A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2008. május 29., csütörtök

Stadium 3.0

Mérnök vónék. A bölcsészlekek bosszantására az előző két posthoz kapcsolódva csináltam két ábrát, különös tekintettel a visszacsatolásokra. Az ábrák a Könyv, mint termék elkészültét követik végig rendszer szinten, születésétől addig, amíg eljut az olvasóig – „normális”* és magyar viszonyok között.



A folyamat minden szereplője elsősorban a Könyvpiacon találkozik, bár normális viszonyok között a szereplők között nem piaci visszacsatolások is léteznek. Normális rendszerben a két fő szereplői csoport jól elkülöníthető: a Kritika, mint speciális fogyasztó, az Olvasóval együtt adja Fogyasztókat, az Író, Kiadó és Terjesztő a Termelőket. A Könyvet az Író többé-kevésbé könyvpiac-független inputok (Olvasmányok, Ismeretek, Élmények) alapján írja meg, majd végső formáját a Kiadóval kölcsönhatásban, a Szerkesztés folyamán kapja meg. Normális viszonyok között a Szerkesztés a legerősebb visszacsatolásos folyamat, a piaci hatások csak áttételesen, a Kiadón és az Írón keresztül befolyásolják. A Kiadó ezek kívül a Könyv piaci „Sikerén” keresztül visszacsatolt az Író további munkájára. A Könyv ezután a Terjesztőhöz kerül, aki végül eljuttatja a Fogyasztókhoz. A Terjesztő jól észrevehetően az egyik legerősebb visszacsatolás generáló szereplő. Az általa fenntartott Irodalmi kínálat révén egyaránt befolyásolja az írói inputot, és az olvasói igényeket, az Eladás adataival közvetlenül visszahat az Íróra (a bukszájára), a Kiadói viselkedést pedig a terjesztési Feltételek, a Kínálat és az Eladási adatok együttesen határolják be. A legfontosabb visszacsatolás generáló szereplő normális rendszerben a Kritika. A könyvpiaci térben Recenzió és a Könyv kritikai fogadtatása (Recepció) révén közvetlenül hat a Kiadóra, a Terjesztőre és az Olvasóra, nem piaci visszacsatolásokkal az Íróra, a Kiadóra és az Olvasóra. Nagyon fontos visszacsatolás az írói inputokra gyakorolt befolyás, az Ízlésformálás, és a divat befolyásolása által, mely nem a konkrét Könyv Recepciójában, hanem a Kritika általános tevékenysége révén valósul meg. A folyamat végső szereplője, az Olvasó szintén többféle visszacsatolást produkál. Normálisan ezek közül egyetlen piaci hatás létezik: Vásárlásával közvetlenül a Terjesztésre hat vissza. A nem piaci visszacsatolásban Recepciója révén hat az Íróra és a Kiadóra. Fontos, hogy a Kritikát az olvasói fogadtatás nem befolyásolja.



A magyar viszonyok „kissé” mások. Az öt leginkább szembeszökő különbség a független Kritika hiánya, a Terjesztés dominanciája és összefonódása a Kiadással, a Kritika összefonódása a Kiadással és a Terjesztéssel és a Szerkesztés, mint kölcsönhatásos folyamat megszűnte. Ez a sajátos helyezet a visszacsatolások szinte teljes korrupcióját okozza, olyannyira, hogy még az olvasói visszacsatolások is manipuláltak, megbízhatatlanok.
Hogy a szabályozástechnikában mit jelent az, hogy egy visszacsatolás akár pozitívvá is válhat, nem részletezem. Mindenki látott már
Fontos, hogy a nem független Kritika az Olvasóra és az Íróra is csupán piaci módon, megrendelt Recenziók és manipulált Recepció révén hat vissza. Az írói input befolyásolása, az Ízlésformálás és a divat befolyásolása hasonlóan piac-manipulált.

És az on demand kiadás csak most lépett a képbe.

Aki már látott angolszász kiadású tömegkönyvet, az tudja jól, hogy a nem független Kritika milyen mókás fülszövegeket eredményez. A nyugati könyvszakma sem egészen normális, kellene egy harmadik ábra, melyben a Kritika áthúzódó blokkal, mint Fogyasztó, és mint a Termelő is szerepel. A Kiadók és Terjesztők által megrendelt Recenziók megjelenése mindenütt a világon mindennapos. Máshol azonban jelen van az erős független kritika is, mely mindent megtesz, hogy az Íróval és a Kiadóval ne szaladjon el a ló. Normális rendszerben sem garantált az olvasó eligénytelenedése, a független kritika létezése miatt azonban jóval nehezebben következik be, és ez az igénytelenség nehezebben hat vissza az Íróra és a Kiadóra.

Gondolom, a Terjesztő sehol sem más, mint fura, nehéz és éghető cuccokat áruló kereskedő.

Hazai viszonyok között a független Kritika hiányát a legnyilvánvalóbban a Szerkesztés háttérbe szorulása, megszűnte mutatja. Ez azonban már nemcsak kórtünet, hanem legalább olyan erősen, de hosszabb távra befolyásolja az egész Könyvpiac jövőjét, mint a Terjesztés dominanciája és a független Kritika hiánya. Emlékezzünk az Irodalmi kínálatra, mint írói inputot befolyásoló tényezőre.

Visszatérve a sci-fi XIX. századi irodalmi eszköztárának problémájához: a független Kritika hiánya végzetes egy olyan sérülékeny, identitászavarokkal küszködő zsáner számára, mint a fantasztikum. Mit várjunk attól az Írótól, akinek nyelvi kifejezéstárát, befogadó közönségének igényszintjét és elvárásait előre aluldefiniálják a romló oktatási rendszer és a rövid távra szóló piaci manipulációk? Mit várjunk attól, aki bármit bárhogy leírhat, valós kritikai visszhangot nem talál, munkája minőségét zsoldban álló Kritikusok állapítják meg, ha csak a hozzá hasonlóan megvezetett olvasók rajongása vagy fikázása lehet számára visszajelzés? Mit várjunk tőle, ha az esetleges külföldi eredményekhez csupán az ugyanezen rendszer által korrumpált fordításokon** keresztül juthat? Mit várhatunk az Írótól, aki végül a Terjesztő által diktált árakon, a Terjesztő által manipulált Kiadókon keresztül jut munkája gyümölcséhez. Mi várható tőle, ha egzisztenciálisan a piaci manipulációknak tökéletesen kiszolgáltatott, sikere nem kvalitásaitól, hanem a Terjesztő kénye-kedvétől függ?

Jegyzetek:

* Értsd: működő.
** A fordítás állapottya megér egy külön postot.

28 megjegyzés:

Névtelen írta...

A kritikus szerepe nincs egy kicsit túlmisztifikálva?
Az olvasóé pedig egy cseppet alulértékelve?

Ki az, aki önmagát kritikaként definiáló írások miatt vesz vagy nem vesz könyvet? Pontosítok, csak azok hatására? Akármennyire is független vagy éppen függő egy kritika, szerintem csak a könyv szinopszisaként funkcionálhat és nem mindent eldöntő non plus ultra. Személy szerint kritikát leginkább csak utána olvasok. Ha jól van megírva, akkor a szeretett műről megtudok egy-két dolgot, ami felett elsiklott a figyelmem vagy oktondi pocokként tudatlanságom miatt nem értettem meg a szerző utalását. (Igen, ilyen is megesik. :-)

Nem inkább úgy választunk, hogy egy cimbora löki elénk a ponyvát és áradozik róla? Rosszabb esetben meg a hátlap marketing szövege nyitja ki a bugyellárist.

Lehet, hogy nálunk sokkal több májmétely fertőzi a hazai könyvkiadás posványát, mint Ámerikában vagy máshol, de könyörgöm, ki figyel rájuk? Per definitionem egymásnak írnak! Egy óriási nagy gruppenszex kerekedik ki belőle, de a buliba a pór olvasó nem hivatalos. Nem neki szól a "kritika", nem őt akarja felajzani.

Az az igazi probléma, hogy a kiadók minden visszacsatolástól mentesen hoznak döntést a kiadandó művekről. Mint a legtöbb szolgáltató ágazatban M.o.-on itt sem érdekel senkit a vevő véleménye. 20 felé szaggatott "túl hosszú, kicsi a piac, így jobban megéri kiadni" külföldi regények, "írd meg egy kaptafára, tesó, úgyis megveszik" fércművek és satöbbi.
A kiadók a ludasak, a kritika mindig is túlértékelt volt.

Ami ennél is szomorúbb, hogy senki nem ír "szívből", azért mert kikívánkoznak belőle a gondolatok, történetek, mesék. Bár lehet, hogy ide egy kérdőjelet kellene tenni.


Zárásként bevallom, nekem akárki, - akár hozzáértő, akár nem - fényezheti Eszterházyt, találkozásom az "Így gondozd a magyarodat"-tal minden leírt betűjét annullálja. Mondjuk ennek semmi köze a fantasztikumhoz. :-D

Névtelen írta...

"Egy óriási nagy gruppenszex kerekedik ki belőle, de a buliba a pór olvasó nem hivatalos. Nem neki szól a "kritika", nem őt akarja felajzani."

A kritika nagyon gyakran a szerzőnek szól vagy épp ellene van, de legtöbbször a kritikus önmagát fényezi vele.

"Az az igazi probléma, hogy a kiadók minden visszacsatolástól mentesen hoznak döntést a kiadandó művekről. Mint a legtöbb szolgáltató ágazatban M.o.-on itt sem érdekel senkit a vevő véleménye."

Ezért olyan sok a hazai bukás, a megrendelt kritikák ellenére.

"Ami ennél is szomorúbb, hogy senki nem ír "szívből", azért mert kikívánkoznak belőle a gondolatok, történetek, mesék."

Erről kommenteltem a másik bejegyzés alá is. A szerzők nem merik azt írni, amit igazán szeretnének, mert a vélt olvasói igényeknek akarnak megfelelni. Az olvasók meg azt olvassák, amit kapnak.

Laura

Sheenard írta...

A kiadók a ludasak, a kritika mindig is túlértékelt volt.

A kiadók kényszerpályán mozognak. A terjesztő minimum 50 %-kal veszi át hitelbe a könyvet, bár némely terjesztő már elérte az 57 %-os szintet. Ezért semmit nem csinál, csak leteszi a raktárába a könyvet. A terjesztő könnyen tönkretehet egy kiadót, sőt, pontosítok: a terjesztésért felelős személy (egyetlen ember) könnyen tönkretehet egy kiadót, ha a friss könyvet kicsit hátrébb teszi le.

