Mert a jó lónak nem őrület van a szemében, hanem végtelen, megbocsátó szelídség. Máskülönben miért engedné egy féltonnás, vagy még nehezebb állat, aki nyaka egyetlen rántásával elszakítja a félcolos kenderkötelet, egy ötven százalékra visszafogott rúgásával forgáccsá töri a colos fenyődeszkát, az első lába egyetlen pecsételő mozdulatával megöl egy kutyát, és olyan izmok vannak a pofájában, amivel pépé morzsolja az ujjaidat, miért engedné, hogy egy csupasz majomféle a hátára üljön, és cipeltesse magát, sőt még kunsztokat is ráerőltessen.
Nem kell még lovagolni tudnod, nem kell a nyeregben maradnod - nincs nyereg.
Ha szerencséd van, talán egy székely vagy indián szőttes takaró a segged alá kerül, de ez egészen opcionális. Ne félj, nem tör fel! Ha jó vagy, ha érzed az egyensúlyt, ha érzed magad alatt a mozduló izmokat, a fujtató lélegzetvételt, ha érzed a ritmust, a combjaid ereje tart. Ha a gátadon pattogsz, úgyis mindegy. Ledob vagy elragad, ami kisül az egészből az nem lovaglás!
Hamar rájössz, milyen verhetelen érzés együtt száguldani ezzel a bestiával, még így is, szerszámok nélkül, csak a sörényébe kapaszkodva, többnyire arra, amerre ő akar, mert kezdetben valójában fogalmad sincsen, hogyan irányítsd. A suttogó ritka madár, s te biztosan nem vagy az. Legalábbis nem tudod magadról. Ha eleve ezt gondolod, régen rossz. Aztán jön az első megtorpanás, ágaskodás és a porban találod magad - ha szerencséd van semmid se tört el. Van aki itt feladja. Jobb is -írónak lenni rögeszmés makacsság.
Azt már tudod, a régi magyar iskola faszságot mondott - el kell engedni a lovat. El kell engedned a szöveget, ha nem tűr magán. Vagy visszajön, vagy valahogy utoléred - vagy fogsz másikat.
Ó, ez nem nehéz! Kíváncsi dögök ezek, ha óvatosak is. És már mondtam, valójában ostobák, az agykapacitás zöme a négy láb nyilvántartására megy.
Így tanulod meg a lovaglást, s közben szerszámok kerülnek, nyereg, szár, kengyel - futószár, majd azt is elmondom, mire jó. Vannak akik még mindeféle egyéb faszságot is használnak, rafinált szíjakat, hogy a nyak íve akkor is mutasson, ha a nyak nem is létezik, ha csak egy kedves, de valjuk be, genetikailag alkalmatlan kancán vagy herélten akarnál díjlovagolni. Ha csinálnád, nagy, barokk lovon tennéd, mint a lipicai - de az manapság nem divat. Német ló kell, akinek söröskocsit húztak az ősei.
Vannak akik az ugrást szeretik, zuzzák a lovat, magukat, látványos magasságokat gyűrnek maguk alá, lehetelen akadályok között forgolódva, ezek a kurva dögök valóban átugranak egy kétméteres falat, úgy hogy a huszár a hátukon lebeg. Meg lehet csinálni. Te soha még meg se próbálod. Gyáva vagy. Persze sok ló - és lovas megy így tönkre. Azt csinálják, amihez igazából se lovasnak, se lónak nincs tehetsége. Mert bizony vannak alkalmatlan szövegek, melyek azért nem ugranak, vagy nem mennek nagydíjat a négyszögben, mert egyszerűen nem tudnak. Bizony, a ló nemes állat, de akad született gebe is. Annak jobb, ha gyorsan kóbászba töltik.
Militaryt se csinálnál. Azt csak az csinálja, aki arra született. És feltette rá az életét. Láttad, azon a híres háromnapos angol vesenyen, hogy rettegő kis picsákkal a nyeregben repültek végig a pályán csak szívükből a lovak, kockáztatva a saját lábukat. Ami ha szegényeb országba születik lóként valaki, egyelő a kóbásztöltővel.
De az nem a te műfajod, a vesztern, az vagy te, kóvbojkalap, veszkócsizma, kockás flanel, farmergatya, csicsás, barokkos szerszám, izomgolyó kis kvarterhorsok, nem baj, ha pintó, vagy appaloosa, de jobb szereted a palominó szőke sörényét.
Sliding stop, de sohasem rodeó. Bizonyára utolérhetelen érzés fennmaradni egy megvadult szövegen, olyan teljesítmény, melyet díjaznak. De közben tudni kell, az állat heréi szorosra vannak kötve, azért olyan vad. Minden látszat.
A fogathajtás meg valami egészen más műfaj - megírni egy regényfolyamot lehet ilyen. Frank Herbert, King és Tolkien talán örülne ennek a hasonlatnak. Te meg mered próbálni?
Ha megtanultál is közben lovagolni, sose próbáld betörni őket! Ha betörnéd is, attól kezdve más lenne. Bizonyosan rosszabb, gyengébb - törött. A szó mindent elárul egy másik, egy durva korról, amikor a ló szerszám volt, lelketlen állat. Manapság belovagolják a lovakat, ami együttes munkát jelent. Heteket a futószáron, csak körbe és körbe. Amíg, mint a Kis Herceg és a Róka, mindkét vadállat szelidül, megszokja egymást. Ez a futószárazás, bármilyen rettentően is hangzik, neked is jó, az ujjgyakorlatokban fegyelmet, kitartást tanulsz. Mert ez bizony, még ha csak valami kiránduláson is rázatod a segged, fegyelem és munka. Korán kelni, kiganajozni, etetni, itani, lekefélni, mosdatni, patkoltatni...
Nem mindenki tud belovagolni. Vannak akik még ma is inkább betörnek. Saját egyéniségükhöz törik a nyelvet, a szöveget, és nem veszik észre, valami elillant. Valami megszelidíthető vadság. Valami, ami megszelidítve több lesz, mint a vadság és civilizáltság egyszerű számtani összege.
Minden szöveg és minden ló más. És mindegyikben ott van valami szépség - amelyet csak szándékosan lehet elpusztítani. Még a borzas kis Shetland póniban is, az egyperces novellában.
Equus caballus.
When you start writing, you climb on the back of a horse caught off from the herd right then, without reins, without a saddle, without stirrups, relying only on the goodwill of that huge, although dumb and gentle animal – like your first ancestor did who dared to do that.
‘Cause there is no madness in the eyes of a good horse but infinite, forgiving gentleness. Otherwise how can you imagine that such an animal let you to, an animal with a good thousand pound body, who can tear apart a half inch thick rope with one movement of his neck, who can tear apart an inch thick pine board with one kick kept half aback, who can kill a dog with one stamping movement of his front leg, and who has such muscles in his mouth which can mash your fingers, let you to sit on his back and travel, even make him do really weird movements.
You still needn’t know how to ride, you needn’t stay in the saddle – remember, there is still no a saddle.
If you are lucky, perhaps there will be a Székely on Indian blanket but this is really optional. You shouldn’t be afraid, it won’t be chaffed. If you are good at it, if you feel the balance, if you feel the muscles move under you, with you, if you feel that breath blowing out, if you feel the rhythm, then your tights are gonna hold you. If you only bounce on your gooch – it’s all over with you. Either you’ll fall down or he’ll run away with you, what happening is everything but riding.
You soon be sure what a unbeatable feeling is racing together with that beast even that way, without equipment, climbing on his mane only, mostly on the way what he want to run along, ‘cause at the beginning you have no the faintest idea how to control him. A born horse whisperer is a rarity and you certainly aren’t one. Certainly you don’t know that you are one. (If you are think you are one from the very first – it‘s even worse.) Then, the first stop, bucking, rearing happen and you find yourself in the dirt. If you are lucky, nothing is broken. There are folks who give it up in this moment. That’s preferable – to be a writer is an obsessive stubbornness.
You already know that the old Hungarian riding school taught a nice piece of shit – you must let the horse go. You must let the text go, evaporate if it doesn’t let you to ride. Either he come back of you overrun him eventually – or you catch another.
