Hard Sci-fi

Kiújult a vita arról, mi is az a hard sfi-ci, és mivel nem érzem magam egészen ártatlannak a kiújulásban, pár – nagyképű leszek – hm, gondolatot megosztanék itt.

Nem vagyok teoretikus, és amikor először megláttam ezt a kifejezést, sőt az igényt rá - mármint az igényt egyaránt a kifejezés használatára és ilyesminek a létére -, nem is tudtam, hogy hová tegyem. Aztán megtanultam, hogy mi is az, és elszörnyedtem. Remélem észrevehető, hogy azóta csak ironikus felhanggal használom.

Mintha a science fiction megnevezés nem lenne elég megkülönböztetni a fantasztikum egyik fő témáját. Mintha nem az tenné a sci-fit, hogy a szöveg, a történet nélkülözhetetlen alkotóeleme a fantasztikum mellett a tudomány. Az az igény, mely ezt fokozottan számon kéri főleg annak fényében nonszensz, hogy a science fictionban előforduló tudomány nagyobb része egyszerűen éppen olyan fiktív, mint a fantasy mágiája. Fantazmagória. Általában még a leghardabbnak kikiáltott művekben szereplő tudományos spekulációk is nélkülözik a szilárd tudományos alapot.

A tudomány mai állása szerint nincs természettudományos alapja a fénysebességnél gyorsabb utazásnak, információterjedésnek, az idődimenzió manipulálásának, stb. Prokarion nem létezik, mert az alapjai a biológiai nonszensz témakörébe tartoznak. Nem kivétel ez alól egyetlen ünnepelt hard sci-fi sem. Az idő szemének alapkonfliktusa éppen olyan fantazmagória, mint az Einstein hídjáé, vagy a Spiné.

Ami talán megkülönböztetheti a hard és soft science fictiont, az a fiktív tudományos alapokon tudományos alapossággal és logikával végigvitt építkezés. Kérdés, hogy ha valamiben ez egyáltalán nincs meg ez az építkezés - soft sci-fi - science fiction-e egyáltalán? Vagy science faktion.

Véleményem szerint ha például valaki azt állítja, hogy Asimov nem hard sci-fi szerző, az egyáltalán azt kérdőjelezi meg, hogy Asimov egyáltalán science fiction szerző. És ilyesmit állítani Az Istenek is... vagy az Alapítvány trilógia (bizony, a pszichohistória igen kemény tudomány, még ha ezt egyesek hajlamosak is elfelejteni) és számtalan igen mély tudományos alapossággal megírt novella szerzőjéről - enyhén szólva nevetséges. Mert akkor nem létezik hard sci-fi szerző egyáltalán, ha pedig nem léteznek ilyen szerzők, nem létezik a téma sem. Ha pedig nincs hard sci-fi, nincs sci-fi sem.

Vagy marad Clarke. Aki viszont nem tudományról, hanem technológiáról írt többnyire. A kettő pedig egyáltalán nem ugyanaz. Mert ha csupán technológiát írunk le, annak tudományos háttere teljesen rejtve maradhat. Főként ha a leírójának sincsen halvány gőze sem róla. Oda lehet vetni: hiperatommotor, hiperhullámú relé, pozitronagy, assimble, stb. És máris itt vagyunk a fantasynál, mely a valódi vörös posztó a hard sci-fit csodálók és követelők szemében.

A fantasyban szereplő technológia a mágia. Talán az az egyetlen fő különbség a sci-fi és a fantasy között, hogy ennek a technológiának a magyarázatára egyátalján nincsen semmiféle igény, sőt, ha képesek lennénk magyarázni, az talán meg is szűnne fantasy lenni, sci-fi lenne, amelyet hülye kosztümökben játszanak.

A hard sci-fi vita ugyanis igen hamar ide, a fantasy és sci-fi különbségére terelődik, ez belső tulajdonsága az ilyesfajta vitának. Ami különösen érdekes még, hogy mindkét altéma fanatikusai olyanokat kérnek számon a másikon, amelynek az nem sajátja, sőt, ha azokat a valamiket tartalmazná, automatikusan a másikká alakulna. Kicsit olyan ez, mint amikor a reformált keresztény felekezetek a katolikusokat abajgatják a regulák miatt. Ha azokat feladnák, vajon nem valamelyik felekezetté válnának?

Ez fajta kategorizálás véleményem szerint nem vezethet máshová, mint - extrém logikával - a téma teljes tagadásához.

Mert mit szólnak akkor a hard sci-fi rajongók, ha a mágikus realizmus, vagy a természetfölötti, mint fantasztikus altéma kerül terítékre?

És odavezet, ami fölött egyszer már dühöngtem, és meghallgatva az értékes tanácsot, most visszamentettem a gugli cache-éből. (Hozsánna néktek, Larry és Sergey!)

A világtendenciák egyébként éppen, hogy nem az elválasztás, hanem az egyesítés felé mutatnak. Különösen az ezredforduló után. Miéville megalkotta Bas-Lagot 2000-ben, László Zoltán Nagatét 2005-ben és az idén Terrán feltűnt egy szerző, Vardan Avakian, hasonló kísérlettel, Tabulával. Az első kettő a maga módján sikeresnek mondható, Bas-Lag világában már három regény született, és készül a Nagate folytatása. Hogy a harmadikból születik-e valaha regény, az nyitott kérdés - a magam részéről minden támogatást megadok hozzá.