A magas terjesztési százalék miatt a kiadónak nem lesz pénze a kisebb példányszámú könyveit, esetleges sikeríróit reklámozni, marketingelni, felfuttatni. Megírhatod a világ legjobb SF-regényét, kábé 2500 példányban fog kijönni...

senki nem ír "szívből", azért mert kikívánkoznak belőle a gondolatok, történetek, mesék

Ez durva általánosítás, és nem igaz.

Névtelen írta...

senki nem ír "szívből", azért mert kikívánkoznak belőle a gondolatok, történetek, mesék

Ez durva általánosítás, és nem igaz.


Csatlakozom.
A vélt olvasói igényekkel foglalkozzon a kiadó, amikor eldönti, hogy megveszi-e a regényem vagy sem. Mivel nem megrendelésre írok és nem ebből élek, szabadon dönthetek.

Névtelen írta...

"A vélt olvasói igényekkel foglalkozzon a kiadó, amikor eldönti, hogy megveszi-e a regényem vagy sem."

Szvsz ez ördögi kör.
A kiadó foglalkozik vele, éppen ezért nem meri kiadni a "szokatlan" vagy "az olvasók előtt ismeretlen" műveket, mert nem vállalja a bukás kockázatát. Csak a már "bejáratott" írók műveit preferálja annak ellenére, hogy az olvasóknak lenne igénye az újra. Így ki sem derül/derülhet, hogy az olvasók igényei nem egyeznek a kiadók szándékaival.
Amikor bemegyek egy boltba és végignézek a polcon, csak azok közül választhatok, amit ott látok. Amit nem látok, arról nincs tudomásom, és természetes, hogy amire felhívják a figyelmemet több millás reklámokkal, arra jobban odafigyelek.
Mégis azt mondom, az Írók többsége ma Magyarországon ha meg akar jelenni, nem biztos, hogy azt fogja írni, amit szívből szeretne.
Lehet hogy az a kutyának se kellene, vagy előbb-utóbb unalmassá válik.
Aki mégis megteheti, szerencsés ember. :)

Laura

Névtelen írta...

"senki nem ír "szívből", azért mert kikívánkoznak belőle a gondolatok, történetek, mesék

Ez durva általánosítás, és nem igaz."

Csatlakozom.
Sezlonyhoz hasonlóan én is azt írok, amit akarok és ami nekem tetszik. A franchisevilágokat pedig nagyon messzire elkerülöm.

"A kiadó foglalkozik vele, éppen ezért nem meri kiadni a "szokatlan" vagy "az olvasók előtt ismeretlen" műveket, mert nem vállalja a bukás kockázatát. Csak a már "bejáratott" írók műveit preferálja annak ellenére, hogy az olvasóknak lenne igénye az újra."

Azért ennél árnyaltabb a kép szerintem. Valóban van kiadó, aki csak az atombiztos címekre megy, de pl. az Agave jó példa arra, hogy hosszú távon a minőségi könyvkiadás lehet a helyes út. Ők több tucatnyi, idehaza ismeretlen írót tudtak bevezetni az elmúlt években, igaz pár esetben ők is melléfogtak, tehát nincs biztos recept. A Galaktika esetében pedig a régi brand elég nagy húzóerő, és ők is behozták a semmiből pl. Wilsont és Lukjanyenkót, és elég komoly sikere volt mindkét könyvnek. (És ők is lőttek bakot, nem is kicsit pl. Nemerével vagy Slonczewskivel, előbbi meg ugye ismert név is.)

Névtelen írta...

Hackett voltam, bocs.

Névtelen írta...

Benned kit tisztelhetünk? :)

Miért foglalkozik manapság mindenki Nemerével?
Számomra felfoghatatlan.

Laura

Névtelen írta...

Mert most jelent meg az Elveszettek c. könyve a Galaktikánál.

onsai

Balfrász írta...

lister,

túl van misztifikálva, mert nincs. Általában a nemlétező dolgokkal történik ilyesmi. :-)
Komolyra fordítva: egy komoly referáló orgánum eldöntheti egy könyvpiaci orgánum sorsát - általában teljes joggal.

Az olvasó ne érezze magát sértve, hogy a Kiadói döntésekben nincs szerepe. Ahogy a megjelenéseket nézem, nem tudom kitalálni, hogy minek van. A logikának és igényeknek, előző recepcióknak semmiképpen. A Delta Vision egy jó darabig talán kivétel volt, most olyan irányba megy, ahol inkább a szerkesztői ízlést látom dominálni, mint a piaci (olvasói) igényt.

Az általánosítás durva, de sok esetben jogos. Ha valaki megnézi az Új Galaxis 12. számát, ahol Zsoldos díjasok és kezdők írásai együtt szerepelnek jól láthatja ezt.

Magam részéről azt írok, amit akarok, mert szarok rá, hogy kiadják-e vagy sem. De tegyük szívünkre a kezünket, mindannyiunkat érdekel az olvasók véleménye (engem jobban érdekelne a kritikáé, ha lenne), és azt azért megnézzük, hogy hol is áll a világ rajtunk kívül eső fele témában, stílusban etc. Ez még nem franchise-írás.

