi logikát, főleg nem saját logikáját. Egy novella önmagában nyilvánvalóan egy nagyobb valami kiragadott része, de ilyenformán is, mint a hologramnak, tartalmaznia kell az egészet olyan módon, hogy az gondolati úton rekonstruálható legyen belőle. Ha a kis részlet önmaga súlyát sem bírja el, önmagával is logikai ellentmondásba keveredik, akkor a nagyobb rész bizonyosan működésképtelen – hamis. Különösen igaz ez a tudományos fantasztikus műre, mely a legfőbb racionalitást, a tudományt tűzte ki cégérére.
• [5] Gratulálok! Sikerült szándékával ellentétesen leírni a legrosszabb fajta totalitarizmusok egyik legfőbb jellemzőjét. A kikényszerített „jó” tartalma a semmi. Sőt matematikai nonszenszként előjelet vált: „rossz” lesz.
• [6] Összekeveri az egyszerűséget az együgyűséggel. Hiba
• [15] Kialakulatlan nemi ösztön nélkül miféle paráznaságot tapasztaltak meg? Egyáltalán: mi a paráznaság?
• [16] Ez az, amit író nem tehet meg olvasójával és saját magával: kifejtés nélkül csak „odakenni” egy ilyet, hogy „minden egyéb valamilyen valami”.
• [19] Sok mindent láttam már, de alázatos gyereket még nem. Szörnyű is lenne. Az alázat az önismeret legmagasabb rendű formája, tudatos döntés kérdése. Az ún. veleszületett alázat vagy együgyűség, vagy félelem, vagy álszentség.