Már egy hete csak az anyákra gondolok...
Különbféle emberek anyjára.
Elsősorban a sajátomra, aki végül is találkozott orvosokkal, akik, ha nem is a Diagnózisból, de legalább a House stábjából valók, mármint orvosnak öltözött színészek. Végül majdnem úgy jártunk, hogy a tapintatos őrmesternek szólítania kell az állományt és nekem vissza kell lépnem a sorba.
Most minden jobbra fordult, túl vagyunk egy nem diagnosztizált tüdőembólián, mármint Egerben nem diagnosztizált, a SOTE Tüdőszanatóriumban viszont igen, hogy is van ez?
Hát, most már mások anyjára gondolok sokat, akik az egészségügyet ide juttatták, amikor már nem a szegénység, a forráshiány a fő oka a válságnak, hanem a szakértelem csökkenése.
Vidámabb vizekre! Mielőtt politizálni kezdenék.
Kérdezem, hogy zavar-e téged, hogy időnként angol szavak kerülnek ebbe a blogba?
Mert valakit zavar, nagyképűségem cáfolhatalan bizonytékomnak tartja. Well, a szerencsétlen még nem is tudja azt, hogy kicsiny családomban a testsúlyt fontban tartjuk nyilván. Ez aztán a nagyképűség, mi!
Míg arra vártam Egerben, hogy anyámat megöljék, vagyis meggyógyítsák és hazaengedjék, na!, a gyerekkori könyvtáramból előkotortam egy Cortázar novelláskötetet (Kriterion, 1983), és igen nagyon, méghozzá pozitívan meglepődtem. A magreál a nagy regényfolyamokon kívül a kisprózában is kitűnően hat, csak manapság már nemigen divat így csinálni. Mindenesetre érdemes leporolni és elolvasni őket.
Megjelent közben az Új Galaxis. Majd meglátjuk.
Update.
Ha kiadják a könyvedet, még ha közben egy másik kontinensen tartózkodsz is, mindenképpen ragaszkodj a keféhez! Vagy soha többet ne vedd a kezedbe a könyvedet.
Most láttam a Diagnózisban, hogy az üldözéses flashback-et szarrá tördelték. Vajon mit még? A végén újra kell olvasnom az egészet? Viszont ami kár esett a szövegben, már úgysem tudom helyrehozni - ebben a kiadásban. Sezlonynak tehát részben igaza volt, bár ez nem elsősorban a kiadó műve, hanem azt hiszem az ún. lektoré, akinek láthatóan csak az volt a fontos, hogy a tördelés szabályszerű legyen, de fogalma sincs, mi az a flashback, ritmus, ritmusváltás.
Most fel tudnék robbanni.
Crap!
Ne explodálj! (Ez is idegen szó.) Nem éri meg. A Diagnózis története a magyar könyvkiadás, különös tekintettel a sci-fire akár az a bizonyos veterinary horse(sic!) is lehetne. Annyi hibával zajlott az egész, és még most is olyan ramaty utóélete van, hogy már komolyan sajnálom azt a bizonyos brainstromingolást !), amikor egyáltalán felmerült az ötlet... Egy pozitívuma van az egész Diagnózis storynak (sic!) a díjazása - de azt is jópáran lefikázták (hogy van ez inglisül?).
VálaszTörlésSzóval, sorry, balfrász mester.
Egyáltalán nem örülök, hogy az aggodalmaim beigazolódtak - szabadúszó írónak csak jó (lenne), ha minél több kiadóból válogathat(na).
VálaszTörlésEgyszerűen ugyanezen a tapasztalaton már korábban átestem. Azóta inkább kivárom, amíg egy kiadó bizonyít, és másokat is inkább erre buzdítok.
Nem fiking? :-)))
VálaszTörlésÉn nem sajnálom, magam vagyok a hibás, több figyelmet kellett volna fordítani rá. De ha egyszer elkészül attól kezdve inkább zavar a szöveg, gyűlölöm. Ha más foglakozik vele nagyon köszönöm, és örülök. Ennek viszont az lehet az ára, ami történt - miért lenne bárkinek is szívügye a szöveged? Még egy profi kiadóban is.
Na, lesz még egyszer épelméjű adórendszer Alsó Merániában és a Leső Harcsa is csak elkezd egyszer hassal felfelé úszni! Akkor majd csinálok egy kiadót. Úgy kilencven éves koromban.