Nem is tudom, miért osztom meg veled ezt az igaz történetet...
Szóval, valamikor 1980 táján egy bizonyos fehérje-fehérje kölcsönhatásról született egy elmélet. Forradalmi elmélet volt. Bizonyos része ma is, sőt, ha a földi biokémia nem változik túlságosan a következő néhány milliárd évben, évmilliárdokig érvényes marad. Mivel azonban a tudomány, analitika, szerkezetvizsgálat, stb. akkori szintjéből következő eredményekre alapozódott, egyes részei már a kilencvenes évek elejére nem voltak összhangban a fejlettebb módszerekkel kapott eredményekkel, túlhaladottá váltak.
A tudományban ilyenkor az szokott történni, hogy az elmélet érdemei elismerése mellett nyugalomba vonul, és átadja helyét egy érvényesebbnek.
Most nem ez történt. Az elmélet felállítója, tudós barátai és összes tanítványaik a terület egyedül kompetens szakértőjének ki magukat és ilyen minőségükben minden, az elmélettel ellenkező publikáció megjelenését reviewerként megakadályozták. Ez odáig fajult, hogy aki mégiscsak meg akarta jelentetni eredményeit, az addig csűrte-csavarta, cukormázba csomagolta mondanivalóját, amíg az elmélet szempontjából elfogadhatónak mutakozott. Még arra is képesek voltak, hogy nagyvonalúan megfeledkezzenek két saját, az elmélettel egykorú publikációról, melynek eredményei, ma már tudható miért, ellentétben álltak az elmélet nem érvényes részeivel.
Emberünk egyszer még azt is kijelentette, hogy egy bizonyos kölcsönhatási állandót csakis az ő laboratóriumában, az ő emberei képesek egy bizonyos erősségben megmérni, mindenhol másutt csak a legalább egy, de általában két nagyságrenddel gyengébb kölcsönhatásokat tudnak meghatározni.
Ez így ment csaknem tizennégy évig. Akkor a jóember váratlanul elpatkolt, és, lo and behold, már a következő évben megjelent munkatársai által egy cikk (emberünk posztumusz társszerző), melyben pedzegetni kezdték, hogy valami mégsincs úgy, mint gondolták.
Magyarán, tizenöt évig a fejlődés útjában állt ez a kedves kis társaság, szilárdan hívén, hogy a bölcsek köve az ő markukban van.
Ez annál is inkább furcsa, mert abban a cikkben, melyben az elmélet megjelent, még legalább három másik spekuláció (orbitális baromság valamennyi, csakis egy ilyes formátumú ember merészel oly kevés adatból ilyen messzemenő következtetésekre jutni)is felvetődött, melyeket a fejlődés cáfolhatatlanul semmissé tett, tehát belegondolhattak volna abba a jóemberek, hogy akkor talán, esetleg, véletlenül-véletlenül, az a másik elmélet is hibás lehet... De persze egyikük sem tartozott/tartozik ahhoz az emberfajtához, aki belegondol.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése