A Jade Nyúl meséje

Nem erről írnék a legszívesebben [1], és bizonyára nagyon sokan ismerik is a mesét, de ami most történik, az történelmi esemény, egy másfajta jövő első lépéseinek vagyunk éppen tanúi, nem árt, ha egy kicsit szétnézünk, mi is vár ránk. 

Az a helyzet, hogy a kínaiak felmentek a Holdra.

Egyelőre nem mind, csak egy hatkerekű távirányítós autót küldtek fel, de attól ez még világraszóló teljesítmény. Ilyet utoljára az Szovjetunió csinált, még 1973-ban, nyolcéves koromban. Az ő autókájuk nyolckerekű volt és sokkal jobban nézett ki.

Lunohod

Egyébként ez se semmi:

De most a kínaiakról van szó. Az autókájukat Jade Nyúlnak hívják. Ami európai fülnek ölég hülyén hangzik, még akkor is, ha tudjuk, hogy a Jáde Nyúl egy mitológiai alak.

A mese szerint három bölcs varázsló elhatározta, hogy próbára teszi az állatok jellemét. Koldusokká változtak, és felkeresték a rókát, a majmot és nyulat, hogy alamizsnát kérjenek tőlünk. A róka és a majom, bár volt élelmük, elutasították a kérést. A nyúl azonban, bár semmije sem volt, felajánlotta, hogy beugrik a tűzbe, és roston süti magát a koldusok ételéül. A varázslókat annyira meghatotta a nyúl önfeláldozó nagylelkűsége, hogy megajándékozták egy Holdbéli palotában, hogy ott éljen örök életet.

玉兔

Elgondolkodott valaki azon, hogy éppen egy olyan nép készül előttünk (európaiak) előtt meghódítani a világűrt, akinek még a meséit sem értjük meg? Mi lesz a helyünk a kínaiak mellett?

Nyulak leszünk, akiktől elvárják, hogy süssék meg magukat?

Jegyzetek:

[1] Nem akartam a kutyaszarnak szentelni az ötszázadik bejegyzést. Majd a következőt, nem vagyunk elkésve, a kutyaszar megvár.

Kösz Zukerberg!

Mert úgy néz ki, végül az undorító „találmányod” hozza a megoldást, hogy elváljon a szar a májtul: a blogszféra bulvár-szociopata partíciója zömében áttakarodott/takarodik a „Közösségi” lófaszra a minősíthetetlen közönségével együtt [1].

Ezért aztán úgy ítéltem, hogy most érdemes újra belevágni a blogolásba.

Döntésem másnapján aztán a Könyvdarálón megjelent egy Ártány megtestesülés (felteszem az összes felesleges testzsírral, furunkulussal, zavaros világlátással és hormonszintekkel, vö. ava(s)tár), és jött egyfajta (csöndes) slepp is, de ez furcsa mód valahogy még inkább meghozta a kedvem. A szalonnához is.

Viszont liberális megjegyzés-moderálási (liberálás?) elveimet erre az impulzusra azonnal átértékeltem, és jól ki is dobtam: ezután minden blogomon 1, azaz egy beokádást engedélyezek, a többit automatikusan törlöm (lásd oldalsáv)). Sem gusztusom, időm, sem türelmem mocskot engedni magamra, egyszerűbb azonnal takarítani, mielőtt burjánzani kezd a rothadás. A lövészárok igen, de a szélmalomharc kora lejárt.

A Polit(e)Bürón az lesz, aminek kezdettől lenni kellene, de valami hiányzott. Kommunista és politikai szövegek. Ennek megfelelően a cím is változik, UnPolit(e)Büro, mert lejárt az az idő, amikor a tőkével udvariaskodni lehetett. Itt most már csak a „vagy ő, vagy mi” választás jöhet szóba. A puszta életünk (gyerekeink élete) a választás tétje. Az első írás aktuálpolitikai. Sajnos.

A Könyvdarálón továbbra is könyvrecenziók lesznek (surprise!), bár erős késztetést érzek, hogy a recenziót elvigyem a kritika irányába. Kibaszottul senki sem akar és/vagy tud valódi kritikát írni, ennek aztán az az eredménye, hogy az Írószövetkezetben félévente tartott magyar fantasztikus könyvszemlén legutóbb 60 (hatvan! Man! (öncenzúra)) mű került terítékre. Tavasszal pedig negyven, ez így együtt kerek száz – hátborzongató. Közel kétharmadát nők [4] írták, és a kétharmaduk minimum trilógia, de ha lehet, inkább regényfolyam és egyesével minimum háromszáz oldal. Kirie eleiszon!

