Kösz Zukerberg!

Mert úgy néz ki, végül az undorító „találmányod” hozza a megoldást, hogy elváljon a szar a májtul: a blogszféra bulvár-szociopata partíciója zömében áttakarodott/takarodik a „Közösségi” lófaszra a minősíthetetlen közönségével együtt [1].

Ezért aztán úgy ítéltem, hogy most érdemes újra belevágni a blogolásba.

Döntésem másnapján aztán a Könyvdarálón megjelent egy Ártány megtestesülés (felteszem az összes felesleges testzsírral, furunkulussal, zavaros világlátással és hormonszintekkel, vö. ava(s)tár), és jött egyfajta (csöndes) slepp is, de ez furcsa mód valahogy még inkább meghozta a kedvem. A szalonnához is.

Viszont liberális megjegyzés-moderálási (liberálás?) elveimet erre az impulzusra azonnal átértékeltem, és jól ki is dobtam: ezután minden blogomon 1, azaz egy beokádást engedélyezek, a többit automatikusan törlöm (lásd oldalsáv)). Sem gusztusom, időm, sem türelmem mocskot engedni magamra, egyszerűbb azonnal takarítani, mielőtt burjánzani kezd a rothadás. A lövészárok igen, de a szélmalomharc kora lejárt.

A Polit(e)Bürón az lesz, aminek kezdettől lenni kellene, de valami hiányzott. Kommunista és politikai szövegek. Ennek megfelelően a cím is változik, UnPolit(e)Büro, mert lejárt az az idő, amikor a tőkével udvariaskodni lehetett. Itt most már csak a „vagy ő, vagy mi” választás jöhet szóba. A puszta életünk (gyerekeink élete) a választás tétje. Az első írás aktuálpolitikai. Sajnos.

A Könyvdarálón továbbra is könyvrecenziók lesznek (surprise!), bár erős késztetést érzek, hogy a recenziót elvigyem a kritika irányába. Kibaszottul senki sem akar és/vagy tud valódi kritikát írni, ennek aztán az az eredménye, hogy az Írószövetkezetben félévente tartott magyar fantasztikus könyvszemlén legutóbb 60 (hatvan! Man! (öncenzúra)) mű került terítékre. Tavasszal pedig negyven, ez így együtt kerek száz – hátborzongató. Közel kétharmadát nők [4] írták, és a kétharmaduk minimum trilógia, de ha lehet, inkább regényfolyam és egyesével minimum háromszáz oldal. Kirie eleiszon!

A probléma, hogy ha elkezdeném, akkor csak mindent vagy semmit alapon lehetetne folytatni, és ehhez három okból nincsen sok kedvem: i.) el kellene olvasni mindet (broáf) ii.) hülye lennék szellemi moslékért fizetni és iii.) nem szívesen írok rossz könyvekről. Ez utóbbit leginkább csak felkérésre teszem, mint most Miklya Anna Döhös nemzedék trilógiájának(természetesen) első kötetével, amelyet valaki a kezembe nyomott a Szefantoron, hogy írjak róla. Az illetőnek ellenségeket nem szeretnék szerezni, így inkább sajátlag jelentetem meg ezt a kis házi feladatot (vö. domasnyeje zadanyje).

A szöveg fele kétségtelenül inkább ide kívánkozna, de nem tudom/akarom szétosztani.

Ehhez kapcsolódva, vendégül látomVásárhelyi Lajost, aki ugyanezen kiadó ugyanezen sorozatának egy másik kiadványáról mond véleményt.

Szívesen várok egyébként vendégkritikákat, bár szigorúan válogatnék, ha akadna jelentkező. Tényleg.

Itt pedig folyik majd a szokásos ogre morgolódás, aminek a látogatások számából ítélve lehet némi érdekessége, mert tetszhalott (ne örülj, még nem posztumusz!) lapjaimat is meglepően sokan megnézik. Mindenki úgy számol el a lelkiismeretével az Úr előtt, ahogy tud…

Nagyjából hetente egyszer írok majd ide. Szép és ravasz terv…

Hogy az átmenet meglegyen, most ez a post, újjászületvén a Facebook-on (Arckönyv? Arcfoglalás? Valaki, akinek az angol anyanyelve és törődik is vele, valaha is próbálta értelmezni ezt az értelmetlenséget?) osztott [5] hírhez kapcsolódva egy felismerni vélt és számomra igencsak örvendetes változásról szól.

Technológia-megszállott vagyok. A nyálcsorgató fajta. Mindig is az voltam [6], és személyes sértésnek fogtam fel, hogy valamikor a nyolcvanas évek elejétől kezdve a technológia mintha kizárólag az információtechnológiát jelentette volna, minden a szilikonmorzsák körül forgott. Pénz, paripa, fegyver, ész, erő és oly szent akarat, minden csak a számítástechnikába áradt. Nem épültek meg a hatvanas-hetvenes évek álomgépezetei, elfordultunk a Holdtól, az embert persona non grata-nak nyilvánítottuk a világűrben, idióta komputeres szimulációk alapján kimenetel nélküli, ámde annál drágább [7] háborúkba kezdtünk a semmi ellen, szilikon lapú gazdaságot teremtettünk, hogy máig is attól koldulunk.

