A magyar furcsa népség. Az a nép, aki a legnagyobb gerendákat a saját szemében viseli, és ettől paradox módon olyan éles lesz a látása, hogy más szemében a legkisebb szálkát is felfedezi. Vagy felfedezni véli, mert többnyire az a szálka olyan kicsi, hogy nincs is.
Amikor Bori kijött Washingtonba, tizenhét év lovaglás után meggyőződése volt, hogy ő az, aki egyáltalán nem tud lovagolni. Úgy adtam el Emmie lovardájába, mint valami dörzsölt talent-ügynök egy filmvígjátékból. Egy hónap alatt kiderült, hogy a legjobb, legképzettebb lovasok egyike (talán a legjobb) abban a nem kis lovardában. Hogy miért gondolta úgy?
Mert magyar.
Nem nem azért, mintha túlságosan szerény lenne, olyan magyar nincs. Ő valóban meg volt győződve arról, hogy nem tud lovagolni.
Mert magyar.
Mert magyarok között, egy magyar lovardában nőtt föl, tanult lovagolni, ahol soha, senkitől egyetlen biztató szó el nem hangzott, annál több lekezelés, bántás, szarba taposás. Hát, ez a magyar.
Mert a magyar nem ismeri az amatőr szó nemes értelmét. A magyarnak az amatőr szart jelent, gagyit, és bármit is produkál, az mindeképpen szar. A magyarnak az amatőr nem fejlődhet, profivá aztán végképp nem. A profiság az valamiféle nemesi cím, azt nem kiérdemelni, megszerezni kell, hanem csak úgy van az embernek. És ha már van, szinte megkérdőjelezhetetlen.
És a magyarnak sokszor sajnos igaza is van.
Mert a másik magyar, az amatőr, az se ismeri az amatőrség nemes értelmét, és bármilyen szart is csinál, azonnal a világ profijává kiáltja ki magát, és profit megillető előjogokat vindikál. Oszt' megsértődik, ha visszanyomják a szarba, ahová legtöbbször való.
A magyarnak a kis siker, ha másé, nem siker, ha a sajátja, világméretű.
Amerika más. Minden szinten összemérheted magad azonos szintűekkel, és ha a legjobb vagy, feljebb léphetsz. Ha akarsz. Ha nem akarsz maradhatsz lokális maximum, senki sem irigyli el a sikereidet és tudod, hogy lokális maximum vagy. Tudod, hol a helyed, mennyit ér a sikered.
Most ezt fordítsd le a lovas metaforát szépen a magyar fantasztikum állapotára!
Feltettem a Keringés ismertetőt, ha érdekel.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Magyarság, profizmus, lovas. Hát az én életemet is érinti, pontosabban az asszonyét. Díjlovagolt és az olimpiai kerettagságig vitte. (Ezt három évnyi együttlétünk után sikerült kihúznom belőle.) Aztán persze előkerültek a "profik" - értsd, vastag pénztárca! - és ő szépen a háttérbe húzódott. Később megpróbálkozott az oktatással, ehhez el végzett egy iskolát is. Na az volt még szép. A VIZSGA! Volt olyan profi, -értsd, versenyző!!! - aki a kisorsolt lovat nem tudta pálca nélkül elindítani. Láttam és magamban röhögtem. Pedig talán sírnom kellett volna, hiszen a nehézségek ellenére megkapta a papírt - taníthat.
Oktatóként is helyt állt, míg nem jött valami kiszuperált, levitézlett versenyző, akinél a milliomos csemete azt csinálhatta, amihez kedve volt. Ekkor végleg hátat fordított a lovaglásnak, a lovas sportnak.
Tudom, nem kötődik szorosan a témához, de kurvára kikívánkozott belőlem. Hát ilyenek vagyunk mi magyarok. Ennyire becsüljük az értékeinket.
Nem tudom kit tisztelhetek e legújabb zoltánban, de tulajdonképpen mindegy. A lósportban legalább valaki tudja, miről beszélek.
A milliomos csemete (7 éves) ma leszól a póni hátáról az oktatónak:
"Idegesítesz!"
zoli=pippin :-)
Látod, ennyire nem ismerjük egymást. A fenébe!
Megjegyzés küldése