A probléma, hogy ha elkezdeném, akkor csak mindent vagy semmit alapon lehetetne folytatni, és ehhez három okból nincsen sok kedvem: i.) el kellene olvasni mindet (broáf) ii.) hülye lennék szellemi moslékért fizetni és iii.) nem szívesen írok rossz könyvekről. Ez utóbbit leginkább csak felkérésre teszem, mint most Miklya Anna Döhös nemzedék trilógiájának(természetesen) első kötetével, amelyet valaki a kezembe nyomott a Szefantoron, hogy írjak róla. Az illetőnek ellenségeket nem szeretnék szerezni, így inkább sajátlag jelentetem meg ezt a kis házi feladatot (vö. domasnyeje zadanyje).

A szöveg fele kétségtelenül inkább ide kívánkozna, de nem tudom/akarom szétosztani.

Ehhez kapcsolódva, vendégül látomVásárhelyi Lajost, aki ugyanezen kiadó ugyanezen sorozatának egy másik kiadványáról mond véleményt.

Szívesen várok egyébként vendégkritikákat, bár szigorúan válogatnék, ha akadna jelentkező. Tényleg.

Itt pedig folyik majd a szokásos ogre morgolódás, aminek a látogatások számából ítélve lehet némi érdekessége, mert tetszhalott (ne örülj, még nem posztumusz!) lapjaimat is meglepően sokan megnézik. Mindenki úgy számol el a lelkiismeretével az Úr előtt, ahogy tud…

Nagyjából hetente egyszer írok majd ide. Szép és ravasz terv…

Hogy az átmenet meglegyen, most ez a post, újjászületvén a Facebook-on (Arckönyv? Arcfoglalás? Valaki, akinek az angol anyanyelve és törődik is vele, valaha is próbálta értelmezni ezt az értelmetlenséget?) osztott [5] hírhez kapcsolódva egy felismerni vélt és számomra igencsak örvendetes változásról szól.

Technológia-megszállott vagyok. A nyálcsorgató fajta. Mindig is az voltam [6], és személyes sértésnek fogtam fel, hogy valamikor a nyolcvanas évek elejétől kezdve a technológia mintha kizárólag az információtechnológiát jelentette volna, minden a szilikonmorzsák körül forgott. Pénz, paripa, fegyver, ész, erő és oly szent akarat, minden csak a számítástechnikába áradt. Nem épültek meg a hatvanas-hetvenes évek álomgépezetei, elfordultunk a Holdtól, az embert persona non grata-nak nyilvánítottuk a világűrben, idióta komputeres szimulációk alapján kimenetel nélküli, ámde annál drágább [7] háborúkba kezdtünk a semmi ellen, szilikon lapú gazdaságot teremtettünk, hogy máig is attól koldulunk.

Filozófusok és médiabitangok szájaltak a technológiai fejlődés végéről és a gépi technológia teljesen felesleges, sőt káros voltáról, anélkül, hogy a virtualitáson kívül valós alternatívát kínáltak volna. Elfeledve, hogy az IT előállítása minden addiginál jobban függ más technológiáktól.

A tudomány, ahelyett, hogy a technológiában kifejeződve termelőerővé vált volna, felszívódott a kapitalizmus végtelen korruptságában, és éppen a technológia fogságában rövidtávú profitérdekek kritikátlan kiszolgálójává lett. Elindultunk a Dűne univerzuma felé, azzal a különbséggel, hogy a Föld lenne egyszerre Giedi Prime, Arrakis, Ix, esetleg még Tleilaxu. Sajnos még mindig jó úton járunk afelé, hogy legalább Arrakist megcsináljuk a bolygónkból [8].

Mindeközben – paradox módon – a technológia egy helyben topogott.

Érdekes, hogy éppen negyedszázadnak, egy emberöltőnek kellett eltelnie, hogy ez a szellemi rövidzárlat elmúljék. És egyszerre, most már a kellő szerénységet tanult IT-vel megtámogatva a technológia újra szárnyalni kezdett. Talán, egy generációs késéssel megvalósulnak a hatvanas évek álmai – az én gyerekkori álmaim.

Például ezek:

 "A soha meg nem álló vonat"

Transzatlanti alagút

Plazmahajtómű

Jegyzetek:

[1] Lám, lám mennyit jelent egyetlen betűcsere! Noha a gyökér közös, azért nem minden közösség közönség, és nem minden közönség közösség: ezt megtanultam kemény leckék (vö. a fal adja a másikat) során [2]. Hasonlóképpen, bár, sántikálva: nem minden közösségi közönséges, és nem minden közönséges közösségi – ez utóbbi sajnos lehet, hogy nem igaz.

