Öt nap kellemes Nettelenségben fogok leledzeni, addig nyugodtan gyepáljátok egymást.
Azt látom, hogy a magyarországi érveléstechnika elég, hm, sajátságos, némiképpen az első feleségemére emlékeztet.
Tehát: az nem érv, hogy "nincs jogod azt mondani, hogy [], mert te viszont []".
Csak azért, mert nem leszek itt, nem tudok moderálni, és ilyes viszonyok között az indulatok el szoktak...
A hónap mottója
„Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm
Eric Fromm
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Pár napig én sem leszek, úgyhogy aggodalomra semmi ok.
Mire visszajönnek az urak, amott meglesz a századik hozzászólás is. Kap valami jutalmat a 100. hozzászóló? Mert az már sok!
Lecsillapodtak a kedélyek, nem lesz századik hsz.. O.
Végigolvastam a vitát. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy érdekelhet, amiket írni fogok, de egy próbát megér, hátha.
Először is, örülök, hogy a blogodon immáron kommentelni is lehet - igen, emlékszek egy korábbi "üzengetős" bejegyzésedre, akkor még erősen reszketett a moderátor keze.
Valószínűleg nehezen lesz hihető, hogy engem a vita azon része nem érdekel, hogy kinek van igaza és miért - véleményem természetesen lenne, de nem hinném, hogy azzal előbbre jutnál.
Egy dologra szeretném felhívni a figyelmed. Amit te itt módszeres lejáratásnak élsz meg, meg folyamatos támadásnak, az nem feltétlenül neked szól, hanem az álláspontodnak, amit képviselsz. És sajnos ez az, ami tizenkettő egy tucat, és ezért tapasztalod azt a jelenséget, hogy itt egy "nagyobb baráti társaság összeesküdött volna ellened".
Pedig erről szó sincs - illetve ennek nem ez a háttere.
Ha kicsit el tudsz vonatkoztatni attól, hogy épp a te műved kapcsán alakult ki ez a vita, a jelenséget vizsgálva (és más hasonló jelenségekkel összehasonlítva) azt kellene kapjad, hogy a hazai fantasy/sf pocsolyában van két, egymástól jól elkülöníthető ízlésvilággal rendelkező tábor.
Az egyik tábor azt mondja, minden mű érték, keressük benne a jót, persze, hogy lehetnek hibák, de nem baj, biztassuk csak az írót, majd legközelebb bizonyíthat.
A másik tábor azt mondja, az, hogy valaki nyomtatásban megjelenhet, régen érték volt, ma már nem az. Az, hogy egy nagyközönség elé tárt mű régen kultúr-értékhordozó volt, ma már nem egyértelmű. Ez a tábor azt vallja, hogy az írást nem kell túlmisztifikálni, ugyanolyan szakma, mint bármi más, amit lehet rosszul és jól csinálni.
Ahogy a mai üzleti életben/kereskedelemben bármilyen rossz minőségű termék ellen ki lehet kelni, úgy bizony miért ne lehetne kikelni a vásárló által rossznak minősített írások/regények ellen is? Annyi rossz dolog van a világban, senkinek nem hiányzik, hogy az elvben értékőrzőnek tekinthető írás is felhíguljon...
Figyeld meg, hogy az általad hiányolt segítő szándék jelen van, csak nem feltétlenül abban a formában, ahogy az neked tetszik.
Mert kérdem én, ha valaki vesz egy cipőt, ami egy hét múlva tönkremegy, és kikel a gyártó ellen, van esély arra, hogy a termék változzon? Nincs.
Az írások esetében a termék gyártója megszólítható, és elvileg az illető a kapott visszajelzések tükrében változtathat is a végeredményen. Szerencsés esetben még az is előfordulhat, hogy az elégedetlen vásárló a következő alkalommal elégedetten vásárol ugyanattól a gyártótól.
Kérdés, hogy ezt akarod-e.
És innentől az általad képviselt álláspont csapdája a következő. Ha a visszajelzéseket támadásnak fogod fel, és védekezni kezdesz, nem fog eljutni hozzád a visszajelzés azon része, amivel kezdhetnél is valamit.
Erre mondtam azt, hogy ez nem a te egyedi eseted, ez egy jelenség, ami az utóbbi években egyre világosabban látható.
A már említett két ízlésvilágban gondolkozva az elsőbe tartozó alkotók a tapasztalatok szerint sokkal fontosabbnak tartják saját magukat annál, amit alkotnak. Az írás az ő "gyermekük", a "részük", ami szent és sérthetetlen.
A kettes csoporthoz tartozó emberek ezt nevezik túlmisztifikálásnak, szerintük felesleges ez a fajta primitív/áhítatos tisztelet, bármilyen írás csak árucikk, amiért a vásárló x forintot fizet, és ez feljogosítja arra, hogy azt kezdjen vele, amit akar, úgy véleményezze, ahogy neki tetszik.
Az efféle viták háttere a fentiekből könnyen levezethető.
Azért írtam, hogy az álláspontod tucatálláspont, kedves Balfrász, mert a tapasztalatok szerint az egyes csoportba tartozó alkotók legtöbbje alkotói önérzetében sértve ugyanúgy reagál. Komolyan, mintha pavlovi reflexről lenne szó.
Neked nem kellemetlen, hogy te, mint egy ember, aki egyszeri, megismételhetetlen kísérlete a természetnek, éppúgy reagálsz egy bizonyos dologra, mint előtted sokan mások?
Persze ez alól is létezhet kényelmes kibúvó - mondjuk az értékrend. Hisz mondhatnád, ez azért van, mert van itt egy egyértelmű értékrend, ami sok emberben ugyanúgy nyilvánul meg.