Oh, that’s a piece of cake! They are curious beasts even if they are prudent. And, I already mention it, they are rather dumb, the majority of their mental capacity goes to register their four legs.
You learn riding this way and meanwhile you will be equipped, a saddle occurs, reins, stirrups, even spurs if they are necessary – and a longeing/lungeing (What a language! Both spelling is correct. Fuck!) rope (I’ll explain its purpose too). There are folks who apply another numbers, sophisticated draw reins to force a neck to show tan arc even if the neck itself does not really exists, even if you want to do dressage on a nice but genetically unable mere or on a gelding.
If you did dressage, you would do it on a baroque horse, on a Lipizzaner stallion – but the baroque horse is no longer fashionable. A German tank is necessary now, whose ancestors hauled beer-wagons.
There are folks preferring jumping, crashing horses, crashing themselves, they jump impressive heights, fly around among impossible gates, those darn beasts really jump over a six feet height wall with a jerk levitating on their back. It can be accomplished. You‘ll never try it. You are a coward. Of course lots of horses – and riders will be crashed this way. When neither the rider nor the horse has any talent to do. ‘Cause there are unable texts, which are simply cannot jump, cannot go to grand prix level in the arena. Well, horses are noble animals but there are born garrons, too. Turning to be franks is the best way for them to be useful.
You wouldn’t do eventing (previously known as Militarie) either. It’s the top, cross-country, show jump and dressage. But doing this is allowed folks only who were born to do it. And all their life is hanging on that. You watched the famous British 3 day event. You watched how the horses flow through the trail risking their legs with fretting little chicks on their back, - driven their big hearths only. Breaking legs in not entirely rich countries – this is equal to turning to be franks. (French eat horsemeat, you know.)
But those are not your genre, yours is western, that’s you are, a cowboy hat, boots, plaid flannel, jeans, equipment with all those flashy, baroque decorations, engraved silver and embossed leather, small muscleball quarter horses, never mind if yours is a pinto or an appaloosa but you really prefer the palomino‘s mindless blond mane.
Sliding stops, there will be, never rodeo. Remaining on the back of a bewildered text must be gives you an unbeatable feeling, an accomplishment what is rewarded. But meanwhile you know about the balls of the horses roped tightly to keep them to be wild. Texts written in artificially sophisticated, affected style, fake writer’s efforts. Everything is an illusion.
Driving a carriage is an entirely different genre – writing a novel cycle would be similar to that. Perhaps this metaphor would be welcomed by Frank Herbert, Stephen King or Tolkien. Are you so brave to try it?
If you learn how to ride eventually, you shouldn’t ever try to break them under the saddle. If you broke them, all the riding would be different. Certainly it would be worse, weaker – broken. Break – the word reveal everything about another era, about a crude era when a horse was a tool only, a soulless animal. Nowadays horses are “gentled” and gentling means mutual work. Mutual changes. Weeks on the two ends of the longeing rope, circling and circling. Till, like the Little Prince and the fox, both beasts will be tamed, they’ll be accustomed to each other. This longeing, although sounds awfully, is good for you, you can learn discipline and endurance in the finger-excercises. ‘Cause, riding is a hard work, unless you are a hobby rider fashionably shaking your ass only. Waking up early, mucking, feeding, watering, grooming, shoeing…
Gentling is not for everyone. Some people cannot do that and they rather break. They break the text, the style, the language to their own personality and they don’t even recognize that something volatized from it. Some tame-able wilderness. Being tamed is something more than the simple arithmetic sum of the wild and the civilized.
Every text and horse is different. And there is some beauty in all of them, some beauty which can be devastated – but you can only devastate it deliberately. There is beauty even in the small, fuzzy Shetland pony – in the one-minute-story.
Equus caballus.
Ő Aktion, nem silver palomino, holland félvér, vagy ilyesmi. Minden idők legeredményesebb magyar díjlova. Nézd, hogy koncentrál. A barokk csoda. A lovasa pedig Dallos Gyula.
He is Aktion. He is not a silver palomino, he is a Dutch crossbred, whatever. He is the all time high scored Hungarian dressage horse. A baroque miracle. His rider is Gyula Dallos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése