e-bookmakers

Nyílt levél a Kreatív Ügyek Hivatalától loop_1 ügynöknek

Elvtárs! Segítsd az e-bookottakat! (Hogy mennyire tetszik életem első nabokovi (értsd: multilingva. Lásd még Ada. Lásd még e-bookta.) szóviccem, az egy dolog. A post tartalma egy másik dolog. Az talán sejthető a címből is, hogy az e-bookról lesz szó (A harmincas éppen eldöcögött a [1] türkizkék Moszkvics pickup mellett, melynek platófedelén nagy sebességnél a jármű útfelülethez szorításához szükséges szárnyak ékeskednek azonos színben) és a szóviccek sugalmazzák, hogy nem igazán támogató értelemben.).)

Ön, loop_1 ügynök (OP, nem író költő, amatőr életművész), javíthatatlan geek (E szót a rózsaszín bombázó MS Workjének helyesírási rutinja notóriusan “egek”-re javítja vissza, meg kell tehát tanítani neki, hogy ilyen szó van szótáramban. Stupid Microsoft bully!)), az alsómerán könyvterjesztés nyűgeinek és nyilainak megoldására a platformváltást javasolta kommentjében. Ha ez Shakespeare Vilmos ügynökünket a Föld nevű bolygón érhette volna! Hamlet, mint az első geek író, és íme a Monológ geek változata:

Letölteni vagy nem letölteni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S e-bookra formatálva véget vet neki?
Megírni – begépelni – semmi több;
Szövegszerkesztővel leírni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Megírni – begépelni – és kiadni!
Talán e-bookban: ez a bökkenő;
Mert hogy mi rémálmok jőnek új platformmal,
Ha majd leráztuk mind a papírt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kritika gúny-csapásit,
Szerkesztő bosszúját, tulajdonos dölyfét,
Nem utalt honor kínját, szerződés-halasztást,
A terjesztő packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy e-bookal? – Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk a letöltés utáni
Valamitől – a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg író – le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? – Ekképp az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből

Ha önnek van hozzá ambíciója, írja át az egészet geekre!

Well. Mi itt a Hivatalban azt gondoljuk, sok mindenre jó a platformváltás (azaz papíról képernyőre), csak éppen a könyvkészítés üzleti diszkrepanciáira nem ad megoldás. A probléma gyökere ugyanis mélyebbre nyúlik, és – Lo and behold! – éppen egy platformváltás számlájára írható. Tudniillik a lúdtollról ólombetűre váltás számlájára. Attól a pillanattól vált ugyanis a könyv a Föld nevű bolygón mind szélesebb tömegek számára elérhetővé, vált eképpen a kultúra tömegkultúrává – és áruvá. (Az elérhetőség legalább ötven százalékban pozitív össztársadalmi hatásai vitathatatlanok, a másik ötven százalék önmagában megér egy post-ot, alkalomadtán majd meg is lesz.)

