Féléves adósságom egy könyvismertetés, túl vagyok rajta.
És egy másik adóság egy hónappal ezelőtti ígéret ezen a blogon. Egy kis erkölcs-csőszködés Lánczi András Heti Válaszos cikke alapján. Az állítások:
Illetve az erkölcs természetesen nem tűnik el, a homo immoralis lehetetlen, önmagát kizáró társadalmi kategória: a régi erkölcsnek látszik vége lenni, kész, kimúlt a büdös, és máris van helyette új, sírni nem kell, az új erkölcs éppen az erkölcsi relativizmus, a mindenkinek igaza van, vagy senkinek sincs (lehet) igaza, igazság nem létezik, "pragmatikus, haszonelvű, esztétizáló eszközelvű és pozíciókat, viszonyokat kifejező" individualista erkölcsi rendszer lép (lépett) a nyugat zsidókeresztény/keresztyénpuritán közösségi erkölcsisége helyébe.
Az új világban, az ezen erkölcsi rend szerint szocializálódók, a nagyjából két generációval mögöttem jövők bizonyára faszán boldogulnak. Egy ideig. Mert olyan ez, mint az ifjúság éhes madara, ha jóllakik, már nem ugyaz a madár lesz többé, hanem a felnőttség jóllakott, lusta szárnyasa (Gombóc Artúr), és kurvára nem teszik majd neki az ifjúság fülébe vijjogó, éhes madara. Az erkölcs zárókő a társadalom boltívén: ha kihúzod, összeomlik az egész. Ha csak meggyengíted, összeomlik az egész. Ráadásul szép, gondos munkával a helyére faragták az évezredek, nem lehet a boltot csak úgy körültámogatni ideig óráig, amíg kicseréled a zárókövét valami egészen másra, mert az a más nem zárja az ívet, összeomlik az egész, amint a támaszt elveszed mellőle. És akkor arra zuhan, azt temeti maga alá, aki éppen a zárókövet piszkálta. Téged. De még ha sikerül is véletlenül, ha utána jóllakottan, és elégededetten heverészel is a boltív alatt, amelyet az az idegen, odanem illő zárókó ideig óráig a helyére feszít, és a lábadat a régi zárókövön nyugtatod, mert olyan menő, ha a következő generációknak azt hagyod örökül, hogy lehet!, hogy meg lehet csinálni, a zárókő teszőlegesen kicserélhető, a fiad vagy az unokád, de még a te életedben megismétli, amit te tettél azzal a régi bolttal, amit talán már el is feledtél, és összeomlik az egész. Rád.
Hogy jött ez elő? Elolvastam a cikket, és mélységesen elszégyelltem magam, hogy annyira ostoba vagyok. Azt hittem, az erkölcsi relativizmus, az individulaista "Csak én számítok, te még ember se vagy!" viselkedés, mely ellen annyiszor felszólaltam, melyet aztán hajlamos lettem egyszerű illetlenségnek tekinteni, mely bántja ugyan az én régimódi etikettemet, de manapság bizonyára ez a menő, annyit tehetek ellen, mint a beeee-zés, a nyelv eróziója ellen, szóval azt hittem ez a viselkedés egy szűk réteg sajátja. Ostoba voltam. Bizony, a gátlástalan önreklám, a létező és potenciális konkurensek eltiprása, más szellemi és fizikai tulajdonának lenyúlása, a résekbe nyomulás és azok elállása, a névtelen csürhében letámadás, az arctalan rágalmazás, a szabálytalan előzés, a saját szellemi és fizikai tulajdonságok és javak kizárólagosságának hirdetése, más szellmi és fizikai tulajdonságok és javak leszarházása, az igazság relativizálása, eltagadása, a materiális és szellemi korrupció, a szemérmetlen kontraszelekció nem illemszabályok ideig-óráig tartó áthágásai, melyet a vissza-polgárosodás majd helyükre rak. Nem evtsak!
Kezdjük faragni a megfelelőt!
És egy másik adóság egy hónappal ezelőtti ígéret ezen a blogon. Egy kis erkölcs-csőszködés Lánczi András Heti Válaszos cikke alapján. Az állítások:
- "A kultúránk a hazugság kultúrájává vált."
- "...az erkölcsi fogalmakat... ...pragmatikus, haszonelvű, esztétizáló eszközelvű és pozíciókat, viszonyokat kifejező fogalmakkal" váltjuk fel.
- "Régen azért büntettek meg valakit, mert megszegte a közösség erkölcsi és jogi szabályait. Ma azért, ha ragaszkodik az erkölcsi ítéletalkotáshoz."
Illetve az erkölcs természetesen nem tűnik el, a homo immoralis lehetetlen, önmagát kizáró társadalmi kategória: a régi erkölcsnek látszik vége lenni, kész, kimúlt a büdös, és máris van helyette új, sírni nem kell, az új erkölcs éppen az erkölcsi relativizmus, a mindenkinek igaza van, vagy senkinek sincs (lehet) igaza, igazság nem létezik, "pragmatikus, haszonelvű, esztétizáló eszközelvű és pozíciókat, viszonyokat kifejező" individualista erkölcsi rendszer lép (lépett) a nyugat zsidókeresztény/keresztyénpuritán közösségi erkölcsisége helyébe.
Az új világban, az ezen erkölcsi rend szerint szocializálódók, a nagyjából két generációval mögöttem jövők bizonyára faszán boldogulnak. Egy ideig. Mert olyan ez, mint az ifjúság éhes madara, ha jóllakik, már nem ugyaz a madár lesz többé, hanem a felnőttség jóllakott, lusta szárnyasa (Gombóc Artúr), és kurvára nem teszik majd neki az ifjúság fülébe vijjogó, éhes madara. Az erkölcs zárókő a társadalom boltívén: ha kihúzod, összeomlik az egész. Ha csak meggyengíted, összeomlik az egész. Ráadásul szép, gondos munkával a helyére faragták az évezredek, nem lehet a boltot csak úgy körültámogatni ideig óráig, amíg kicseréled a zárókövét valami egészen másra, mert az a más nem zárja az ívet, összeomlik az egész, amint a támaszt elveszed mellőle. És akkor arra zuhan, azt temeti maga alá, aki éppen a zárókövet piszkálta. Téged. De még ha sikerül is véletlenül, ha utána jóllakottan, és elégededetten heverészel is a boltív alatt, amelyet az az idegen, odanem illő zárókó ideig óráig a helyére feszít, és a lábadat a régi zárókövön nyugtatod, mert olyan menő, ha a következő generációknak azt hagyod örökül, hogy lehet!, hogy meg lehet csinálni, a zárókő teszőlegesen kicserélhető, a fiad vagy az unokád, de még a te életedben megismétli, amit te tettél azzal a régi bolttal, amit talán már el is feledtél, és összeomlik az egész. Rád.
Hogy jött ez elő? Elolvastam a cikket, és mélységesen elszégyelltem magam, hogy annyira ostoba vagyok. Azt hittem, az erkölcsi relativizmus, az individulaista "Csak én számítok, te még ember se vagy!" viselkedés, mely ellen annyiszor felszólaltam, melyet aztán hajlamos lettem egyszerű illetlenségnek tekinteni, mely bántja ugyan az én régimódi etikettemet, de manapság bizonyára ez a menő, annyit tehetek ellen, mint a beeee-zés, a nyelv eróziója ellen, szóval azt hittem ez a viselkedés egy szűk réteg sajátja. Ostoba voltam. Bizony, a gátlástalan önreklám, a létező és potenciális konkurensek eltiprása, más szellemi és fizikai tulajdonának lenyúlása, a résekbe nyomulás és azok elállása, a névtelen csürhében letámadás, az arctalan rágalmazás, a szabálytalan előzés, a saját szellemi és fizikai tulajdonságok és javak kizárólagosságának hirdetése, más szellmi és fizikai tulajdonságok és javak leszarházása, az igazság relativizálása, eltagadása, a materiális és szellemi korrupció, a szemérmetlen kontraszelekció nem illemszabályok ideig-óráig tartó áthágásai, melyet a vissza-polgárosodás majd helyükre rak. Nem evtsak!
EZ A MODERN KOR (A MI KORUNK, AZ ASZIMMETRIKUS GLOBALIZÁCIÓ) ERKÖLCSE. AZ ÚJLIBERÁLIS (NEM KIZÁRÓLAGOSAN KÖZGAZDASÁGI VONATKOZÁSBAN HASZNÁLOM A SZÓT ÉS NEM SZABADSÁG-, HANEM SZABADELVŰSÉG ÉRTELEMBEN) ERKÖLCS.
Ez jutott. Így jártunk. A zárókő kikopott (kikoptatták), ezt dugták a helyébe, és most inog az egész. Össze fog omlani (ránk), és amikor újjáépítik (újjáépítjük), bizony nagyon oda kell figyelni, hogy a kövekből milyen ívet rakunk össze, és milyen zárókővel feszítjük szilárddá. Világos, a régivel már nem megy, mert a hozzá illő kövek is elkoptak. Jaj nekünk, ha ehhez az új zárókőhöz faragjuk életünk köveit.Kezdjük faragni a megfelelőt!