A terjesztő dominanciájában nem az a gáz, hogy van, hanem hogy nem érték, hanem profit hajtott. Egyszerűen nem érdekli, hogy mi van a könyvben, csak jól eladja. A Leső Harcsa "áldásos" tevékenységeének "eredménye" drasztikus példányszámesés. A kiadók ugyanazt az összpéldányszámot produkálják, mint előtte, sokszoros címmenyiséggel, töredék példányszámokkal. Az író nem él meg, vagy produkál tíz címet egy évben, az olvasó meg kapkodhatja a fejét a könyváradatban. Ez a tragikus.

Sheenard írta...

Nos, regényeket és novellákat tekintve én is azt írok, amit akarok. Néha bevállalok egy-egy munkát, de csak olyat, ami amúgy tetszik és látok benne fantáziát... Munkának indult a Kalandor is pl, de most már belső igény, hogy befejezzem, mert én akarom...

Szóval négy itt megjelent íróból négy azt írja, ami neki tetszik :)

Akkor, hát az általánosítás valahogy mégis billeg... nem is annyira jogos... :)

Ismétlem. a gond az, hogy az író (aki megírja, amit szeretne) mellé nem kerül jó irodalmi szerkesztő, aki kiküszöböli azokat a hibákat, amiket a szerző elfogultság miatt nem vett észre.

sheenard

Névtelen írta...

Szerintem, külön kellene választani két problémát.
Az egyik a „nem szívből írás”, a másik a szerkesztés hiánya vagy a szerkesztő dilettantizmusa.
Az olvasó mindenképpen jól jár, ha olyan műveket kaphat kézbe, amelyet az író szívből, saját akaratából írt, nagyszerű érzés az írónak is, ha olyan művet hozhat létre, amely tisztán saját elhatározásából született, és egyáltalán nem befolyásolta sem a kiadó, sem az olvasó elvárása.
De biztos, hogy minden esetben így történik? Írás közben egyetlen egyszer sem merül fel az íróban, hogy vajon ehhez mit szól majd az olvasó: tetszik-e neki, hogyan reagál bizonyos jelenetekre, poénokra? Egyáltalán nem befolyásolja a vélt elvárás, az addigra elért szintnek megfelelni akarás?
Azt tudjuk, hogy a kiadóknak többnyire az is elég, ha egy írónak neve van, és jól eladhatóak a könyvei. Csak akkor foglalkozik a beltartalommal, ha valamelyik mű nem hozza a kívánt fogyásszámot.
Mivel itt mindenki Nemerét hozza példának, maradjunk nála. Az ő esete különleges. A cc 130 álnevét tekintve nem beszélhetünk a név húzóerejéről, a művek minőségét tekintve pedig a „szívből írásról”. A nagyüzemi módon, strómanokkal legyártott regények valóban szégyenei a mai magyar irodalomnak. Azok a szerzők pedig, akik részt vesznek ebben nem nevezhetők Írónak. Akkor miért tehet le az asztalra havi négy-öt könyvet mégis?
De beszélhetünk L.L.L. vagy V.F. műveiről is. A több millás reklámkampányról, amely 70-80 ezres példányszámot hoznak még most is. Vajon ezek az írók minden esetben szívből írnak? Biztos, hogy sosem fordul meg a fejükben, vajon az olvasó hogyan értékeli majd a következő regényüket? A kb. negyedik regény után kialakuló séma követése nem erről árulkodik.
Az igényesebb olvasó ilyenkorra elfordul a tömeggyártott cikktől, de sajnos belőlük van kevesebb.
Elképzelhetetlen, hogy ezek az írók minden esetben kizárólag azt írják, amit a szívük diktál, amit valójában szeretnének. Inkább azt, amit az olvasó elfogadott, és elvár, de legfőképp, amit a kiadó elvár.

Sheenard: remek, hogy ti négyen mind szívből írtok, és remek, hogy minden további nélkül kiadják a könyveiteket. De elgondolkodtatok már azon, mit tennétek abban az esetben, ha váratlanul felkapna benneteket a média, a műveitek példányszáma a két-háromezerről megugrana százra, de ennek a feltétele az lenne, hogy a kiadó szája íze szerint kellene írnotok? Elfogadnátok vagy visszautasítanátok?

A szerkesztő dilettantizmusa…
Megint csak a Katedrális példáját tudom felhozni, mivel legfrissebb olvasásélményem. Ácsorgok a falat beborító könyvespolcom előtt, nézegetem a könyveimet, fejemet kissé balra biccentve haladok sorban, olvasom a címeket…
Aztán hopp! Elérkezem a Katedrálishoz, és a fejemet váratlanul jobbra kell biccentenem, mert a könyv gerincén fordítva van a cím… A nyakam roppan (többen kellene edzeni), én pedig csodálkozom: ki volt az az idióta, aki elkövette ezt a hibát?
A szöveggondozásról csak annyit: a lehető legrosszabb választás volt Hannát felkérni a szerkesztésre.
A nem megfelelő szerkesztés még a legnagyszerűbb műveket is tönkre vágja, a dilettantizmus pedig olyan rendszereket, mint a M.A.G.U.S.
Kérdés: hogyan lehetne ezt a tendenciát megváltoztatni?
Nyilvánvaló, több hozzáértő, keménykezű szerkesztő kellene, de mindaddig, amíg egy kiadón belül az ilyen posztokat rokoni-baráti-csókos kapcsolatokon keresztül töltik be, változás kevéssé várható.

Laura

Névtelen írta...

Hogy neked mikre van időd és energiád, Balfrász?! ;)

De el kell ismernem, tetszett mind a levezetés, mind a folyamatábráid. :sör:

És a kommentekben szintén értékes gondolatok olvashatóak (ami napjaink blogjait olvasgatva, üdítő ritkaság). :sörtésdárlingotmindenkinek: ;)

Letenném én is a magam csekély értékű, lyukas garasát a témában.

1.) Az un. "kritika" hatása - legyen az pozitív-baráti (esetleg kiadói megrendelésre készült), vagy negatív-ellenséges (esetleg kiadói megrendelésre készült).
Befolyása szvsz csak azokra van, akik az adott kritikus "vonzáskörzetébe" tartoznak. Egy-egy site, kiadó, "szekértábor" (nagyon szerettem volna elkerülni ezt a szót, de egyszerűen nem megy, mert ez fedi le legjobban a dolgot) és a köréjük gyülekezők megmaradnak saját vonalaikon belül - más "táborozókat", kiadókat, site olvasókat, egyéb csoportosulásokhoz tartozókat nem tudnak megszólítani, érdemben befolyásolni - természetesen a dacos, homlokegyenesen ellentétes kritikák gyors kiváltását nem számítom "érdemi" reakciónak, az pusztán zsigeri riposzt.
A semleges (értsd.: egyik oldalhoz sem tartozó, független), de potenciális olvasót ezek az un. "kritikák" nem befolyásolják, érdemben nem tudják megszólítani - szimplán azért, mert ők az esetek elsöprő többségében nem is tudnak róluk.
Az un. "kritikák" napjainkban a kiadói marketing (vagy ellenmarketing) részei - vagy baráti (vagy antipátiás) support termékei, ami célzottan csak a _másik oldalnak_ szól, és nem a független olvasónak.
Szvsz az ilyen "kritikák" se elriasztani, se szerezni nem tudnak olvasókat, csak a statikus állapotot betonozzák be.

2.) Az író ír, amit szíve, kedve, művészi vénája diktál (szabadon, mint a madár) és a kiadó pedig kiadja.
Bizonnyal.

Mindenesetre én magam némiképpen szkeptikus vagyok, hogy azt higgyem, jelenleg ilyen idealisztikus (utópisztikus...?) állapot van kies honunkban.
De valószínűleg én tévedek - mea culpa.
Mondjuk, abban az esetben képes lennék elfogadni a dolgot, ha azt mondjátok, az írások legalább fele az írók asztalfiókjában/merevlemezén marad, várva az esetleges, de talán soha be nem következő publikációt.

3.) Szerkesztő, kiadó, terjesztő.
Alapvetően a "bevétel-vezérelt" hozzáállás mentén mozog mindenki: hiszen itt nincsenek jótékony mecénások, a befektetett pénzét mindenki minimum(!), hogy viszont akarja látni, de még inkább tisztes haszont akarnak keresni, kitermelni - hangozzék bár ez a szó kissé rosszízűen.
Aki ezért kárhoztatja őket az valamiféle ködös álomvilágban él, szvsz.
Ha az író a művészi önkifejezés olyan vállfaját választja, amivel nem tud olvasókat (vásárlókat) generálni, akkor inkább menjen a Lili-hez, vagy vegyen fel jelzálogot a házára, és adja ki magánúton a művét. Így legalább a saját bőrén tapasztalhatja meg, mennyi idő és energia kell a befektetett pénz megtérüléséhez szükséges minimális eladott példányszám eléréséhez.
Ha pedig egy kiadó felvállalja az adott író közízléstől netalán meredeken eltérő művének megjelentetését az tegyen meg mindent az eladott példányszám növelésének érdekében. És amikor egy év alatt is csak 300 teljes példány fogy el az adott műből, ne sírja tele a virtuális közfalakat azzal, hogy "ezek a bunkók nem értékelik az Emelkedett Művészetet!".
Egy kiadó nekem legyen profi, és előzetesen mérje fel, hogy egy-egy műből-műtől milyen eladási számokat remélhet.
Vagy legyen kiadónak nevezett jóténykonysági intézmény, és emelt fővel (orral) fogadja a katasztrofális fogyási eredményeket, azzal a felemelő tudattal, hogy Szent Küldetést teljesít.


bigbadwolf

Sheenard írta...

Igaz, a könyvkiadás is üzleti vállalkozás kell legyen - nem küldetés. A könyv 1990 után kimondottan is áruvá vált, mint a kenyér vagy a Glóbus konzerv. El kell adni.

A másik: az író ne a kiadónak írjon - persze vannak kivételek. Egyszer megkérdeztem LLL-t, hogy nem hangná el szívesen a járt utat a járatlanért. Akkor azt mondta (7 éve kb), hogy évi két könyvre van megrendelése, a harmadik olyan lehet, amilyet akar, de szívesebben csinálná fordítva. az én szememben ez is egészséges kompromisszum, mert ahogy a kiadás üzleti vállalkozás, az írás is lehet munka.

Amelyből jó, ha megél az író. (Ezt viszont a kiadók felejtik el.)

Viszont az írónak tekintettel kell lennie az olvasóira. Tudnia kell, hogy kinek írja a könyvet és milyen nyelvet kell használnia. Ha nem ezt teszi, holmi lila művész-álomtól kergetve, magát csapja be.

