A vírus hasonlatban most a köztes gazdákat tűzöm gombostűre, elvégre igencsak sok közülük éppen ízeltlábú: szúnyogok, poloskák, legyek, minden, ami képes kiszívni mások vérét…
Persze ez csak vicc, lehet negatívumokat felhozni ellenükben, de nem ők az igazi élosködők. Bár valószínűleg szeretnének azok lenni, szívesen lennének ők a könyvpiac igazi vámszedői, és valószínűleg, mintha az ő vérüket szívnák, fizetik ki a szerzőket, grafikusokat és a többi ingyenélőt… De ez természetesen puszta fantáziálás csupán. A helyzet az, hogy sorstársai ők a szerzőknek és olvasónak… Legyen akkor szó most a
Valójában nem sokat tudok erről a dologról, még több feltételezéssel élek majd, és igyekszem olyan rosszindulatú lenni, amilyen csak tudok, bár azt tényt nem szabad szem elől téveszteni, hogy a kiadó haszna Magyarországon nemigen haladja meg a szerző és a nyomda tiszta a hasznát, és töredéke a terjesztőének, viszont a szervező és egyéb munka zöme az övék, és mindebből sok negatívum, ámde semmiféle pozitívum nem következik.
Valójában intenzív kutatásokat kellene végezni, hogyan is megy ez más országokban, olyan nagyoknál, mint Anglia, Franciaország, Németország, Oroszország, de ezekre nincsen rálátásom. Szűk bepillantást kaptam ugyan Amerikára, mára azonban az is avéttas kissé – viszont kiindulásnak, azt hiszem, megfelel.
Első látásra nincsen sok különbség a sci-fi hazai és amerikai kiadói között. Első látásra csak a piac méretéből, az országok gazdasági helyzetéből és a terjesztési mechanizmusokból adódó különbségek tűnnek szembe. Természetesen már ez is elegendő ahhoz, hogy kételkedhessünk az összehasonlítás jogosságában, és ráfoghassuk balsorsunk minden nyűgét és seggünkből kiálló nyilakat az ezekből fakadó hendikepünkre. A dolog nem ilyen egyszerű: hiába hússzor nagyobb a piac, öt-tízszeres a vásárlóerő, potenciálisan húszszor több író léphet elő, és legalább tízszer annyit képes valóban eltartani a piac, a produktum és a példányszámok nem a felső húsz-, hanem az alsó ötszörös, vagy még kisebb különbséget mutatják. Ez természetesen a hazai Opir doktorokat határtalan optimizmussal tölti el az alsómerán sci-fit illetően, én inkább arra hajlok, a sci-fi mély válságban van Amerikában is. Leküzdötte magát ott is népszerű irodalomból (vékony)rétegirodalommá [1].
De ez az eszmefuttatás majd a későbbi összefoglalásba kívánkozik, most vissza kell kanyarodnunk azokhoz a különbségekhez, melyek nem igazán szembetűnőek, mégis alapvetőek. Az alsómerán sci-fi zömét(ez lényeges) erre szakosodott kis kiadók állítják elő, és látszólag nincs ez másképpen Amerikában sem. Látszólag. A súlyos igazság, hogy a meghatározó amerikai sci-fi kiadók mindegyike kiadói csoport része. Ez praktikusan azt jelentheti, hogy az egyéb zsánerek és műfajok kiadásával a csoportok képesek elviselni és finanszírozni a sci-fi kiadói kísérleteket, hibákat. Ebben a rendszerben van lehetősége publikációhoz jutni az ígéretes kezdőnek.
Alsó Merániában ellenben az egy Agave kivételével a kis sci-fi kiadók szigorúan ragaszkodnak a profiljukhoz, és a rétegműfajba szűkülve esélyt sem adnak maguknak a növekedésre, az új tehetségeknek a megjelenésre. Sajnos ez utóbbi téren az Agave működőképesebb modellje sem hoz előrelépést, mivel ők magyarokkal nemigen foglakoznak.
Ennek a beszűkült látásmódnak a gyökerei a módszerváltásig nyúlnak vissza. Az addig saját koncepciójukat elnyomva érző (többnyire) íróemberek tucatjával alakították a kis kiadókat, ahol először magukat adták ki, később a hasonló értékrendű haverokat, később aki még csatlakozott, és vállalta ezt az értékrendet, aztán válogatás nélkül akárkit. A másik út a külföldi (angolszász) termés szinte válogatás nélküli piacra zúdítása volt.
