Múlt szombaton odadtam a lányomnak az Ajtó az óceánba-t, s ma kivallattam (Az elektrosokkolót elő se kellett venni!) a benyomásairól.
Legnagyobb meglepetésemre elsőre nem a könyv irodalmi harmatosságával jött elő, hanem, hogy egy "szörnyen feminista könyv".
OK. Ogrénak ogre a lánya (vö. Csilicsali Csalavári Csalavér), ráadásul nyolcéves koráig gyakorlatilag én neveltem, de azért ma már tizenöt éves, és egyre tagadhatatlanabb, hogy nő.
Ekkor jutott eszembe, hogy a múlt hónapot én a szexizmusnak kívántam szentelni. Valahogy erre nem értem rá, aztán még szakadtak a dolgok, így csak most térrek erre vissza. Az apropót mégsem elsősorban Joan Slonczewky asszony könyve adja ehhez, hanem a Galaktikában két folytatásban megjelent Vonda N. McIntyre kisregény, az Arcocskák. A cuccal a Galaktikás közönségszavazatok szerint nemcsak nekem volt bajom, és bizonyára nem azért, amiért az Ajtóval jogosan baja lehetne bárkinek, nevezetesen, hogy éktelenül gyengén megírt valami, hanem bizonyára a témája miatt.
Ezt a témát legjobban úgy tudnám körülírni, hogy nősovinizmus, egészen enyhén szólva feminizmus*.
Ebben a két műben a férfiak ugyanis egyszerűen állatként ábrázolódnak, olyan vad férfigyűlölet, megvetés, utálat, lenézés etc. - Ki-ki válogasson, vagy adjon még hozzá találó főnevet! - árad belőlük, melyekhez hasonlót a legvadabb hímsoviniszta, szexista viccekben** SEM talál az ember, de pláne nem talál férfiak által alkotott szépirodalmi műben. Az alapvető különbség ugyanis a kétféle sovinizmus között, hogy a hímsovioniszták sohasem álmodanak a nő nélküli létről, az ad extremum vezetett nősoviniszta írásokból, mint az itt eddig felemlegett kettőből, az tűnik ki, hogy a hölgyek az állatként tartott férfiakat szeretnének, vagy egyáltalán nem szeretnének férfiakat a társadalmukban. Ehhez természetesen az a biológia tény szolgáltat alapot, hogy egy kis manipulációval a nők egyedül is képesek szaporodni, míg mi, szerencsétlen balfaszok nem.
Nem állatias nézőpont ez kissé?
Mindenesetre igen riasztó nézőpont.
Még egyel több ok, amiért - mély tisztelet a kevés kivételnek - nem igazán kedvelem a női fantasztikus szerzőket azon túl, hogy a témáik és megvalósításuk általában - tisztelet a kivételnek*** -, tökéletesen hidegen hagy: a művészetet ennyire egysíkú és elvakult használata egy számomra nem igazán tetszetős cél érdekében.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ugyanezt elnézném egy férfi szerzőnek is, de mint fentebb: a legelvakultabb férfisoviszta sem akarja kiirtani a nőket. A mi fantáziánk nemigen terjed ki a nő nélküli világra.
A témában feljövő Gugli találatok száma keresőszavanként elég beszédesek, a dolog talán nemcsak nekem tűnt fel:
science fiction male chauvinism 15 500
science fiction female chauvinism 19 500
Vonda N. McIntyre feminism 4160
sci-fi feminism 220 000
science fiction feminism 657 000
science fiction sexism 861 000
és erre elsőként a http://en.wikipedia.org/wiki/Feminist_science_fiction
jön föl.
Ki hát az igazi szexista? Jó, jó, mondod, a véleményt még mindig férfiak formálják, legalábbis igyekeznek. Ez igaz. De a vélemény most egy jelenségről formálódik.
A feszültség oldására, bár érintőlegesen ide is tartozik, nagy nehezen rájöttem, hogy Gugli mél hirdetéslink ajánló motorja (van erre valami frappánsabb megnevezés?) miért jön állandóan a fenékplasztikával Odo leveleinél: "alakváltó" szerepel a mélcímében. Milyen vagyok, Watson?
Jegyzetek:
* Azért nem szeretem ezt a szót, mert valójában mást jelent, mint amilyen jelentésben ma használják. A Wikiről idézett linkhez például Le Guin anyánk Sötétség balkezének címlapját teszik illusztrációképpen. Az a könyv pedig éppenhogy a nemek megbékélésének a bibliája, ha feminiuzmusban venne, akkor annak klasszikus értelmében, a női értékek kiemelése, de nem a férfi értékek ellenében, a kétféle érték egymást kiegészítő értelmében.
** A kedvencem a következő:
Fiú és lány lejtenek a diszkóban. Megszólal a fiú:
- Te olyan kanos vagyok, megkívántalak, gyerünk mán ki a diszkó mögé!
-Te hülye vagy? Esik az eső!
- Nem baj! Majd a cipőmön térdepelhetsz.
*** Ilyen kivétel volt a márciusi Galaktikában Ruth Nestvold remek novellája a Mars-útikalauz turistáknak.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
A világ „civilizáltnak” csúfolt része manapság a harminc körüli, fehérbőrű, angol nyelvet beszélő diplomás férfiaké. Feleséggel és gyerek(ek)kel, jó állással, kertvárosi házzal, autóval, hitelkártyával és betegbiztosítással.
A világ „nem civilizált” részén nagyjából ugyanez a helyzet, csak le kell vonnunk belőle a diplomát, a kertvárosi házat, autót és/vagy hitelkártyát, viszont hozzá kell adnunk még három feleséget, és esetleg még kéttucatnyi gyereket.
A világnak bármely része, bármely korban a férfiaké volt, és azt gondolom, ez így is lesz, amíg egyben marad ez a Hármas Számú Sárgolyó.
A férfiak ugyanazon munkáért lényegesen több fizetést kapnak, bizonyos munkakörökbe csak férfiakat vesznek fel, pedig a nők (egy része) is éppolyan jól el tudná végezni, mint ahogy végzi is. (pilóta, űrhajós, orvos, búvár, bányamérnök… etc.) Hasonlóan kiválóak különböző „férfias” sportágakban (kickbox, football, kajak, súlyemelés… etc.)
A nők folyamatosan próbálják elérni, illetve túlszárnyalni a férfiakat minden téren. Elismerésre vágynak, fűti őket a bizonyítási vágy. Közben próbálnak eleget tenni biológiai késztetéseiknek is: gyereket szülnek/nevelnek, családot alapítanak és tartanak fenn, háztartást vezetnek, tanulnak, időnként erőn felül teljesítenek.
Azt gondolom, a világ valahol a múlt század elején romlott el végleg. Éppen akkor, amikor még jobban meg kellett volna határozni a nők és a férfiak szerepét, egymáshoz való viszonyukat, a társadalmi és a kulturális hagyományokat figyelembe véve.
Sosem hittem a feminizmusban. Nehezen bírom megállni nevetés nélkül, amikor egy nő férfinak akar látszani, és ezért úgy is viselkedik. A péniszirigységben azért kételkedem. :)
Viszont az lenne a természetes, ha a nő nő maradna, a férfi pedig férfi, és az egymáshoz fűződő viszonyukban ezt a mintát követnék.
Nem véletlen, hogy a férfiak többségét a „vergődő madárka” típusú nő vonzza, esetleg az „atomtudós, de dögös” , de semmi esetre sem a „florencenightingale”.
A férfiak szeretik, ha éreztethetik a nővel az erejüket, hatalmukat, ha fölé kerekedhetnek (nem is rossz az), ha védelmezhetik, eljátszhatják a „teremtés koronája” szerepet.
És nincs is ezzel semmi baj.
A nők többsége is szereti mindezt egy férfiban, csak épp másféle reakciót vár tőle a környezete. Manapság sikk feministának lenni, szidni a férfiakat, barátnő-csordákba tömörülni, együtt járni még pisilni is.
A feminizmus az oka annak, hogy ma ott tart a világ, ahol… és itt nem részletezem a gyermekkori pszichoszexuális fejlődés zavarait, a válások, családon belüli erőszak és egyéb társadalmi-szociális problémákat.
Nő nélkül nincs élet, nő nélkül nem lenne emberiség, de férfi nélkül a nő nem lehetne nő.
Az Ajtó az óceánba című könyvhöz eddig nem volt szerencsém, de ezek után már nem is lesz.
Szégyenkezem azok a nők helyett, akik így vélekednek a férfiakról, akár fantasztikus regényben teszik, akár a való életben. Naponta tapasztalok hasonlót.
Nekem éppen ezért (egy-két kivétellel) minden barátom férfi huszonévestől egészen hatvanig.
A fantasztikumot író nőkről a véleményem olyan, mint az a bizonyos LGT szöveg: „kint is vagyok, bent is vagyok…”
De azért ne becsüljük le egymást!
Laura
Laura az első fele nagyjából úgy van, ahogy mondod, két megjegyzéssel.
