Parall

Mielőtt rátérnék a párhuzamosok címben ígért találkozására a cyberspace-ben, ahol a geometria nem egészen euklidészi, hanem inkább teljesen eszement, el kell oszlassak egy tévedést, melyet valamiképpen az előző postok sugalltak.

Nem vagyok az e-read ellenére, sőt, kifejezetten örülök, az iPad-nek és társainak, mint az e-read terjesztésre szolgáló eszközöknek, és egy könnycseppet sem ejtek a könyvpiacért jelenlegi formájában [1].

A Terrán kifejezetten az e-readre készülök. Az őrült, káros, kizárólag profithajtotta üzleti modellek nem tetszenek, és próbálok tenni lépéseket – no nem ellenük, ekkora ambícióim nincsenek – hanem csak az általuk okozott kár mérséklésének irányában.

Visszatérve a párhuzamosokra: az ember annyi baromságba botlik a neten, hogy a nyilvánosság előtt magukat önkéntelenül leleplező szerencsétleneken röhöghetné végig az életét. De valahol mégis szomorú és szánalmas ez az egész, amikor ambíciók és tehetségek olyan távolságra esnek egymástól, mint ide a tau Ceti…

Mindegy. Képzeld el a következő szituációt!

1899 egy napfényes reggelén egy növendék meghallgatást kért a Tbiliszi Teológiai Szeminárium diakónusától.
– Hát mi a bajod, fiam? – kérdezte a jóságos Spiridon atya. – Nem ízlett a zabkása? Hideg volt a csája?
– A zabkása olyan volt mindig, atyám! A teácska pedig olyan meleg, amilyennek lenni kell…
– Hát akkor?
– Ez az egész, atyám! – Mutatott körbe széles mozdulattal a növendék. – Túlnőttem ezen, atyám! Kicsi nekem ez a szeminárium.
– Kicsi? Nagyobb cellát akarsz?
– Félreértett, atyám. Isten nem elég hozzám! Ez az egész keresztény cucc. Alázat meg szegénység meg minden. – A növendék hangja unott lett. – Kinőttem ezt. Érzem, hogy nagyra vagyok hívatva, és Isten ehhez nem elég…
– Értem – mondta szomorúan Spiridon atya –, bár én nem ismerek nagyobb elhívatást, mint a keresztényi szolgálat…
– Pedig van! – tört ki a növendék. – Én egész népemet fogom…
– Tudom. – Ezúttal a perjel lett unott. Legyintett. – Nem középiskolás fokon!
– Honnan tudja, atyám? – Jött kissé zavarba a növendék.
– Most mondhatnám, hogy az egyház mindent tud, de rád ez ebben a pillanatban nem tenne jó benyomást. Egyszerűen öreg vagyok, fiam, és annyiszor szembesültem már ezzel az ostobasággal, hogy kívülről tudom, mit mondotok…
– De nem! Én komolyan gondolom. És meg is teszem!
– Persze, fiam. És hol?
– Oroszországban!. Aztán az egész világon! Vannak mások is, akik már túlléptek ezen! Csatlakozom hozzájuk! Vezetni fogom őket! Kereszténység! Alázat! Bah! Még a logónk is olyan snassz! Van sokkal jobb!
– Van? Jobb? – Húzta fel a szemöldökét az atya. Ettől olyan lett, mint az öreg Nimoy.
– Éppen, hogy jobb! – Düllesztette ki a mellét a növendék. – Egy ötágú vörös csillagot képzeljen maga elé, atyám! Micsoda szimbolika! Micsoda szín! Hát nem jobb, mint ez az unalmas, semmitmondó kereszt? Soha, senki nem tudta megmagyarázni nekem például, hogy miért van három szára… Krisztus Urunknak csak két keze volt, nem? Meg ott van az a ferde szar… Lábító? Minek? Miért nem egyenesen karszék?
Spiridon atya jósága addig tartott ki. A növendéket négy markos szerzetes testvér kicipelte a szeminárium udvarára, és a többi növendék okulására kancsukával jól helyben hagyták.
Másnap megszökött.

Az atyának nem volt egészen igaza. Néhány évtized múlva az egykori szemináriumi növendék valóban az egész népét… Meg még másokat is… És nem középiskolás fokon… De Sztálin az Sztálin…



Különös, hogy egy ártatlan, felfújt szóvicc, mennyire telibe tud találni emberi jellemeket illetően…

Más:

Dear Doctor,

I received your letter, with that strange and disturbingly uncharacteristic, rather desperate voice about the slight changes in the work of the editorial room of our favourite journal, The Stand, where you usually publish your – I could say, rather silly – biographic writings about the insignificant author of these rows, claiming them as adventures.
Indeed, as you mentioned, some unfortunate and undesirable tendencies seems to have risen at The Stand. But please, my friend, I think your feeling – I even could risk, your fears –, about these tendencies are exaggerate ones and they stand without any solid basis. There were no real changes at the journal just there some unfortunate choices were made. I think if you continue your excellent work with the quality attached inseparably to your character for years, there will be no problems.
Nevertheless, even if everything will change and turn wrong and never again a story of you will be published by them: where will be The Stand after a hundred years and where will be you, Dr. Watson?

Yours sincerely

SH

PS: Considering what you mentioned about the bad habit of making excrement from our own work I need some mesmeric address to check and afterwards maybe I will able to make some measures.

Jegyzetek:

[1] A Libriben vettem egy igazi könyvet, és a nejlontasakba becsempészték Frei Álorgyilkostbérelek Tamás új regényének promóját (Részlettel! Absza meg!). Kértem én azt? Ugye nem…