Talán nem kell igazán részleteznünk, mi a baj a tömegkultúrával és a kultúra áruvá válásával, (Nem is tudtam, hogy a rendőrségnek vannak klasszikus Land Roverjei legalább kettő, fehérek. Fölöttük egy óriásplakátról pedig David Ibolya, Bokros és a kis Habsburg akciófilm beállításban vigyorognak le rá, a magyar rögvalóság egyre szürreálisabbá válik. Ez egy D mínusz kategóriás vámpírfilm plakátja, előtérben Buffy rosszul sikerült klónjával. Még a színeket is úgy válogatták, tudatosan, Ibolyka fehérben, mint a ma született ártatlanság, a Végrehajtó és a Jónevű senki feketében, profizmust sugallva. Ezen a hatáson erősen ront, hogy a jó Bokros (ítélet)végrehajtó imázsát vidám sárga nyakkendő, a kis Habsburg egész megjelenését pedig felmenőire oly jellemző koponyaalkat teszi bizonytalanná. Ibolyán annyi a lágyító, amennyi elég lenne két évfolyamnyi Playboy össze aktfotójának seggére, de ettől ugyanaz a fótoznivaló ráncos bocskor marad – csak lágyítóval. Persze a koráról senki sem tehet. A tetteiről annál inkább… Ugye, Iboly? Na, vissza a jövőbe!), talán erről mindent elmond a folyamat egyik közti termékének tekinthető “jóárasít” szólelemény. Tehát, amint a kultúra áruvá vált, azonnal el kellett adni. Az első kiadók minden bizonnyal a nyomdák voltak, nemigen lehetett más metódus. Aztán, a technológia fejlődésével a nyomdászat paradox módon egyre magasabb szakértelmet követelt, nem volt idő, hogy a kiadás egyéb ügyeivel szarakodjanak, és valószínűleg megszülettek az első kiadók. A kiadás és terjesztés akkoriban még ugyanolyan monopólium lehetett, mint most ismét: a kiadó maga próbálta elsózni kiadványait. Aztán, becslésünk szerint úgy a tizenkilencedik század elejére, a terjesztést kereskedők vették át, előbb valószínűleg egyetlen kiadó könyveit árulva, aztán a kiadók számának növekedése elindította ennek a fél monopóliumnak a széttöredezést is, kialakult az ismert könyvterjesztői gyakorlat: akinek bótja (Das Boat) volt, az sokak könyvét árulta. A monopolisztikus kiadás-terjesztés értelme megszűnt – mivel az olvasó sokszínűséget akart. Akkoriban kis- és nagykereskedelem még nem igazán vált el egymástól, mert a nagyker nem akart nagyon nagy, a kisker meg nem győzött elég kicsi lenni. És az Úr látá, hogy ez jó. Azonban (A technológiai fejlövésről: újítják – fel és nem be, talán – a tizennégyes villamos vonalát, szedik fel a régi síneket, és közben valamiért mérnek. Lézeres teodolittal? Lófaszt! Egy munkás kb. huszonöt centis darabot előhúz a mérőszalagjából, a végét odailleszti valamihez – ez valami nem látszik a buszból – , egy másik munkás három lépést hátralép és hunyorítva utasítgatja az elsőt: “Még egy kicsit arrébb!” A végkifejletet nem láttam.) a társadalom tömegesedésével a nagykerek nagyon nagykerekké váltak, a kiskerek pedig megszűntek. Amerikában a könyvpalota szinte kizárólagos – viszont így a kereskedelmi láncból kiesett egy szem, az árban ez szépen jelentkezik. A Föld bolygó boldogabbik felén a törvények is jobbak [2] vagy az érdekviszonyok tisztábbak: a kiadás nem fonódott össze a terjesztéssel és az előállítással – a haszon szépen eloszlik azon az úton, ahol a könyv eljut a vásárlóhoz. A bolsevizmus majd’ ötven éve Alsó Merániában ezt a folyamatot megakasztotta és lefojtotta, így aztán a rendszerváltozás? után robbant. Az eredmény a mai tarthatatlan, mégis stabilnak tűnő helyzet. A kiskerek megszűnőben, mégis, a nagykerek annyit nyúlnak le a kiadókról, mintha két szem lenne a kereskedelmi láncban; a terjesztő, akinek kiadója van, ellenérdekelt a konkurens kiadó cuccainak terjesztésében, sőt a kezében az eszköz a konkurencia kifektetésében (látszatterjesztés, bizományosi rendszer, halasztott kifizetés, raklapdíj [3]), mivel a kiadóknak nemigen van akkora tőkeereje, hogy szembeszálljon velük.
Hogy jön ide az e-book? Még sehogy. Ne legyen türelmetlen, loop_1 ügynök!

A kiadókat nemcsak a kereskedelem igénye hívta életre. A kiadás szakma, és nem csak az olvasói trendek elcsípéséhez (meglovaglásához sőt alakításához) kell értenie, hanem az irodalmi minőség felismeréséhez is. A kiadó jól tudta, hogy szemetet nem vesz meg az értő közönség – nem is adta ki. Most sokan megsértődnek: a Sorstalanságot a Magvető nem adta ki a hetvenes években. Pedig politikai és kontraszelekciós szempontból ugyancsak a helyén volt. De Kardos kiadója nem adta ki Kertész holokauszt könyvét. Azt hisszük, nem véletlenül. Magyarul az a könyv gyötrelem, merénylet a nyelv ellen. Németül – elképzeljük – Nobel díjas szöveg lehet. Szóval, a kiadó annak idején minőségi szűrőt jelentett. Természetesen a kultúra tömegesedésével és árusodásával a minőség zuhant, de a kiadó még mindig szűrőként funkciónál: az igazán alja szemét nemigen éri el az olvasót. A szerkesztők sajnos nagyon is tisztában vannak vele, hogy két három silány kéziratra jut egy közepes, tízre egy kiemelkedő [4]. Az e-book sajátossága, hogy valójában minden formátumnak megfelelő dokumentumot befogad és megjelenít: minőségi szűrő nincs benne. Letölthet bármit a netről, és belerakhatja; arra viszont nincs semmi garancia, hogy nem szemetet tölt beléje. Jó, jó, azt mondja, beleolvas, észreveszi, hogy szemét, és többé nem tölt le onnan, vagy beleolvas még letöltés előtt, és le se tölti, etc. De mindez – idő. És az idő, önnek, drága geek loop_1 ügynök, ab ovo a legfontosabb – mivel az ön világa pörög. Mily egyszerű lenne, ha megbízható helyről, garantáltan értékes anyagot tudna letölteni, időveszteség nélkül! Lo and behold! – valami kiadó-félére lenne szükség. Amely kiválogatja, megszerkeszti az ön számára a kéziratokat, összegyűjti megbízható tárhelyekre ahonnan mondjuk nem kaphat el vírust, amely esetleg felzabálná a takaros e-bookját, etc. De mindez a szolgáltatás pénzbe kerül.
Melyet az internet szabad tartalmain szocializálódott és szocializálódó geek generációk annyira nem szívesen fizetnek ki (Az álló!!!! Páva IC mellett eldöcög egy kamiontranszfer vonat, ha annak idején a törvényhozás nem oly korrupt, nem autópályákba döntöttük volna a pénzt (Korrupció. Melegágy. Gusztushuszadika. Ökörsütés. Schamschula. Ahogy elkezdődött…), hanem a pályák, vontatás és a teherforgalom korszerűsítésébe, horribile dictu hálózatépítésbe lebontás helyett, a kamiontranszrerrel egyrészt megkerestük volna az autópályák árát, másrészt a személyforgalom vasúton marad, harmadrészt a környezeti terhelés csökkenését nem is tudom kiszámolni. Ha az a volna nem lett volna! Szajolon bizonyítéka áll annak, hogy nem minden Alsó Merániába beöntött EU pénzt loptak el takaros állomást építettek, vadi új pályával, személyperonokkal, aluljáróval.) semmiféle letölthető tartalmat, hogy mindenki, aki ezzel kísérletezett, feladta. Az e-szövegek potenciális kiadói – melyek logikusan a mai kiadók, mert náluk a szakértelem, tőke, etc. – így hát nem érdekeltek ebben az e-gész e-book históriában.
Érdekeltek-e a szöveg előállítói, az írók? Első blikkre igen. Miért ne? Amit írtam, olyan széles olvasóközönséghez jut el, mint amiről Alsó Merániában papír alapon álmodni sem merhetek…! Hírnév. Világhír. Filmjogok. Hollywood. Bolywood. Etyekwood. Nem látni az erdőktől a fát… Csak. Hogy is mondjuk? Elmondhatatlan érzés, amikor valakinek az írásért kifizetik az első honoráriumot. Ér valamit, amit csináltam! És ez nem a magánkiadás elkelt pár tucat példányán mérhető igazán [5], hanem azon, hogy egy professzionális szervezet fizetett érte… Szóval: jó érzés. Ugyan csillapul és átalakul, de továbbra is más tudni, hogy a zemberek pénzt adnak azért, amit csinálsz, áldoznak arra, hogy megosztod velük értékes gondolataidat, mint sejteni, hogy egyetlen klikkelésre unalmukban letöltenek, aztán fikázva letörölnek. Jó tudni, hogy az ember munkája – ergo az ember –, mint ADAT.
Mert, drága geek loop_1 ügynök, Hivatalunknak ez fájt a legjobban, ez a gondolkodásmód, amely szét-, meg-, el-, fel- és talán beosztható ADATTÁ silányítja mondjuk a Hamletet.
Mondhatja: “Lám a magas kultúra így mindenkié lehet…” Oh, yeah! In a perfect world… In the Kzamm. Alsó Merániában, két évvel ezelőtt egy irodalmi fórumon a hülye kamaszgyerek Gogolnak a tantervből való kitörlését követelte… A kultúrát nem lehet elvinni sehová, ahol nem szívesen látják. Platformfüggetlenül. Ahol pedig szívesen látják, ott szívesen látnak minden platformot. Nem szükségszerű, hogy az új technológia megszüntesse a régit, csupán az automatikus, merev gondolkodás sugalmazza ezt, mint nyilvánvaló lehetőséget. Amikor az automobilizáció a negyvenes-ötvenes években megszüntette a villamosközlekedést az amerikai városok többségében, senki sem gondolta, hogy milyen jók lennének harminc-negyven-ötven évvel később. De visszacsinálni nem lehetett.
(Ha Debrecenben kilépsz a Nagyállomás épületéből a tér annak bizonyítékát vágja szemedbe, hogy időutazás lehetséges, az IC valójában időgép, mely pár száz kilométeres tér- és 2,5 órás időbeli elmozdulás árán harminc évet visszavisz. A villamos, melyet az optimista cívisöntudat 1. villamosnak nevez, elvisz a román koldusipar legújabb nagydíjas terméke mellett, a designerek által két térdén álló, fiatal, szomorú arcú, barna bőrű férfi alakjába álmodott pénzgyűjtő gépet ravaszul egy konditerem bejárata mellett helyezték el [6]. Nem csoda, hogy a világirodalom legdepresszívebb ifjúsági történetét Móricz éppen e városba helyezte. A Nagyerdő-Egyetem kombináción kívül értékelhető helye nincs, és még a lányok sem szépek: Egerben ekkora területen kb. egy nagyságrenddel több jó nőt látni. Debrecenben valami oknál fogva divat a nők körében a fertelmes sort-harisnyanadrág kombináció, egészen extrám mintázatú harisnyanadrágok alkalmazásával.)