Azaz, ha Oroszországba mész kirándulni, ne szuahéli nyelvkönyvet vigyél magaddal. Ha viszont azt viszel, ne csodálkozz, ha csak két emberrel tudsz beszélgetni az úton.

Névtelen írta...

"Viszont az írónak tekintettel kell lennie az olvasóira. Tudnia kell, hogy kinek írja a könyvet és milyen nyelvet kell használnia. Ha nem ezt teszi, holmi lila művész-álomtól kergetve, magát csapja be."

Nos... csak kiderül, hogy ugyanarról beszélünk. :)
Nem tudhatom, lister mire gondolt, amikor azt írta "senki nem ír szívből", de én Sándor által megfogalmazott mondatokra gondoltam épp.
"Az írónak tekintettel kell lennie az olvasóra..." az én értelmezésemben azt jelenti, meg kell felelnie vélt vagy valós elvárásoknak, ami ritkán egyezik az író szándékával már ami a szívből írást illeti. Ha egyezik, szerencsés ember.
Nem szeretnék áltlánosítani, és valójában elhiszem, ha azt mondjátok, ti itt mindannyian minden egyes esetben azt írjátok (függetlenül az olvasó elvárásától), amit szeretnétek, de tegyétek a szívetekre a kezeteket és valljátok be, nagyon is fontos, hogy kielégítsétek az olvasó igényeit! Mindenki vágyik a sikerre, elismerésre, kevesen vannak olyan megátalkodottak, hogy fittyet hányva minden külső véleményre áterőltessék a saját elképzelésüket...
Igenis számít, hogy az olvasónak tetszik-e majd amit írtok, és ha csak egy kicsit is eltértek az eredeti koncepciótoktól az ő ízlése felé, máris sérül az a bizonyos "szívből" írás. :)

Laura

Névtelen írta...

Lister arra gondolt, hogy a Balfrász által felvázolt hazai viszonyok, amiket senki nem vitatott(!), hajaznak arra a Japánban bevett üzleti felfogásra, hogy a különböző konglomerátumok a másik iparvállalat ellen szabályos háborút vívnak.
A papíron megszűnt feudalizmus él és virul. Az egyik banderiális hadsereg a másik ellen vonul, a politikai komiszárként funkcionáló "kritikusok" a frontvonalak közötti senkiföldjét (itt üldögélnek az olvasók) jól megszórják röpirataikkal. Aki politikailag nem elég képzett - értsd nem tudja hogy ez vagy az az álnév melyik kiadónál dolgozik nyolc órában + cafetéria,- az pedig attól függően alakít ki véleményt (persze csak ha fogékony a befolyásolásra), hogy éppen melyik "objektív kritikát" sodorta elé a szél.

Egy ilyen rendszerben, ahol a cél "kiírni" a gaz ellent a piacról, hogy lehet azt az önző és felháborító célt megvalósítani, hogy az író lelkének mélyéről,ihletből írjon? (igen, ezt direkt írtam így, nyálasra, a lélek szót a hétköznapokban számra sem veszem. :-)

A nyájas írók egy ilyen rendszerben (ne csak az olvasók legyenek nyájasak) fogják az éppen elkészült kézirataikat, amiket teljesen maguktól, saját ötlet alapján, presszió nélkül írtak és körbeházalják az összes, adott műfajban publikáló kiadót?
Azok a kiadók meg egymást tapossák, hogy jobbnál jobb ajánlataikkal magukhoz édesgessék őket?

Egy ilyen rendszerben nem inkább röghözkötés van? Aki az egyik oldal láncos kutyája (a másik oldal szemében), az nem jár s kel szabadon.

Vagy csak a kiadók öldökölnek az éppen náluk megjelent gyáripari termékekkel (könyveikkel) a piacon, hiszen az előállítási költségeket, a profitot kishazánkban is elő kell állítani, és idehaza ez nem egyszerű? Az írók pediglen nem is tudnak arról, hogy milyen iszapbirkózás folyik a szférákon kívül az üzlet mocskos világában?

Megismételve a kérdést: Piaci megfontolások vezérlik-e inkább a regényeiket papír alapú termékként eladni kívánó alkotókat és mindenképp a mindenáron megvalósítandó üzleti tervet követik az összes rendelkezésre álló eszközzel ellehetetlenítve a konkurenseket (piacszerzés), vagy ők egyszerűen csak írnak, engedelmeskedve belső kényszereiknek megvalósítják önmagukat és a kiadók birkózása már nem az ő saruk?
Az írók is hűbéresek, klántagok, szemek a láncban vagy csak megint az "üzletemberek" próbálnak meg beárazni olyasvalamit, amit nem kéne. Vagy nem nekik kéne.

(Apropó, ha egy kiadó sem ad ki egy regényt, vagy nem suvasztja be a novellát egy antológiába, akkor az miért nem jelenik meg a weben? A publikálás soha ilyen egyszerű még nem volt! Ha az olvasó elérése a cél, ha "egyszerűen" van egy jó sztorink, akkor azt kb 15 perc alatt elérhetővé lehet tenni a Világ számára!)

