Hagin' Out From an Ass

Most tényleg úgy néz ki, hogy kifele lógok Szélesi seggéből, ami pedig több okból is lehetetlen, legfőképpen, mert köztudomású, hogy onnan Jun lóg kifelé. Én tehát csak az ő seggéből protrudálhatok. Ami szintén egy kellemes, meleg hely.

És ha már belebújtam, kihasználom, hogy ott vagyok, és ha már úgyis segglakónak (assdweller) tartanak majd, hát elmodom, hogy nekem viszont csak úgy egyszerűen tetszik az új sfportál imázs: végre valaki kilépett a sci-fi klisék köréből, és egy specializált információs portálnak azt a külsőt adta, ahogy manapság egy infoportál kinéz.

Jó lenne, ha a Solaria is levetné a bőrét, és még ennél is szebbé varázsolná magát.

Persze, üröm az örömben, mivel nagyon ritkán nézelődöm mostanság, csak most láttam, hogy Crichton halott.
Sokan gyűlölték, még többen irigyelték, olyat viszont senki sem tudott, amit ő. Ilyen egyszerű.

Ha már a seggeknél tartunk: a Kossuth Kiadó szép emléket állíthatott volna, ha nem kúrja farba a saját pályázati kiírását, ha igaz a plot, ami a győztes műről napviágra került.

Robotic age

Két hónapig kínlódtam egy kibaszott kiborggal, erre tessék, egy kész, működőképes, sőt üzemelő humanoid robot fogad az IKEA kasszájában.

Tessék:

Vevő (Én): Jó estét.

Robot (Pénztárosfiú): Jó estét! Köszönöm. ÁFÁs számla lesz? Köszönöm.

V: Az egyik tétel.

R: Köszönöm. Blokk a jótállás. Köszönöm. Van parkolójegyük? Köszönöm.

V: Van. Kösz, hogy szólt.

Vevő átadja a jegyet, Robot lehúzza.

R: Köszönöm. Az (áru) rendben van? Köszönöm.

V: Ennyi. Onnantól kérek számlát.

R: Köszönöm.

Vevő átadja a kártyáját, Robot alaposan megforgatja, megnézi, lehúzza.

R: Köszönöm. Kék gombot, kérem! Köszönöm.

A gomb zöld, de Vevő azért bátran lenyomja. Az a gomb mindenfelé zöld...

R: Köszönöm. Aláírást kérek. Köszönöm. Tessék a kártya. Köszönöm.

V: Arról kérem a számlát. 

R: Köszönöm. Blokk a jótállás. Köszönöm.

R: Az (áru) rendben van? Köszönöm.

V: Rendben. Megvan mind a kettő.

Az áru két tételes (dobozos) vacak. Robot hosszasan rakosgatja őket, végül felismeri az 1/2 és 2/2 számokat.

R: Köszönöm. Címet kérem. Köszönöm.

V: Bemondja a címet.

R: Köszönöm.

Vevő átadja a kártyáját, Robot alaposan megforgatja, megnézi, lehúzza.

R: Köszönöm. Kék gombot, kérem! Köszönöm.

Gomb továbbra is zöld. Vevő megnyomja.

R: Köszönöm. Aláírást kérek. Köszönöm. Tessék a számla. Köszönöm.

R: Viszontlátásra.

Egyelőre nem kommentálom, csak pár feltételezés.

A fiú tekinte tökéletesen üres (barna szemnél ez ritka), így lehet, hogy

• be volt lőve,
  
• ennyire belefásult,
  
• így űz gúnyt a rendszerből/vásárlóból,
  
• tényleg humanoid robot,
  
• ember, de nem ment át a Turing teszten,
  
• ennyire kemény a drill az IKEÁban.
  
• vagy az előzőek teszőleges arányú kombinációja.

Hommage à Čapek.

Am I back?

A fülem se tudja, milyen gyakran fogok blogolni.

Pedig kéne.

Most az volt, hogy az ÚG szerkesztése elvette minden szabad időmet. Nem is annyira a szerkesztés, a novellákkal asszem szeptember végér megvoltunk, hanem a címlapgrafika. Kurva sokáig tartott a kiborgtestet összehozni: mondjuk sikerült egy működőképesnek látszó mesterséges csont, ízület izomrendszert megtervezni, de asszem igazából feleleges volt...

Dolgozni is kellett, mókahelyen, több, mint napi nyóc órát, de megérte: a cégünk a mai nappal átlépte a "me, too" fejlesztés és gyártás színvonalát, mától elmondhatjuk, hogy a világ előtt járunk, amit mi tudunk, azt senki se tudja...

Ha nem tudtam volna, hogy milyen alja lett a tudomány az utóbbi évtizedekben, csodálkoznék, hogy mennyi szándékos hazugság, és mélységes tudatlanság van a cikkekben és a kapcsolódó szabadalmakban, így csak megerősítette, hogy jól döntöttem, amikor megléptem az akadémiai szférából, és lenézett ipari fejlesztő lettem. (Mellesleg alapkutatást is csinálunk, bebebe, legalábbis azt, amit Alsó Merániában alapkutatásnak neveznek.)

Elégtételt kell, hogy adjak a utált membrán biofizikus kollégáknak: amit viszont ők leírtak, az mind igaz, az alapkutatási eredményeiket minden előzetes ismeret nélkül úgy tudtam beilleszteni a fejlesztésbe, hogy a gyakorlat egyszer sem cáfolta az elméletet. Erre gondolt Crichton, amikor a Jurassic parkban azt mondta:"óriások vállán állunk" és, hogy az előrelépés még a hülyéknek is pofonegyszerű. És emiatt félek a biokémiai-genetikai ismeretek közprédává tételétől...

Közben írtam is. A kis rózsaszín fényesen bevált, ajánlom az ASUS Eee PC-t mindenkinek, aki nem multimédiás erőművet, hanem egy workhorse egyszerűségű, viszont igazán hordozható írógépet szeretne. 

Nem a Diagnózist írtam, azzal elakadtam mielőtt elkezdtem volna, viszont Bogdán, és a Lonya (aki az egészen hülyék kedvéért nem nőnemű) története lassan regénnyé dagadja magát, a nyolcvanadik oldal táján tartok. Ez van.

Egy részlet:

"– Kilencen jöttek ki a hóba hajigált fegyvereik után, fejtetőre kulcsolt kézzel, egyáltalán nem látszottak különösebben marconának, ha érted, hogy mire gondolok, nem úgy néztek ki, mint Bogdán, hogy ha szembe jön, lehajtod a fejed és kitérsz, nehogy hozzáérj, vagy egyáltalán egy méternél közelebb kerülj hozzá, inkább értelmiséginek látszottak, középkorúak, két egyetemista volt köztük, láthatóan azt sem tudták, valójában mibe keveredtek, dideregtek a hóesésben, amíg a meseautóra vártak, kinyúlt pulóver, nikontinfoltos ujjak, szélfútta séró, igazi forradalmár imázs, az előző századból, az egyiknek a mellén Che ikonizált képe, hányni tudtam volna tőlük, mintha a fiatal magamat láttam volna. A többség díler volt, azok láthatóan ismerték a dörgést, már az átnevelőre készültek, odasündörögtek hozzám, már kabátban voltam, meg kucsmában, kis ember, dől belőle a sörszag, mindnek sörszaga van, olyan lehet a sör ott Prágában, mint nálunk a vodka, felnéz rám, a kis madárszemével, majd elröhögöm magam, aszongya: “Mennyire számíccsunk, atamán?” “Látatlanba’ tíz mázsa, a lövöldözés miatt.” mondom én. “Mink nem lőttünk.” válaszolja. “Mindegy, ki lőtt. Egy ember meghalt” “A Pattogós.” mondja. Semmi együttérzés a hangjában. Kiköpött. “Izgága kis köcsög vót. Hát bekapta. De aztat maguk lőtték le, atamán!” “Mi nem lövünk le senkit. Csak visszalövünk, ha szükség van rá. Az Őrző nem szereti a halált.” “Ha maga mongya…” “Én mondom.” Megint rám néz. “Tíz mázsa, aszongya?” “Kezdetnek. Majd meglátjuk, mivel is foglalatoskodtak maguk ezek a szép helyen. Felmehet huszonötre.” “Az nem lehet!” “Dehogynem.” “Akkor is, ha mindet bevallunk, mindent elmondunk?” “Enyhítő körülmények adódnak…” “Aszongya? Hát akkor szorongassák meg a Görögöt!” “Melyik az?” “Az a magas, szemüveges, karót nyelt… Enyhítő körülmények, aszongya? Nincs egy cigije, atamán?” Erre a pofátlanságra már elröhögöm magam, elhajtom a halál faszára, odamegyek a harmadik csoporthoz, hárman vannak, nagy-gyon értelmiségi kinézetűek, előkaparom a zsebcentert, kitt-katt, azonosítás, ez aztán a trojka, tényleg értelmiségiek, a Károly egyetem professzorai, Milan Pokorný párhuzamos programozás, drága kollégám, Jan Höschl kisfeszültségű hálózatok, ez Bogdán haverja és Miroslav Liguš a klasszikus filozófia nagydoktora. Na, ez a csodabogár mit keres itt? És éppen ő az a hórihorgas, karót nyelt. A Görög. Rám néz, a szemében undor – Nem! –, megvetés, és lenézés, vagy, hogy mondtad ezt a démonizálás dolgot, inkább úgy nézett rám, mintha nem lennék ember. “Lám, lám! A Terminátor személyesen.” “Kozáknak öltözve!” tódítja Höschl, a humorzsák. Nem átallnak röhögni. Közelebb lépek, felfelé kell bámuljak, ha a “Görög” képébe akarok nézni. “Életfogytig a sitten rohadnak majd! Az átnevelőtáborról csak álmodhatnak.” “Ugyan, Gépember! Ne fenyegessen! Majd a tárgyalás után meglátjuk. Mert lesz tárgyalás, ugye? Rendes, nyilvános tárgyalás, nemde? Nem puffantanak le itt az udvaron, mint a régi szép időkben. Vagy igen? Vissza hatvannyolcba, tovaris? Mit mond a programja, Terminátor?” “Ha rajtam állna, itt lőném le magukat! Egy gyerek meghalt a maguk kapzsisága miatt!” kiabáltam, most mit csináljak, nem tudtam uralkodni magamon, ezek a sima szájú, sima gondolkodású gazemberek kihoztak a sodromból, nem lett volna szabad, megaláztam magam azok előtt a hitvány, gőgös szarháziak előtt, de igazából a “tovaris” ütött meg, Bogdán jutott eszembe, holnap szabadul, látni sem akar, ezeknek nincs joguk tovarisozni, előrébb léptem, belemásztam a képébe, kénytelen volt egy lépést hátra lépni, szar alak, de nem hagyta magát. “Kapzsiság, Gépember? Azt hiszi, olyanok vagyunk, mint maga? Hogy a szaros pénzért csináljuk? El fogjuk tüntetni a maga szaros gépezetét. Eltüntetjük a fejünk felül azt a szemetet. Szabadok leszünk, ha nem mi, akkor a gyerekeink, az unokáink! Az ember nem élhet úgy, mint egy háziállat! Vagy mint egy gép… És akkor maga, meg a magához hasonló zsoldosok eltűnnek, úgy nyeli el magukat a történelem, ahogy feldobta a csúcsra. A történelem, Gépember, egy szennycsatorna, csak a szar kavarog benne, egyszer fenn – egyszer lenn…” Vigyorog az átkozott, csak pofázik, azt se tudja, mit beszél, megmámorosodik a saját hangjától, a csodálatos gondolataitól, micsoda mélység. “És maguk micsodák ebben a szennycsatornában, professzor? És mi történik, ha majd magukat dobja föl a szennylé?” “Akkor szabadság lesz, és a történelem nem lesz többé szennycsatorna, sem a magafajták játékkaszinója, Gépember! Mi pedig hősök leszünk!” Felveti a fejét, keshedt mellét dülleszti, már a saját emlékművéhez pózol az istenverte. “Az új kor hősei! A szabadságé!” rikácsolja. Azon a hurutos, raccsolós hangján, csehül a szabadság egyszerűen röhejesen hangzott, de nem volt kedvem nevetni, megragadtam az isten barmát, én még Bogdántól tanultam verekedni, de mire is számítsak, a hang felakad benne, izom semmi, csak csont ez a jószág, kap egy istenes pofont, hogy a kapuig tántorog, de már rajta vagyok, leütöm, és a gallérjánál vonszolom kifelé az utcára, mint egy zsák szart, nem is egyéb, felráncigálom, kap egy másik pofont, úgy irányítom, hogy a gyerek két darabja közé zuhanjon, arccal a véres hóba, hogy felfogja végre, hogy mit csinált, hogy ez a gyerek az ő tetű gondolatai miatt hever itt két darabban, és csak üvöltök: “Látod? Látod? Ezt akartad? Ez a szabadságod?” És visszamegyek, megkeresem az ostoba szemüvegét, és kiviszem neki, négykézláb áll a véres hóban, és üvöltve sír, és akkor is sír, amikor végre megjön a meseautó, és berámolják az egész kompániát…"