[2] Így lettem full – bár nem militáns – baloldali és liberális fiatalemberből, a liberalizmusnak kizárólag a kultúra területén létjogosultságot engedő (vö. Virágozzék minden Vass!) szélsőbaloldali [3] és intoleráns (konzervatív?) vén fasz. Mert ugyan nem minden közösség közönséges, de a közönséges közösség a többi helyett is jobban teljesít az ő közönségességben (vö. csürhe).

[3] Cúnya, hazug bélyeg: a kellős közepéhez nálunk közelebb nem áll senki.

[4] Én kérek elnézést minden épelméjű nő nevében.

[5] Vonat aziDealból és az Invázióból. Az ötletet Magyarországon 1966-ban publikálták. In Korunk technikája 1966

[6] Valószínűleg ezért ez a (öncenzúra) sci-fi is.

[7] Amerika terror elleni háborúja minimum két Marsutazásba és az USA teljes új Holdprogramjába került. Meg az apró. Viszont lettek fasza drónok, akik százával juttanak koporsóba civileket, és tucatjával a pszichiátriára a kezelőiket.

[8] A víz Arrakis kulcsa. A víz kulcsa a hidrogén. Ami a világegyetem legközönségesebb eleme, mellesleg a legillékonyabb is: átmegy a tárolóanyagok kristályrács-pontja között. A vason, mintha nagyon ott se lenne. Egyes fémek (pl titánium) kristályrácsaiba intersticiálisan beoldódik, mint a szivacsba (titánhidrid), de az is telítődik, és akkor bukta van. Ha valaki nem tudná, a Vénusz úgy száradt ki, hogy a víz hidrogénje búcsú nélkül lelépett, miután az oxigén azon a kellemesen magas hőmérsékleten mindenféle más vegyületekbe lépett. Csak a hülye bontja el a vizet, hogy autót hajtson a hidrogénjével [9], miközben annak egy része visszatarthatatlanul megszökik, egyenesen a világűrbe. Egy hidrogénüzemű kocsi üzemanyagtartálya nem jelent semmit. De egymilliárd kocsi tartálya évtizedeken keresztül már egy cseppet apasztja vízkészletet. Visszafordíthatatlanul. Tessék, lehet közben a homokférgeket kitenyészteni, legalább Fűszerünk legyen. Ja, hogy ahhoz GMO technológia kellene, az meg a Zunióban nincsen… Így jártunk. Kibaszott ausztráloknak jön ez megint jól. Behozhatatlan előnyben vannak féregtenyésztében. Van GMO, van sivatag…

[9] Mellesleg nagy összegben fogadnék, ha bizonyítani lehetne, hogy az amerikai hidrogénhajtású (hydrogen) autóprogram úgy született, hogy a félanalfabéta George Dubya Bush elé a beszédírók odaraktak egy papírt, amin a hibrid autóprogram (hybrid) szerepelt.

Találtam ezt a lomban

Az iszapban

Vad, véletlen verssorok vetődnek

ki a hazugság zavaros, sötét,

sekély tengeréből, az időnek

megmérhetetlen töredékét

beragyogják, s alámerülnek

megint. Nem nyúlok utánuk; a lét

alattomos béklyói megfeszülnek,

lelkemen, s oly kicsiny szeletét

engedik hozzám a mindenségnek,

el sem hiszed. S mégis, ez elég,

sötét vizek, hogy el ne nyeljenek,

ne fúljak fáradt önmagamba még.

Mert e vizek belőlem erednek,

a lelkem lebeg felettek, az én

vonásaim táncolnak, remegnek

felszínük alatt torzan, feketén.

S nékem, e kétes teremtőnek

kell kiürítenem roppant medrét,

cseppenként, s akkor ott vergődnek

majd a szikkadt iszapban elmerült

soraim. Őrzik pikkelyeiken

egy gyönyörű mosoly csillagfényét,

csak le kell hajolnom, összeszednem

a hazugságoknak ezt a versét.

A jövő bevégződött

OFFal kezdem: tik, jóemberek, mán csak a fércbuktán létöztök? NA!

Mindegy.
Mindig is sejtettem,, hogy az IT hozza el a világnak a végét, persze nem a jelenlegi dögitális formájába' Hát itt van, na! Dógoznak a fijjug a Skyneten ezerrel a DARPÁba, hogy a ménykű csapjon bele a sok unatkozó kis pöcsbe! Ez a kretén csak a kezdet...