Nos, innentől mondhatom azt, hogy te döntesz. Én a magam oldaláról kénytelen vagyok párhuzamot vonni azzal, ahogy a mai világban a buta marketinggel megvezetik a tömegeket: típushatásra típusreakció. Feltételezem, hogy íróként ez a jelenség neked sem szimpatikus, és neked is megvan a véleményed arról, ez honnantól gagyi.
A jelenség, amit támadásnak veszel, azért létezik, mert sok ember szerint a reakciód típusreakció, egy megvezetett ember reakciója, ami szerintük gagyi. És innentől nincs tábor, baráti banda, network-szekta, ami csak az alkalomra vár, hogy valakinek jól odasózhasson - egy jelenség van, ami a legkülönfélébb emberekből váltja ki ugyanazt a hatást.
Pár szó a hogyanról - hisz az alkotói önérzetében sértett íróknak az szokott a másik gondja lenni, hogy a kritika indokolatlanul személyeskedő jellegű.
Ha így látod, valószínűleg nem tévedsz. Egyrészt a kritika ilyen. Be lehet csomagolni mézes-mázos köntösbe, de ettől az információtartalma nem változik, maximum a célszemély nem fogja olyan rosszul érezni magát tőle.
Ezzel viszont az lenne a baj, hogy a tapasztalatok szerint az ilyen kritika könnyen lepattan.
Ha valakinek fontos, hogy a munkájával kapcsolatban jó visszajelzéseket kapjon (és lássuk be, a legtöbb író ilyen), netán még körbe is barikádozta magát a téveszméivel, akkor nem egyszerű feladat megszólítani. Az egy jól hangzó üres frázis, hogy az írók értelmes emberek, és nyitottak az értelmes gondolatokra. Persze, ez úgy van egészen addig, amíg ezek a gondolatok nem érintik, mert akkor belép az ego, ami marhanagy (ez az ego nem feltétlenül pejoratív jelző: minél jobb író valaki, annál inkább megvan neki).
Szóval ezt a falat a tapasztalatok szerint szép szavakkal, józan érvekkel áttörni jószerivel lehetetlen - ha lehetne, valószínűleg nem lett volna ilyen az ominózus írás. Mert bárki bárkit mond, minden ilyen író esetében elhangzott már legalább egyszer az a kritika, amit megfogadva előrébb tudott volna lépni - csak az emberek többsége a neki nem tetsző kritikákkal nem szeret foglalkozni, és inkább abba fektetnek energiát, hogy az amúgy betalált kifogásokat támadásnak állítsa be, és a saját értékrendje szerint saját magának megmagyarázza. Magyarán: egyszerűbb, ha lepattan róla, és akkor nincs vele gond.
Innentől a jelenség egyértelmű: ha valaki azt szeretné, hogy eljusson hozzád a kritika érdemi része, egyszerűbb, ha így kezd hozzá. A módszernek természetesen vannak hátrányai, és akár erkölcsileg is kifogásolható lenne, de minek? Ez egy ilyen világ, ilyen szabályokkal... így az efféle kritikák alapvetően nem az író, hanem a vásárló érdekeit nézik.
Megjegyzem, ez a fajta kritika csak az egyes csoportba tartozó íróknak jelent gondot, a kettes csoport elveit követőknél nem. Azok, akik fontosabbnak tartják a minőséget a szerző lelkivilágánál, képesek "benyelni" az efféle kritikákat, és nem megértődnek rajta, hanem levonják belőle a megfelelő következtetéseket. Ez amúgy egyfajt szellemi kihívás is, mert nem olyan könnyű jól csinálni.
A másik, amiért ők talán jogosabban tarthatják jobbnak az álláspontjukat, az az, hogy ha a számokat nézzük, a kettes csoport alkotói nyilvánvalóan nyitottabbak az olvasói visszajelzésekre, mint az egyeseké. Ha valaki több emberrel akarja elfogadtatni az írását, annak meg kell fizetni az árát. Ez az ár pedig az, hogy az írás nem gyermek, hanem produkció a nagyérdemű előtt - és egy ilyenre sosem lehet eleget készülni, ezen valamit mindig lehet javítani. Ez pedig a maga hatékonyságában csak úgy megy, ha nem szeretünk bele minden szóba. Ez minden író életében evolúciós lépcső, amin jobb mielőbb túlesni.
Ha Rori írónak szánt építő kritikaként írta volna, és nem az olvasóknak szánt tájékoztatásra, valószínűleg ő sem így fogalmazza meg, de a ténytartalma ettől függetlenül semmit nem változott volna.
Ez neked tényleg annyit számít? Az, hogy hogy mondanak valamit, fontosabb annál, hogy mit mondanak?
És hogy az a regény rossz-e? Én Rori kritikája után beleolvastam a műbe, és a stílus alapján úgy döntöttem, nem áldozok rá pénzt, mert pár oldal elolvasása után is találtam olyan részeket, amelyekben egyetértettem a kritikában foglaltakkal, a többit meg a kritka érvei alapján el lehetett hinni.
És még egy dolog, amin szerintem elcsúszik itt az erkölcsi fölényed. Azok, akikre te most "fújsz", tökéletesen átlátják az álláspontodat, és ennek tudatában írnak neked dolgokat. Valaki jobban kifejti, valakinél nem árt, ha ismered az embert is, úgy jobban érted, mivel mit akart mondani... a lényeg, hogy ők a jelek szerint látják az álláspontodat.
Kérdés: te ugyanígy látod az övékét, és ennek tudatában mondod, amit mondasz?
A fentieket azért fejtettem ki bővebben, hogy egyszerűbb legyen ezt eldönteni.
borúra derű,
Raon
Megjegyzés küldése