Addig-adig olvasgattam a Sportpályázat novelláit, amíg magam is írtam egyet. Mivel Odónak nem igazán teszik, így felrakom ide, hátha érdekel valakit.

Odónak még üzenem, hogy a piros kefija mégiscsak jelent valamit, mert az arab valutaüzér előre köszönt a Keletiben...

Hétvégén végre frissítem a Terrát is. Egy új író jelentkezett - Amerikából. Az irigység esz meg...

Ennek a sokféle szerkesztésnek hála, már harmadik alkalommal vagyok tanúja annak, ahogy tehetség egyre gyorsabban emeli önmagát magasabb szintekre, olykor fokozatokat ugorva át. Ezúttal Udvari Máté, többen talán jobban ismerik úgy, hogy mohicane. Az ő írása is felkerül majd, ha elkészülünk. Ha  nem most, akkor hamarosan.

Hosszas vajúdás és vívódás és szarozás utána a Terra Évkönyv végre terjesztőnél van. A Bookline már eladta az összes kiadói példányt, talán lassan megindul a dolog. Mivel a Líra és Lant vette át, felteszem, hogy a Fókuszban és a Libriben kapni, de még nem volt időm ellenőrizni...

Van azért rossz is:

Internetes hirdetésben olvasom: "a nagyi tutti bekönnyezik". Miféle helyre kerültem? Ez még Magyarország? Vagy már nem is Alsó, hanem Hátsó Meránia. Ha van érkezéstek, küldjetek nekem ilyen szép bégetős gyönygszemeket! Megköszönöm szépen.

Ma este az Újpest stadion megállóban (is) gyülekeztek a drukkerek. Régen nem így nézett ki egy meccs Magyarországon. Hol itt a sport? Elmondom, hogy fest Washingtonban egy football mérkőzés. A lakókocsik már előző nap gyülekeznek a parkolóban, mire a meccs elkezdődik már egy csomó grill üzemel, méga  csomagtartókban is, és a szurkolók - bizonyos szempontból fanatikusabbabk, mint ezek, akiket láttam, mert elég sokat levezetnek, hogy ott lehessenek, a meccsen, nem a balhén - barátságosan eszegetnek, iszogatnak. Nincs csürhe az utcákon, nincs heccelés és cukkolás, nincsen részeg fetrengés. A rohadt tahó amerikajiak! Assetuggyák hogy kell szurkolni! Ria, ria, Hungária!

Ha már sport: a röfögés is megindult, bár egyelőre csak az ÚG új címlapja látható. Hát ez nem az, amit megszoktak az elvtársak: nem akar a régi Galaktikára hasonlítani - az újra még kevésbé. Nem akar semmire sem hasonlítani. A címsor a régi ÚG betűképe, a jó öreg Hattenschweiler, ennyiben a régi Új Galaxis. Abban sem akar egyik fantasztikus kiadványra sem hasonlítani, hogy a címlap ezúttal azt mondja, ami belül van. Képben és szóban. Nehéz ezt megszokni. Miként a zsáner szó értelmezése is nehéz olyas odvas elméknek, akik a sci-fit műfajnak tételezik. Vagy témának. Vagy annak se. A zsáner egyelőre a legpontosabb meghatározása annak, hogy hova is tegyük ezt  valamit. Ha tud valaki jobbat, szívesen látom.

Arculcsapásként ért viszont, hogy valaki, aki részt vett benne, nem engem keresett meg azzal, hogy nem teszik neki a címlap, hanem a csürhével jajongott inkább az ólban. Nem vagyok krisztusi természet, ha esetleg a másik pofám fordulna az illető felé véletlenül, nem azért van, mert odatartom a másik elé, hanem mert féltéglát keresek, hogy visszadjam az elsőt...

Hát még belül mi van! Ilusztrációk vannak benne, és nem csak a megkívánt fantasztikus reálista gagyi/alibi/utánérzés/3D küszködés. Az valójában nincsen benne. Álprimitív se, meg jajdefasza ez a Photoshop kolázs se.

Nem biztos, hogy a legjobbak ezek az rajzok, de ha a hat rajzolóból legalább a fele tetszik majd, akkor azt mondom, errefelé jó lesz haladni. Itten néhány illusztráció nem szimplán illusztrál, lerajzolja, hogy mit kellene látnunk a novellában, hanem, ahogy azt  - legalábbis én hiszem, hogy - kéne: a rajzoló saját vízióját teszi a szöveg mellé. Lehet, hogy hányingered lesz tőle, lehet, hogy utálni fogod, de amikor másodszorra látod, majd elkezded a részleteket böngészni... Remélem.

A novellák egyelőre nem száz százalékban az én választásaim, de jók, némelyik a zseni kasztjelét viseli a homlokán. De nem lesz minden zseniből író a végén, azt tudni kell. Ha csak a fele megmarad, ír, és nem enged saját minőségéből sikerszempontok előtt behódolva, akkor talán hamarost majd az első jó regényeikkel is megismerkedhetünk.

November végére kint lesz a nyomdából, az is meglehet, az sfportál-AXN találkozóra már tudok is vinni belőle.

Azután majd lehet a belsejét is fikázni!

Erre az esetre, egy kis eszmefuttatás: a fika zöld zászló érdemrenddel kitüntetett frontharcosok lassan egy évtizede mérgezik a levegőt kissé részrehajló nemtetszésükkel miközben eddig egyetlen gyufaszálat, nemhogy hatot nem tettek keresztbe azért, hogy 

1. kezdő írókat (saját csürhén kívülről) publicitáshoz segítsenek
   
2. megmutassák a tengernyi fika, vagyis "nem" után, hogy ők hogyan csinálnák. Hogy nézne ki a fantasztikus álomkiadvány, hogy nézne ki az álom címlap, az álom illusztráció, az álomnovella és álom tanulmány. A magam részéről szívesen tanulnék.
   

Hogy vidáman fejezzem be, hétvégén hazavonatoztam a Rezedaszagúba, és valahol Karácsond táján láttam, hogy a nagy, üres mezőn egy jókora nyúl rohan eszeveszetten. A vonat tovább ballagott, akkor láttam, hogy a szomszédos táblán, a bakterház másik oldalán hajtás van. Megúszta a dörzsölt vén csibész! Nmcsak megúszta: átbaszta őket! Puskástul, mindenestül. Megkerülte a bakterházat, és a hajtók mögé szaladt. A Hobó meg Bill jutott eszembe: "Fut a nyúl a mezőn, és énekel". Pont ilyen fílingem volt szombat este, amikor elkészült a tördelés, és elftpéztem a számot a nyomdába.

Nyúl után pedig kutya, hazafelé, a Rezedaszagúból, a vasút felé egy kerítés mögött buzgón csahol a fiatal puli, végzi a dolgát, jelzi befelé, hogy valaki a ház előtt jár, nekem pedig, hogy jobb, ha vigyázok. Szegény jószág nem tudja, hogy már túlhaladott, a modern kutya 2.0 nem ugat, csendben van, hangját sem hallani, és nem rohangál a kerítés mentén: a szomszédok még szóvá tennék a hangoskodást... Valahogy így vagyok én is. Ugatok, de minek?

Harapni kell! Szó és provokáció nélkül, mint a szlovák rohamrendőr...

Non sequitur

Nem következik az utóbbi bejegyzésekből, következik viszont egy igen régiből LN Peters kurta válasza Alex Batesnek itt a jelenkori ifjúsági irodalmat feszegető comment-vitában.

a Tanár Úr végül is nem teljesítette száz százalékban ígéretét, mert az csaknem lehetelen lett volna: olyan méretű a kínálat, hogy csaknem feldolgozhatalan. Mert nemcsak a rendszerváltásig eltelt idő ifjúsági irodalma áll rendelkezésre, hanem az addig ideológiai/financiális okokból hozzánk el nem jutott külföldi, meg nem jelenhetett hazai is, sőt, a rendszerváltás után keletkezett művek is hatalmas szelete is volument növeli.

Csak egy személyes a gyerekkori választékról (időutazóknak: time ticket valid in Füzesabony, for the golden seventies, ahol igaz, ami igaz, akkor két könyvesbolt is volt - most egy sincs): szóval egész gyerekkoromban sóvárogtam saját Bogáncs, Lutra és Hú után, mert a könyvtárból nem volt pofám "elveszíteni" - de nem lehetett kapni. A teljes Fekete István életmű legalábbis 1993-tól folyamatosan kapható. És ugyanez igaz mondjuk Zsoldos Péterre is. Első saját Vikingem (nagyon sokáig nem vettem antikvár könyvet, vakfolt, vakfolt) a Scolar ocsmány ferslóg-fiókos kiadása lett. Update: most van saját első kiadásom, bebebe!

Szóval, ha választék, akkor a mai könyvkiadást választanám. Ha hozzáférhetőség, akkor is. Ha példányszám, és ár, akkor az átkosbélit.

Mer' nekem semmi se jó.

First Blood

Az új évfolyam első novellája Kovács Ákosnak köszönhetően felkerült a Terrára.

Jó szórakozást!

Bookline

A Terra évkönyv kapható a Bookline-on.
Az Alexandrás tapasztalatokat inkább megtartom magamnak.
Most a Librivel próbálkozom.

Not Entirely Random Collisions

Vagy féléve írtam, de éppen ma lett aktuális. Éljen a tudomány!

Bizonyosság

...........– És, ha most sem lesztek képesek igazolni a kibaszott pántlika-elméleteteket? – őrjöngött Fabius. – Építettek utána egy Bazi Nagy Orbitális Szupergyorsítót? És egy Még Annál is Bengább Orbitális Szupergyorsítót, mi? Aztán az Igazán Kurva Nagy Orbitális Szupergyorsító következik, ugye?
...........– Igen, ha szükséges, mindezeket megépítjük! – válaszolta harciasan Count docens. – De bármi is történjen, te csak a fizika bohóca maradsz!
...........– Bohóc vagyok, igen! De legalább nem szórom a te pénzedet működésképtelen elméletek bizonyítási kísérleteire.
...........– Honnan veszed, hogy működésképtelen?
...........– Honnan veszed, hogy működőképes?
...........– Éppen most akarjuk bebizonyítani!
...........– Nem fog menni! – jósolta Fabius fölényesen.
...........– Miért ne menne?
...........– Mert a húrelméleted érvénytelen!
...........– Mert te azt állítod! Ki az a Fabius, akinél a bölcsek köve? Ja, hogy egy huszadrangú egyetemi elméleti fizikus? Na, ő csak jobban tudja!
...........– Én már akkor elvetettem a húrelméletet, amikor te még nem is hallottál róla, te huszonegyedrangú egyetemi gyakorlati fizikus!
...........Mond, aki eddig csendben mulatott barátai civakodásán, jónak látta közbelépni:
...........– Mielőtt elagyabugyáljátok egymást, vegyétek figyelembe, hogy egyikőtöknek sincsen semmi esélye a közelébe menni a Nagy Orbitális Szupergyorsító detektorkamrájának, kísérletet tervezni pedig a NOSzra, vagy Fabius BaziNOSzára és egyéb agyszüleményeire még annál is kisebb sansza van bármelyikőtöknek. Ez a nagyobb fiúk játékszere.
...........– Cseszd meg, Mond! – mondta Fabius.
...........– Legalább az illúzióinkat ne vedd el! – tette hozzá Count.
...........– Nem szeretem, ha tudósok hitvitákat vívnak. Olyan kiábrándítóak vagytok!
...........– Mert te nem vagy kiábrándító! A tudomány rossz lelkiismerete, mi? – gúnyolódott Fabius.
...........– Levitézlett serfőző – tódította Count –, aki írónak képzeli magát.
...........– Sohasem dolgoztam élesztővel. A tévhitemben meg az olvasóim is osztoznak. Vannak nektek olvasóitok?
...........– Nekünk diákjaink vannak! – húzta ki magát Count.
...........– De gyorsítótok nincs…
...........– Irigy hülye…
...........– Miért is lopjátok nálam a napot?
...........– Mert nálad mindig jó sör van.
...........– És jól főzöl.
...........– Élősködők! Minden tudós élősködő.
...........– Veled akartuk megünnepelni a NOSz beindítását, Allan.
...........– Csak a magad nevében beszélj! – ellenkezett Fabius. – Én nem ünneplek, csak tanúja akarok lenni a kudarcnak – a te jelenlétedben.
...........– Újra ne kezdjétek! És jó lenne, ha leülnétek. Mindjárt kezdik a közvetítést.

...........– Még két perc! – Count csaknem kiabált a lelkesedéstől.
...........– El ne csorgasd a nyálad!
...........– Hülye!
...........– Gyerekek! Inkább azt mondjátok meg, mi lesz, ha nem sikerül?
...........– Olyan nincs! Ezekkel az energiákkal elvileg bizonyíthatók az elmélet tételei…
...........– Bah… – vetette közbe Fabius.
...........– De mi van, ha mégsem? – erősködött Mond.
...........– Akkor a drágalátós húrelmélet érvénytelen. Amihez nem kellett volna egy ekkora faszt felállítani az égen…
...........– Fogd be, Fabius! Nem téged kérdeztelek.
...........– A negatív eredmény nem bizonyítja az elmélet helytelenségét, és ezt Fabius ugyanolyan jól tudja, mint én. Csak az energia nem elegendő. A kísérletet viszont úgy tervezték meg, hogy az elektron energiaszintjét minden eddiginél pontosabban meghatározzák majd. Ez szinte kihívja a bizonytalansági elvet. És most tényleg kuss! Kezdik a visszaszámlálást! – Count hangosan számolni kezdett a tévébemondóval. – Húsz, tizenkilenc, tizennyolc…
...........Fabius a hülye nemzetközi jelét mutogatta a háta mögött.
...........– …öt, négy, három, kettő, egy, zéró! Bang!
...........Fabius felröhögött.
...........A képernyő hirtelen elsötétült, és elsötétült a nappali ablakán túl a kora délutáni égbolt. Csillagok tűntek fel.
...........Az ablakhoz rohantak.
...........– Most mi van?
...........– Valami történt a gyorsítóval…
...........– Okos…
...........– Nem látok egyetlen ismerős csillagképet sem! – kiáltotta Mond.
...........A csillagokat növekvő formátlan tömeg takarta el.
...........– Mi az ördög?
...........A keleti égbolton mérhetetlen nagyságú, gusztustalan, sápadtfehér hengerek kezdtek tekergőzni.
...........– Mi lehet ez?
...........– Jól mondtad az előbb – jelentette ki komoran Mond. – Az ördög. A Külsőbb Istenek. Azok ott Cthulhu csápjai. Az az alaktalan tömeg Astaroth. Nem csodálkoznék, ha az ajtón meg Nylarhotep kopogtatna…
...........– Őrült vagy! Agyadra ment a sci-fi! Azt mondod, hogy Lovecraft hülyeségei elevenedetek meg?
...........– Nem mondtam semmit. De az, amit odakint látunk, az úgy néz ki…
...........– Gyerekek – kezdte Fabius –, én tudom, mi történt.
...........– Na persze…
...........– Count! Mondd, Fabius.
...........– Azok az öntelt barmok odafent valóban kihívták a bizonytalansági elvet. Basszák meg! Tényleg meghatározták az energiát. De ha az energia ismert, a pozíció válik határozatlanná. És ezzel a határozatlan pozíciójú elektronnal együtt valahogy az egész világegyetemünk átkerült – ide…
...........– A lovecrafti esztelen mitológia kellős közepébe? Mindketten hülyék vagytok.
...........– Ez mást is jelent – Mond nem zavartatta magát. – Nem először történik. A világegyetem legalább egyszer már áthelyeződött…
...........– Innen amoda. És a faj memóriája megőrizte az emlékét…
...........– Barmok vagytok.
...........– Mi vagyunk barmok? – vágott vissza Fabius. – Nem azok a barmok, akik olyan izgatottan számoltak vissza, hogy elérjük ezt, mint egy szűz az első randevúja előtt? Mindig voltak, vannak és lesznek tudósok, akik nem látják át kísérletük következményeit…