Akkor most, nagyon halkan megkérdezzük: ki a csudának kell az e-book?

Tegyük fel, hogy a pángeek mozgalom konszenzusra jut (Geeks of the world, unite!), és megegyeznek, hogy igenis, no more piracy (de tényleg!), és minden egyes letöltött cucc után hajlandók fizetni, és becsszóra, de becsszóra nem terjesztik az egyszer letöltött cuccot. Akkor, talán sutba lehetne dobni ezt az obsolete platformot és üzleti modellt. Akkor talán a kiadók, horribile dictu a szerzők maguk terjeszthetnének, és az érték egyetemes egyenértékesben mért ára direktben ott csapódna le, ahol az érték keletkezett. A második lehetőség azért nem lenne garancia minőségre továbbra sem [5]. Fizetni azonban egyetlen geek sem akar, tehát megette a fene az egészet.

Kurt rendben hazaért. Jobban van.

A Hivatal

Hogy valami hasznos is legyen a postban: Gaiman Coraline ismertető.

Jegyzetek

[1] Egyesek azt gondolják fóbiám van a határozatlan névelővel szemben. Nincs. Ebben az esetben sokáig gondolkodtam. EGY türkízkék Moszkvics pickup kellett volna, de türkízkék Moszkvics pickupból véleményem szerint ez az egyetlen, az egész világon. Ez A türkízkék Moszkvics pickup. Szárnnyal. Egy fenomén.
[2] Alsó Merániában értesüléseink szerint a törvényeket szándékosan úgy hozzák, hogy kiskapuk maradjanak rajtuk, melyekt kihasználva a képviselők, rokonaik barátaik és ületfeleik jól meggazdagszanak, majd a meggazdagodás aktusa után a kiskaput diadalmasan becsukják.
[3] A Raklapdíj a legmagasabb, legértékesebb alsómerán irodalmi díj. Azt jelenti, hogy illető könyv bekerült a terjesztésbe. A legmagasabb díj természetsen a Pozitív Fogyásjelentés.
[4] Lehet, hogy sci-fiben még rosszabb az arány…
[5] A fantasztikumban magánkiadásáról tapasztaltak eddig azt mutatják, hogy a minőségi kontroll e kiadási formában=0.
[6] Hommage á Szélesi.