Filozófusok és médiabitangok szájaltak a technológiai fejlődés végéről és a gépi technológia teljesen felesleges, sőt káros voltáról, anélkül, hogy a virtualitáson kívül valós alternatívát kínáltak volna. Elfeledve, hogy az IT előállítása minden addiginál jobban függ más technológiáktól.

A tudomány, ahelyett, hogy a technológiában kifejeződve termelőerővé vált volna, felszívódott a kapitalizmus végtelen korruptságában, és éppen a technológia fogságában rövidtávú profitérdekek kritikátlan kiszolgálójává lett. Elindultunk a Dűne univerzuma felé, azzal a különbséggel, hogy a Föld lenne egyszerre Giedi Prime, Arrakis, Ix, esetleg még Tleilaxu. Sajnos még mindig jó úton járunk afelé, hogy legalább Arrakist megcsináljuk a bolygónkból [8].

Mindeközben – paradox módon – a technológia egy helyben topogott.

Érdekes, hogy éppen negyedszázadnak, egy emberöltőnek kellett eltelnie, hogy ez a szellemi rövidzárlat elmúljék. És egyszerre, most már a kellő szerénységet tanult IT-vel megtámogatva a technológia újra szárnyalni kezdett. Talán, egy generációs késéssel megvalósulnak a hatvanas évek álmai – az én gyerekkori álmaim.

Például ezek:

 "A soha meg nem álló vonat"

Transzatlanti alagút

Plazmahajtómű

Jegyzetek:

[1] Lám, lám mennyit jelent egyetlen betűcsere! Noha a gyökér közös, azért nem minden közösség közönség, és nem minden közönség közösség: ezt megtanultam kemény leckék (vö. a fal adja a másikat) során [2]. Hasonlóképpen, bár, sántikálva: nem minden közösségi közönséges, és nem minden közönséges közösségi – ez utóbbi sajnos lehet, hogy nem igaz.

[2] Így lettem full – bár nem militáns – baloldali és liberális fiatalemberből, a liberalizmusnak kizárólag a kultúra területén létjogosultságot engedő (vö. Virágozzék minden Vass!) szélsőbaloldali [3] és intoleráns (konzervatív?) vén fasz. Mert ugyan nem minden közösség közönséges, de a közönséges közösség a többi helyett is jobban teljesít az ő közönségességben (vö. csürhe).

[3] Cúnya, hazug bélyeg: a kellős közepéhez nálunk közelebb nem áll senki.

[4] Én kérek elnézést minden épelméjű nő nevében.

[5] Vonat aziDealból és az Invázióból. Az ötletet Magyarországon 1966-ban publikálták. In Korunk technikája 1966

[6] Valószínűleg ezért ez a (öncenzúra) sci-fi is.

[7] Amerika terror elleni háborúja minimum két Marsutazásba és az USA teljes új Holdprogramjába került. Meg az apró. Viszont lettek fasza drónok, akik százával juttanak koporsóba civileket, és tucatjával a pszichiátriára a kezelőiket.

[8] A víz Arrakis kulcsa. A víz kulcsa a hidrogén. Ami a világegyetem legközönségesebb eleme, mellesleg a legillékonyabb is: átmegy a tárolóanyagok kristályrács-pontja között. A vason, mintha nagyon ott se lenne. Egyes fémek (pl titánium) kristályrácsaiba intersticiálisan beoldódik, mint a szivacsba (titánhidrid), de az is telítődik, és akkor bukta van. Ha valaki nem tudná, a Vénusz úgy száradt ki, hogy a víz hidrogénje búcsú nélkül lelépett, miután az oxigén azon a kellemesen magas hőmérsékleten mindenféle más vegyületekbe lépett. Csak a hülye bontja el a vizet, hogy autót hajtson a hidrogénjével [9], miközben annak egy része visszatarthatatlanul megszökik, egyenesen a világűrbe. Egy hidrogénüzemű kocsi üzemanyagtartálya nem jelent semmit. De egymilliárd kocsi tartálya évtizedeken keresztül már egy cseppet apasztja vízkészletet. Visszafordíthatatlanul. Tessék, lehet közben a homokférgeket kitenyészteni, legalább Fűszerünk legyen. Ja, hogy ahhoz GMO technológia kellene, az meg a Zunióban nincsen… Így jártunk. Kibaszott ausztráloknak jön ez megint jól. Behozhatatlan előnyben vannak féregtenyésztében. Van GMO, van sivatag…

[9] Mellesleg nagy összegben fogadnék, ha bizonyítani lehetne, hogy az amerikai hidrogénhajtású (hydrogen) autóprogram úgy született, hogy a félanalfabéta George Dubya Bush elé a beszédírók odaraktak egy papírt, amin a hibrid autóprogram (hybrid) szerepelt.