Bár senki sem vette észre, de a kiadói csapda már ekkor bekattant: mindennek ugyanis nem léteztek a személyi feltételei: a könyvszakma az előző antidemokratikus rendszerben nem kívánt több szakembert, mint amennyit alkalmazni tudott. Egyszerűen nem volt annyi szerkesztő, lektor, tördelő, grafikus, fordító, amennyi szükséges lett volna a minőségi könyvkiadáshoz. A kiadók természetesen igyekeztek mindezt önerobol megoldani – a következmény a máig ható, beszűkült amatörizmus.
Azt gondolom, hogy ez az a mindenre kiterjedő, rossz értelemben vett amatörizmus vezetett végül oda, hogy a hazai sci-fi az ezredfordulóra önmaga árnyékává vált, és tartja fent ezt a vegetáló, sehová nem vezető (Ez nem igaz: lefelé mindig szabad az út!) állapotot, melyet egyesek nem átallnak fellendülésnek, az új aranykor kezdetének tekinteni.
Egy kiadó alapvetően üzleti vállalkozás, ez megkerülhetetlen tény, kiadóink igyekeznek ezt a látszatot fenn is tartani – mérsékelt sikerrel. A kiadói döntéseket – vagyis mit, mikor, hogyan, mennyiért adunk ki – ugyanis továbbra is ad hoc jelleggel, minden körültekintés és tervszerűség nélkül hozzák. Az “eredmény” legalábbis ezt mutatja. El tud valaki képzelni olyan épelméjű üzleti tervet más árucikk esetében, mely az újonnan bevezetett termékre még azelőtt ráhozza a saját másik terméket konkurenciaként, mielőtt az teljesítette volna legalább saját megtérülését. Nálunk sorozatban ez történik, majd a derék kiadótulajdonos reklamál, hogy nem úgy alakulnak az eladások, ahogy számította.
Nem számítottad sehogy, valószínűleg (öncenzúra) meg! Mert csont amatőr vagy!
Kiadóink mintha nem számolnának azzal, hogy a sci-fi olvasótábor vásárlóereje nem nőttön-nő, hanem inkább szigorúan monoton csökken, az olvasók tehát válogatnak a kiadványok között. Nem azért mert olyan színes a paletta, hanem, mert válogatniuk kell. Ha választanom kellene (kell, ez ilyen év) mondjuk egy ismeretlen, Antal József nevű szerző, Justitia [2]című regénye és a Lakott sziget között, mert éppen csak háromezer forintom van sci-fi könyvre, én bizony gondolkodás nélkül a Lakott szigetet választanám. Mások meg mondjuk az Elsőszülötteket, vagy az Ugrás az Űrbe-t. Viszont mit lát ebből a kiadó: "Nem fogy úgy a Justitia, ahogy számítottam…"
De nem ám (öncenzúra) meg! Esélyt se adtál, hogy fogyjon. De nem fogy “úgy” Brin, meg Wilson sem, mert rájuk is rájuk eresztettél húsz másik címet, (öncenzúra) meg…
Kiadónk pedig valószínűleg még mindig nem azon gondolkodik, hogy sok a cím, hanem valószínűleg még több címen töpreng, és még alacsonyabb példányszámon… És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a versenyben ott van a hasonlóképpen működő másik kiadó, hasonló megokoltsággal kiadott többi kötete is (lásd később). Ebben a közegben új magyar szerző megjelenése szinte reménytelen.
Nem igazán szabad a kiadó a könyv, mint termék beárazásában sem. Azt saját fülemmel hallottam, hogy a könyv nem lehet bizonyos lélektani határösszegnél OLCSÓBB, mert akkor az olvasó nem veszi komolyan, értéktelennek ítéli. Ha ez így van, igen rossz bizonyítványt állít ki rólunk, olvasókról. Azonban inkább az lehet a háttérben, hogy egyrészt a terjesztők nyomják fölfelé az árakat, mert presztízsberuházásaik (kacsaláb a könyvpalota [3] alá) bekerülési költségeit az olvasókkal akarják megfizettetni, másrészt a kiadó a szánalmas profitrészesedését az ár emelésével kívánja kompenzálni. Így két fontos szereplő is érdekelt “a zemberek nem becsülik az ócsó könyvet” urbán legenda terjesztésében…
Volt már szó a mikorról, a mennyiértről, nézzük akkor meg most a mit kérdését!
Mert a mitben sci-fi kiadóink, kicsik és nagyok [4] egyaránt többnyire érzelmi, nem értelmi, és sok esetben kényszer szülte döntéseket hoznak, plusz van még a magyarokra jellemző, “ez (öncenzúra) jó üzletnek látszik, csináljuk mi is, de lehetőleg valódi piackutatás nélkül, hadd rokkanjon bele az is, akinek eddig valahogy futott a bolt“ döntési mechanizmus, mely már annyi virágzó gazdasági kísérletet tett tönkre a biogilisztától kezdve jelenlegi miniszterelnökünk libás akciójáig…
Érzelmi döntéseket, mert a kis kiadók tulajdonosai általában nem hagyják szabadon garázdálkodni az irodalmi szerkesztőket (ha vannak ilyenek), hanem saját álmaikat és rögeszméiket verik rajtuk keresztül vagy éppen mindent rájuk hagynak, és akkor a szerkesztő ,valósítja meg álmait, rögeszméit, elfogultságait.
Kényszer szülte döntéseket, mert az ügynökségeken keresztül megszerezhető jogdíjak mindenről szólnak, csak a (szabad)versenyről nem. De kényszer az, is ha a kiadó más kiadótól csomagban átvesz kiadói jogokat, vagy kénytelen teljesíteni az állami mecenatúra ritkán elnyert pályázataiban foglaltakat.
És eljutottunk a hogyanig is, mely döntés egyaránt vonatkozik a könyv megjelenésére, terjesztésére és marketingjére is.
Kiadói oldalról a példányszámzuhanás mellett a címözön [5] nem vezethet máshoz, mint abszolút minőségromláshoz, mivel amatőr szervezet húsz év alatt sem képes profi szakmai szereplőket kinevelni – akit meg kinevel, az bolond vóna ott maradni az véramatőr buliban. Ha egy gazdasági szervezet amatőr gazdasági döntéseket hoz, miért képzelné bárki, hogy egyéb szakmai döntései profibbak? De nem csak ez a személyzeti hendikep okoz minőségromlást, hanem az alacsony profit-magas költség ráta. Kiadónk emiatt ott spórol, ahol tud. Amatőr a szerkesztője, amatőr a grafikusa, amatőr a fordítója. A szerkesztő általában maga lektorál és korrigál – ahogy tud, a címlapot nem egyszer házon belül dobják össze, a fordító pedig nagyon is sokszor ráérő nyelvszakos egyetemista, aki esetleg három hetet nyaralt adott kultúrkörben, és hadilábon áll saját anyanyelvével [6].
Természetesen a legprofibb szervezet sem boldogul könnyen Alsó Meránia terjesztési dzsungelében. Ebben a korrupt, monopolisztikus rendszerben csak a valamennyire is tőkeerős vállalkozások képesek érvényesíteni akaratukat a terjesztői percérdekekkel szemben: egyszerűen megvásárolják azt a lehetőséget, hogy kiadványaik a terjesztő saját kiadóinak termékeivel közel azonos eséllyel kerüljenek vásárló szeme elé. A szűk profilú, tőkével nemi igazán eleresztett sci-fi kiadónak erre anyagi ereje nincsen.
A sci-fi marketingjéről szinte beszélni sem illik, jobbára kimerül a fantasztikus szájtok internetes felületein, ha kilép az utcára, az eredmény valószínűleg minimum vegyes. Azt hiszem, mindenki emlékszik az Őrség regények “Szívás” kampányára…
Itt tartunk most, és a jövő felé vetett csillogó tekintettel megvizsgálhatjuk, változhat-e valami az e-book paradigma elterjedésével.
Talán. Minden, és az ellenkezője is megtörténhet.
Meglehet, a kiadó, mint szakma, egészében megszűnik, freelancer szakértők szolgálják ki a szerzők kívánságait a szerkesztés, vizuális megjelenés, korrektúra és tördelés tekintetében. Vagy minden végképp elamatőrizálódik, és a végén maguk a szerzők sírnak ki kiadót és terjesztőt maguknak…
Jegyzetek:
[1] E kisded poént a nem kémikusok-analitikusok talán nem értik. A vékonyréteg kromatográfia egy relatíve kis felbontású, kis kapacitású, ámde nagyon ősi, és alig használt elválasztástechnika. Van amikor egyenesen puszta papíron valósítják meg…
[2] Illusztráció, nem szerénytelenségből, hanem mert más (öncenzúra)ával nem illik verni a csalánt. Továbbá, most, itt utoljára kijelentem, hogy minden látszat ellenére nem azért hiszem, hogy haldoklik/halott a gettóban lévő magyar sci-fi, mert nem fogy a Justitia. Amikor ez gyanúmmá vált, még senki semmilyen fogyási adatot nem ismert Dezsőnkön, és Író Jánosnén kívül…
[3] Jelen gazdasági helyzetben az Alexandrának valóban a Divatcsarnok általam csodált épületében berendezett könyvpalotára van a legégetőbb szüksége? Vagy hirtelen el kellett költeni a Zsolnai gyár megvásárlására a szalmazsákban gyűjtögetett pénzecskét? Tüntettek volna olvasók tízezrei, hogy nekik kell még egy könyvpalota?
[4] A Dick életmusorozat válogatás nélküli kiadása ilyen döntés volt az Agave részéről. Többet ártottak Dick nimbusznak, mint használtak vele. Ugyanilyen, átgondolatlan döntés volt a van Vogt és a Zelazny könyv kiadása.
[5] Friss adatok: 1989 és 2008 között a kiadott címek száma megduplázódott (7600 vs. 14500), az átlag példányszám csaknem ötödére esett (14300 vs. 2950), az összes kiadott példányszám a felére zuhant (108 400 000 vs. 42 500 000). A forintban kifejezett forgalom viszont 2008-ban elérte a 67,6 milliárd forintot, vagyis minden magyar állampolgár az átlagos 2000 ft-os árat számítva három könyvet vásárolt. Mivel 1989-ből nincs össz-forgalmi adat, becsülök: 12 miliárd forint forgalmat számoltam 30 %-os remivel, 150 ft/kötet átlagáron, vagyis akkor minden magyar állampolgár hét kötetet vásárolt. Ha a fizetésemen számított pénzromlást veszem (korrigálva, hogy közben fokozatot szereztem) az harmincszoros, nem ötszörös, mint a könyvpiaci bevétel növekedés, tehát szegényedésünket meghaladó ütemben bunkulunk…
[6] Nem akarom azt mondani, hogy régen minden rendben volt. A Sztrugackij életmű magyarul megjelent kötetinek soros újraolvasásakor bizony meglepő dolgokat találok például a Földeák féle fordításokban. Gyanakodni kezdtem, hogy Csigák a lejtőnt talán azért nem értem egészen tizenegyedszerre sem, mert bajok vannak a fordítással…
Kiadókrul
Valójában nem sokat tudok erről a dologról, még több feltételezéssel élek majd, és igyekszem olyan rosszindulatú lenni, amilyen csak tudok, bár azt tényt nem szabad szem elől téveszteni, hogy a kiadó haszna Magyarországon nemigen haladja meg a szerző és a nyomda tiszta a hasznát, és töredéke a terjesztőének, viszont a szervező és egyéb munka zöme az övék, és mindebből sok negatívum, ámde semmiféle pozitívum nem következik.
Valójában intenzív kutatásokat kellene végezni, hogyan is megy ez más országokban, olyan nagyoknál, mint Anglia, Franciaország, Németország, Oroszország, de ezekre nincsen rálátásom. Szűk bepillantást kaptam ugyan Amerikára, mára azonban az is avéttas kissé – viszont kiindulásnak, azt hiszem, megfelel.
Első látásra nincsen sok különbség a sci-fi hazai és amerikai kiadói között. Első látásra csak a piac méretéből, az országok gazdasági helyzetéből és a terjesztési mechanizmusokból adódó különbségek tűnnek szembe. Természetesen már ez is elegendő ahhoz, hogy kételkedhessünk az összehasonlítás jogosságában, és ráfoghassuk balsorsunk minden nyűgét és seggünkből kiálló nyilakat az ezekből fakadó hendikepünkre. A dolog nem ilyen egyszerű: hiába hússzor nagyobb a piac, öt-tízszeres a vásárlóerő, potenciálisan húszszor több író léphet elő, és legalább tízszer annyit képes valóban eltartani a piac, a produktum és a példányszámok nem a felső húsz-, hanem az alsó ötszörös, vagy még kisebb különbséget mutatják. Ez természetesen a hazai Opir doktorokat határtalan optimizmussal tölti el az alsómerán sci-fit illetően, én inkább arra hajlok, a sci-fi mély válságban van Amerikában is. Leküzdötte magát ott is népszerű irodalomból (vékony)rétegirodalommá [1].
De ez az eszmefuttatás majd a későbbi összefoglalásba kívánkozik, most vissza kell kanyarodnunk azokhoz a különbségekhez, melyek nem igazán szembetűnőek, mégis alapvetőek. Az alsómerán sci-fi zömét(ez lényeges) erre szakosodott kis kiadók állítják elő, és látszólag nincs ez másképpen Amerikában sem. Látszólag. A súlyos igazság, hogy a meghatározó amerikai sci-fi kiadók mindegyike kiadói csoport része. Ez praktikusan azt jelentheti, hogy az egyéb zsánerek és műfajok kiadásával a csoportok képesek elviselni és finanszírozni a sci-fi kiadói kísérleteket, hibákat. Ebben a rendszerben van lehetősége publikációhoz jutni az ígéretes kezdőnek.
Alsó Merániában ellenben az egy Agave kivételével a kis sci-fi kiadók szigorúan ragaszkodnak a profiljukhoz, és a rétegműfajba szűkülve esélyt sem adnak maguknak a növekedésre, az új tehetségeknek a megjelenésre. Sajnos ez utóbbi téren az Agave működőképesebb modellje sem hoz előrelépést, mivel ők magyarokkal nemigen foglakoznak.
Ennek a beszűkült látásmódnak a gyökerei a módszerváltásig nyúlnak vissza. Az addig saját koncepciójukat elnyomva érző (többnyire) íróemberek tucatjával alakították a kis kiadókat, ahol először magukat adták ki, később a hasonló értékrendű haverokat, később aki még csatlakozott, és vállalta ezt az értékrendet, aztán válogatás nélkül akárkit. A másik út a külföldi (angolszász) termés szinte válogatás nélküli piacra zúdítása volt.
Bár senki sem vette észre, de a kiadói csapda már ekkor bekattant: mindennek ugyanis nem léteztek a személyi feltételei: a könyvszakma az előző antidemokratikus rendszerben nem kívánt több szakembert, mint amennyit alkalmazni tudott. Egyszerűen nem volt annyi szerkesztő, lektor, tördelő, grafikus, fordító, amennyi szükséges lett volna a minőségi könyvkiadáshoz. A kiadók természetesen igyekeztek mindezt önerobol megoldani – a következmény a máig ható, beszűkült amatörizmus.
Azt gondolom, hogy ez az a mindenre kiterjedő, rossz értelemben vett amatörizmus vezetett végül oda, hogy a hazai sci-fi az ezredfordulóra önmaga árnyékává vált, és tartja fent ezt a vegetáló, sehová nem vezető (Ez nem igaz: lefelé mindig szabad az út!) állapotot, melyet egyesek nem átallnak fellendülésnek, az új aranykor kezdetének tekinteni.
Egy kiadó alapvetően üzleti vállalkozás, ez megkerülhetetlen tény, kiadóink igyekeznek ezt a látszatot fenn is tartani – mérsékelt sikerrel. A kiadói döntéseket – vagyis mit, mikor, hogyan, mennyiért adunk ki – ugyanis továbbra is ad hoc jelleggel, minden körültekintés és tervszerűség nélkül hozzák. Az “eredmény” legalábbis ezt mutatja. El tud valaki képzelni olyan épelméjű üzleti tervet más árucikk esetében, mely az újonnan bevezetett termékre még azelőtt ráhozza a saját másik terméket konkurenciaként, mielőtt az teljesítette volna legalább saját megtérülését. Nálunk sorozatban ez történik, majd a derék kiadótulajdonos reklamál, hogy nem úgy alakulnak az eladások, ahogy számította.
Nem számítottad sehogy, valószínűleg (öncenzúra) meg! Mert csont amatőr vagy!
Kiadóink mintha nem számolnának azzal, hogy a sci-fi olvasótábor vásárlóereje nem nőttön-nő, hanem inkább szigorúan monoton csökken, az olvasók tehát válogatnak a kiadványok között. Nem azért mert olyan színes a paletta, hanem, mert válogatniuk kell. Ha választanom kellene (kell, ez ilyen év) mondjuk egy ismeretlen, Antal József nevű szerző, Justitia [2]című regénye és a Lakott sziget között, mert éppen csak háromezer forintom van sci-fi könyvre, én bizony gondolkodás nélkül a Lakott szigetet választanám. Mások meg mondjuk az Elsőszülötteket, vagy az Ugrás az Űrbe-t. Viszont mit lát ebből a kiadó: "Nem fogy úgy a Justitia, ahogy számítottam…"
De nem ám (öncenzúra) meg! Esélyt se adtál, hogy fogyjon. De nem fogy “úgy” Brin, meg Wilson sem, mert rájuk is rájuk eresztettél húsz másik címet, (öncenzúra) meg…
Kiadónk pedig valószínűleg még mindig nem azon gondolkodik, hogy sok a cím, hanem valószínűleg még több címen töpreng, és még alacsonyabb példányszámon… És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a versenyben ott van a hasonlóképpen működő másik kiadó, hasonló megokoltsággal kiadott többi kötete is (lásd később). Ebben a közegben új magyar szerző megjelenése szinte reménytelen.
Nem igazán szabad a kiadó a könyv, mint termék beárazásában sem. Azt saját fülemmel hallottam, hogy a könyv nem lehet bizonyos lélektani határösszegnél OLCSÓBB, mert akkor az olvasó nem veszi komolyan, értéktelennek ítéli. Ha ez így van, igen rossz bizonyítványt állít ki rólunk, olvasókról. Azonban inkább az lehet a háttérben, hogy egyrészt a terjesztők nyomják fölfelé az árakat, mert presztízsberuházásaik (kacsaláb a könyvpalota [3] alá) bekerülési költségeit az olvasókkal akarják megfizettetni, másrészt a kiadó a szánalmas profitrészesedését az ár emelésével kívánja kompenzálni. Így két fontos szereplő is érdekelt “a zemberek nem becsülik az ócsó könyvet” urbán legenda terjesztésében…
Volt már szó a mikorról, a mennyiértről, nézzük akkor meg most a mit kérdését!
Mert a mitben sci-fi kiadóink, kicsik és nagyok [4] egyaránt többnyire érzelmi, nem értelmi, és sok esetben kényszer szülte döntéseket hoznak, plusz van még a magyarokra jellemző, “ez (öncenzúra) jó üzletnek látszik, csináljuk mi is, de lehetőleg valódi piackutatás nélkül, hadd rokkanjon bele az is, akinek eddig valahogy futott a bolt“ döntési mechanizmus, mely már annyi virágzó gazdasági kísérletet tett tönkre a biogilisztától kezdve jelenlegi miniszterelnökünk libás akciójáig…
Érzelmi döntéseket, mert a kis kiadók tulajdonosai általában nem hagyják szabadon garázdálkodni az irodalmi szerkesztőket (ha vannak ilyenek), hanem saját álmaikat és rögeszméiket verik rajtuk keresztül vagy éppen mindent rájuk hagynak, és akkor a szerkesztő ,valósítja meg álmait, rögeszméit, elfogultságait.
Kényszer szülte döntéseket, mert az ügynökségeken keresztül megszerezhető jogdíjak mindenről szólnak, csak a (szabad)versenyről nem. De kényszer az, is ha a kiadó más kiadótól csomagban átvesz kiadói jogokat, vagy kénytelen teljesíteni az állami mecenatúra ritkán elnyert pályázataiban foglaltakat.
És eljutottunk a hogyanig is, mely döntés egyaránt vonatkozik a könyv megjelenésére, terjesztésére és marketingjére is.
Kiadói oldalról a példányszámzuhanás mellett a címözön [5] nem vezethet máshoz, mint abszolút minőségromláshoz, mivel amatőr szervezet húsz év alatt sem képes profi szakmai szereplőket kinevelni – akit meg kinevel, az bolond vóna ott maradni az véramatőr buliban. Ha egy gazdasági szervezet amatőr gazdasági döntéseket hoz, miért képzelné bárki, hogy egyéb szakmai döntései profibbak? De nem csak ez a személyzeti hendikep okoz minőségromlást, hanem az alacsony profit-magas költség ráta. Kiadónk emiatt ott spórol, ahol tud. Amatőr a szerkesztője, amatőr a grafikusa, amatőr a fordítója. A szerkesztő általában maga lektorál és korrigál – ahogy tud, a címlapot nem egyszer házon belül dobják össze, a fordító pedig nagyon is sokszor ráérő nyelvszakos egyetemista, aki esetleg három hetet nyaralt adott kultúrkörben, és hadilábon áll saját anyanyelvével [6].