Lesz itt haddelhadd, ha a dögitálizmus szép determináltságát lecserélik analógia esetlegességével.

Levelet hozott a Pósta

Benne Benyák Zoli új regényével. Nem azért ajánlom, mert van benne egy kicsi részem, hanem ezért, mert jó. Inkább magreál, mint urban fantasy.

Jövőkép

 (haiku)

Öngyilkos lett az

összes jövőkutató.

Utolsó szép ősz.

Az úgy volt, hogy Szélesivel elmentünk a Petőfi Irodalmi Múzeumba (itt figyeld csak, ki van Weöres ölében!), a Kutatók Éjszakájára.
Én ugyan kutatót csak akkor láttam ott, amikor tükörbe néztem (hivatkozom ehelyt az előző bejegyzésekre: 1, 2, 3 és 4), különös tekintettel a jövőkutató nénire (vö. Futurinka officialis, olyan kis idegesítő bogár, ami elharapja a szavakban a mássalhangzókat), mindazonáltal a fél öttől kb. kilencig ott töltött idő (Minusz fél óra, amikor jól kellett lakatni a Sándorban egészen gyerekes módon megnyilvánuló éhséget, ámde ez sem volt tanulságok nélküli, ugyanis a Török "Savanyú alma" nevű dobozos üdítőital egészen jó, nem is beszélve a pisztáciás baklaváról.), egyáltalán nem volt haszontalan.
Legalábbis nekem.
A délután és az est ugyanis a jövőről szólt. Igazán fura, hogy kettőnkön kívül senki sem jelent meg ezen a délutánon az ún. sci-fi scénából...

Mondjuk sok újat nem mondtak, de azt többnyire legalább jól (kivéve a futurológus nénit [1])
Az első előadás májhízlaló meglepetés volt nekem. Olyasvalaki mondta, hogy a 2000 utáni Zsoldos-Díjas regények között a számára legjobb a Diagnózis, akit alig ismerek, nem rokonom, nem barátom, viszont irodalmár. Föl is vetítette szépen. A szegény nem is tudta, hogy ott leszünk, érthető zavarba került.
A Paleofuturisztika inkább mókásan érdekes volt, mint előrevivő: semmi különösebb értelme nincs szerintem összevetni a sci-fik jövőképét a valósággal. És nem is fair: aki az egészen távoli jövőkről ír, simán megússza a leégést...

A kerekasztal úgy volt kerek, hogy a résztvevők egyenként elmondták a magukét - két körben. Hallgatóság kussolt, mondjuk lehetősége sem volt...
Hankiss idealista, lila ködös ember- és jövőképe, kissé posztmodern múltfelfogása inkább bosszantott. Amiképpen finggal nem löhet tojást fösteni, aképpen nem lehet lila ködből légvárnál sűrűbb jövőt szőni. 9/11 oka ugyanis valóban gazdasági: az imperialista/monopokapitalista/globális tőkés termelési mód, és a félfeudális/félgyarmati/kézműves/kiskapitalista termelési mód közötti ellentét szó szerinti robbanásig feszülése. Igen érdekes, hogy az előadásában filozófusoktól nem, hanem inkább természetudósoktól idézett
Kampis György tudományszemlélete jólesően egyezik az enyémmel - ezért kár volt engem folyamatosan és előre megfontoltan hülyézni és szarházni.
Simai Mihály a maga nyolcvankét!!!! évével a legszélesebb látókörű és a legtisztábban gondolkodó elmének tűnt a résztvevők közül. Így kellene megöregedni. Gratulálok!
A futurológia tanszékvezetőjének teljesítményét újólag inkább nem minősítem...

Jegyzetek:

[1] Az kerekasztalon bemutatott előadásból az derült ki, hogy a futurológia tanszék két éves munkájának eredménye, melyet 500 oldalban publikáltak (Magyarország 2025), olyan evidenciákat tartalmaz, melyeket egy hét mérsékelten szorgos munkájával bárki közepesen gondolkodó egyén a világhálón összeböngész (minusz a középiskolások és egyetemisták kérdőívezése, mint jövőformáló valamikori értelmiségé - módszertanilag eléggé kétséges mintahalmaz). Kösz, hogy finanszírozhattam ilyesmit! Ha mindenütt a Corvinuson ez folyik, zárják csak be nyugodtan, sőt, ha beszántják, magam viszem a sót...