Attack of the Clowns

A hétvégén történt, de fontosnak érzem, tehát folyton elfelejtem, szóval mentem a Keletibe, és szembe jött velem Orosz Péter barátom húszéves kori klónja, a nyelvemen volt, hogy megkérdezzem, mi van a versekkel, abszd meg!, de rájöttem, hogy az idők változnak, és ez nem OP, de a jelenkori OP sem az az OP, akinek a klónja szembejött velem (A klónok még egyformán is öltöznek, ugye? Vagy azok az ikrek?) és nem fog már versek írni az az OP aki húszévesen eredetije volt annak a klónnak, aki szembejött velem, és aki, mint eredetije ennek a klónnak, akkor még verseket írt, a lélekből, bele a világ pofájába, hogy ugyanúgy fájjon, mármint a világnak, mint neki fáj, mármint a világ, ahogy az csak egy intelligens kamasznak tud fájni, és ahogy egy intelligens kamasz tud fájni a világnak, (vesd össze Babits Jónása a próféta és a hal viszonylatában), de most már nem ír verseket, jobbára úgy hiszem semmit, és egészen elszontyolodtam.

Fogadjunk, hogy nem tudod, mi a különbség Watson és Sherlock Holmes között?
Well, ha Holmest megkérdezed Watson telefonszámáról, akkor vagy azt mondja, fogalma sincs, vagy azt, hogy nincs felhatalmazása megadni azt a számot, vagy megadja Watson számát. Ellenben, ha Watsont kérdezed Holmes számáról, akkor a jó doktor lazán megad neked egy számot, mely nem szükségszerűen Holmes száma, de nagy valószínűséggel valami egészen más személyé.

Budapest felfedezése: Odót látogattam, és ez alkalomból busszal utaztam Újpestről Alsó, Felső és sima Rákosra mely kaland egyenértékű volt számomra az első washingtoni buszúttal, egyenesen bele az egyik gettó közepébe, kb. annyira értettem a buszion utazók nyelvét. A fílinget fokozta, amikor a Fogarasi úton elsétáltam egy olyan ház mellett, ahová mintha behordták volna mindazt a lomot, aelyet más kerületekben lomtalanításkor kihordanak. Szóval, kerváros ide, kertváros oda, bár annyira puccos tud lenni némely utca, hogy még járda sincs, jelezvén, hogy itten a lakók autómobilon járnak, maradnék inkább a belső kerületekben. Preferably Nyócker.

Olvasgatok magyar szerzőket tavalyról, és pofám leszakad. 2008 van, ugyebár, és többen még mindig azt a jól bevált, ugyanakkor mérhetelenül elavult narratívát követik a dolgok leírására, bemutatására, melyet valamikor a tizennyolcadik század közepén kezdtek kifejleszteni, és a tizenkilencedikben érte el virágkorát. Szóval, kollégák, nem szükségszerű ám követni a leírásokban Jókait vagy Mixátot, vannak más, modernebb és hatékonyabb szeszközök is, mint hogy a mindentudó narrátor elmesélje hol, mikor, miért is vagyunk. Például elmodhatja a dolgot az egyik szereplő, a média vagy a tanárbácsi etc. Még jobb, ha senki sem mond el semmit, a szereplők úgyis ott élnek, ahol élnek, akkor élnek, amikor élnek és úgy élnek, ahogy élnek, ergo szépen kiderül, ami okvetlenül szükséges. Ami meg nem okvetlenül szükséges, az talán nem is szükséges egyáltalán.

Íróiskolámat ezzel be is zártam, mert nem akarok konkurenciát teremteni a Magyar Író Akadémiának, mely az idén is lesz. Oda jutottunk, hogy ha jelentkeznék írni tanulni, azt Karafiáth Orsikától lehetne megtanulnom, ami, bár tudjuk milyen országban élünk, nekem mégis egy kicsit sok. Én attól a rokonszenves, göndör hajú, pápaszemes gróftól szeretnék, nem közéiskolás fokon, ha már tanulni kell... Vagy attól a nagyhajú, kancsal szegedi sráctól...

Mindezeket pedig azért oszom meg veled, mert a Jutitia befejező harminc oldalát kellene leírnom, és ilyenkor mind mást szívesebben csinál az ember, csak befejeznie ne kelljen.