Hatredom

Fan hozzászólása az előző postban megvilágított egy vakfoltot a gondolkodásomban: az olvasók egy jó része – különösen az „idősebb“ generáció –, nagy ívben szaharja le a kölönféle honlapokon folyó fandom-fórumháborúkat, „kritikai“ gerilla-hadviselést, a személyes gyűlölségeken alapuló kiadói flottatüntetéseket. Valójában jó és szórakoztató írásokat várnak, s mivel a külföldi művek megjelenése, különös tekintettel a novellákra – de a regényekkel sem sokkal rózsásabb a helyzet –, még mindig meglehetősen akadozó, hát a „könnyebb“ helyzetben lévő magyar íróktól várják ezeket.

A csendes, másképpen, de mindenképpen (hiszen az ő pénztárgépeknél kifejtett kritikájuk mondja meg valójában, hogy mit ér egy mű, egy író, egy kiadói tevékenység) kritikus tömeg érdekében kellene már befejezni ezt a fajta zsigeri ösztönökön alapuló és kihasználó állóháborút, mely az egész hazai fantasztikumot átszövi, fojtogatja.

Erre sajnos igen kis esélyt látok.

Mert itt jön be a jóhiszemű, semleges olvasó többszörös vakfoltja.
Egyrészről aki nincs benne, annak fogalma sincs arról, hogy milyen mélyről jövő, milyen régóta (évek, évtizedek) óta gyűrűző gyűlölet-óriáskígyók tekeregnek egy egy fórum-csörte mögött. Arról sem, hogy ezek az óriáskígyók többnyire milyen apró kis férgek voltak születésük idején. Rossz helyen, rossz időben elejtett, talán már kimondásuk pillanatában megbánt, óvatlan megjegyzések, kicsinyes anyagi sérelmek, etc. dagadtak Boa constrictor iraesisokká. Az Internet megjelenése sajnos nem segített a sérelmek orvoslásában, a félreértések tisztázásában, sőt, csak új, az eddieknél hatékonyabb szerévé vált a szellemi kútmérgezésnek. Lehetővé vált a gyűlölet könnyű, anonim terjesztése, annak átörökítése több generációra, s törvényszerűen a gyűlölet eszkalációjára, hiszen aki nem tudja, hogy miért kell gyűlölni, talán még vadabbul belemar a gyűlölet tárgyába, mint az, akin a valós vagy vélt sérelem esett. Egész hatredom-ok nyüzsögnek a fórumokon, készen arra, hogy bármikor, a legkisebb ürügyre összecsapjanak az ellenség hatredomjával. A scifi.hu-n a Zsoldos Péter Díj jobbítására létrejött fórumon elég volt egy nekem ismeretlen, de sok hasznos gondolattal megjelenő fórumtárs számára, hogy elhagyja a fórumot, mindössze azért, mert az AVANA lelke, Bódi Ildikó deklarálta, hogy az Egyesület nincs rosszban Szélesi Sanyival, körével, kiadójával, sőt esetleg számít rá a Díj, a HUNGAROCON képviseletében. Gimme a break!
Másrészről az Internet behozta a kiadók/szerzők számára a saját fandom kinevelésének egyelőre verhetelen eszközét. Fel kell ismerni, hogy ez a fandom nem a régi típusú fandom, amely kívülről, sok minden egyéb elolvasása után, saját értékítéle alapján „rajong“ egy-egy (többnyire sok-sok, jobb esetben az egész fantasztikum) szerző, szerzői csoport műveiért. Ez a fandom az internet mai lényegéből adódóan általában tinédzserekből verbuválódik, akik ebben a nagyon képlékeny életkorban könnyen fanatikus rajongójává válnak szinte bárminek, bárkinek, aki a nyelvükön szól hozzájuk, egyáltalán, megszólítja őket. Hagyományos értékek itt nemigen számítanak. Ez az új típusú fandom nem maga alakítja ki saját ízlésvilágát, hanem fandomgazda/gazdák (Nem a Gazda, hadd beszéljek általánosabban, minden oldalra kiterjedően! Warning! Irony.) értékrendje, ízlése, tehetsége válik számára meghatározóvá. Az új típusú fandom számára a fandomgazda az érték mércéje, véleménye a fandom véleményének meghatározója, rokon- és ellenszenve(i) a fandom rokon- és ellenszenve(i). A komplement vagy véralvadási kaszkádhoz kísértetiesen hasonlóan* itt belép egy jelentős erősítési lépés, a rokonszenv kritkátlan rajongássá, a ellenszenv kritikátlan gyűlöletté erősödik a fandomban. Amely többnyire nem ismeri sem a rokon-, sem az ellenszenv forrásait, és többnyire nem is akar tudomást venni ezekről… Lásd előző bekezdés. Hogy ez mennyire súlyos, mutatja, hogy egy-egy ún. kritika megjelenésekor a fandom mindenféle skrupulus nélkül deklarálja, hogy okvetlen elolvassa (megnézi, átéli, etc.), amiről ízlésdiktátora pozitívan nyilatkozik, és semmiképpen, amiről negatívan, sőt a fandom, miután bevallja, hogy az elítélt művet (produkciót, objektumot, etc.) nem is ismeri, bátran a „kritikusra“ licitál a szarházásban. És eljutottunk a kritika kritikájáig, mert
harmadrészt, a fandom/hatredom bázisán az Internet létrehozta az új típusú véleményalkotást/véleményformálást, nevezzük ezt a gonzó-újságírás mintájára (bár arra nézvést talán sértő lehet a kifejezés átvétele) gonzó-kritikának. A gonzó-kritikus – talán vannak kivételek, ámbár tisztelet egyátalán nem illeti őket, sőt! – eredetét tekintve általában nem kritikus a szó hagyományos értelmében. Sem képzettségben, sem intencióiban. A gonzó-kritikus így nem is kritikát ír a szó hagyományos értelmében. A hatás kedvéért annak nevezi, de ha érdekei úgy kívánják könyvismertetésnek, vagy még enyhéb színben feltüntetve szimpla véleménynek mondja. Maradjunk is ennyiben, mert a gonzó-kritika valóban nem sokkal több véleménynél. Amennyivel több – vagy kevesebb, ízlés dolga –, az a fandom bázisból következik: tudatos véleményformálás és „kritika a kritikus kedvért“. Az előbbi motivációit elemezve nagyon messzire jutnánk, de most úgyis a végeredmény számít: a fandom kritikátlanul elfogadja kritikusa véleményét, és létszámánál fogva aktívan terjeszti is a Hálón. A „kritika a kritikus kedvért“ az egyik legvisszataszítóbb vonása a gonzó-kritikának. Nem jelent mást, mint, hogy a gonzó-kritikus részben a fandom szórakoztatására írja „kritikáit“**, s az Internet intaraktivitása miatt erről visszajelzést, megerősítést is kap a rajongóktól. Igen, ebben a fura logikában a gonzó-kritikusnak van rajongótábora. A folyamat innentől öngerjesztő.*** Különösen akkor, ha a gonzó-kritikus esetleg még valami honoráriumhoz is jut mindezért. Ebben a közegben hagyományos kritika érvrendszere, sőt maga a kritika objektuma válik másodlagossá. Ezek sokszor teljesen el is tűnnek a gonzó-kritikus öntetszelgése és/vagy vélemény-monopólium építése mögött. Elég, ha a gonzó-kritikus azt állítja valamiről: „remekmű“ vagy „határ szar“, véleményét rajongói előtt nem kell indokolnia. Mivel a gonzó-kritika nem kíván túlzott szellemi befektetést, művelője eláraszthatja rajongóit gonzó-kritikáival, s a fandom ezt a mennyiségi teljesítményt – természetesen – minőségi teljesítményként fogja fel, s a gonzó-kritikust a szakmai tekintély dicsfényébe vonja.

Well, kedves Fan, ha nem lenne Internet, szarnám le nagy ívben ezt a fajta „kritikát“. Mivel azonban az Internet révén a hatredom és gonzó-kritika jelentős véleményformáló erő**** (főként egy olyan kicsi közegben, mint a magyar fantasztikum) ez távlatosan közönség formálást – még távlatosabban a közönségigény változása révén a kiadó hozzáállás megvátoztatását, formálását jelenti. Ez az én kis harcom a gonzó-kritikával puszta önvédelem: szeretnék még pár évig kiadott íróként jelen lenni a fantasztikumban.

Legalábbis addig, amíg fel nem nő egy valódi Netes nemzedék, aki átlátja az Internet csapdáit, és/vagy megjelenik egy tisztességes kritikus csapat.

Persze a változásokra pont annyi az esély, mint a hatredomok felszívódására.

Jegyzetek:

* Az említett két biokémiai enzimrendszer két dimenzióban erősít. Horizontálisan egyre aktívabb enzimek bekapcsolása révén, vertikálisan a kaszkád-lépcső enzimek koncentrációjának nagyságrendi növekedésével. Így van ez a hetredommal is: vertikálisan az ellenszenv győlöletté, a rokonszenv rajongássá válik, mert az újabb generációk gerjesztve terjesztik azt, horizontálisan pedig a forrás ismerete nélkül egyre szélesebb tábor teszi magáévá a gyűlöletet vagy a rajongást.
** Horribile dictu, egyes honlapokon pontozni lehet a „kritikát“. Kell ennél több a gonzó-kritika jellemzésére?
*** Sajnos mindez nemcsak a fantasztikumra, az irodalomra, de a kultúra minden olyan területére igaz, melyet így vagy úgy, alkalmazható a gonzó-kritika. Láttam autós magazinban, de még a Kaliber fegyver ismertetései is ebben a hangnemben íródnak.
**** Aki ezt tagadja az ostoba, vagy szándékosan hazudik. A gonzó-kritikust gyakran éri a megtámadott művek támogatói részéről az a kettős vád, hogy kritikája értéktelen fércmű, viszont annál károsabb, mert véleményformáló ereje nagy. A gonzó-kritikus ezt könnyedén hárítja: „Hogy lehet a fércműnek nagy véleményformáló ereje? Ez ellentmondás. Ha fércmű, nem lehet véleményformáló, ha véleményformáló, biztosan nem fércmű.“ A bájos kettős csúsztatás egyrészt ott van, hogy az Internet és az erre épűlő új típusú fandom révén a fércműnek ugyanolyan vagy talán még erősebb véleményformáló ereje van, mint jó, de hagyományos kritikának. Másrészt a véleményformáló erő még a hagyományos kritikában sem jelentett okvetlen minőséget.