Természetesen a legprofibb szervezet sem boldogul könnyen Alsó Meránia terjesztési dzsungelében. Ebben a korrupt, monopolisztikus rendszerben csak a valamennyire is tőkeerős vállalkozások képesek érvényesíteni akaratukat a terjesztői percérdekekkel szemben: egyszerűen megvásárolják azt a lehetőséget, hogy kiadványaik a terjesztő saját kiadóinak termékeivel közel azonos eséllyel kerüljenek vásárló szeme elé. A szűk profilú, tőkével nemi igazán eleresztett sci-fi kiadónak erre anyagi ereje nincsen.
A sci-fi marketingjéről szinte beszélni sem illik, jobbára kimerül a fantasztikus szájtok internetes felületein, ha kilép az utcára, az eredmény valószínűleg minimum vegyes. Azt hiszem, mindenki emlékszik az Őrség regények “Szívás” kampányára…
Itt tartunk most, és a jövő felé vetett csillogó tekintettel megvizsgálhatjuk, változhat-e valami az e-book paradigma elterjedésével.
Talán. Minden, és az ellenkezője is megtörténhet.
Meglehet, a kiadó, mint szakma, egészében megszűnik, freelancer szakértők szolgálják ki a szerzők kívánságait a szerkesztés, vizuális megjelenés, korrektúra és tördelés tekintetében. Vagy minden végképp elamatőrizálódik, és a végén maguk a szerzők sírnak ki kiadót és terjesztőt maguknak…
Jegyzetek:
[1] E kisded poént a nem kémikusok-analitikusok talán nem értik. A vékonyréteg kromatográfia egy relatíve kis felbontású, kis kapacitású, ámde nagyon ősi, és alig használt elválasztástechnika. Van amikor egyenesen puszta papíron valósítják meg…
[2] Illusztráció, nem szerénytelenségből, hanem mert más (öncenzúra)ával nem illik verni a csalánt. Továbbá, most, itt utoljára kijelentem, hogy minden látszat ellenére nem azért hiszem, hogy haldoklik/halott a gettóban lévő magyar sci-fi, mert nem fogy a Justitia. Amikor ez gyanúmmá vált, még senki semmilyen fogyási adatot nem ismert Dezsőnkön, és Író Jánosnén kívül…
[3] Jelen gazdasági helyzetben az Alexandrának valóban a Divatcsarnok általam csodált épületében berendezett könyvpalotára van a legégetőbb szüksége? Vagy hirtelen el kellett költeni a Zsolnai gyár megvásárlására a szalmazsákban gyűjtögetett pénzecskét? Tüntettek volna olvasók tízezrei, hogy nekik kell még egy könyvpalota?
[4] A Dick életmusorozat válogatás nélküli kiadása ilyen döntés volt az Agave részéről. Többet ártottak Dick nimbusznak, mint használtak vele. Ugyanilyen, átgondolatlan döntés volt a van Vogt és a Zelazny könyv kiadása.
[5] Friss adatok: 1989 és 2008 között a kiadott címek száma megduplázódott (7600 vs. 14500), az átlag példányszám csaknem ötödére esett (14300 vs. 2950), az összes kiadott példányszám a felére zuhant (108 400 000 vs. 42 500 000). A forintban kifejezett forgalom viszont 2008-ban elérte a 67,6 milliárd forintot, vagyis minden magyar állampolgár az átlagos 2000 ft-os árat számítva három könyvet vásárolt. Mivel 1989-ből nincs össz-forgalmi adat, becsülök: 12 miliárd forint forgalmat számoltam 30 %-os remivel, 150 ft/kötet átlagáron, vagyis akkor minden magyar állampolgár hét kötetet vásárolt. Ha a fizetésemen számított pénzromlást veszem (korrigálva, hogy közben fokozatot szereztem) az harmincszoros, nem ötszörös, mint a könyvpiaci bevétel növekedés, tehát szegényedésünket meghaladó ütemben bunkulunk…
[6] Nem akarom azt mondani, hogy régen minden rendben volt. A Sztrugackij életmű magyarul megjelent kötetinek soros újraolvasásakor bizony meglepő dolgokat találok például a Földeák féle fordításokban. Gyanakodni kezdtem, hogy Csigák a lejtőnt talán azért nem értem egészen tizenegyedszerre sem, mert bajok vannak a fordítással…
5 megjegyzés:
Egy apróság a következőkhöz: "Így két fontos szereplő is érdekelt “a zemberek nem becsülik az ócsó könyvet” urbán legenda terjesztésében…"
Nem urbán legenda, de a kép nem ilyen egyszerű.
Példát mondok.
Gabó kiadó megveszi az Angyalok és Démonok című kötetet egy Magyarországon ismeretlen szerzőtől, akinek a neve valami Brown. Gabó kiadó lefordíttatja. Aztán lehetősége van
1.) átlagos betűmérettel és sorközzel puhakötésben kb 280 oldalon megjelentetni 2990 forintért.
2.) nagy betűkkel, széles sorközzel, nagy volumenitásű papíron, 380 oldalon keménytáblásan kiadni 3900 forintért.
A drágább mellett döntenek, mert a puhakötésű, vékony könyvért az olvasók majd háromezer forintot nehezebben adnak ki, mind a vastag, brutális kötetért négyezret.
A tartalom ugyanaz.
A kiadó a drágább változat mellett döntött. Az olvasó miatt.
"Így két fontos szereplő is érdekelt “a zemberek nem becsülik az ócsó könyvet” urbán legenda terjesztésében…"
vö.
The second test Brochet conducted was even more damning. He took a middling Bordeaux and served it in two different bottles. One bottle was a fancy grand-cru. The other bottle was an ordinary vin du table. Despite the fact that they were actually being served the exact same wine, the experts gave the differently labeled bottles nearly opposite ratings. The grand cru was "agreeable, woody, complex, balanced and rounded," while the vin du table was "weak, short, light, flat and faulty". Forty experts said the wine with the fancy label was worth drinking, while only 12 said the cheap wine was.
- Lehrer: The Subjectivity of Wine
Egészségére, Sherlock.
M
Szeretem, ha egy szövegbe mindeki azt képzel bele, amit akar. Ti képírással tanultatok olvasni?
NEM a könyv kivitelével megvalósított drágításról írtam, bár ez is benne van a pakliban, hanem arról, hogy a könyveket eleve harmadával-felével-duplájával magasabbra áraznak be - és piaci/terjesztői trend ezt támogatja.
Az említett gagyizás egészen más tészta, az nemcsak könyvekre, minden kereskelmi árura érvényes.
Bár erről is azt mondom, ha nálunk is minden megjelenne mindkét változatba, és másfél-kétszeres különbség lenne puha-keményfedelű viszonylatban, a keményfedelű nem jelentene akkora vonzerőt.
Nem látjátok, hogy itt még ez a kategóriák közötti verseny
is hiányzik. mely valóan a különféle vásárlóerejű olvasót szolgálná?
Sanyi, ugyan tegyetek már föl egy szavazást az SF portálon arról, vajon mekkora puhafdelű árat látnának reálisnak a zemberek! Vagy, hogy a kétszer drágább keményfedelű változatot vennék-e valóban szívesen, ha mindkettőt kapni lehetne.
Bakker ez is felárazás, de még a nyomdába adás előtt :)
Különben meg bocs, hogy hozzászóltam :P
érdekes, nekem is ez az olcsóság dolog tűnt fel először
sosem hallottam még ezt, de ha tényleg így van, hatalmas gyökerek ülhetnek ott azokban a bizonyos székekben
aki könyvet akar venni, az megveszi, lehetőleg minél olcsóbban, legalábbis én így vagyok vele
akkor nem venném meg az olcsó könyvet, ha kib.szott kultúrsznob lennék, aki 5k huf alatt nem tartja semmire az írott szót (vö. borsznob, 1000 huf alatt nem vásárol, gratulálok, csak így tovább)
szerencsére nem vagyok ilyen, ezért nagyon örülnék, ha lenne óccsóbb verzió is a művekből
rendszeresen vadászom a könyvesboltokat, teszkókat, könyvet is árusító üzleteket a 3-4-5száz forintos akciós könyvekért, így egy teljesen új könyv (új, mint friss kiadású) árából meg tudok venni 3-4-et simán, biztos baj van a lélektanommal, na mindegy
amúgy meg átálltam arra, hogy ha egy ismerősömnek megvan valahonnan ebook formában bármi, akkor kölcsönkérem, elolvasom, és ha tetszik, irány a bót
vinitor voltam (az anonymus, aki az M betűt használta szignóként, nem én voltam, bár én is szoktam úgy :) )
Megjegyzés küldése