A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. december 2., vasárnap

Kaland a Végeken

Gondolkodtam, hogy ezt a postot a Polit(e)büróra vagy ide tegyem-e ki, mert amit írni fogok az inkább politika, mint irodalom, de mivel a Diagnózisról (is) van szó, mégis ide, talán.

Az történt, hogy egy netes ismeretségből-veszekedésből barátság lett, és LN Peters - most a találkozás után büszkén mondom -, barátom, szervezett egy könyvbemutatót a Diagnózisnak - Gyulára. Százéves Cukrászda. Finom a hely psecialitása. Pálinkás torta…
Különös élmény volt, hogy először hallottam az Igazi Ikaroszt színész előadásában. Még érdekesebb a felhajtás, színészek olvastak fel részleteket, Peters és a felesége, Anikó (gyerek)színész iskolájának volt és jelenlegi növendékei. Igen, egy komoly, tízéves kissrác is. Lilla lányuk fuvolázott. Barokkot.
Volt egy kis dedikálás is, a bemutató és a beszélgetés vadidegeneknek is meghozta a kedvét. Remélem nem fognak csalódni.
Itt és most megköszönöm LN Petersnek és családjának az estét.

A reggel vonatutazással Belső Merániából Hátsó Merániába. Ún. InterCIty, vagyis elvben expresszvonat – ehhez képest eléd hosszan negyvennel döcög, valószínűleg menetrendszerűen, mert majd pontosan érkezünk. Nem jártam még Dél-Kelet Magyarországon, rosszabbat vártam, mint amit végül a vonatból láttam, az ország romlása egyenletes, nadrágszíjparcellák, lepukkant hátsóudvarok.
És a zsíros, termékeny fekete föld az őszi szántás még érintetlen hullámai, amelyekből nem sarjad ki a jövő, csak valami poshadt tegnapelőtt.
A Tisza mentén egész helyes kis mocsarak, elképzelem, milyen jó nagy lápok terjengtek itt a szabályozás előtt. Kösz, Grófom!
Szajolon valami ijesztően nagy személypályaudvar épül, fogalmam sincs, hogy miért, kiknek – a vasutat éppen nyúvasztják. Békéscsabán látszik majd meg: a gyulai vonat egy nyamvadt kis BZMOT.
Valahol Gyoma és Csaba között egy falu határában kis ménes, karám nélkül legelnek a lúállatok, valami ilyesmi lehetett az Alföd még százötven évvel ezelőtt is.

És most jöjjön a feketeleves.
Gyula tündéri kisváros, nagyon szépen helyreállított-rendben tartott műemlékekkel, a világ legnevetségesebb várával. És a Peters családdal.
Akik ott a Dél-Alföldön sok éve színházat, színiiskolát szerveztek gyerekenek, ahonnan sikeres előadások, és tehetséges gyerekek tucatjai kerültek ki.
Ezt az iskolát többé semmilyen formában nem támogatja a legújabb helyi önkormányzat.
Bezárt.
Alsó, Felső, Belső és Hátsó Meránia.

2 megjegyzés:

Monsterkid Pete írta...

Ó, de fasza lehetett a bemutató, de jó nektek!

Névtelen írta...

Nagyon szépen köszönöm, Tony!

Én is büszke vagyok, hogy a barátod lehetek!

L. N. Peters