A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. március 12., hétfő

Local Storms

Úgy tetszik a magyar fantasztikus közvélemény nemigen tud mit kezdeni még azzal a pályázati bőséggel sem, amely mostanában ránk zuhant.

Mindenki gyanakszik.

Mire is?
Leginkább a pályáztatók szándékaira.

Miért?
Vegyük már észre, elvtársak, hogy a kapitalizmusnak nevezett elosztási rendszerben élünk már tizenhat éve. Amely a profiton kívül más szentséget nem ismer. Jófejségból senki sem ír ki pályázatot.
Egy kiadó által kiírt pályázat nem egyéb, mint reklámfogás, nem lehet más. Normális kiadói gyakorlatban a kézirat ugyanis házhoz jön.
A felszisszenésre okot adó díj összegek ennek fényében talán nem is olyan magasak. (Abszolút értelemben sem, természtesen.)
Szóval, itt nemigen van mire gyanakodni. Az érdekekviszonyok itten tiszták, kérem. Nagyjábul.

A mindenféle látszólag nonprofit szervezet esetében másképpen van. Magyarországon ugyanis nyoma sincs egyelőre az önzetlen magán-mecenatúrának. Még az is előfordulhat, hogy egy díj mögött nem egy egyház, szekta, hanem, horribile dictu egy párt áll. A hab a tortán, hogy kiadó mögött is állhat egyeház, szervezet, párt.

Ebben a mocsadékban szerintem egyelőre az Avana díjai azok, melyek mögött nemigen fedezhetők fel ilyesféle érdekek.
(És a fentiek fényében érthetőek a díjak dehonesztálására irányuló lépések.)

Erről az alapról kiindulva a Zsoldos-díj lehet az a díj, mely valóban orientáló, meghatározó. Ha tiszta, az elvi határok között legégyértelműbb szabály és kiírási rendszert áll fenn, ha a zsűrivel szemben nem merülnek fel komolyabb kétségek. Ebben, mint megtudtam, a legtöbbet az Avana tagsága és közgyűlése tehet. Hát tegyen! És mindenki, aki nem ellenérdekelt ebben, támogassa a díjakat és az Avanát.

PS: Nem vagyok az Avana tagja, és nem azért írom ezeket, hogy nyaljak a díjakért. A legegyenesebb húzás természetesen az lenne, ha most visszavonnám a jelöléseimet. De barátaim, hülye azért nem vagyok.

Nincsenek megjegyzések: