Collective Mannerism

Angolban a mannerism modorosságot, a Mannerism az általam oly kedvelt barokk előfutárát, a manierizmust jelöli. Az utóbbit szeressük, az előbbit sújcsa dógozó népünk haragja és megvetése...

A kollektív modorosság első látásra oximoron. A modorosság elviekben egyetlen művészre jellemző mesterkéltség, többnyire indokolhatatlan stílusjegy és/vagy tartalmatlan önismétlés [1]. Alsó Meránia azonban olyan csodaország, melyben bizonyos modorosságok fertőző mémként terjednek adott írógenerációkban. A jelenség okának magyarázatára nem vállalkozom, csak gyanítom, hogy a magyar kontraszelekciós automatizmusok egyik mellékterméke.

Az egyéni modorosság önmagában legfeljebb idegesítő/elviselhetetlen, a kollektív formája azonban nevetséges, hiszen ezt a fajta modorosságot éppen azért veszi fel, aki fölveszi, mert ki akar tűnni, egyedi, különleges, ütős stílust akar – ehhez képest minden harmadik kéziratban ugyanazt találja az ember, és felmerül benne a kérdés, hogy vajon miért is nem veszi észre az illető, hogy olyan távol került az eredetiségtől, amilyen távolra csak lehet [2].

Most, hogy immár kétszáznál több kezdő szerzőtől származó kéziratot elolvastam az elmúlt két évben, ezek a kollektív modorosságok szépen körvonalazódó csoportokba rendeződnek. Közreadom őket, hátha akad olyan kezdő, aki magára/modorosságaira ismer, és a következőkben tudatosan küzd ellenük.

1. Irodalmi közhelyek
2. Egyes szám első személyű elbeszélésmód
3. Lírizálás prózában
4. Humorizálás ok és készség nélkül
5. Kis színesek
6. Anglicizmusok-germanizmusok
7. Szleng ok nélkül
8. Tördelési-tipográfiai modorosságok: nagyszabásúsítás, idegen/egzotikus kifejezés dőlt betűvel, etc.
   

1. Irodalmi közhelyek – Ugyan igen sokan esküsznek a szépírás taníthatóságára, és kedvükre idézgetnek mindenféle amerikai forrásokból, melyek az ún. creative writing oktatására szolgálnak, produktumaik alapján ezek az íróképzők arról nyilvánvalóan megfeledkeznek, hogy ugyanazon források egyik közös alapintelme szerint a szerzőnek kerülnie kell az irodalmi közhelyeket.

Tudom, hogy ez nagyon nehéz. A magyar irodalomoktatás elitista és konzervatív, a magyartanárokba mélyen belegyökeresedett Kazinczy “fentebb stíl” eszméje, maguk a magyartanárok is kontraszelekciós mechanizmusok végtermékei, és még a jobbak is hajlamosak a könnyebb utat választani. A gimnáziumi irodalomdolgozatokban így hemzsegnek az irodalmi közhelyek, melyeket a legtöbb tanár nemhogy irtana, inkább példaként állít, eképpen megerősítve alkalmazójukban használatukat és átvételükre buzdítva addig nem használóikat. Természetesen, a közhelyek alkalmazása a diáknak is előnyös, egyrészt kényelmes, másrészt sikert hoz a tanárnál, harmadrészt jó érdemjegyben ki is fizetődik [3]. Ezen a módon a közhely alkalmazója és befogadó közönsége (melyek ráadásul átfedő halmazok) már a gimnáziumban kialakul. Ha az irodalomból ötös gimnazista elhatározza, hogy szépíró lesz, és az oktatási/felvételi rendszer ezt támogatja is [4] senki se’ csodálkozzon, hogy valami olyasmivé is válik – szinte törvényszerű pályakép. Csakhogy, ha ezt az ötöst közhelyes fogalmazásokkal érte el, ugyanilyen közhelyesen fog írni. Egészséges [5] rendszerben a könyörtelen, és kvázi elfogulatlan kritika az ilyeneket kivégzi. A kontraszelektált rendszerben azonban előfordulhat, hogy a közhelyes szerző is sikeres lesz, így közhelyessége és közhelyei a siker által legitimációt nyernek. Ráadásul a közhelyesség elfogadására nevelt közönség immár kontraszelekció nélkül is elfogadja, sőt, tovább legitimálja ezt a sikert.

Így aztán hamar oda jutunk, hogy a írók egymás közhelyeit kezdik puffogtatni, és a szépirodalomnak szánt szövegekben a gimnáziumi dolgozatok fordulatai jelennek meg egyre nagyobb számban [7].

Furcsa fintora az írásnak, hogy az irodalmi közhelyek előszeretettel bukkannak föl hivatalos szövegekben[3], többnyire eltorzult formában. Ilyen viszonylatban a jelenség komikus. Csakúgy, mint a modern újságírás (média) és politikai közbeszéd kollektív modorosságai (böszmeségei). Tragikomédiává fordul azonban a helyezet, ha szépirodalminak szánt szövegekben bukkannak fel ezeknek a fogalmazványoknak közhelyes, silány fordulatai szándék és funkció nélkül (azaz ex- vagy implicit idézetként) [6].

Eredetiséget, hölgyeim és uraim! De nem minden áron, természetesen.

Update:
Közkívánatra néhány hirtelen összeszedett példa:

"tudomással bír a történtekről"
"a látvány, ami a szeme elé tárult, arra késztette"
"törte meg a bekövetkezett csendet"
"gondolatai a szeretett nő körül forogtak"
"figyelemfelkeltő külsővel bírt"
"jellegzetességeket viselt magán"
"mondta kis hezitálás után"
"a másik is hasonló képet mutatott"
"a bolygók bonyolult egyensúlyi helyzete végett XXXX erősen imbolygó mozgással rendelkezett"
"figyelt fel rá a kiaknázható ásványkincsek végett"
"pillanatról pillanatra nőtt a feszültség"
"éles helyzetre nagyon ritkán került sor"
"végtelen hosszúnak tűnt az a pár perc"
"átvette a szerepét a látomások terén"
"szíve őrülten kezdett zakatolni, hátát kiverte a félelem hideg verejtéke"
"de tetteiket egész fajuk védelme sarkallta"
"már-már epileptikus rohamhoz hasonló rángatózásba torkolló robot"
"minden mozdulata MMMMM-ról árulkodik"
"a szállító a GGGG-t volt hívatott furikázni"
"az asztal roskadozott a HHHH tekintélyes súlya alatt"
"reggel a természet hívására ébredt"
"elég jól megismerték egymást, de voltak még fekete foltok mindkettejük számára"

A gyűjtemény folyamatosan bővül, de mindezek nem azért kerülnek ide, hogy szörnyűködjön vagy mulasson bárki is! Ezekhez hasonlókat, biza, kollégák, még ti is elkövettek!

Update 2.0:
Közben kiötlöttem, hogyan is győződhetsz meg, közhelyet írtál vagy sem: ha visszaolvasva könnyűzenei sláger [9] vagy katolikus/anglikán/jehovista templomi ének [10] rémlik fel előtted, akkor nagy valószínűséggel sikerült méretes közhelyet replikálni.

Jegyzetek

[1] Ilyen modorosság nálam az angol szavak és kifejezések beszúrása. Sajnos ahogy térben és időben távolodom az Államoktól és álmaimtól, ezek is kikopnak…
[2] Egymásnak ellentmondó okok működnek közre az ilyesfajta modorosság terjedésében. Az alapvető ok nyilvánvalóan az, hogy a szerző nem a megfelelő irodalmi bázissal rendelkezik, magyarán nem a megfelelő könyveket olvasta, olvassa, nem a megfelelő számban. Egyrészt kevés értékes, másrészt túl sok értéktelen művet olvas. Az is ok lehet, hogy a kezdő írók nem ismerik egymás munkáit, vagy ellenkezőleg, nagyon is jól ismerik, és hasonló kultúrcsoportba tartozván tetszéssel fogadnak, és átvesznek bizonyos modorosságokat. Ez utóbbi eset valószínűsíti, hogy a kollektív modorosságok futótűzként az internet megjelenése után terjedtek el.
[3] Az élősködők a biológiában akkor sikeresek, ha a gazdaszervezetnek valamiféle evolúciós előnyt adnak – szimbiózis alakul ki. Az irodalmi közhely, mint mém eképpen szimbiózisban él a gimnazistával. E szimbiózis folytatódhat akkor is, ha a gimnazista felnő, és nem is foglakozik tovább irodalommal. Mondjuk hivatalnok lesz, és közhelyes jelentései tetszést aratnak főnökei körében, a bennük található közhelyek pedig elterjednek a hivatalban, majd az egész hivatali nyelvben. A mém önsokszorozódása ekkor hatalmas szelekciós előnyhöz jut. Még gyorsabb lesz a terjedése, ha gimnazistánk a tömegmédiában kezd dolgozni, a közhely sokszorozódása ekkor olyan nagyságrendbe lép, hogy hatással lesz a befogadó kultúrára, gyöngíti a nyelvi immunrendszert a közhelyeség ellenében, így a kultúra egyre sebezhetőbbé lesz velük szemben.
[4] Mondjuk, kikerül a felvételi rendszerből az a szűrő, melyet a szóbeli felvételi jelent, ahol a professzor – elméletileg – kiválogathatja saját tanítványait. Másrészről maga az oktatási rendszer rejti el magában, és passzírozza át robusztus perisztaltikáján a valójában tehetségtelen, de igyekvő hallgatókat, és farag belőlük a végén irodalomtanárt vagy mindenféle irodalomelmélettel foglakozó “jószagembert”.
[5] Azaz ahol a kontraszelekció átlagos mértékű.
[6] Horribile dictu, az is előfordul rövid, ámde annál fájdalmasabb [7] praxisomban, hogy valaki a Nemzet Csalogányának, Gy. F. elkövetőnek szónoki fordulatát, az elhíresült “Nem kicsit. Nagyon.”-t próbálta alkalmazni olyan szövegben, melyet szerkesztettem. Vér folyt ottan, elvtársak. Patakvér.
[7] "A hal Jónásnak [8] fájt, Jónás a halnak". Azok a sorsüldözött tehetségek, akiket velem hoz(ott) össze balsorsuk, tapasztalhatják a kommentekben a “Fogalmazás”, “Irodalmi közhely!”, etc. indulatos közbevetéseket, egyéb kommentár nélkül. Törvényszerű módon minél tehetségesebb valaki, annál kevesebb közhelyet alkalmaz, de még ők sem mindig mentesek tőle.
[8] Családnevünk nagyanyai ágon.
[9] Vesd össze Alla Pugacsova Millió rózsaszál című slágerével. Igazán döbbenetes férfielőadó szájából saját elektromos zongora kíséretével.
[10]Ez nem vallásellenes kijelentés – tény, hogy a vallásos éneke többsége döbbenetes giccs. Lehet, hogy így van a reformált keresztény egyházak énekeivel is, de azokat nem ismerem.