Egyébiránt zéró rálátásom van a hazai könyvkiadásra, főleg az irodalmira. Csak távmunkában dolgoztam bele. A fenti gondolataim spekulációk. Ha úgy tetszik, ez is a fantasztikum része. :-D

Névtelen írta...

lister:

A "megírni, majd kibigygszteni a netre" témához: a papíralapú megjelenésnek még most is értéke, presztízse van. (Nem tudom, mennyire fogja ezt az értéket degradálni a Lili, és egyéb gazdálkodó szervek által működtetett magánkiadás. Hosszú távon, és nagy mennyiségben mindenképpen, de még - szerencsére - korántsem ez a helyzet.)

A netre bárki-bármit feltehet, nem értékmérő ("te, havercimbi, van fent egy novim a neten!" - "hú, öregem, ez már valami! mekkora ász vagy!").

Ráadásul hiába van internet, az olvasók nagy többsége továbbra sem informálódik innen, mint ahogy - egy baráti körben elvégzett gyors felmérésem szerint - az aktív felhasználók sem szeretnek egy-egy kurta novellánál többet elolvasni a monitoron.
Az internetre feltett írások elvesznének a virtuális világ zajlásában, szvsz.

Az írók meg nyilván nem vakok és süketek: látják milyen marakodás megy a kis piaci szegmens fölött, és tisztában vannak azzal, hogy régen nem játsszák már ezt a játékot a fair play szellemétől átitatva.
Nyilván embere válogatja, ki-hogyan viszonyul a farkastörvényekhez, a kiadók által kimondva-kimondatlanul elvárt viselkedési magatartásformához.
Valószínűleg van olyan, akit ez az egész hidegen hagy: odamegy, ahogy a legjobb kondíciókkal tud publikálni, és kész.
Lehet, van, aki beáll a sorba, és saját fegyvereivel felveszi a harcot a vélt, vagy valós ellenség, a konkurencia ellen.
Esetleg akad, aki csak csendben meglapul és kivár, hogy a "csatamezőn" ki marad végül győztesen.
Meg még akadhat jópár viselkedési forma.

De azt nyilván senki nem mondja, hogy nem tudja, miféle gerillaharc és sárdobálás folyik a könyvpiacon. Vagy ha mégis mondja, akkor nyilván nem mondja komolyan.

bigbadwolf

Névtelen írta...

@bigbadwolf

Nem írtam le, mert valóban evidencia, hogy a papíralapú megjelenésnek tekintélye van.

Én azt a helyzetet vázoltam, hogy ha valaki (mindenki?) be is áll a sorba és a kiadói ízlések szerint (is) ír műveket, párhuzamosan van lehetősége, ráadásul nagyon olcsó és egyszerű lehetősége, a saját szájaíze szerinti, semmilyen elvárásnak nem megfelelő alkotásait is közszemlére tenni.

Én egyébként nem írok, de mindig az szentimentalista gondolat bújkált az agyam mélyén, hogy az írás egy belülről fakadó kényszer. Ha egy írónak megtiltod az írást, akkor az olyan, mintha a lélegzést tiltanád meg. Túl ártatlan vagyok, hogy ezt feltételezem? :-D

Ha viszont így van, akkor a magyar írók is folyamatosan ontják a sorokat.

Hogy lehet, hogy nem hallunk olyan esetről, amikor a kiadók visszadobtak ilyen-olyan indokkal műveket, amiket az írók szerint mindenképpen be kellett volna vezetni a Gensfleisch más néven Gutenberg Galaxisba? Vagy mindenki remekműveket ír, vagy a kiadók adnak ki minden xart. Apropó, ez a stádium 3.0 nem arról ad jelentést, hogy a MEO-val bajok vannak?

De visszatérve a kiadatlan művekre: Mi lesz a sorsuk? Sárguló lapok lesznek a fiók mélyén? Aranyrögök a hagyatékban egy eljövendő jobb világra várva, amikor kiadják őket?

Amúgy meg tényleg Alsó-Meránia lennénk? 2008-ban, a Long Tail, web 2.0, satöbbi korszakában nálunk még mindig derogál az internetes eszközök, lehetőségek használata? (Megjegyzem, volt idő, amikor Felső-Meránia is magyar gyepű volt. Így lesznek elsőkből utolsók. :-)

Névtelen írta...

"A nyájas írók egy ilyen rendszerben (ne csak az olvasók legyenek nyájasak) fogják az éppen elkészült kézirataikat, amiket teljesen maguktól, saját ötlet alapján, presszió nélkül írtak és körbeházalják az összes, adott műfajban publikáló kiadót?"

Van ilyen is, és működik. Annyira nem rossz a helyzet, hogy ne lehessen versenyeztetni a kiadókat, ha arról van szó.

Sheenard írta...

lister: A kiadók dobnak vissza műveket, hidd el. Nem tudsz róla, mert értelemszerűen nem verik nagydobra, hogy "idén milyen műveket dobtunk vissza"...

Kiadók és kiadók témakörhöz: vannak kiadók, akik együtt tudnak dolgozni, még akkor is, ha ugyanazt a réteget szolgálják ki, és vannak, akik nem. Utóbbiak nem is a piac miatt, mint inkább személyes ellentétektől vezéreltetve csaptak / csapnak össze. Sajnos ez meghatározója a rendszernek, és igen, vannak írók, akik úgy gondolják, ha lojálisak az egyik félhez (még ha az tisztességtelenül is játszik), akkor többre vihetik.

laura: én nem érzem úgy, hogy ha bizonyos műveimet az olvasókra írom, akkor sérülne az írói szándékom. A MU-regényeket a kalandtörténetek kedvelőinek írom, és nem érzem, hogy megerőszakolnám magam holmi kompromisszummal. Ha belevágok a gyerekkönyv-sorozatomba, öröm lesz a gyerekeknek írni, és eltalálni az ő nyelvüket, megfogni a fantáziájukat. Nem érzem kínnak, ugyanis nekik akarok írni és a történet emiatt nem csorbul.

Másik dolog, amikor egy sorozatba dolgozik bele valaki, vagy megrendelésre vállal regényt. Lehet azt is szeretni, de nyilván az elsősorban pénzkereset. A csapatmunkának is megvan egyébként a jó oldala :)

Névtelen írta...

"A MU-regényeket a kalandtörténetek kedvelőinek írom, és nem érzem, hogy megerőszakolnám magam holmi kompromisszummal."

Remek! És mikor kapjuk meg a következő adag MU-t? :)

Laura

Sheenard írta...

Kis reklám balfrász blogján :)

laura: reményeim szerint nyár végén kijöhet a MU-antológia, az anyagok a kezemben vanna, csak a szerkesztés van hátra.

És talán karácsony előtt egy regény is...

És más: sezlonynak igaza van, lehet "versenyeztetni" kiadókat. A már publikált írók megtehetik. De tudomásul kell venni, hogy egy most induló szerzőnek igenis nehéz dolga van... Nem mindenki versenyeztethet. Aki most kezdi, annak kell talpalnia, és kell, hogy legyen kitartása.

MOndjuk erről eszembe jut Kevin J. Anderson, aki egy mailben az indulását firtató kérdésre azt válaszolta, hogy több mint 700 elutasító levelet őriz kiadóktól. (Most egy Dűne-univerzumbeli regényéért hétszámjegyű összeget kap - dollárban)

Névtelen írta...

Uramisten!
Mekkora sokk ért az előbb. Véletlenül rátévedtem a Solariára, és meggondolatlanul elolvastam Odo kritikáját a Shayrenről.
Én erről valamiképp lemaradtam, és most úgy ért, mint a pofáncsapás.
Emberek!
Ez rettenetes! Ma Magyarországon ilyet is meg lehet tenni?
Hova költözzek? A Marsra?
Sajnálom szegény srácot. Még nem tudja... mekkorát tévedett.


Laura

Névtelen írta...

Erre a kis érdekesre bukkantam az imént.

Ha már M.o.-i könyvpiac:

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-203680

Névtelen írta...

Kevin J. Andersont inkább hagyjuk. Megértem, hogy visszadobálták a műveit, mert amit a Dűne, Star Wars és általában az irodalom terén elkövetett, az nagyon durva dolog.

Kezdő-befutott szerzőkügyében én meg egyetértek Sándorral.
Egy frissen publikáló szerzőnek látnia kell, hogy ez egy folyamat, amihez kitartás kell, ráadásul évről évre nehezebb bevezetni egy új nevet az amúgy is szenvedő fantasztikus könyvpiacra.

Laura:
Nem is a srác tévedett, ő csak írt egy regényt, hanem a szülők, amiért rögtön beleöltek egy csomó lóvét, ahelyett, hogy inkább kikérték volna hozzáértő emberek véleményét, hogy valójában milyen is a regény. Szegény srác meg elhitte, hogy ő akkor most egy írófenomén. Szép dolog a szülői szeretet, de ilyen illúziókat nem szabad a gyerekbe táplálnni. Ezzel több kárt okozhatnak neki, mint gondolnák.

Hackett

Névtelen írta...

Hackett: igazad van. Mindenképpen a szülők is hibásak, de azt gondolom, a szerzőt is terheli felelősség. Nem hiszem, hogy anyuci meg apuci odakötözte a csemetét a gép elé, hogy most aztán írsz egy bestsellert, ha bele gebedsz is!
Szvsz, a srác hitette el a szülőkkel, hogy zseniális művet alkotott, amiért érdemes jelzáloggal terhelni a házat, kockára tenni az eddigi (gondolom) nyugodt életüket. Érthető az agresszív marketing, nem szeretnének bukni az ügyön, valószínűleg J. K. Rowling példája lebeg a szemük előtt.
Én azért sajnálom a srácot, mert egy ilyen könnyen jött, kétes siker komoly identitászavarokat fog okozni nála.
Ha csak úgy hirtelenjében felraknak egy hegycsúcsra, könnyebben zuhansz le róla, mintha magad mászol fel rá.

Laura

Névtelen írta...

Laura: nem hinném, hogy ez könnyű siker lesz... Vagy legalábbis az eladások aligha fogják visszaigazolni azt a "sikert", amit a marketing megpróbál virtuálisan felépíteni.

Láttam Norbertet és az anyukáját a könyvfesztiválon. Anyuka beszél-beszél, húzza a fiát mindenhova, aki szerényen ácsorog mögötte. Vagyis szerintem anyuka volt, aki ezt az egészet erőltette, miután a fia a maga szórakoztatására megírta ezt a regényt, és még az osztályfőnöknek is tetszett...
Hasonló helyzet lehet ez, mint amikor az anyukák modelliskolákba kényszerítik a kislányukat - a saját álmaikat valósítják meg, nem a gyerekét.

Névtelen írta...

sezlony:
Elképzelhető, hogy így van. Viszont akkor még rosszabb a helyzet.

Laura