1. A világ átalakulóban van és elsősorban gazdasági okokból egyre több nő kerül ki a háztartásokból, és ez így is van jól, amíg mindez nem megy a család rovására (megy). Hogy az átalakulás mekkora, azt a kultúra legalább két szintjén szépen meg lehet tapasztalni. A biológia tudományában, legalábbis a fejlett országokban a friss doktoriknak már 60%át nők szerzik meg. Ez távlatilag azt jelenti, hogy húsz éven belül vége az old boys clubnak. Old ladies club lesz helyette, annak minden konzekvenciájával. (Az sem lesz jó.) Az irodalomban pedig, a fejlett országokban a szerzők, de főképpen az olvasók töbsége nő, a megjelent címek többsége így vagy úgy női irodalom. Mindkét esetben a megmondók, a döntnökök még férfiak, de ez egy-két generáción belül nagyon másként lesz. Valószínűleg nem lesz jobb, mert megint nem egyensúly lesz, hanem csak a mérleg másik serpenyője lesz súlyosabb.
2. Nem volt mindig így, pár ezer éve boldog matriarchátusban éltünk, aztán ezt az agresszív patriarchális törzsek elsöpörték, és azóta vasmarokkal tartják az uralmukat.
A második feléhez: akkor váltam el, amikor a feleségem a karrierje miatt szép lassan feleségből férjjé változott - én meg feleséggé.
Jelen társadalomban igen nehéz a család és a karrier összeegyeztetése, túságosan új dolog még. Valószínűleg megoldható lesz majd - de nem az én életemben.
Nem becsülök le senkit (a legaljább női regényeket szerintem végtelenül cinikus, pénzéhes férfiak írják :-))) ), csak bizonyos dolgok nem ráznak fel, nem érdekelnek. Pedig volt pár évem, amikor konyhaablaki távlatból néztem a világot. :-)
Úgy vélem, nagyjából egyetértünk e jelenség megítélésben. Nem is vitatkozom veled, mindössze szeretnék hozzátenni valamit…
Attól függetlenül, hogy nem tűrök meg magam mellett női barátot, néhányuk motivációját megértem, már ami a férfigyűlöletet illeti. És gondolok itt a családon belüli erőszakra, rossz házasságokra, évtizedekig való tűrésre, amely aztán egyetlen pillanat alatt robban.
Jó néhány ismerősöm került hasonló helyzetbe, mint te. Eleinte az asszony csak többet keresett, aztán elfogadott egy magasabb pozíciót a munkahelyén, majd vezetőbeosztásba került. Külföldi utak, még több iskola, konferenciák… válás.
Mondok egy ellenpéldát, amely valójában nem is annyira ellen…
Én azért váltam el, mert a férjem - túl azon, hogy mindent megkapott, amire csak vágyott a házasságban – egyre jobban beleélte magát a családfő, eltartó, erős, irányító férfi szerepébe. Egy idő után már abba is beleszólt, hányszor cseréljek a gyereken pelenkát, jobbról balra töröljem le az asztalt, és ne balról jobbra…
A gyerekeim abban az időben voltak kicsik, amikor még csak textilpelenka létezett, melyek mosása nagyon megterhelő volt, nem beszélve az egyéb holmiról, ami egy család életében felmerül. A férjem azzal az indokkal utasította el egy automata mosógép iránti igényemet, hogy akkor nyilván nem dolgoznék eleget, elkényelmesednék.
Amikor késő délutánra a lakás csillogott-villogott a tisztaságtól, az ebédet megfőztem, minden kimosva száradt, a gyerekek aludtak, gondoltam én is pihenek kicsit egy Rejtő könyvvel, a férjem dührohamot kapott, széttépte a könyvet, és kizavart a kertbe, mert ott még találnék munkát, ha nagyon akarnék.
És mindeközben anyagilag és erkölcsileg tönkretett, mert a háttérben szép csendesen összeszűrte a levet a legjobb barátnőmmel.
Azt hiszem, ennyi ok épp elég lenne ahhoz, hogy gyűlöljek minden férfit.
De én nem teszem. Ugyanis egy ilyen helyzetben nemcsak, hogy nem a világ összes férfija nem volt hibás, de még a férjem sem teljes egészében.
Mindezek ellenére, azt mondom, a női és férfi szerepeket nem kellene összekeverni, egy házasságon belül főleg nem.
De sajnos vagyok annyira pesszimista is, hogy belássam, a helyzet ettől sokkal rosszabb lesz.
Laura
Megjegyzés küldése