A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. március 7., szerda

I did it and neither I did

Szóval Zsoldos Péter díj ügyben írtam egy nyílt levelet, és azt, ahogyan illik, elküldtem az illetékeseknek - a HUNGAROCON szervezőjének és a Zsoldos-díj gazdájának -, az Avanának.

NEM KÜLDTEM EGYETLEN MÁS SCIENCE FICTIONNAL FOGLAKOZÓ HONLAPNAK SEM!

De, ahogy a székely mondta, amikor a felesége helyett az anyósát sikerült agyoncsapni a kisbaltával: - Eh! Így is jó.

Viszont semmilyen más fórumon nem kívánok vitába bonyolódni a levélrről. Ha tőlem akarsz valamit, magyar idő szerint éjfél után itt vagyok.

Egyelőre annak, aki a fejét diótörésen kívül másra is képes és szándékszik használni:

Mint ezévi jelöltnek, és múlt évi kipontozottnak az illetékesség miatt jogom és kötelességem szóvátenni, hogy valami nem jó.

Nekem. Nem Gipsz Jakabnak, aki még csak nem is olvas sci-fit, vagy a Kötek Edéknek, akik minden sci-fi fórumon a szájukat jártatják, de eddig még egy szalmaszálat sem tettek keresztbe a magyar fantasztikumért.

Legyen egyszer végre világos, hogy kinek mi az érdeke! Nekem most az, hogy ne pontozzanak ki úgy, mint tavaly (10, 10, 8, 8, 4, érted?). Ne tegye azt lehetővé a szisztéma. Legyek utolsó, de tiszteségesen.

És kivételesen - azt gondolom- , ez másnak is érdeke. Még a Kötek Edéknek is.

Ha nem értetted volna meg, nem a döntést akarom befolyásolni, hanem a döntés mechanizmusát mentesíteni a beépített vétójogtól.

Nincsenek megjegyzések: